A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Egész éjjel folyik a munka - percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Szerdán az egész ország homokzsákokat pakolt, most úgy néz ki, hogy egészen hétfőig nem lehet majd leállni a munkával. Észak-Magyarországon rekordszintű árvízre készülnek, főleg a Dunakanyarban. Megjelentek az árvízi helyzetet kihasználó csalók, Budapesten biciklisek száguldoznak az elöntött rakparton, a Margitszigetet kiürítik. Politikusok és önkéntesek együtt dolgoznak.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül146 bejegyzés
08:20
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Hétfőn tetőzik a Duna Budapestnél

A legfrissebb adatok szerint Budapesten a korábban vártnál egy nappal később, hétfőn tetőzik a Duna, 875 centiméteres vízállással - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs. A folyó vízszintje a budapesti szakaszon 9 centiméterrel nőtt az elmúlt négy órában, kedden 23 órakor 648 centiméter volt.

A tetőzést Nagymarosnál is hétfőre várják, 730 centiméteres vízállásnál. Ott kedden késő este 506 centiméteres vízszintet mértek, az emelkedés 6 centiméter volt négy óra alatt. A Szigetközben szombaton várható a tetőzés, a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál a közlemény szerint.

08:25
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Szállodákat evakuálnak

Szerda délig ki kell üríteni a Danubius Hotels Nyrt. két margitszigeti szállodáját, a Danubius Health Spa Resortot és a Danubius Grand Hotel Margitszigetet a védelmi bizottság és a szállodalánc képviselőinek kedd kora délutáni megbeszélésén született döntés értelmében - írja a Napi Gazdaság. A Danubius valamennyi vendégéről igyekszik gondoskodni, a már a szállodában lévők átköltöztetése mellett feladatot jelent a későbbi napokra szóló foglalással bíró vendégek átirányítása a szállodalánc további tíz budapesti hoteljébe - közölték.

08:32
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ilyet még nem láttál, kisfiam

Hogyan készülnek az árvízre a Duna mentén? Olvassa el riportunkat!

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

08:40
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Lazárják a 2-es és a 12-es főutat

Lezárják a 2-es és a 12-es főút egy szakaszát szerdán az árvíz miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A 2-es számú főút 28-30 kilométerszelvény közötti, Sződliget átkelési szakaszán gátépítés és homokzsák fektetés miatt lesz forgalomkorlátozás szerdán 12 órától. Terelőút a 2-es főút - 21107 jelű út csomópontjában (Felsőgöd, Autópihenő) az M2-es autóút felé. Az M2-es autóútról tehát megközelíthető lesz Sződliget település.

A 12-es főutat a 10-15 kilométerszelvény között Nagymaros átkelési szakaszán zárják le. Terelőút a 12-es főút 9 kilométerszelvényének környezetében a 12106 jelű út csomópontjában Kóspallag- Márianosztra-Szob felé. A zárásoknál a nagymarosi lakcímkártyával rendelkezőket a forgalomirányítók beengedik.

08:48
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Így állnak a vízmércék

2013. június 5-én 04:00 órakor az alábbi vízállásokat mérték:

Nagybajcs 691 cm Eddigi legnagyobb vízállás 875 cm (2002)
Komárom  626 cm Eddigi legnagyobb vízállás 801 cm (2002)
Esztergom 588 cm Eddigi legnagyobb vízállás 771 cm (2002)
Nagymaros 517 cm Eddigi legnagyobb vízállás 712 cm (2006)
Budapest 659 cm Eddigi legnagyobb vízállás 860 cm (2006)

08:50
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

191 kilométernyi rendkívüli helyzet

Így néz ki az árvízi készültség: jelenleg I. fokú védekezés van 418,4 km-en, II. fokú védekezés 63,6 km-en, rendkívüli védekezés pedig 191 km-en van, összesen 673 km töltés mentén védekeznek a szakemberek. A védekezésben résztvevők létszáma: 1200 fő - közölte a Belügyminisztérium.

08:56
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Árad egy hegyi patak Zemplénben

A folyamatos és intenzív esőzés miatt megáradt egy hegyi patak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bózsván, ahol az elmúlt éjszaka lakóházakat védtek homokzsákokkal. A Bózsva patak áradása miatt három szakaszon is védekezni kellett, a településen tizenkét lakóépület került veszélybe, ötszáz homokzsákkal védték meg ezeket katasztrófavédelmi szakemberek és önkéntesek. Kiköltöztetni senki nem kellett - közölte a szóvivő.

09:04
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

A Tiszát is megemeli a Duna

A Dunán levonuló árhullám taréja két hét múlva éri el a Tisza-torkolatot, és várhatóan vissza is duzzasztja a kisebbik folyót - írja a Délmagyar.hu. Kizárólag emiatt nem valószínű, hogy Szegednél áradni kezdene a folyó. A Tisza is áradt az utóbbi napokban, de ez az árhullám most nem számottevő.

09:12
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Megáradt az Elba

Az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik külvárosát szerdára virradóra elöntötte a megáradt Elba. A Strekov nevű városrész lakosait már korábban evakuálták - jelentette szerdán a cseh közszolgálati televízió. A Strekovot védő mobilgátak tíz méter magasak, de kora reggel az Elba vízszintje már mintegy 30-40 centiméterrel meghaladta ezt a szintet. Az Elba másik partján a víz már elöntötte a város vasútállomását és néhány környező utcát. A központot homokzsákokból emelt gátakkal védik a víztől. Hidrometeorológiai számítások szerint az Elba vize Ústínál szerda este tetőzik, várhatóan mintegy 11,5 méteres szinten. Ez a vízállás 40 centiméterrel alacsonyabb lenne az eddigi legnagyobb, 2002-es árvízkor mért értéknél.

09:17
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Sűrít és készül a BKK

Az alsó rakparti utak lezárása miatt Budapest belső területeinek főbb gerincvonalain a BKK sűrített, rendkívüli menetrendet vezet be. Az M2-es metró napközben 5 helyett 4 percenként közlekedik.

Egy szerkesztőségünknek jött olvasói levél szerint tegnap délutántól "készül buszgarázsunkban egy 'árvízi készültség' lista, amelyre a szabadnapjukat töltő BKV-s kollégák iratkozhatnak fel. Ennek lényege, hogy 0 órától 24 óráig vállaljuk, hogy telefonos riasztás esetén azonnal felvesszük a szolgálatot, és kedves öreg járműveinkkel robogunk oda, ahol szükség van ránk. Legyen szó akár evakuálásról, akár az árvízvédelemben résztvevők szállításáról. Estére több tucat szabadnapos kollégám neve mellé került fel az enyém is! Úgy tudom a Katasztrófavédelem kérhet fel minket a segítségre, és remélem lesz alkalmunk ebben a nehéz helyzetben is szolgálni a lakosságot. Kitartást és nagyon sok erőt kívánva minden árvízzel kűzdő Honfitársamnak: 'egy szabadnapos BKV buszsofőr'"

09:32
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Jobban izgul a BBC a németekért

Hosszú összefoglalók közölt kedden este az európai árvízről a BBC. Főleg a németek miatt aggódnak, szó van a csehekről, a Prágát veszélyeztető áradásról (amit egy helyi csodálatosnak látott - olvassa el Prágában készült riportunkat!), de a cikk utolsó harmadában előkerül Magyarország is. A  BBC felvet egy nagyon filozófikus kérdésést is: vajon az áradások egyre súlyosabbak és gyakrabbak az érintett térségben? De a BBC azon is elmélázik, hogy mennyit rontott az árvizeken a Duna partjának lebetonozása.

09:38
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kis pötty a várható vízszint - kép

Forrás: Mucha Ádám

09:49
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Mosakodjon sokat!

Az árvíz miatt különleges járványügyi intézkedésekre jelenleg nincs szükség - közölte szerda reggel az MTI-vel az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Az árvaz által érintett területeken az általános higiénés szabályok fokozott betartására hívták fel a figyelmet.

A szájon keresztül terjedő fertőző betegségek (mint például bélfertőzések) Magyarországon és a szomszédos területeken is ritkák. Így különleges járványügyi intézkedésekre, a lakosság széleskörű védőoltására jelenleg nincs szükség. Megjegyezték ugyanakkor azt is, hogy az árhullám levonulása után különös figyelmet kell fordítani a rovarok és a rágcsálók irtására.

Árvíz idején kiemelten kell figyelni az általános higiénés szabályok fokozott betartására. Fontos a rendszeres szappanos kézmosás, a különböző kézfertőtlenítő készítmények, kendők használata, továbbá az, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében az esetleges sebek mielőbbi megfelelő ellátása.

Az ÁNTSZ kitért arra is, hogy mindenki csak megbízható eredetű ételt és italt fogyasszon, és hogy az árvizes területeken csak ellenőrzött, vezetékes ivóvizet használjon, "az ásott kutakból inni tilos". Akinek pedig hasmenéses panasza van, azonnal forduljon orvoshoz.

