A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Hátraköthetik Gyurcsány kezét

Események

parlament, országgyűlés, ülésterem
Vágólapra másolva!
Alapíthat-e frakciót a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció - többek között erről is döntenek a hétfői plenáris ülésen. A képviselők mellékállását tiltó törvényjavaslatról is szavaznak, újra terítéken van földkérdés, és az úgynevezett sárgacsekk-adóról is faggatják a kormányt. Az LMP a fenntarthatóság miatt aggódott és az is kiderült, hogy Budai Gyula nem tud megnyugtató választ adni. Az Országgyűlés egy rövid időre nem volt határozatképes, mert a kormányfrakció tagjai a folyóson beszélgettek, miközben egy ellenzéki interpellációra adott kormányzati válaszról kellett volna szavazni.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül83 bejegyzés
12:10
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Módosíthatják az Országgyűlési törvényt

Megemlékezéssel kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn, a holokauszt áldozatainak emléknapján. A képviselők várhatóan döntenek az Országgyűlésről szóló sarkalatos törvényről, amelynek több pontjáról a kormánypártok sorain belül is vita támadt. A törvény az eredeti változat szerint előírná, hogy 2014-től a képviselőknek semmilyen más kereső foglalkozása nem lehet, de ezt a KDNP ellenzi. A törvénymódosítás elfogadásával nem alakíthat majd parlamenti frakciót a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció. Az LMP Matolcsy Györgyöt faggatja majd a sárgacsekk-adóról, és Orbán Viktor az esti órákban megnevezheti a Fidesz-KDNP hivatalos köztársasági elnök-jelöltjét, amely az eddigi várakozások szerint Áder János lesz.

12:35
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Integrált borinformatika

A napirend előtti felszólalásokat egyértelműen a Jobbik uralja majd: négy képviselőjük is beszél: Z. Kárpát Dániel a sárgacsekk-adóról, Novák Előd pedig fejhajtásról és emlékezésről ejt szót. A parlamenti ülés várható programjáról itt olvashat részletesebben. Tiffán Zsolt fideszes képviselő az integrált szőlő- és borinformatikai rendszerről értekezik.

13:10
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Újra téma lesz a magyar föld

A Jobbik a múlt héthez hasonlóan ismét a magyar föld kérdésén pörög: Egyed Zsolt "Meddig leszünk a földspekulánsok országa?" címmel interpellálja a vidékfejlesztési minisztert. A jobbikos Volner János pedig arról faggatja majd Orbán Viktor, hogy milyen SZDSZ-es mutyik folynak a kormányfő minisztériumában. Az öregségi nyugdíjkorhatár előtti kedvezményes nyugdíjazás sorsáról Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdezi a nemzeti erőforrás minisztert.

13:31
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Matolcsyt faggatják a sárgacsekk-adóról

" Hogyan lett a spekulációs adóból sárgacsekk-adó?" - kérdéssel fordul Matolcsy Györgyhöz Scheiring Gábor LMP-s képviselő. Sós Tamás szocialista politikus arra kíváncsi, hogy miért van még mindig bezárva a két hónapja a működésre kész gyöngyöspatai rendőrörs épülete?

14:03
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Megnevezhetik Ádert

Hétfő délelőtt tartanak közüs frakcióülést a kormánypártok, amelyen várhatóan döntés születik hivatalos köztársasági elnök-jelölt személyéről. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök azonban csak az esti, rendkívüli ülésén jelenti be hivatalosan, hogy kit javasol a Schmitt Pál lemondása miatt megüresedett köztársasági elnöki posztra. Kiszivárgott hírek szerint Áder János, a Fidesz európai parlamenti képviselője lesz a kormánypártok jelöltje, a választást pedig április 23.-ai héten bonyolíthatják le.

14:19
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Maradhatnak a mellákállások

A KDNP meg fogja szavazni az Országgyűlésről szóló törvényt - mondta hétfőn délelőtt a kormánypártok frakcióülése után Semjén Zsolt, a KDNP elnöke újságíróknak. Semjén szerint sikerült megegyezni a vitás pontokon a Fidesszel, és úgy fogják módosítani a törvényt, hogy a képviselők bizonyos feltételekkel és javadalmazás nélkül tovább folytathatják majd a korábbi foglalkozásukat. Semjén a találkozó után azt mondta: elérték, hogy az orvos és ügyvéd képviselők javadalmazás nélkül tovább folytathatják a hivatásukat, és a kisebb frakciók fininaszírozását is sikerült "megnyugtatóan rendezni".

