Elterelték a vonulókat a rendőrök - tudósítás a melegfelvonulásról percről percre
2011. június 18. 15:02
Délután indul a meleg méltóság menetének nevezett felvonulás a Hősök teréről, a felvonulók az idén nemcsak az elfogadásért menetelnek, hanem az új alkotmányban levő, szerintük a melegeket diszkrimináló passzusok ellen is tiltakoznak. Több ellentüntetést is bejelentettek, a tiltakozók az Oktogonon gyülekeznek majd - a rendőrség térfigyelő kamerákkal és rengeteg járőrrel készül.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a felvonulás miatt már péntek estétől fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban. Bárkit igazoltathatnak, ruházatát, csomagjait átvizsgálhatják azért, hogy minden jogellenes cselekményt megelőzzenek, illetve megakadályozzanak. A rendőrség térfigyelő kamerákat szerel az oszlopokra, és szalagokkal zárja le a felvonulás teljes útvonalán a parkolóhelyeket. Az útkereszteződéseknél motoros rendőrök és járőrautók állnak, a kordonokat késő délelőttig még nem állították fel. Valamennyi kereszteződésben rendőrautók állnak.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezetének elnöke, Stágel Bence az MTI-nek azt mondta, továbbra is értelmetlennek és a célkitűzéseit tekintve zavarosnak tartja a homoszexuálisok felvonulását, véleményük szerint a házassághoz két igen kell és két nem. A kereszténydemokraták diszkriminatívnak tartják a természeténél fogva különböző dolgok azonos módon kezelését, így álláspontjuk szerint nem tehető egyenlőségjel a férfi és nő kapcsolatán alapuló házasság és az azonos nemű személyek együttélése közt. Stágel Bence hozzátette: "jogos kritikával kell illetni minden olyan törekvést, ami az egy férfi és egy nő kapcsolatán alapuló házasság intézményét bontaná meg, máskülönben még eljöhet az az idő is, amikor valaki a macskájával, a cégével vagy esetleg több személlyel kíván házasságot kötni".
Tudósítónk szerint az Oktogonnál a körút mindkét oldalon le van kordonozva. A villamosok járnak, de a téren nem mennek keresztül, hanem visszafordulnak. Tudósítónk szerint egyelőre ellentüntető csoportokat nem látni a környéken.
Az Oktogonon lévő gyorsétterem előtt gyülekezik egy vélhetőleg ellentüntetőkből álló, 100-150 fős csoport. Többen érkeztek árpádsávos zászlókkal. A rendőrség kordont épít köréjük, hogy ne tudjanak rámenni az Andrássy útra, amikor megérkezik a melegek menete. Két rendőr tudósítónknak azt mondta, a kordont felépítik, és megakadályozzák, hogy egymás közelébe férjen a két csoport. Hozzátették, hogy a körút két oldalán van bejelentve ellentüntetés.
Tucatnyi rohamrendőr jelent meg az Oktogonon, egyre nagyobb a készültség. Néhány fiatal ellentüntető tudósítónknak azt mondta, hogy csak énekelni jöttek, hogy köszöntsék a vonulókat. Azt mondták, provokációnak tartják az egész felvonulást, és elegük van belőle, hogy főműsoridőben bugyiba öltözött férfiakat kell nézniük a tévében. Szerintük az is sok, hogy évente egyszer van ez a vonulás. Egyikük megjegyezte, olyan sok a rendőr, hogy nem lesz semmilyen atrocitás, legfeljebb éneklés. Néhány tüntető egy táblát tart maga előtt, amelyre az van írva, újfajta bánásmód a melegeknek, és fölé van rajzolva egy hurok.
A Hősök terénél, az Andrássy út elején gyülekeznek a vonulók, de tudósítónk szerint nincs nagy tömeg, a résztvevők az első mellékutcáig tartó részen állnak. Több tucat rendőrt és rendőrautót lehet látni. Három kisebb kamion van, amelyekre lufikat és transzparenseket szereltek. Egy önkéntes szervező lány tudósítónknak azt mondta, jó nagy csomó van a gyomrában, de reménykedik benne, hogy nem lesz semmi baj, és bízik a rendőrségben.
Beszédet mondott többek között egy Egyesült Államokból érkezett szónok. Azt mondta, lehet, hogy a kormánypártok megpróbáltak diszkriminációt beleírni az alkotmányba, de "mi mindenképp egyenlőek vagyunk". Beszélt arról is, nem fogják engedni, hogy megállítsák őket, és hozzátette: "Ez nem egy ruhapróba, ez az életünk." Tudósítónk szerint kevesen vannak feltűnő ruhákban, de sokan díszítik magukat szivárványos esernyővel.
Elindult a menet - jelentette tudósítónk, aki nem sokkal a kezdés előtt beszélgetett egy férfi résztvevővel. Ő azt mondta, kicsit idegesen kelt fel, de mostanra megjött a jókedve. Hozzátette, az ellentüntetőkre jobban haragszik, mint a kormányra. Szerinte azért látni kevés transzvesztitát a korábbi évekhez képest, mert ők az ellentüntetőktől tartanak. Hozzátette, egy éve vár arra, hogy elinduljon a menet.