09:59
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Közlekedés Budapesten

Itt a BKK teljes közleménye az árvíz által érintett járatokról:

A Duna áradása miatt lezárták a forgalom elől az alsó rakpartokat végig, a Margitszigetet és a Királyok útját. A 26-os busz nem jár, a 34-es (934-es) busz terelőúton halad, a hajójáratok (D11, D12, D13) nem közlekednek.

Mától sűrűbben jár az M2-es és az M3-as metró napközben 5 helyett 4 percenként, az 1-es villamosok 6 helyett 5 percenként indulnak. Sűrítve járnak a 4-es, a 6-os, a 17-es és a 18-as villamosok, valamint a 9-es és a 86-os buszok.
 
Holnap, csütörtök reggeltől a 2-es villamos a Közvágóhídtól az Eötvös térig jár, a Március 15. tér és az Eötvös tér között egy vágányon közlekedik. A 2-es villamospótlók meghosszabbított útvonalon, a Nyugati pályaudvar és az Eötvös tér között közlekednek.
 
A H5-ös hévet várhatóan csütörtökön korlátozzák. Ekkortól a Margit hídig járnak majd a szerelvények. Kaszásdűlő és az Árpád hídi metrómegálló között hévpótló buszok közlekednek kora estig, a Batthyány tér - Margit híd között pótlás nem lesz. A 19-es és a 41-es villamosok a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán térre viszik az utasokat, amennyiben a Lánchídi aluljárót elönti a víz.

10:02
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Jól néz ki a Batthyány tér

Forrás: Kulcsár György

10:07
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Késnek a keleti vonatok

Budapest és Miskolc között ötven perc késéssel érkeznek a vonatok, mert sárlavina öntötte el a pályát Gödöllő és Aszód között. A MÁV közlése szerint továbbra is késésekre kell készülni a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, ahol a Duna magas vízállása miatt Almásfüzitő és Komárom között még kedd reggel zárták le az egyik vágányt a forgalom elől.

10:13
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ausztria túl van a kritikus ponton

Csökkent a Duna vízállása szerda reggelre a kritikus helyeken Ausztriában, Wachauban az éjszakai órákban tetőzött a Duna. Grein településnél óvatos bizakodással kezdték a napot a mentésben részt vevők, miután a víz a legmagasabb vízálláskor sem lépte át jelentősen a mobil gátak peremét. A veszély azonban nem múlt el, továbbra is folyamatosan figyelik, hogy nem szakad-e át a védőfal.

10:19
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Merkel 100 millió eurót küld

A német kancellár 100 millió eurós rendkívüli segélyt ígért az árvíz által sújtott területeknek Németországban.

10:24
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Brandenburgnál emelkedik a Duna

Nem áll meg a Duna tetőzése Brandenburgnál, azonban a német városban nem aggódnak, az Elba szintje a hírforrások szerint még messze van a kritikus magasságtól.

10:30
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Útlezárások Győr-Moson-Sopronban

Az árvízi védekezés miatt teljes szélességben lezárta a Szigetközön áthaladó 1402-es összekötőúthoz tartozó mecséri Mosoni-Duna-hidat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden késő éjjel. Szerdán forgalomkorlátozást rendelnek el az 1-es út Győr és Gönyű közötti szakaszán, Győrszentiván-Kertváros térségében, ahol az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvizig) az út mellett  ideiglenes védmű építését kezdi meg. Ideiglenes forgalomkorlátozáshoz kapcsolódó jelzéseket helyeznek ki szerdán az 1401-es úton Zsejke-pusztánál, hozzávetőleg egy kilométer hosszban az árvízi védekezési munkálatok miatt.

10:37
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pofon a gazdaságnak

A mostani árvízhullám által okozott károk mértéke akár elérheti a 2002-es szintet, amikor közel húsz milliárd dollár veszteség keletkezett. A német Wall Street Journal szerint az idei árvíz is jelentősen meg fog látszani az érintett országok gazdaságán.

10:45
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pesten és Budán is

A Margit-hídról nézve az alsó rakpartot elöntötte a víz Pesten és Budán is. A BKK beváltotta ígéretét, annyira sok 4-es 6-os villamost indítottak, hogy torlódás alakult ki a villamos síneken.

10:50
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Öt méterrel magasabb a szokásosnál

A Saale vízállása 400 éve a legmagasabbra, 8 méter fölé emelkedett Hallénál, ahol június elején 3 méter körüli a megszokott vízállás.

10:53
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Budapest és Dunaszeg között - kép

Forrás: ORFK Légi felvétele: H.Szabó Sándor
Az ORFK légifelvétele a Duna Budapest és Dunaszeg közti szakaszáról

10:58
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán is elhárít

Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok részvételével szerdán Budapesten. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével működő testület tagszervezetei ezentúl összehangolják majd segítő tevékenységüket. Balog Zoltán a tanács első, szerda reggeli ülését követően újságíróknak azt mondta, a szervezetek között van a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt, valamint a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

11:09
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pozsonynál tovább árad

Töltik a homokzsákokat Pozsony belvárosában. Reggelre a Duna vízszintje elérte a 973 centimétert, ami alig alacsonyabb a valaha mért legmagasabb vízállásnál, 991 centiméternél. A németországi árvízadatok alapján a szakértők feltételezik, hogy csütörtökön Pozsonyban megdőlhet a 2002-es abszolút vízszintrekord.

 

A katasztrófaturizmust megakadályozandó, a város a gyalogosok előtt is lezárta az Öreg hidat, melynek lábánál már kedden is magasan állt a víz - jelentette egy olvasónk. Az egyik rakparton - egyelőre ideiglenesen - a villamosforgalmat is leállították. Az Ausztria felé vezető bergi határátkelőt még kedden este lezárta az osztrák rendőrség.

11:10
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ausztriában még nem múlt el a vész

Csökkent a Duna vízállása szerda reggelre a kritikus helyeken Ausztriában, de a veszély még nem múlt el teljesen. Wachauban éjszaka tetőzött a Duna, a nagyobb elöntés veszélye így csökkent, de nem múlt el teljesen, továbbra is folyamatosan figyelik, hogy nem szakad-e át a védőfal.

A dunai árhullám várhatóan szerdán ér az osztrák fővárosba. A fővárosban a 2002-esnél magasabb árhullám esetén sem számítanak komoly károkra, nagyobb elöntésekre. Az áradás jelei így is érzékelhetőek voltak a városban: kedden víz alá kerültek Bécs fontos árvízvédelmi létesítményei, a Duna-sziget alsó sétaútjai, valamint néhány gyalogosrakpart. A belvároshoz közelebb, a Duna-csatorna alsó szakasza mellett, az A4-es autópálya városba bevezető szakaszán kedd reggel vízátfolyás okozott közlekedési dugót.

11:20
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ne menjenek a Margitszigetre!

A Margitszigetre senkit nem engednek be, csak a regisztrált segítőket - jelentette tudósítónk.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

11:41
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Győrben bezárták az uszodát - kép

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Gyerekek holmiját menti ki édesapjuk a várható magas vízállás miatt zárva tartó Győri Vízisport Egyesület csónakházából Győrben 2013. június 5-én.

11:46
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nem járnak a vonatok

A Duna magas vízállása miatt a Komárom-Esztergom vasútvonalon nem közlekedhetnek a vonatok. A MÁV közleménye szerint a korlátozás délelőtt 10 órától érvényes, bizonytalan időre rendelték el. Az utasokat a teljes vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják.

11:48
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Már a rakparton van a víz

Budapestnél a Duna vízállása elérte a rakpartok szintjét. Az Országos Műszaki Irányító Törzs legfrissebb adatai szerint Budapestnél 664 centiméter a Duna vízszintje. Mindenhol jelentősen emelkedett a folyó vízállása. Nagybajcsnál 691, Komáromnál 626, Esztergomnál 591 centiméteres vízállást mértek legutóbb. Nagymarosnál 570 centiméteres a Duna vízszintje.

Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása. Országszerte már több mint 687 kilométernyi töltésszakaszon védekeznek. Ebből több mint 191 kilométeren rendkívüli, mintegy 62 kilométeres szakaszon harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Több mint 82 kilométeren másodfokú, csaknem 352 kilométeren elsőfokú a védekezés.

11:50
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Utakat zártak le a víz miatt

Az árvízi védekezés miatt Komárom-Esztergom megyében szerda reggel teljesen lezárták a 10-es főutat Dunaalmás és Almásfüzitő, a 71-es és a 75-ös kilométer között. Teljes pályás útzár van érvényben a 11325-ös jelű, a Pilismarót és Basaharc között a komphoz vezető úton, valamint Esztergomban a Mária Valéria hídhoz vezető 11326-os úton. A híd egyelőre önkormányzati úton megközelíthető. A 11-es főúton Esztergomnál a 63-as kilométerszelvénynél mintegy 200 méteren van félpályás forgalomkorlátozás.