15:06
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Kezdődik az ülés

Kezdenek megtelni a parlamenti padsorok. Az elnöki pulbituson ismét Lezsák Sándor ül, aki átmenetileg látja el a parlement elnöki tisztségét. A képviselők egy részére még várni kell.

15:08
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Lezsák már a csengőt kongatja

A parlament elnöke figyelmezteti az egyelőre még zajonló képviselőket, hogy lassan kezdené az ülést. Az ausztrál parlament képviselőházának elnöke és kísérete a díszpáholyból figyeli majd az eseményeket.

15:10
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Semmi nem igazolja az embertelenséget

A faji téboly, az embertelenség áldozatai lettek honfitársaink a múlt évszázadban- kezdi beszédét Lezsák Sándor. Nem csak az áldozatokra, de a hozzátartózokra és a túlélőkre is emlékezni kell. Az embertelenséget semmilyen ideológia nem igazolhatja - mondja az ideiglenes elnök.

15:14
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Tűzfészkek felszámolása

Aki egy embert ment meg, az egy egész világot ment meg - fogalmaz Raoul Wallenberg munkájáról Lezsák, aki a kommunizmus kísértetéről is beszél. A múlt század tűzeire emlékezve tekintsük hívatásunknak a tűzfészkek felszámolását - inti a képviselőket az elnök.

15:15
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Kertész Imrével emlékezik az MSZP

Steiner Pál, MSZP-s képviselő az Élet Menetéről beszél napirend előtt. Felszólalásában Kertész Imre egyik művéből idéz: a vonaton vitt, szomjazó zsidókról. A hét csendőrkerületre tagolt ország államhatalmi szerveinek árulása miatt deportáltak fiatalokat, nőket, gyerekeket. Steiner a gázkamrákról is szót ejt. Minden egyes magyar zsidó ember pótolhatatlan vesztesége a magyar hazának - fogalmaz.

15:19
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Újra Tiszaeszlár

Nem engedhetjük meg magunknak a tiszaeszlári vérvád felemlegetését a parlamentben - figyelmeztet Steiner. Felkérem az Országgyűlést, hogy valamennyi általános- és középiskolásnak legyen lehetősége legalább egyszer felkeresni a birkenaui tábort - mondja a képviselő.

15:22
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Keresztet vetve halt meg

A magyar kormány egyértelműen elutasítja az antiszemitizmust - reagál az ellenzék szavaira a KDNP-s Rétvári Bence. A képviselő megemlékezik Salkaházi Sáráról, aki szintén részt vett a zsidók mentésében. "Keresztet vetve halt meg" - mondja Rétvári.

15:24
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Minden nap gyásznap

A kereszténydemokraták is szeretnék, hogy iskolások megismerhessék a holokauszt-tragédiáját, jussanak el múzeumokba, vegyenek részt az emléknapokon - mondja Rétvári. Sajnálatos, hogy ilyen történt Magyarországon, és minden napra jut egy gyásznap a náci rémtettek miatt.

15:26
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

A vendégek megunták

Az ausztrál küldöttség már megy is.

15:28
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Duplán sarcol Matolcsy

Z. Kárpát Dániel elszabadult buldózerhez hasonlítja a kormány gazdaságpolitikáját. Közelebbről a tranzakciós adóra gondol a jobbikos képviselő, amelyet egyenesen dupla sarcnak titulál. "Miért van erre szükség? Mi indokol egy ilyen lépést?" - kérdezi Z. Kárpát. "Legyen már Önökben önérzet" - szólítja fel a kormányt a képviselő.

15:30
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Minősített magyarok

A kisnyugdíjasok bankolhassanak már ingyen - kéri a Jobbik politikusa, aki szociális bankszámlát javasolna a nehéz sorsban élőknek, amelyeket kiterjesztenének a minősítetten magyar kis- és középvállakozásokra.

