Al Lockwood ezredes, a Perzsa-öböl térségében tartózkodó brit erők szóvivője közleményben jelezte, hogy valószínűleg az Irak déli részén vasárnap eltűnt két brit katonáról van szó.
- Még el kell végeznünk a hivatalos azonosítást, de valószínűleg a jelenleg eltűntként nyilvántartott két katonáról van szó - áll a brit védelmi minisztérium internetes oldalán olvasható közleményben.
Az arab nyelven sugárzó, katari székhelyű hírtelevízió annyit közölt, hogy a Bászra közelében, Zubeir mellett lezajlott harcok során készült a felvétel az utóbbi 48 óra során. A felvételen két egymás mellett fekvő, egyenruhás, véres testet, valamint két hadifoglyot lehetett látni. Az al-Dzsazíra azt is közölte, hogy a halottak és a hadifoglyok britek voltak.
Nagy-Britanniát felháborítja és elborzasztja az, hogy az iraki rezsim közeli felvételeket készít halott brit katonákról. "Ez a genfi konvenció nyilvánvaló és szégyenteljes megsértése" - mutatott rá Lockwood, aki egyúttal felszólította az al-Dzsazírát és minden tömegtájékoztatási eszközt, hogy azonnal hagyjon fel az ilyen felvételek sugárzásával.