11:55
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Hajók a város felett - kép

Forrás: László Juhász

Egyelőre jól vizsgázott a mobilgátrendszer Pozsonynál. A Duna-parton álló Környezetvédelmi Minisztériumot már elöntötte volna a víz, ha nem építik meg a mobilgát-rendszert - írja olvasónk. A Duna vize már az úttest vonalán felül van, a kikötött hajók  magasan tornyosulnak a rakpart fölé.

 

12:22
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Önkénteseket várnak Surányban

Körülbelül hatvanan pakolják a homokzsákokat a Szentendrei-szigeten fekvő Surányban. Az egyik helyi lakos szerint összesen körülbelül 40 000 zsák kellene, hogy megvédjék a falut, ezért nagyon elkélne a segítség. Aki tud menni, ha van neki, vigyen lapátot is - írták. 

12:32
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Több száz ház veszélyben Budakalászon

Budakalászon a város központjában folyó Barát-patak mentére csoportosítják az árvízvédelmi erőket, mert ha a Duna visszaduzzasztja a patakot, az több száz lakóházat önthet el - közölte a Pest megyei település polgármestere szerda délelőtt.

Követ és geotextíliát is rendeltek a patak mellé, a Duna fő védvonalán, a település Szentendre felé eső oldalán pedig homokzsákokkal magasítják a szükségesnél 60 centiméterrel alacsonyabb töltést. Jelenleg 100-150-en dolgoznak ott, de szükség esetén további erőket is toboroznak, valamint számítanak Pomáz és a főváros korábban megígért segítéségre is - tette hozzá a polgármester.

12:38
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Elhalasztják a Fidesz-kongresszust

Az árvízi helyzetre való tekintettel elhalasztja vasárnapra tervezett kongresszusát a Fidesz - közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója. A döntést a Fidesz elnöksége hozta meg, tekintettel a miniszterelnök által a Dunán levonuló árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetre.

A kormánypárt vezetése arra kér minden kongresszusi küldöttet, polgármestert, Fidesz-tagot és -aktivistát, hogy június 9-én, a tanácskozás korábban tervezett napján is vegyen részt az árvíz elleni védekezésben, illetve a munkálatok szervezésében, hogy a rekord árvíz minél kisebb károkat okozzon az országban - mondta Kocsis Máté. A kongresszus új időpontjáról a Fidesz országos választmánya dönt majd a későbbiekben - tette hozzá a kommunikációs igazgató.

12:45
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Zsákoltak a vízilabdások - kép

Forrás: Gór-Nagy Miklós

Egy halom homok mögött pózol a vízilabda-válogatott azon a képen, amit a válogatott tagja, Gór-Nagy Miklós posztolt délelőtt a blogján. Felhívtuk, és elmondta, hogy a válogatott edzés előtt a Nánási út és a Rozgonyi Piroska út sarkán segített a védekezésben. "Az edző mondta, hogy jó lesz bemelegítésnek. Mindenkinek volt tíz perc zsákpakolás, húsz perc zsáktöltés és tíz perc talicskázás, úgyhogy jól kimelegedtünk". A zsákolás után a válogatott elindult az edzésre.

Forrás: Gór-Nagy Miklós

12:56
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Erősítenek a mentők

Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) is teljes készültség van, az árvíz által érintett területeken időben megerősítették szolgálatukat - közölte az OMSZ. Felmérték a betegszállítási, illetve a kórházi betegelhelyezési kapacitásokat. A mentőkocsik számára megközelíthetetlenné váló települések esetében mentőhelikopterek is segíteni tudják a rászorulók megfelelő ellátását, továbbá a mentők helyi szinten is folyamatos, operatív kapcsolatot létesítettek az érintett területek háziorvosaival, kórházaival és betegszállító vállalkozásaival is annak érdekében, hogy minden, bajba jutott ember gyors és megfelelő segítséget kaphasson. 

12:58
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Terelik a buszokat

A Duna áradása miatt elrendelt útlezárások a Volánbusz Zrt. járatait is érintik, egyes buszjáratok csak rövidített útvonalon vagy elterelve tudnak közlekedni. A forgalomkorlátozások elsősorban a 11-es út, a Szentendrei-sziget, valamint a 2-es és a 12-es út térségét érintik.

A társaság arra kéri az utasokat, hogy előzetesen tájékozódjanak a Volánbusz honlapján vagy információs telefonszámaikon (1/382-0888, 1/219-8086) a járatok aktuális közlekedési rendjéről, illetve a forgalmi helyzet változásairól.

13:07
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Gyurcsány is lapátol

A volt miniszterelnök a Facebook-oldalán dicsekedett azzal, hogy ma reggel Százhalombattán pakolta a zsákokat, holnap Budapesten folytatja. "Mindenkit arra kérek, hogy segítségen az árvízi védekezésben, ahogy tud!"

13:14
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Védik a szigetet - kép

Forrás: MTI/Illyés Tibor

13:18
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pénz van mindenre

Az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított - mondta Varga Mihály szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. A nemzetgazdasági miniszter szerint szükség esetén a költségvetési tartalékokból, illetve fejezeti összegek átcsoportosításával is előteremthető a védekezés költségeinek fedezete. Ezen kívül az Európai Unió is fenntart egy szolidaritási alapot - tette hozzá. Az árvízi védekezés költségeinek mértékére vonatkozó első becslések szerda estére készülnek el.

13:32
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Huszonegy embert telepítettek ki

Huszonegy embert telepítettek ki a Duna áradása miatt a Pest megyei településekről szerda késő délelőttig - közölte a megyei katasztrófavédelem honlapján. Szobról 14, Kisorosziból öt, Dunabogdányból két embert kellett kitelepíteni.

Visegrádon elővigyázatosságból a csatornaszemeket kútgyűrűkkel magasították meg, a Platán sornál pedig úgynevezett ellennyomó medencét alakítottak ki, Szentendrén eközben befejeződött a mobilgát elemeinek elhelyezése - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem.

13:50
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Víz alatt a bicikliút

Facebookos megosztások alapján már több helyen víz öntötte el a Szentendrére vezető bicikliút több Duna parti szakaszát is. 

13:52
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

A fél országban leszakad az ég

A várható felhőszakadás miatt a korábban jelzetthez képest még több megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára. A korábban jelzett hat megye - Bács-Kiskun, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és a főváros -, mellett felhőszakadást jeleznek  Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Tolna megyében is. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt több 25-30 milliméternyi csapadék hullhat.

13:57
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nagy a dugó Budapesten

A Dunával párhuzamos útvonalakon jelentős torlódásokra kell számítani - írta a BKK. Azt tanácsolják, hogy a közlekedők válasszák a tömegközlekedést a budai és pesti körutakon, valamint a Hungária körúton belül. Sötétek a jelzőlámpák az Astoriánál, a forgalmat rendőrök fogják irányítani. Történt egy baleset is, a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a Csévéző utcánál a hídon, a belső sávot mindkét irányban teljesen lezárták.

13:59
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ekkora lesz a víz - kép

Forrás: MTI/Hydroinfo

14:07
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Lehet, hogy nem lesz áram

Bács-Kiskun megye Duna-parti településeinek egyes részein szünetelhet az áramszolgáltatás péntektől az áradás levonulásáig - közölte az EDF Démász szerdán. A közlemény szerint a Dunán szerdától jövő péntekig magas vízállás várható, ezért a társaság szolgáltatási területén, a bajai üzemeltetési régióban több településrészt és ingatlanokat érinthet az árvíz. Egyes területek részben vagy egészben víz alá kerülhetnek, ezért ezeken - a vízszint emelkedésétől függően - az EDF Démász szünetelteti a villamosenergia-szolgáltatást.

Szünetelhet az áramszolgáltatás az árvíz miatt a következő helyeken: Harta (Duna-szigeti ingatlanok); Foktő - Meszes; Sükösd - Ósükösd; Érsekcsanád (Révcsárda és a Duna menti ingatlanok a töltés és a vízpart között); Baja (Méhész-fok, Dunafürdő, Nagy-Pandúr-sziget, Petőfi-sziget); Szeremle (Vadászház); Dunafalva (a Duna menti ingatlanok, zártkertek); Újmohács (a Duna-parti ingatlanok). Az EDF Démász a szolgáltatás szüneteltetéséről plakátokon és a polgármesteri hivatalokon keresztül is értesíti az érintett fogyasztókat.

14:12
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Bécsnél tetőzött a Duna

Valószínűleg elérte legmagasabb vízállását az áradó Duna Bécsnél szerdán reggel a az osztrák főváros vízügyi igazgatóságának közleménye szerint. A Bécs szempontjából mérvadó korneuburgi mérőálláson a reggeli órákban 7,93 méter vízállást és másodpercenként 10,6 ezer köbméteres vízhozamot mértek. Az előrejelzések szerint a következő órákban ezen a szinten marad az áradás, azután csökkenni fog. 2002-ben 7,89 métert, illetve másodpercenként 10,33 ezer köbmétert mértek Korneuburgnál.