Egy magas férfi egy olyan táblával érkezett, amelyen az áll: Schmitt Pál meg a nyelve. Tudósítónknak azt mondta, ezzel azt akarta jelezni, Schmitt igazából nem is köztársasági elnök, hanem Orbán Viktor helyettese. Arra a kérdésre, hogy ennek mi köze a melegfelvonuláshoz, azt mondta, szerinte a melegek még érzékenyebbek a demokratikus jogok sérülésére, mint mások.
A vonulók egyik táblájára az van írva: "A lesbosaurus nem hal ki". Egy másikra az: "Boldog vagyok, hogy átmentem a szivárvány alatt".
Tudósítónk szerint hatalmas a biztonsági készültség. A menetet legalább ötven biztonsági ember kíséri mindkét oldalon, elöl-hátul rendőrök veszik körbe a vonulókat, és minden mellékutca le van kordonozva.
A menetben haladó három kamion közül csak egyen szól a zene, az egyik szervező szerint elromlott a hangosítás - jelentette tudósítónk, aki szerint, úgy tűnik, hogy a jókedv erőltetett. A menet nem sokkal fél öt után érte el a Kodály köröndöt.
Tudósítónk szerint az eredeti útvonaltól eltérően a menet nem halad át az Oktogonon, hanem a környező Csengery utcába fordították a vonulást a rendőrök. Tudósítónknak az egyik szervező azt mondta, hogy ők követik a rendőrség utasításait. Nem sokkal az útirány megváltozása előtt munkatársunk arról számolt be, hogy az Oktogonon a kordonokon kívül összegyűlt tüntetők melegeket szidalmazó mondatokat skandáltak.
Egy Oktogon melletti mellékutcában vezetik a melegfelvonulást a rendőrök. Az Oktogonon összegyűlt ellentüntetők kordonok közé vannak szorítva, így nem tudnak érintkezni a vonulókkal, viszont kiabálnak rájuk.
Néhány tüntető átjutott a kordonon, de a rendőrök sorfala miatt nem tudnak a menet közelébe menni. Közben ugyanakkor a menet is leállt, és több meleg kiabál a tüntetőkkel.
A Jókai téren keresztül visszaterelik a menetet az Andrássyra. Így jobb oldalról kikerülték a tüntetőket.
Ezen a térképen látható az Oktogon környéke. A menet a Vörösmarty utcai megálló felől érkezett, majd a Csengery utcába terelték őket a rendőrök, és végül a Jókai téren keresztül vezették vissza őket az Andrássyra.
Tudósítónk szerint a melegeket szidalmazó ellentüntetők közül többen petárdákat durrogtattak.
Oktogonon volt egy kisebb összetűzés a melegeket szidó tüntetők és a rendőrök között. A tüntetők elkezdtek üvegeket dobálni a rendőrökre, mire azok kiemeltek néhány embert a tömegből. Fújtak paprikaspray-t is, mert többen a szemüket törölgetik - jelentette tudósítónk.
Eredetileg az Oktogonon keresztül haladt volna a menet, de az utolsó pillanatban változott az útirány.
A rendfenntartásban részt vevő civil ruhás rendőrök is kaptak az ellentüntetőkkel szemben bevetett paprikaspray-ből. Többen a kollégáik segítségével mossák a szemüket - jelentette tudósítónk az Oktogonról.
Megnyitották a kordont az Oktogonon, de a rendőrök ügyelnek rá, hogy az ellentüntetők ne tudjanak a vonuló melegek után menni. Tudósítónk szerint a tüntetők egy csoportja el is indult a Blaha Lujza tér irányába (tehát a melegfelvonulással ellentétes irányba) ria-ria-Hungária kiáltásokkal.
A menet az Andrássyról rákanyarodott a Bajcsy-Zsilinszky útra, a melegek már az Arany János utcánál járnak. A vonulás a Kossuth téren ér véget, ahol beszédeket fognak mondani.
A menet kezdete előtt felszólaló amerikai szónok tudósítónknak a vonulás közben azt mondta, egyetért azzal, hogy kell a biztonság, de szerinte szomorú látni, hogy ott van velük szemben a sötétség (ezzel az ellentüntetőkre utalt), és nem tudják magukat megmutatni nekik.
Megérkezett a menet a Kossuth térhez, az Alkotmány utcában felállított színpadhoz. Tudósítónk szerint több százan vannak, a tömeg jelentősen megnőtt, miután menet közben sokan csatlakoztak hozzájuk.
Az Alkotmány utcában felszólalt Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő, aki azt mondta, hogy a magyar kormány tagjainak is vonulniuk kellene. Azt is mondta, "jó, hogy az Alkotmány utcába jöttünk, mert sok dolgunk lesz az alkotmánnyal".
A beszédek után véget ért a rendezvény, lesz egy utóbuli, és a résztvevőknek felhívták a figyelmét, hogy arra kell hazamenniük, amerről jöttek.