15:32
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Az ausztrál küldöttség vezetője - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15:33
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Forogva magyarázza a Tobin-adót Cséfalvay

Amiről a hírek szólnak az egy pénzügyi tranzakciós adó - tesz helyre mindenkit Cséfalvay Zoltán, aki a meggyőzéshez előhúzza a Tobin-kártyát is. Az EU-ban jelenleg intenzív gondolkodás van erről a típusú adóról - mondja körbe-körbe forogva az államtitkár. A legfontosabb, hogy még nincs kormánydöntés, ha lesz is, leghamarabb jövő januártól lépne életbe - fogalmaz.

15:36
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Mesterházy valamit suttog

Az új adó láthatóan nem hozza lázba Mesterházy Attilát és Tóbiás Józsefet: a két szocialista képviselő végigsuttogja Cséfalvay beszédét.

15:38
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Kamuprojekt, mutyi

Jávor Benedek a Fidesz és a fenntarthatóság kapcsolatáról beszél napirend előtt. Az LMP-s képviselő szerint a kormánynak csak annyi van a fejében, hogy miként lehetne a Fidesz pártkasszát fenntartható módon növelni. Jávor védett fajokat kivágó közmunkásokról és a szénlobbiról beszél. Új magyar kisgömböc - ezt hozta létre a Fidesz, amely még falánkabb, mint az előedje. "Ez egy kamuprojekt. Egy mutyi".

15:40
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Z. Kárpát Dániel az új adó miatt aggódik - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15:42
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Szén és atomerőmű

A kormány részéről Kovács Pál államtitkár reagál az elhangzottakra: a 77/2011-es határozattal elfogadott stratégiából idéz a politikus, szó van benne atomról, szénről, megújuló energiáról, klímavédelemről, atomerőművi blokkok létesítéséről. Közben ketten kivonulnak az ülésteremből, Jávor is minden mindegy kifejezéssel hallgatja Kovács szavait.

15:47
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

A borászokért szólal fel Tiffán

A fideszes Tifffán Zsolt az integrált szőlő- és borinformatikai rendszerről beszél, kíváncsiak vagyunk, ez vajon mit takar a gyakorlatban. Az ágazatot érintő ellenőrzések és nyilvántartások közösségi igényét kell támogatnia, amelyet annak idején örömmel fogadtak a borászok. Bonyolult adatlapok és adatszolgáltatások - ezek alól mentesítené az érintetteket a rendszer.

15:49
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Hende első útja Kubatovhoz vezet - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15:53
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nem érdekli a szocialistákat a szőlészet

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egyet ért Tiffánnal abban, hogy rendkívül fontos területe a magyar gazdaságnak a szőlészet-borászat. Mesterházy és Tóbiás még mindig egymással van elfoglalva, de rajtuk kívül sem nagyon látni MSZP-s képviselőt, aki figyelne a borászok problémáira.

15:56
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Antallra emlékezik a KDNP

A kereszténydemokrata Tarnai Richárd két évfordulóra is felhívja a figyelmet: az egyik Antall József volt miniszterlenök közelgő születésnapja, a másik pedig Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök halálának évfordulója.

16:01
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Belülről vezérelt ember

Nem mindegy, hogy milyen miniszterelnöke van egy országnak - mondja Rétvári Bence, aki rendkívülinek nevezi Antall Józsefet. "Belülről vezérelt ember volt" - fogalmaz. A KDNP-s képviselő a volt kormányfő által létrehozott kormányzati stabilitásról beszél, amely Magyarország számára hosszú távon meghatározó volt. "Antall József hivatkozási alap. Szilárdan állt az európai integráció talaján, csak Európában tudta Magyarországot elképzelni" - olvassa papírjából Rétvári.

16:06
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Vége a napirend előttieknek

Véget értek a napirend előtti felszólalások. A további felszólalókat a jegyző ismerteti.

16:12
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Fideszes játék

Az LMP nem vesz részt a várhatóan jövő hétfőn esedékes államfőválasztásban, mert az eljárást mondvacsináltnak tartja - jelentette be hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, a párt frakcióvezetője. Jávor azt mondta, habár hivatalosan még nem megerősített, de az LMP már kész tényként kezeli, hogy a Fidesz képviselőcsoportja Áder János európai parlamenti képviselőt jelöli. Azt mondta, hogy a köztársasági elnök megválasztása "kizárólag a Fideszen belüli játékokról [...], stratégiázásról, taktikázásról szól".