14:15
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Elaltatták a szarvasokat

Ma reggel elkezdtük az állatok evakuálását a margitszigeti állatkertből - mondta az Origónak Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője. 155 állat él a Margitszigeten túlnyomórészt szárnyasok, gólyák, pávák, de pónik és dámvadak is vannak. Az állatkert munkatársai a szarvasok kimenekítésével kezdték az evakuálást, őket ugyanis altatni is kellett. Az állatokat autókkal fuvarozzák a városligeti állatkertbe, egy részük pedig a Vidámparkhoz tartozó póniparkban fogja átvészelni az árvizet. Az állatok kimenekítésével ma estére, vagy legkésőbb holnapra végeznek.

14:27
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Mobilgát működés közben - kép

Forrás: Facebook

Ausztriában, Wachau térségében most vizsgázik a mobilgát.

14:33
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kilencszáz katona védi Győrt

Kilencszáz katona érkezett az ország különböző részeiből Győr-Moson-Sopron megyébe, hogy részt vegyen az árvízi védekezésben - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A katonák Ásványráró, Koroncó és Győrújfalu térségében, továbbá Győr-Bácsán és Győrzámolynál a gátak megerősítésén dolgoznak. Homokzsákokat töltenek, azokkal magasítják a töltéseket. A katonák 12 órás váltásban dolgoznak a gátakon. A katonák szükség esetén jelenleg hat lánctalpas kétéltű gépjárművet tudnak használni. Ezek alkalmasak nagy súlyú terhek szállítására, valamint el tudnak velük jutni nehezen megközelíthető helyekre is.

14:39
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Mentik a hajléktalanokat

A Duna magas vízállása néhány budapesti hajléktalanszállót is veszélyeztet, a Léthatáron Alapítvány Népszigeten lévő Isola menedékhelyéről ötven embert szerdától a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Dózsa György úti szállója fogad be. A gáttól ötven méterre lévő Váci úti hajléktalan-menedékhelyen felkészültek arra, hogy szükség esetén a BMSZKI Bánya utcai és Előd utcai szállására költöztessenek át negyven hajléktalant.

Az alapítvány szerint folyamatosan jelentkeznek a szállásokon azok a fedél nélküliek, akik eddig az árterületeken húzták meg magukat. A szervezet munkatársai a hétvégén külön őrjáratot tartanak a Duna egyes szakaszai mentén, hogy az árterületen senkit ne érjen váratlanul a közeledő árhullám. A BMSZKI közleményében azt kéri, hogy az árterületen kalyibákban élőket irányítsák a legközelebbi hajléktalanszállóra, vagy hívják a Menhely Alapítvány diszpécserközpontját a 06-1/338-41-86-os telefonszámon.

14:43
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Bevetik a magyar drónokat

A Honvédelmi Minisztérium pilóta nélküli repülőit is alkalmazzák az árvízi munkálatokhoz - jelentette be Hende Csaba szerdán Komáromban. Tát polgármesterének kérésére használták a HM részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli járműveket az árvízzel sújtotta területek feltérképezésére.

14:51
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Víz alatt a hajókikötő

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Budapest, Vigadó tér

14:57
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

19 ezer csehnek kell költöznie

Több mint 19 ezer embernek kellett szerda délelőttig elhagynia otthonát az árvíz miatt Csehországban - közölték a cseh hatóságok. Míg Prágában fokozatosan rendeződnek az állapotok, Észak-Csehország nehéz órákat él át. Kritikus a helyzet Ústí nad Labemben és Decínben, ahol a kikötőből elszabadult és a folyóba került két hatalmas, de üres gáztároló ciszterna. Ezeket jelenleg Németország fele viszi az ár. A veszélyre szirénák figyelmezetik a településeket.

Ústíban víz alatt van a Strekov nevű külváros, több ezer háztartásban nincs villany, mert az áramszolgáltatók biztonsági okokból kikapcsolták az áramelosztókat. Ez az oka annak is, hogy reggel leálltak a városban a trolibuszok.

15:00
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

16 telepen töltik a zsákokat

Előkészítették a központi homokzsáktöltő telepeket a zsákok gyors eljuttatására - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT). Az állami tartalékhelyekkel az a céljuk, hogy az állam által finanszírozott homokzsákok a tetőzéskor vagy hirtelen igény esetén is a legrövidebb időn belül eljussanak az állami védvonalakra, az önkormányzatokhoz, illetve a lakossághoz. Összesen 16 helyen készítettek elő homokzsáktelepet a szakemberek - írta az OMIT.

15:02
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Holttest az uszadék között

Egy emberi holttestet találtak a bősi vízerőmű egyik csatornájában a hulladék és az uszadék között - jelentette az Új Szó magyar nyelvű szlovák lap. Az erőmű munkásai próbálják eltávolítani a hulladékot, hogy partra tudják húzni a holttestet, amelyről egyelőre nem tudni, hogy nő-e vagy férfi.

15:22
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Látványosság lett a pozsonyi ár

Pozsonyban már van olyan vízparti épület, amelynek a lábazatát a Duna nyaldossa - jelentette tudósítónk. A pozsonyi Duna-hidakon egymást tapossák a bámészkodók, sokan saját magukat fotózzák a folyó előterében. A tetőzést csak holnap délelőttre vagy reggelre várják, de a jobb parton a fák már messze a vízben állnak.

15:23
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Elöntött játszótér Pozsonyban - kép

Forrás: Juhász László

Ez már nem játék - írta a képet küldő olvasónk Pozsonyból.

15:26
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ezer polgárőr segít

Négy megyében dolgoznak, a kormányszóvivő szerint nagyon hatékonyan. A polgárőrök Budapesten, valamint Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében őrzési, biztosítási, kiürítési, illetve gátmegerősítési munkálatokat végeznek. Kiemelt feladatként a táti gáton 10 polgárőr 24 órás szolgálatban van, Lábatlanon pedig szivattyúznak, valamint zsákokat töltenek.

15:33
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Dévényújfalu már sziget

Pozsony egyik legnyugatibb részét, Dévényújfalu már szigetté változott, a víz elvágta a külvilágtól - jelentette az Origo újságírója Pozsonyból. Ez a térség egyik legkritikusabb pontja, mert ott folyik össze a Morva és a Duna. A város többi részét vagy a már meglévő töltések, vagy mobilgát védi. Homokzsákot csak egy helyen látott tudósítónk, messze a Dunától egy bank székházát vették körbe fél méter magasan. "Lehetséges, hogy holnap idáig eljön a víz" - indokolta az intézkedést a zsákolók műszakvezetője.

15:52
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Bezár az Erste Szentendrén

A Dunán levonuló árhullám miatt rendkívüli intézkedéseket rendelt el az Erste Bank. A bank Duna partján lévő szentendrei fiókja június 6-tól az árhullám levonultáig ideiglenesen zárva lesz. Legközelebb Pomázon és Óbudán lehet pénzt felvenni, ügyintézésre az óbudai fiókba várják az ügyfeleket.

15:56
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

A kultúrának se jó ez a sok víz

A németországi árvízhelyzet miatt a szervezők lemondták a Meisseni Irodalmi Fesztivált, a hallei Händel Fesztivált, áthelyezik a ludwigshafeni Német Filmfesztivált, valamint a víz megrongálta a hallei művészeti főiskolát és Ausztriában a salzburgi Landestheatert is.

16:06
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Óriási zsáktöltő a szigeten - kép

Homokzsákokat töltenek a katasztrófavédelem zsáktöltő gépével a Margitsziget keleti oldalán

16:11
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Az MSZP tűzszünetet ajánl

Az MSZP segítséget ajánl és az ár levonulásáig nem támadja a kormányt - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök. Az MSZP elnöke közölte: felajánlották segítségüket Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy a szocialista párt aktivistái ott segíthessenek, ahol arra a legnagyobb szükség van. Az MSZP infrastruktúráját is az árvízi védekezésben részt vevők rendelkezésére bocsátja.

16:19
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Evakuációra készülnek Pozsonyban

Otthona elhagyására készül több pozsonyi család - írta egy olvasónk Pozsonyból. A Duna jobb partján fekvő Pozsonyligetfalu három utcájának lakóit ma a rendőrség és a helyi városi hivatal alkalmazottjai figyelmeztették, valószínűleg evakuálni fogják őket az egyre emelkedő vízszint miatt. Pozsonynál jelenleg 982 centiméteres a vízállás - írta.

16:22
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Gátépítés Sződligeten

A katasztrófavédelem munkatársai és önkéntesek gátat építenek homokzsákokból Sződligeten a 2-es számú főút mellett. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

16:28
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ketten a Dunába ugrottak Budapesten

Tíz percen belül két budapesti hídról két férfi ugrott a Dunába szerda délután - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-nek.

16:32
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Borkai: Győrt nem veszélyezteti az ár

A jelenlegi előrejelzések szerinti legmagasabb vízállás sem fogja veszélyeztetni Győr biztonságát, de készen állnak a tervek egyszerre akár több ezer ember elszállásolására - áll Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) szerdai közleményében. A város vezetője - nyugalomra intve a lakosságot - azt hangsúlyozta, hogy a megyeszékhelyen és a környező településeken szisztematikus, tervszerű a munka.

