A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Egyre több lakást építenek szakcégek

Vágólapra másolva!
Építőipari kivitelezők építették a múlt évben a lakások 72 százalékát, az új lakások fele pedig értékesítési céllal épült - ismerteti egyebek mellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "Magyarország, 2007" című jelentése, amely a napokban került a parlament elé.
Vágólapra másolva!

A múlt év végén 4 millió 270 ezer lakás volt Magyarországon, ez a szám 0,8 százalékkal több a 2006. évinél - közli a KSH jelentés lakásépítéssel foglalkozó fejezete. Köszönhetően a lakásépítésnek, valamint a népesség fogyásának, 100 lakószobára már csak 91 személy jut. Az ezredfordulón került a ráta száz alá, és azóta folyamatosan esik.

A lakások 89 százalékában van vezetékes víz, 57 százalékuk csatlakozik közcsatornához, kilenctizedük rendelkezik fürdőszobával, de vízöblítéses WC csak a lakások 86 százalékában található.

A jelentés a lakásépítés néhány jellemzőjénél a 2001. és a 2007. évi adatokat veti egybe. Például az építőipari kivitelezők által épített lakások aránya 50-ről 72 százalékra emelkedett. Eltűnőben van a kalákás építés, bár az építési vállalkozók a profi cégek körében magasnak tartják a fekete foglalkoztatást.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya több mint duplája lett az elmúlt hat évben: 22-ről 52 százalékra emelkedett. Ezzel összefüggésben szintén lényegesen növekedett a többlakásos épületekben elkészült lakások száma: 22-ről 39 százalékra nőtt az arányuk.

Az előbbi három adatpárból az következik, hogy az eladásra épített lakások zöme többlakásos épületben van, ezeket kizárólag profi kivitelezők építik. Az arányokból azonban arra lehet következtetni, hogy családi házak is épülnek eladásra, és az ilyen lakásoknál is jelen vannak az építőipari kivitelezők.

A statisztika bevett mérőszáma a 10 ezer lakosra jutó új lakások száma. Ez tavaly - országos átlagban - 35 volt. A központi régióban viszont megközelítette a 60-at, ugyanakkor a sor végén álló Észak-Magyarországon csak 18 új lakás jutott 10 ezer lakosra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!