16:15
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Tóbiás József Budai Gyulával nevet

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

16:17
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Novák kiakadt az ügynöklisták miatt

Olyan időkeretek közé szeretnék szorítani az ügynöklisták feltárásáról szóló parlamenti vitát, amely kevés ahhoz, hogy érdemben ki tudják fejteni a képviselők álláspontjukat - mondja Novák Előd.  "Fel vagyok háborodva, hogy nincs álláspontja a Fidesznek, egy ilyen sarkalatos kérdésben" - fogalmaz a jobbikus politikus az akták nyilvánosságra hozatalának kérdéséről.

16:19
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Húsz év adósságai

Schiffer András is az állambiztonsági múlt témakörét felölelő parlamenti vitanapról beszél. "Arra készülünk, hogy szembenézzünk azzal, hogyan terhelte az elmúlt 22 évet az az adósság" - mondja az LMP-s politikus. Az elmúlt húsz évnek nem csak az állambiztonsági múlt feltárása miatt halmozódtak fel hátrányosságai -teszi hozzá Schiffer.

16:22
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Lezsák jól lát szemüveggel

Több jelentkezőt a képernyőn szemüveggel sem látok - mondja Lezsák, majd megszavaztatja a képviselőket a vitanap időkeretéről. 206 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta.

16:24
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Kórházak és iPad

El a kezekkel a Komárom-Esztergom megyei kórházaktól - kezdi beszédét az MSZP-s Lukács Zoltán. Ha megszűnik a sebészeti ellátás a megye egyik intézményében, nagyon megnúnek a várólistát, amely ugye nem emeli az ellátás színvonalát. Tállai András államtitkár inkább előveszi iPad-jét.

16:28
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Az MSZP csinálta a rumlit

A kormány nevében Réthelyi Miklós reagál az elhangzottakra, méghozzá úgy, hogy egyszerűen nem igaz, amit a szocialista képviselő állít. A betegbiztonság és az egyenlő esély elvén létrejövő úgy struktúra ennek pont ellenkezőjét tűzte ki célul. Az MSZP által teremtett rendezetlenség miatt jutottunk idáig az egészségügyben - mondja a miniszter.

16:29
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Kubatov ma nagyon jókedvű - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

16:30
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nyakónak tetszik a poén

A szocialista Nyakó Istvánnak tetszik Lukács Zoltán poénja, amely arra irányult, hogy még mindig jobban jártak Réthelyi Miklós válaszával, mintha Halász János reagált volna, mert azzal nem lettek volna előrébb.

16:33
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Magyar föld a porondon

A jobbikos Egyed Zsolt az első, aki a hétfői ülésen a magyar föld miatt emeli fel a szavát. Beszédének elkezdésével egyenes arányban lesznek egyre hangosabbak a teremben ülők. Földspekuláció, hektárok, többszáz tulajdonos egy táblára, jogszerűtlen művelés - címszavakban így tudnánk összegezni Egyed felszólalását.

16:38
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Budai pontot tenne a végére

A föld, amelyről Egyed beszélt egy osztatlan közös tulajdon - mondja az államtitkár kékcsíkos nyakkendőjében. "Jól értem a problémát, amit felvetetett, ez nem is egy újkeletű dolog, amelynek hamarosan pontot kell tenni a végére" - ígéri Budai.

16:40
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Rosszul nyugtat Budai

Egyed Zsoltot nem sikerült megnyugtatni az államtitkári válasszal. Strómanok adják el a magyar földeket.

16:42
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Schiffernek tetszik a szavazás - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

16:49
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Újságot olvasnak a fideszesek

Tállai András belügyi államtitkár reagál egy kormánypárti interpellációra, a mögötte ülő fideszes képviselők újságot lapozgatnak. Egyikük épp felcsapott egy Népszabadságot.

16:52
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nem újulnak a középületek

A nemzeti fejlesztési minisztert kérdezi az LMP-s Jávor Benedek, aki ma már másodszor szólal fel. Ismét az energiahatékonyság áll mondandója középpontjában, konkrétabban az épületek felújítása. Szerinte a középületek három százalékénak kellene évente ilyen módon megújulnia.