16:34
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pest megyében segítenek a somogyiak

A Somogy Mentőcsoport Kisorosziban segít az árvízi védekezésben - közölte a Somogy megyei védelmi bizottság és a területi katasztrófavédelmi igazgatóság szerdán az MTI-vel. Somogyban ugyanis nincs szükség ár- és belvízvédelmi készültség elrendelésére. A csapat 15 tagja kedd este elindult Kisorosziba, ahol a mentési munkálatokban vesznek majd részt, továbbá egészségügyi és tűzvédelmi feladatokat is ellátnak a területen. A mentőcsoport terepjárókkal, tűzoltásra és műszaki mentésre alkalmas gépjárművel, motorcsónakokkal és egy mentővel indult el a Pest megyei településre.

16:37
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kényszerkilakoltatás lehet Dunakesziben

Rendőri intézkedésre is szükség lehet Dunakeszi árvíz által veszélyeztetett néhány utcájában, ha a lakók önként nem hagyják el időben az otthonukat - jelentette ki a Pest megyei kormánymegbízott szerdán a már elöntött Duna sornál tartott sajtótájékoztatón. Tarnai Richárd ezt arra a helyi információra reagálva közölte, amely szerint a Duna soron, illetve a Rév utca környékén lévő 20-25 ház lakói a folyó gyors áradása ellenére sem akarnak kiköltözni, inkább az emeletre húzódnak, mint a korábbi években. A kormánymegbízott azt mondta, az esetleges kényszerkilakoltatásra azért is szükség lehet, mert a Duna vízszintje ezen a részen még körülbelül két métert emelkedhet a napokban.

16:40
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

A Jobbik árvízi védelemre mozgósít

A párt országosan mozgósítja a párt 13 ezer fős tagságát az árvízi védelem segítésére, valamint a párt költségvetéséből 10 millió forintot is elkülönítettek erre a célra - jelentette be az országos elnökség szerdai döntését Volner János alelnök. A rekordméretű dunai árvíz közeledtével arra szólítják fel a párt tagságát és szimpatizánsait, hogy az állami szervekkel együttműködve mindent tegyenek meg a települések és vagyontárgyak megvédése érdekében.

16:41
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nem áll meg a villamos a Margitszigeten

Szerda délután négy órától a 4-es, 6-os villamosok a magas vízállás miatt nem állnak meg a margitszigeti állomáson.

16:44
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Gátépítés az Erzsébet-híd alatt

A Fővárosi Csatornázási Művek alkalmazottai gátat építenek homokzsákból Budapesten, az Erzsébet hídnál. Forrás: MTI/Kallos Bea

16:49
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Lezárták az 1-es utat Győrnél

Teljes szélességében lezárták az 1-es főút Győr és Gönyű közötti szakaszát, valamint a Gönyű és Komárom közötti szakaszt is. Egy utat teljesen, egy másikat részlegesen lezártak a Mosoni-Duna közelében is közölte szerdán délután a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-vel.Az 1-es főút két szakaszát részben a magas vízállás, részben pedig az útszakaszokon folytatott árvízvédelmi munkálatok miatt kellett lezárni.
A forgalmat Győr irányából az M19-es gyorsforgalmi útra és az M1-es autópályára terelik, míg az ellenkező irányból, Budapest felől az 1-es főútról a 13-as főút felé, onnan pedig Győrig az M1-es autópályára. A lezárások miatt a komáromi és győri csomópontok között nem kell autópályadíjat fizetni. Ugyancsak teljes szélességében le van zárva a 1402-es számú, Lébényt Mecsérrel összekötő út egy rövid szakasza, a 1401-es számú főúton Dunaszeg és Ásványráró között pedig félpályás útlezárás mellett haladhat a forgalom.

 

16:52
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Lezárják a Duna hidat Vámosszabadinál

Az árvízveszély miatt szerda este hat órától lezárják a Medve-Vámosszabadi határátkelőnél lévő Duna hidat a szlovák hatóságok. Ezzel egy időben Pozsony-Ligetfaluban az önkormányzat már a kiürítés lehetőségére való felkészülésre szólította fel az árvíz által leginkább veszélyeztetett területek lakóit. Bár szerdán napközben Pozsonynál az elmúlt két napban tapasztalthoz képest némileg lassult a vízszint emelkedésének üteme, a Duna és a Morva is tovább áradt.
A Duna vízszintje a szlovák fővárosban szerdán délután kettőkor elérte a 9,84 métert, ez már csak néhány centiméterrel marad el a 2002-ben Pozsonynál mért több mint száz éves rekordtól, ami a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) által mért adatok szerint 9,9 méter volt.

16:56
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Mentik a bútorokat a szállodában

Felsőbb emeletekre szállítják a földszinti bútorokat a Danubius Grand Hotel Margitszigetet szállóban. Forrás: MTI/Illyés Tibor

16:58
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Bírósági tárgyalások maradnak el Győrben

Az árvíz miatt elmaradnak a csütörtökre és péntekre kitűzött tárgyalások a Győri Járásbíróságon - tudatta a Győri Törvényszék szóvivő bírája szerdán az MTI-vel. Azért döntött így a törvényszék elnöke, mert a járásbíróság épülete a környék legmélyebben fekvő részén fekszik, a bíróság irattára a pincében, az utcaszint alatt mintegy három méterrel található. A korábbi években a megemelkedő vízszint a bíróság épületének szennyvízelvezetésében problémákat okozott, a pinceszintet több alkalommal elöntötte a víz. Az iratok megőrzése érdekében a pincéből a felsőbb szintekre költöztetik az iratokat. A döntés nem érinti az előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos üléseket és a bíróság elé állításokat sem, azokat változatlanul megtartják.

17:14
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Elítéltek is küzdenek az árvízzel

Jól halad a védekezés a Duna Észak-Pest megyei szakaszán az állam, a hatóságok, az önkormányzatok, a lakosság és az önkéntesek együttműködésével - állapította meg Harrach Péter (KDNP), a térség egyik országgyűlési képviselője szerda délben Vácott, az áradó Duna partján tartott sajtótájékoztatón. Szobon 42, Nagymaroson 8, Kismaroson pedig 1 házat érint a kitelepítés. Az önkéntesek mellett rendőrök, katonák, Kismaroson pedig a márianosztrai börtön fogvatartottjai is részt vesznek a védekezésben. Nagymarosra rövidesen 70, más megyékből ide vezényelt katasztrófavédelmi szakembert várnak.

17:16
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kisoroszi elzárt település lesz

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke közölte, lezárták a forgalom elől a 2-es és a 12-es út érintett szakaszait, amelyeket egyelőre nem öntött még el a víz, de a hatékony védekezés érdekében szükség volt erre az intézkedésre. Az egyik veszélyeztetett területnek Vácot nevezte, ahol a szerdai 560 centiméteres vízszinthez képest további kétméteres emelkedés várható még.

A másik veszélyeztetett rész a Szentendrei-sziget északi csücskén fekvő Kisoroszi, amely "elzárt település lesz a következő óráktól kezdődően". Kisoroszinál stabil gátakkal, Szentendrén pedig mobilgáttal védekeznek. Az országban elsőként kiépített mobilgát próbaüzeme már megtörtént, remélik, hogy "a valósan megjelenő víznek is ellent fog tudni állni" - jegyezte meg Tarnai Richárd. Minden olyan épületet el kell hagyniuk a lakóknak, amely vízzel érintett. "Ha víz alatt van az épület akármekkora része, ott a kiköltöztetésnek meg kell történnie. Ha valaki nem akar menni, akkor a hatóságok fogják kiköltöztetni" - jelentette ki Tarnai Richárd.

17:18
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Két kerületben akadozhat a vezetékes telefon

Az árvíz fennakadásokat okozhat a Telekom egyes vezetékes szolgáltatásaiban a III. és a XIII. kerületben. Erről itt olvashat bővebben.

17:20
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nyomozócsoport az árvízi csalók ellen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője nyomozócsoportot hozott létre azoknak az állampolgári bejelentéseknek a kivizsgálására, amelyek szerint az árvízveszély által érintett kerületekben "gyanús" emberek jelentek meg - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. A rendőrségre is több olyan bejelentés érkezett, amely szerint ismeretlenek - magukat a katasztrófavédelem munkatársainak kiadva - csengettek be V., illetve III. kerületi lakásokba azzal az ürüggyel, hogy az árvízhelyzetre való tekintettel felmérést készítenek az ott lakók számáról, illetve vagyontárgyairól.

17:23
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Lezárták a 10-es utat Dunaalmásnál

Az árvízi védekezés miatt Komárom-Esztergom megyében lezárták a 10-es utat Dunaalmás és Almásfüzitő között, a 11-es út három szakaszán félpályás az útzár, a 111-es út eleje nem járható, lezárták Pilismarótnál a komphoz vezető utat, a Mária Valéria hídhoz pedig csak kerülővel lehet eljutni - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t. A 10-es út lezárt szakaszát az 1-es úton lehet elkerülni.

