A nap első felében még az ország nagy részén napos idő várható, csak északon lesznek felhősebb időszakok. Ezután egyre több helyen növekedni kezd a felhőzet, amint egy hidegfront eléri az országot északnyugat felől.
Emiatt megerősödik, sőt helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél. A 60 kilométer/órás széllökések délutánra érik el a Dél-Dunántúlt és a Duna vonalát, majd este a tiszántúli térséget.
Zivatarok kialakulására inkább nyugaton és északon van esély néhol. A dörgés-villámlást 80 kilométer/óránál is erősebb szélroham kísérheti, ugyanakkor a front érkezésekor záporokhoz is társulhat átmenetileg 60-80 kilométer/órás lökés. A heves zivatarok miatt számos kistérségre adott ki első szintű (sárga) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat – erről itt talál térképet.
A front mögött veszít erejéből a szél. Késő este és az éjszaka első felében még esetleg kialakul zivatar, főként északkeleten és Dél-Dunántúlon, majd stabilizálódik a légkör.
Kedd délutánra többnyire 27 és 33 Celsius-fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, északnyugaton lesz hűvösebb az idő. Késő estére 19 és 25 fok közé hűl a levegő.
A hidegfront hatásait délutántól tapasztalhatják az időjárás-érzékenyek. Ilyen helyzetekben gyakori a fejfájás, a migrén, ingadozik a vérnyomás. A görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam. Gyakoribbak lehetnek az ízületi fájdalmak. A közlekedőknek érdemes figyelembe venniük, hogy a reakcióidő hosszabb lesz a megszokottnál.