16:55
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Laptopból jegyzetel Jávor

Fónagy János válaszol Jávornak: egyetért a kormány az uniós célokkal, bár azok több esetben nagyratörőek. Jelenleg is zajlanak a szakértői egyeztetések a három százalékos, éves felújítási aránnyal kapcsolatban. Jávor jegyzetel valamit, elsőre úgy tűnik, hogy az államtitkár szavait, de írás közben a laptopját nézi.

17:00
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Balett táncosok és vegyipari dolgozók

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő interpellációjában az öregségi nyugdíjkorhatár előtti kedvezményes nyudíjazásról beszél. A politikus bányászokról és táncművészekről beszél, akik élhetnek a kedvezményes nyugdíjazás lehetőségével. Az atom- illetve vegyiparban dolgozók továbbra sem jogosultak semmilyen kedvezményre - mondja Harangozó.

17:02
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Réthelyi szerint is át kell alakítani

A hatályos jogszabályokról beszél válaszában Réthelyi Miklós miniszter. Szerinte a korkedvezményes rendszer régóta megérett az átalakításra. A régi rendszer nem ösztönöz a munkakörülmények javítására, ellentmondásos a szabályozás több értelemben is.

17:11
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Még az áram is elment

"Hova vezetnek az erőműbezárások?" - kérdezi Kovács Tibor szocialista képviselő. Az egyik Tiszántúli üzem bezárása miatt százan maradtak munka nélkül, elhelyezkedésükre szinte nulla az esély. Kelet-Magyarországon nem lesz a rendszerszabályozáshoz szükséges erőmű - riogat Kovács, aki életszagú példával is alátámasztja gondolatmenetét: az elmúlt hónapokban nem voltak ritkák a térségben a néhány másodperces áramkimaradások sem.

17:14
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nyolcszáz megawatt

Fónyag János államtitkár válaszában előadja a szóban forgó erőmű adás-vételének részleteit, és azt, hogyan, mekkora kapacitással működnek a hazai erőművek. Százhalombattán 800 megawattos kapacitással indul majd termelés.

17:17
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Folyóson dekkol a kormányfrakció

"Hagyják abba, mielőtt mindent tökretesznek"  - kérleli Kovács Tibor az államtitkárt. A válaszát nem fogadja el, az Országgyűlés pedig nem határozatképes, mert a kormánytöbbség a folyóson tartózkodik. Hiányoznak a szavazókártyák.

17:22
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Mutyira van pénz

Kórházak a pusztulás szélén címmel szólal fel a jobbikos Apáti István, aki attól tart, hogy életveszélyes helyzetek tömkelegét idézi elő a kormány az egészségügy átalakításával. Hűtlen kezelésre és mutyizásra van pénz, normális kórházakra viszont nincs - mondja Apáti. Súlyos állapotban levő betegek lehet, hogy csak három óra múlva kerülnek kórházba.

17:26
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nem lesznek elbocsátások

Réthelyi szerint a cél a betegellátás színvonalának növelése. "Szeretném megnyugtatni, hogy nem lesznek elbocsátások az egészségügy átalakítása során" - fogalmaz a miniszter. Vége az interpellációknak, jönnek az azonnali kérdések.

17:29
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Gaudi Semjénnel egyeztet - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

17:31
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Izgatja a nyálkahártyát

Az esős napokat kivéve újra az egészségügyi határérték felé került a porszennyezettség a vörösiszap sújtotta területeken - mondja Pál Béla szocialista képviselő. A szállópor egyészségügyi hatásai között van, hogy izgatja a nyálkahártyát - figyelmeztet Pál.

17:34
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Mérik a gyerekeket

Folyamatban van a probléma megoldása, a veszélyeztetettség meg fog szűnni - mondja Tállai András államtitkár. Kolontáron és Devecseren mérik a gyerekek állapotát és bizony nem olyan eredmények jönnek ki, mint amit a szocialista képviselő állít - teszi hozzá.

17:38
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Üldözött magyarok

Gaudi-Nagy Tamás a Kárpát-medencei magyar jogsegélyszolgálat működésének megkezdését várja. A magyar kormány végre álljon a tettek mezejére, hirdesse meg a szolgáltatást az üldözött magyaroknak - szólít fel a jobbikos képviselő, akinek Budaházy Györgyös matrcia van a laptopjára ragasztva.