17:26
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Homokzsákok Esztergomban

Forrás: MTI/Szekeres Panna

17:29
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Új útvonalon a 2-es villamos

Speciális menetrendet vezetnek be a 2-es villamos és a 2-es villamospótló busz vonalán csütörtöktől, mivel a Lánchíd pesti aluljáróját várhatóan elönti a Duna. Az árvíz levonulásáig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és az Eötvös tér között közlekedik. A 2-es villamospótló busz pedig meghosszabbított útvonalon, a Nyugati pályaudvar M és a Széchenyi István tér között jár - írta közleményben Tarlós István főpolgármester.

17:31
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Víz a szlovák múzeumban

Víz szivárog a Szlovák Nemzeti Múzeum központi épültének alagsorába - írta egy pozsonyi olvasónk. A Duna-parti múzeum alagsori tárolóiból még kedden biztonságos helyre szállították a műtárgyakat.

17:38
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Fürdőkonténer a kitelepítetteknek

 Élelmiszert, tisztálkodószereket és fürdőkonténert adományozott szerdán az Ökumenikus Segélyszervezet a sződligeti Viktor Speciális Otthon kitelepített lakóinak. Az intézmény különleges ellátást igénylő 110 lakóját átköltöztették a helyi általános iskolába, ahova a karitatív szervezet munkatársai és önkéntesek fürdőkonténert állítottak be a tisztálkodási lehetőségekhez - közölte Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel. Jelenleg is pakolják a Tesco teherautónyi adományát, amely tisztálkodószereket, egyebek mellett fogkrémet, tusfürdőt és szappant, tartós és friss élelmiszert, gyümölcsöt, zöldséget, kekszet, csokoládét tartalmaz.

17:41
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Jó az ivóvíz a Szigetközben

Felkészült a Dunán levonuló árhullám fogadására, a károk elhárítására és mérséklésére a Szigetköz vízszolgáltatója, a mosonmagyaróvári AQUA Szolgáltató Kft. - tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t. Az AQUA szolgáltatási területén az ivóvíz minősége változatlanul kifogástalan, a víziközmű szolgáltató cég mindent megtesz annak érdekében, hogy szolgáltatásait az árhullám levonulása alatt is a megszokott minőségben biztosítsa - írták közleményükben.

17:49
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Milliárdokkal többet költhet Pintér

 "Az árvíz- és a belvízvédekezés, a vízkárelhárítás, a helyreállítás költségeire, valamint a márciusi rendkívüli időjárással összefüggő kiadások finanszírozására" az idei költségvetés természeti katasztrófa kárelhárítás fejezetét szükség esetén 15 milliárd forinttal túllépheti a belügyminiszter - áll a szerda délután megjelent kormányhatározatban, amelyet a Magyar Közlönyben tettek közzé.

17:53
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Tilos vadászni és halászni

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal a Duna és a Szigetköz teljes területére kiterjedően, a gátrendszertől egy kilométer távolságig teljes vadászati tilalmat rendelt el - áll a Nébih közleményében. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szintén teljes vadászati tilalmat rendelt el a Duna árvízzel borított területének 500 méteres védőzónájában, valamint a Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán, annak mellék- és holtágaira általános halászati és horgászati tilalmat is elrendeltek.

17:56
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kistraktor a vizen

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

18:02
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Csúszik a Szabadtéri megnyitása

A Szabad Tér Színház sajnálattal közli, hogy a kormány és a főváros egyező álláspontja szerint elrendelt magas fokozatú árvízi veszélyhelyzet és a Margitsziget kiürítése miatt kialakult vis maior helyzetre való tekintettel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra meghirdetett alábbi júniusi előadások elmaradnak - közölte a Szabad Tér Színház. Ezek a következők: Verdi-Wagner nyitókoncert (június 14.), Balkan Fanatik (június 15.), A Szabadság Napja (június 19.), Duna Karnevál (június 21.).

A június 19-re meghirdetett Szabadság Napja koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar közreműködésével egy későbbi időpontban tartják meg. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad ünnepi évada a jelenlegi tervek szerint június 28-án, a Spartacus című balettelőadással nyit meg.

18:08
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Falugyűlés és nyúlgát

Tíz településen zajlik árvízi védekezés Győr-Moson-Sopron megyében. Vámosszabadiban a polgármester szerdára falugyűlést hívott össze, amelyen önkénteseket toboroz a munkára. Mecsér községben az ideiglenes védművek magasságát emelik és nyúlgátat építenek. Győrújfalu és Győrzámoly településen a gátépítési, -magasítási munkák elvégzése jelenti továbbra is a legfőbb feladatot. Győrladaméron és Koroncón szintén a töltést magasítják.

Dunaszentpálon egy 3,5 kilométeres szakaszon homokzsákokkal és fóliázással védekeznek, szerda délig ötvenezer homokzsákot építettek be és további húszezer homokzsákot szállítottak a településre. Dunaszegen száz önkéntes tölti a homokzsákokat, negyven pedig a töltés magasításán dolgozik. Kisbajcson és Győr-Bácsán szintén homokzsákokat töltenek és az értékeket menekítve gépjárművekbe rakodnak. Nagybajcson árvízi védekezés ugyan nem folyik, de tisztítják a kivezető árkokat, a vízügyi szakemberek pedig őrszolgálatot működtetnek a töltésen.

18:11
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Hende Csaba kacsintása

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

18:15
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Az LMP a Margitszigeten segít

A Lehet Más a Politika tagjai csütörtökön a Margitszigeten vesznek részt a mentési munkálatokban. Az LMP több tízezer szimpatizánsát is mozgósítja, és arra kér mindenkit, hogy lehetőségei szerint önkéntesként segítse a védekezést - közölte a párt.

18:22
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Rekordszintet várnak Nagybajcsnál

Nagybajcs térségében várhatóan rekordszint felett tetőzik a Duna, a 920 centimétert vélhetően nem fogja meghaladni, de csaknem fél méterrel magasabb lesz a vízszint mint 2002-ben, amikor a folyó 875 centiméterrel tetőzött Nagybajcsnál - derül ki az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerdai közleményéből.

18:26
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Leállhat a csepeli szennyvíztisztító

Leállíthatják a csepeli szennyvíztisztítót, ha feljebb emelkedik a Duna vízszintje, a tervezésnél és kivitelezésnél ugyanis nem számoltak ekkora árvízzel - írja az Index. Olyan magasra jöhet a Duna, hogy a tisztított víz nem tud kifolyni, mert magas vízállásnál a kifolyócsatorna visszaduzzaszt. A lap szerint a központi szennyvíztisztító leállítása esetén a ferencvárosi átemelőtelepnél biológiai tisztítás nélkül engednék a Dunába a szennyvizet.

18:27
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kukucskálás Szlovákiában

Forrás: AFP

18:31
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Leáll a közlekedés a Margitszigetre

Kihagyják a Margitsziget melletti Szigeti bejáró megállóhelyet az Árpád hídon közlekedő 34-es, 106-os és 234-es autóbuszok, valamint a 901-es, 918-as és 937-es éjszakai járatok is - közölte a fővárosi önkormányzat.  A 4-es, 6-os villamosok szintén nem állnak meg a Margitszigetnél.

18:42
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pozsonyban megdőlt a rekord

Pozsonyban néhány perccel ezelőtt megdőlt a vízszintrekord - írta egy pozsonyi olvasónk. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet jelentése szerint Duna vízállása 992 centiméter, ami meghaladja a folyam 2002-es, valaha mért legnagyobb magasságát. "Tizenegy évvel ezelőtt a víz elöntötte a pozsonyi belváros egy részét, a Duna akkor 991 centiméteren tetőzött. Az azóta felszerelt mobilgátak most egyelőre megakadályozták, hogy nagyobb kár érje az óvárost" - tette hozzá.

18:44
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Gyorsan nő a vízszint Nagybajcsnál

A Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsnál 4 óra alatt 31 centiméterrel emelkedett a Duna vízállása - derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerda délután az MTI-hez eljuttatott közleményből. A településen 11 órakor még 716 centiméteres, délután 3 órakor viszont már 747 centiméteres vízmagasságot mértek. Az OMIT összesítése szerint valamennyi helyen emelkedett a vízszint. Budapestnél legutóbb 681 centiméter volt a víz magassága.

18:55
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Már Tolnában is készülődnek

Megkezdte Tolna megyében az árvíz elleni megelőző védekezést a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő szerdán az MTI-vel. Bátán, Pakson több mint harminc ember részvételével magasítják a töltéseket, és eltömítik az átereszeket. Bátára tizenötezer homokzsákot szállítottak ki, és eddig ötszázat használtak fel a töltések magasításához - tette hozzá.

A Duna Tolna megyei szakaszán június 10. és 13. között várható az árhullám tetőzése, az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint a vízszint mindenütt meghaladja az eddigi legnagyobb vízállást. A tetőzés Paksnál és Sió-árvízkapunál harmadfokú készültség elrendelését teszi szükségessé. Jelenleg a Duna Tolna megyei árvízvédelmi szakaszain elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, ami azt jelenti, hogy figyelőszolgálatot látnak el a katasztrófavédelem munkatársai.

18:57
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Száguldás az árvízben

Fotó: Fabók Bálint - Origo

19:07
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Derékig a folyóban a fiatalok

Az Origo tudósítója szerint a budapesti rakpartokon több olyan fiatalt is látni, akik a Dunába gázolva bicikliznek. Mások derékig besétálnak a folyóba, sokan pedig a partról nézik az árvizet.

19:09
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pozsonyban vége a fotózásnak

Lezárta a rendőrség a Duna-korzót a két központi híd között Pozsonyban - írta olvasónk. A rendfenntartók megelégelték, hogy bámészkodók százai támaszkodnak a mobilgátakra és fényképezőgép-állványnak használják azokat. Most egy kordon mögül figyelhetik a hömpölygő Dunát.

19:20
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Egy házsor veszélyben Nagymaroson

Soha nem látott mértékű áradásra, kitelepítésére készülnek Nagymaroson, Kismaroson és Szobon - mondták az érintett független polgármesterek szerda délután az MTI-nek. Petrovics László, Nagymaros polgármestere azt mondta, hogy noha most is több százan erősítik a gátat, minden erőfeszítésük ellenére legalább egy házsor komoly veszélybe kerül, az ott lakóknak átmenetileg költözniük kell, mert a várható, 7,3 méteres vízszint 16 centiméterrel meghaladja majd az eddig mért legmagasabb értéket. Az evakuálás a 12-es út és a folyó között elterülő üdülőövezetben nyolc állandó lakost és az ideiglenesen ott tartózkodókat érintheti majd.

19:22
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nem akarnak költözni Kismaroson

Poldauf Gábor, Kismaros polgármestere úgy fogalmazott, a valaha tapasztalt legsúlyosabb árvízi helyzetet éli meg a település. "Éjjel-nappal építi a gátat 90-130 ember, ott vagyok magam is, de a szombatra jelzett, 7 métert bőven meghaladó vízszint ellen nehéz felvenni a harcot" - mondta. Néhány család már megkapta a kitelepítésről szóló határozatot, ám egyelőre nem akarnak kiköltözni - jegyezte meg Poldauf Gábor.

19:24
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

42 házat elönt a Duna Szobon

Remitzky Zoltán, Szob polgármestere is azt mondta: a mostanihoz hasonló mértékű veszélynek még sohasem voltak kitéve. Hatalmas erőkkel védekeznek, ám mivel Szob kavicsos alapra, sóderpadra épült, a víz alulról mossa alá a várost. Ezért azt a módszert alkalmazhatják, hogy minden veszélyeztetett ingatlant körberaknak homokzsákokkal. Negyven vagy 42 házat így is elönt majd a Duna. Az önkormányzat már elvitette a zeneiskolába az érintett családok bútorait, két házból ki is költöztek a lakók, ha pedig jön a víz, a többiek is el kell hagyniuk lakhelyüket. Az érintettek rokonokhoz vagy önkormányzati férőhelyre mehetnek majd. A Duna 2-2,2 méterrel a parti sétány fölött csap át hamarosan, holott 3 méterrel alatta szokott lenni - érzékeltette a várható víztömeg nagyságát Remitzky Zoltán.

19:28
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

62 embert kellett kitelepíteni

Országszerte 62 embert kellett kitelepíteni a Duna áradása miatt, jelenleg egy sződligeti otthon 80 lakóját költöztetik ki - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója szerda délután a Margitszigeten. Egyelőre erőszakkal senkit sem kellett lakhelyének elhagyására kényszeríteni - tette hozzá.

Eddig több mint 800 ezer homokzsákot helyeztek ki, de több millió van még. Az elmúlt éjjel kétezer ember dolgozott a gáterősítéseken, nappal pedig ötezren országszerte, de ez a szám nőni fog. Az OKF főigazgatója szerint nyolcezer ember áll rendelkezésre a honvédségnél és még ugyanennyi a katasztrófavédelemnél, továbbá 3600 rendőr, sok vízügyi dolgozó és önkéntes segítségére is számíthatnak. A katasztrófavédelemnek további 102 ezer kiképzett, polgári védelmi szolgálatra kötelezettje van - tette hozzá.
19:34
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Gátépítés a Szentendrei-szigeten

Forrás: MTI/Mohai Balázs

19:41
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Gyűjtés az árvízkárosultaknak

Gyűjtést rendeznek az árvízkárosultak javára a Gombold újra! Közép-Európa című öltözéktervezési pályázat döntőjén szombaton a budapesti Millenáris parkban. A pályázat általában hátrányos helyzetű gyerekek javára gyűjt, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel most kiszélesítették a támogatottak körét.

19:46
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

A németeket nem kell félteni

Nem fogja vissza a német gazdaság növekedését az ország déli és keleti részén pusztító árvíz a német iparszövetség elnöke szerint. Németország hazai összterméke (GDP) 0,1 százalékkal nőtt az idei első félévben a tavalyi utolsó három hónaphoz képest, amikor 0,6 százalékkal esett a kibocsátás.

19:51
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Leáll a vasútvonal-építés

Az árvíz a Budapest-Esztergom vasútvonal fejlesztési munkálatait is hátráltatja - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Pilisvörösvár-Piliscsaba vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatait a 4. számú vasútvonal, valamint a 12-es út lezárása akadályozza.

19:55
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Műveleti terület lett Pozsony

A korábbinál lassabb ütemben, de tovább áradt a Duna Pozsonynál szerda délután, a folyó vízszintje négy óra után megdöntötte a 2002-ben itt mért több mint százéves rekordot.

A fokozódó árvízveszélyre való tekintettel szerdán műveleti területté minősítették és lezárták a hatóságok az óvárosi rakpartot és a vele párhuzamos, mintegy hat-hétszáz méteren húzódó dunai sétányt Pozsonyban. Olvassa el pozsonyi riportunkat.

20:02
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Pozsony víz alatt - fotó

Forrás: AFP

20:06
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Ezt látta a drón Tát felett

http://www.youtube.com/v/6mS6jyVSmNY?version=3&hl=en_US
20:15
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Védik a vizet Dunaújvárosban

A megemelkedett vízszint veszélyezteti a Szalki-szigeten az áramszolgáltató transzformátorát, amely létfontosságú Dunaújváros ivóvízellátása szempontjából, mert innen biztosítják az áramot a városi szivattyútelepnek. Az áramellátás biztosítására megtették az előkészületeket - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

20:19
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Parkolókat zártak le Győrben

Fizetőparkolókat zártak le Győrben az árvízi védekezés érdekében. Az Árpád úton az Aradi vértanúk útja és a Baross Gábor út közötti szakaszon lévő fizetőparkolókat az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérésére zárták le, így ezek a parkolóhelyeket most az árvízi védekezésben részt vevő járműveknek tartják fenn.

20:24
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kitelepítések Esztergomban

Mintegy 40 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt Esztergomban a Prímás-szigetről. Számukra a Kőrössy kollégium nyitotta meg kapuit. Pilismaróton az üdülőövezetet kiürítették, a mintegy 70 érintett számára megnyitották a faluban lévő melegedőhelyet. A kormányhivatal felmérése szerint egy nagyobb kiürítéshez a Vértes Volán 283 buszt tud mozgósítani.

20:29
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Lezárták a 2-es utat

Gátépítési munkálatok miatt csak egy irányban járható a 2-es főút fővárost Dunakeszivel összekötő szakasza. A Budapest felé haladókat elterelik. a helyi védelmi bizottság elnöke szerint a forgalomkorlátozás azért szükséges, mert a főúttal párhuzamos Duna megáradva veszélyeztetheti a közlekedést. Ennek megakadályozására 60 centiméter magas nyúlgátat építenek a Budapest felé vezető sáv mentén.

 

20:35
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Az egyházak is besegítenek

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerint az egyházak jelentős része egy napon belül jelezte, hogy kész segítséget adni a minél hatékonyabb védekezési munkák megszervezésében. Érkeztek anyagi felajánlások, továbbá egyházi karitatív szervezetek is jelezték, hogy önkénteseik segítenének az árvíz elleni küzdelemben, egyebek mellett homokzsákok szállításában is.

20:47
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nézzen elárasztott rakpartot

Forrás: Ostyáni János - Origo

20:56
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Megjárja, ha árvíz idején lop

Alapeseten három év, különösen nagy értékre elkövetett lopásnál akár tíz év börtönbüntetésre is számíthatnak azok, akik árvíz idején lopnak - nyomatékosította Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. A büntető törvénykönyv májusban életbe lépett szigorításának köszönhetően súlyos bűncselekménynek minősül, ha valaki közveszély esetén, rendkívüli helyzetben lop.