17:42
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Elindul a szolgálat

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes megnyugtatja Gaudit, hogy rajta vannak az ügyön, hamarosan megkezdi a tanácsadást a szolgálat.

17:47
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Végre szóhoz jutott

Szilágyi László LMP-s képviselő emlékeztet rá, hogy a múlt hétlen nem kapott szót a parlamentben, amely bizony nem sűrűn fordul elő az épületben. Most viszont kihasználja az alkamat és a hulladékmegelőzésről kérdezi a vidékfejlesztési miniszter nevében válaszoló Budai Gyulát.

17:49
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

A szemétről vitáznak

Az új hulladéktörvény minden érintettet szolgálni fog - mondja Budai Gyula. Eljárási határidőkről esik szó, de a téma annyira követhetetlen, hogy még az államtitkár is másodpercenként a papírjából les. 

17:54
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Még egyezkednek a mellékállásokról

Pár órával az Országgyűlésről szóló új törvény zárószavazása előtt még mindig nem világos, milyen új szabályokat fognak elfogadni a kormánypártok. A KDNP szerint megállapodtak a Fidesszel abban, hogy az orvos és ügyvéd képviselők megtarthatják a mellékállásaikat, igaz, fizetést nem kaphatnak érte. Az alkotmányügyi bizottságban közben arról döntöttek, hogy minden marad az eredeti elképzelés szerint, és 2014-től profi képviselők lesznek.

18:02
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Veres: "Az igen, az nem semmi"

A szocialista Kovács Tibor a Bükki Nemzeti Park területén található földek pályázatatásáról beszél. Kik azok a nyertes helyi gazdák, akikről a kormány beszél - kérdezi Kovács. Veres János a képviselő előtti sorban nagyokat bólogat, és frakciótársa beszédét a következőkkel kommentálja: "Az igen, az nem semmi".

18:03
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Budai felhúzta magát

Budai Gyula kiakadt a kérdéstől, most épp Gőgös Zoltánnal kiabál indulatosan. "Maguk beszélnek mutyiról?" - kérdezi felhárodva a mögötte ülő MSZP-s képviselőktől.

18:05
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nem lesz tej

Gőgös Zoltán szerint nem lesz bárányhús, nem lesz tej, ha így meg tovább. Budai viszontválaszában a kezével mutogat, "tegyen feljelentést, ha valami  visszásságról tud az ügyben" - ajánlja az államtitkár.

18:07
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Vadai Ágnes kiabál - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

18:13
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Cigányozás miatt kikapcsolták egy jobbikos mikrofonját

Az ülést vezető Ujhelyi István elnök kikapcsolta a jobbikos Balla Gergő mikrofonját, mert a képviselő többszöri felszólítás ellenére sem hagyta abba a cigányozást, majd nem a megszólított Kontrát Károly államtitkárral, hanem az ülést vezető Újhelyivel állt neki veszekedni.

18:16
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Mindig Simicska nyer

Szél Bernadett LMP-s képviselő a zöldenergia által létrehozott munkahelyekről beszél, illetve annak teljes hiányáról. Pedig program lenne bőven, a fejlesztésekből azonban eddig semmi nem valósult meg. Ehelyett egy újabb atomerőművet akar megépíteni a kormány, az uniós tendereken rendre nyerő pozícióban van Simicska Lajos valamelyik cége.

18:18
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

A kevesebb néha több

"Talán kicsit kevesebbel Ön is többet mondana" - reagál Fónagy János államtitkár a zöldpárti politikus szavaira.

18:19
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Kikapcsolt képviselői mikrofon - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

18:22
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Elmaradt fizetések

Nem tűr halasztást a Nyakó István által felvetett probléma - Borsodban nem jutottak fizetésükhöz a közalkalmazottak, 47 napon keresztül ingyen dolgoztatták őket - mondja a szocialista képviselő. Nevelőszülők százai többhetes, valahol egyhónapos késéssel kapják csak meg járandóságukat. "Az ilyen eseteket ki fogjuk vizsgálni" - válaszol a miniszterelnök helyett Navracsics Tibor.