21:02
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

30 ezer embert telepítenek ki

Súlyos vészhelyzet alakult ki szerdán az Elba és mellékfolyói mentén Németország keleti részén, Halle városából 30 ezer embert kitelepítenek. Szászországban és Szász-Anhalt tartományban az Elba és a mellékfolyók mentén mindenütt a legmagasabb árvízvédelmi készültséget vezették be. Halléba betört a Saale, a folyó vízállása 400 éve a legmagasabbra, 807 centiméterre emelkedett, ami majdnem a háromszorosa a nyár elején megszokott 3 méter körüli szintnek.

21:12
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Elárasztott rakpart II.

Forgács Ádám olvasónk felvétele

21:23
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Gyárfás mozgósítja az úszókat

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kezdeményezi, hogy a sportbarátok együttesen tegyenek meg mindent az árvíz ellen a Margitsziget védelme érdekében. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke az MTI-nek szerdán elmondta, pénteken reggel 9 órakor találkoznak majd a Margit híd szigeti bejárójánál.

21:31
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán Komáromban segít

A komáromi térségbe érkezett szerda délután Orbán Viktor kormányfő, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató, Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott és Molnár Attila komáromi polgármester társaságában járta be az árvíz sújtotta területeket.

21:49
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Szakadni fog az eső holnap

Négy nyugati megye kivételével csütörtökre az ország egész területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várható felhőszakadás miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Vas, Veszprém, Zala és Somogy megyék kivételével az országban bárhol számítani kell olyan záporokra, zivatarokra, amelyek során rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

21:52
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Iskolák, könyvtárak víz alatt

Továbbra is kritikus az árvízhelyzet az észak-csehországi Ústí nad Labemben és Decínben, míg Melníkben és Lovosicében már sikerült stabilizálni a gátakat, s megszűnt a gátszakadás veszélye.

Ústí nad Lademben és Decínben is az Elba vízszintje délután már meghaladta a tíz métert, s várhatóan 11-11,5 méteres szinten az éjjeli órákban tetőzik. Ústíban víz alatt van a vasútállomás és a regionális bíróság épülete, amelyet délután kiürítettek. Decínben az ár elöntött néhány iskolát és a megyei könyvtárt is.

21:56
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kíméletes hajózást kértek

"Kíméletes hajózásra" szólította fel az érintetteket szerdán a Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal a Dunán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A hajók és hajókötelékek a partoktól nagyobb távolságban, a megváltozott áramlási viszonyok figyelembevételével, a lehető legkisebb hullámkeltést okozva, úgynevezett "völgymenetben" a lehető legkisebb sebességgel közlekedhetnek - áll a tájékoztatóban.

22:14
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Egymillió liter Unicum

Egymillió liter Unicumot szállítanak el az árvíz miatt, mert a Soroksári úton, egy pincében tárolják. 33 ezer liter fér egy kamionba, hétfő óta viszik két kamionnal váltva, most vannak a felénél - jelentette tudósítónk.

22:26
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

350 liter tea, 2300 adag étel

Mintegy 2300 adag ételt, 350 liter teát és 190 liter ásványvizet szállított a gátakon dolgozó embereknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A szeretetszolgálat elsődleges feladata az árvízi védekezésben részt vevő egységek ellátása; a gátakon homokzsákot töltő embereket élelmiszerrel és innivalóval szolgálják ki.

22:42
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kivezényelték a diákokat

Három rendészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is részt vesznek az árvízi védekezésben csütörtöktől Győr-Moson-Sopron megyében. A fiatalok szerdán megérkeztek Győrbe. Az országos rendőrfőkapitány utasítására az ország három rendészeti szakközépiskolájából 388 hallgatót, valamint 19 tanárt rendeltek be a megyei árvízi védekezésben való közreműködésre. Körmendről 104 diák, illetve három tanár, Miskolcról 199 tanuló, valamint 12 tanár, Szegedről 85 hallgató és négy tanár segíti a munkát.

22:45
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Vízügy: Kész lesznek a gátak

Még a dunai árvíz tetőzése előtt befejeződik a közvetlenül érintett települések védelmi rendszerének kiépítése - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerda este. Az este hat órai adatokból készült tájékoztatóban az áll: Nagybajcsnál várhatóan szombat reggel éri el a csúcsmagasságot a víztömeg, ekkor 890 és 910 centiméter közötti szint várható. A szakemberek a folyó visszaduzzasztó hatása miatt Győrnél 830-850 centis maximális szintet várnak szombat estére; a városi védművek 890 centis vízmagasságig védik meg a megyeszékhelyet.

 

23:04
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Épülnek a nyúlgátak

Győr-Moson-Sopron megyében tizenhárom szakaszon védekeznek a dunai árvíz ellen. Mecséren magasítják az ideiglenes védműveket, valamint nyúlgátat építenek, Győrújfaluban, Győrzámolyon építik és magasítják a gátakat. Utóbbi feladatot végzik Győrladaméron, Koroncón és Ásványrárón is.

Dunaszentpálon három és fél kilométeres szakaszon homokot zsákolnak, fóliáznak, a gátat építik, erősítik. Ott délig 50 ezer homokzsákot építettek be, a katasztrófavédelem pedig további 20 ezret szállított a faluba. Dunaszegen a védekezésben ötven katona és kétszer ennyi önkéntes, a gát magasításában negyven helyi lakos vesz részt. Győr Bácsa városrészében kétszázan töltik és rakják kocsira a homokzsákokat, ötven katona mellett százötven önkéntes dolgozik itt.

23:15
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Lehetnek elzárt települések

Az Országos Műszaki Irányító Törzs friss adatai szerint jelenleg 687 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. Az elkövetkezendő napokban lehetnek elzárt, megközelíthetetlen települések is.

23:42
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kivonul a KIM is

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, több államtitkár, valamint a szaktárca többi vezetője és több mint kétszáz önkéntes munkatársa is bekapcsolódik az árvíz elleni védekezésbe csütörtökön és pénteken. A tárca dolgozói a Dunakanyar legveszélyeztetettebb településein segítenek, hozzájuk csatlakozik a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, valamint több más tárca kormánytisztviselője is.

23:46
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Skimboard a rakparton - videó

http://www.facebook.com/video/embed?video_id=10151415520890588
00:01
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Érd és Szigetszentmiklós kész

Érden és Szigetszentmiklóson felkészülten várják a Duna tetőzését, felmérték a veszélyeztetett épületeket, hogy szükség esetén kitelepítsék az ott élőket. T. Mészáros András (Fidesz) érdi polgármester elmondta: a városban 2007-ben volt a legmagasabb a Duna vízszintje, akkor 856 centimétert mértek, most várhatóan 10-20 centiméterrel magasabb lehet majd a vízállás. Kiemelte, hogy a gátak jó állapotban vannak, és felállították az ügyeleti rendszert is.

Szabó József (Fidesz-KDNP), Szigetszentmiklós polgármestere közölte, az utolsó információk szerint hétfőn tetőzik majd a folyó nagy dunai ága a városnál, előreláthatólag 905 centiméterrel, ami az utóbbi évek legmagasabb árvízi szintjét 40 centiméterrel meghaladja.

00:03
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nem okoz gondot a földrengés

A vízügyi szolgálat munkatársai a földrengésről értesülve azonnal megkezdték a dunai árvízben érintett töltések, gátak átvizsgálását. A vízügyi szakemberek valószínűsítik, hogy a ma esti földmozgás semmilyen károsodást nem okozott a védművekben - közölte az OMIT.

00:22
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Kitelepítések lesznek Budafokon

Csütörtöktől péntek délig kétszázhuszonegy embert telepítenek ki Budapest XXII. kerületében a fővédvonal és a Duna közötti hullámtérből. az ott lakókat a Gyár utcából és a Horgász-telepről kell ideiglenesen kitelepíteni. Az érintetteknek a nagytétényi Bartók Béla két tannyelvű iskolában biztosítanak szálláshelyet. A kitelepítettek között 25 gyermek is van.

00:43
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Budai Gyula is dolgozik

A Vidékfejlesztési Minisztérium tíz munkatársa és Budai Gyula parlamenti államtitkár szerda éjjel a komáromi vasútállomás melletti depóban homokzsákokat töltésével segíti az árvízi védekezést.

00:47
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Tornamutatvány - fotó

Forrás: olvasónk, Niartom felvétele

01:05
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Nincs megállás

Az érsekvadkerti földrengés nem befolyásolja a fővárosi árvíz elleni védekező munkát, egész éjszaka folytatják a védvonalak építését - közölte az MTI-vel Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője

01:51
június 05, 2013
Vágólapra másolva!

Vége a közvetítésnek

Szerdán az egész országban dolgoztak a Duna gátjain, és nem lesz ez máshogy csütörtökre virradó éjszaka sem. A szerdai nap közvetítése véget ért, de nem maradnak árvízes hírek nélkül sokáig, csütörtökön korán folytatjuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!