18:26
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Ráhordó vonatok

A jobbikos Bödecs Barna szerint bekövetkezett vasárnap, aminek nem kellett volna: mintegy 412 vonatjárat szűnt meg. A minisztérium erre sokféle indokot adott, többek között, hogy ezzel megszűnnek a párhuzamosságok az autóbuszközlekedéssel. Megszűnt Komló és Sásd között egy ráhordó járat is, ami súlyos veszteség az ott élőknek, és csökken az Intercity vonatok kihasználtsága is.

18:31
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nincs több azonnali

Vége az azonnali kérdéseknek. Következnek a kérdések.

18:37
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Utalvánnyal nem lehet villanyt fizetni

Lakhatás vagy étkezés? címmel kérdezi Tóth József a nemzeti erőforrás minisztert. Az MSZP-s képviselő a juttatások utalványban való utalását nem tartja jó ötletnek, a lakhatási kiadások és a gyógyszerek nem vásárolhatók meg az utalványokkal, ezért sokkal nehezebb helyzetbe kerülnek a gyakran havi 47 ezer forintból élő családok.

18:39
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Nincs döntés az utalványról

Soltész Miklós államtitkár válaszában azt mondja: ha folytattuk volna a szocialisták támogatási rendszerét, akkor most nem is tudnának mit kérdezni ezzel kapcsolatban. Volt egy szociális konzultáció, amelyen több, mint egymillióan mondták azt, hogy a szociális támogatások egy részét nem árt, ha nem készpénzben kapják meg a jogosultak. Az utalványról egyelőre nincs döntés, az még csak egy javaslat-tervezet.

18:47
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Még ötletnek is rossz

A tranzakciós adóról kérdezi Matolcsy Györgyöt az LMP-s Scheiring Gábor. A kiszivárgott sárgacsekk-adót reméli, hogy még ötlet szintjén sem gondolja komolyan a kormány. Mekkora lesz az új adó mértéke és mikor hozzák nyilvánosságra a részleteket - kérdezi a képviselő.

18:48
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Czomba nem mond újat

Czomba Sándor államtitkár ismétli a korábban elmondottakat: döntés még nincs az új adóról, de ha bevezetik, akkor azt csak 2013 januárjától.

18:51
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Hívjuk haza az Afganisztánban szolgáló katonákat

Végéhez közeledik az afganisztáni NATO katonai misszió - emlékeztet mindenkit Staudt Gábor jobbikos képviselő. Magyarország az intő jelek ellenére folytatja rendkívül költséges szerepvállalását, amely nem mellesleg már hét magyar ember életét követelte.

18:53
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Harci tapasztalatok

Hazánk szövetéségi feladatokat lát el - mondja Hende Csaba honvédelmi miniszter. Katonáink olyan harci tapasztalatokra tesznek szert, amelyekre máshol nem lenne lehetőségük, ezek hozzájárulnak a magyar honvédségben esedékes megújuláshoz.

18:55
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Sutyorognak a gyöngyöspataiak

Két hónapja áll üresen a gyöngyöspatai új rendőrőrs épülete - panaszolja Sós Tamás szocialista képviselő, akihez felháborodott, sutyorgó helyiek fordultak az ügy miatt. Nem volt körültekintő a beruházás előkészítése, de most az a legfontosabb, hogy a kérdés rendezve legyen, az épületet pedig üzemeljék be.

18:57
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Még a hétén költöznek

Kontrát Károly reményei szerint még a héten elindulhat az átköltözés az új épületbe, ezáltalán pedig tovább nőhet a helyiek biztonságérzete.

18:59
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Diktatórikus útisarc

A négynapos autópálya-matrica megszűnt, helyett bevezették a tíznaposat, ami viszont meglehetősen drága. Abból a szempontból pedig logikátlan, hogy mégis miért venne valaki tíznapos matricát, ha csak egy hétvégére akar lemenni a telkére. "Diktatórikusan bevezetett útisarc" - mondja Korondi Miklós jobbikos politikus.

19:01
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Kontrát a Hangya-évkönyvet nézegeti

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

19:02
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

A kérdések vége

Véget értek a kérdések. A parlament elnöke szünetet rendelt el.

19:17
április 16, 2012
Vágólapra másolva!

Összefoglaló videó a hétfői ülésről

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!