Rászakad az országra az ég - percről percre
2013. június 04. 06:26
Rekordméretű árvíz közeleg Magyarországon, 860 centiméter környékén tetőzhet a Duna Budapesten, országszerte 4-5 ezer emberrel védekezik a vízügyi hatóság. Kiemelten védik a Margitszigetet, Csillaghegyen evakuálásra lehet számítani. Egy 2011-es jelentés a fővárosi védművek rossz minőségére hívja fel a figyelmet. Közép-Európa többi részén is gondokat okoz a magas vízállás, Ausztriában vasútvonalakat mosott el a Duna, Prágában az óváros víz felett tartásáért küzdenek, Passauban ötszáz éves rekordot döntött meg a vízállás, és még nincs vége. A hétfői nap eseményei.
Romlott az árvízhelyzet hétfő éjszaka a németországi Regensburg városában, ahol a Duna a Regen folyóval találkozik. A helyi önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint a vízállás a vártnál is némileg magasabbra, 6,7 méterre emelkedett, és a folyó több utca elárasztásával fenyeget. Ezeket óvatosságból este lezárták.
A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs hétfőn éjjel. A jelenlegi adatok alapján a Duna Budapesten várhatóan vasárnap tetőzik, 875 centiméterrel. Az eddigi legmagasabb vízszint a fővárosban 860 centiméter volt, 2006-ban.
A Szigetközben péntekre várják a tetőzést a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. Ott korábban a legmagasabb vízszint a 2002-ben mért 875 centiméter volt. Ugyancsak pénteken tetőzik a víz Komáromnál, ahol 820 centiméteres vízállásra számítanak, ami szintén meghaladja az eddigi legmagasabb, 801 centimétert. Esztergomnál és Nagymarosnál szombaton várható a legnagyobb vízállás, előbbinél 785 centiméteren, utóbbinál 730 centiméteren várják a tetőzést, ezek ugyancsak rekordszintek.
Az osztrák határ közelében fekvő Passaunál éjjel is drámai maradt a helyzet. A Duna, az Inn és az Ilz találkozásánál található bajor városban már korábban leállították az ivóvíz-szolgáltatást, a víz alá került történelmi városmagot a villanyhálózatról is lekapcsolták, a lakosság negyedét pedig kitelepítették. Pozitív fejlemény viszont, hogy az Inn vízszintje a hétfőn elért csúcsmagasságról valamelyest visszahúzódott.
A Duna áradása miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között kedden reggel 8 órától lezárják a folyóhoz közelebbi vágányt, míg a másik vágányon a vonatok lassabban, váltakozó irányban közlekednek. A Budapest-Hegyeshalom vonalon utazóknak előreláthatólag 20-30 perces átlagos késéssel kell számolniuk minden vonatnál. Tekintettel arra, hogy az árvíz vis maiornak számít, az ezeken a vonatokon utazóknak átalány-kártérítést a vasúttársaság nem fizet.
További néhány ezer embert kellett kitelepíteni lakóhelyéről keddre virradóra a csehországi áradások miatt az ország északi részén. Ústí nad Labembem lezárták a folyón átvezető két közúti hidat - kettévágva ezzel a százezres várost -, és 1700 ember kitelepítését rendelték el.
Prágában délelőttre várják a Moldva tetőzését. Kora reggel a folyó vízhozama 3200-3300 köbméter volt másodpercenként, a mobilgátak számítások szerint legfeljebb 3700 köbméteres vízhozamig állhatnak ellen a víznyomásnak.
A zacskóban három kiscica van
Súlyos problémát jelent a közlekedés Prágában, miután a metróállomások harmada le van zárva, így a metró csak nagyon korlátozottan működik. A kedd reggeli csúcsforgalomban ismét nagy a káosz. A víz által elöntött déli városrészek tömegközlekedési eszközökkel továbbra is megközelíthetetlenek, de másutt is gondok vannak, az autóbuszok, villamosok mindenütt túlzsúfoltak.
Utak újultak meg Onga Ófalu és Ócsanálos elnevezésű részein, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen még a 2010-es árvíz okozott károkat. A településen 70 millió forintos támogatásból nyolc út kapott szilárd burkolatot, és helyreállították a megrongálódott csapadékvíz-elvezető rendszert is.
Kedden négyszáz katona kezdi meg munkáját az árvízi mentésben - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Elsőként az aktív katonai szolgálatban állókat vetik be, szerdától viszont az önkéntes védelmi és az önkéntes műveleti tartalékosokat is bevonják.
Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, az árvízi védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.
A rendkívüli árvízveszély miatt kedd reggel 8 órakor Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság, és megkezdte működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelő Központ, amelyben valamennyi érintett minisztérium és szervezet képviselteti magát. A kormányzat várhatóan délelőtt dönt majd arról, hogy veszélyhelyzetet hirdet a Duna által fenyegetett térségekre, illetve településekre.
Komárom-Esztergom megye több településén zajlik a gátrendszer megerősítése és magasítása. Győr-Moson-Sopron megyében az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna áradása jelenthet veszélyt. A fővárosban a Margitszigeten és a Római-parton folyik jelenleg jelentősebb védekezés.
Pest megye területén is már számos kritikus helyre szállítottak ki homokzsákokat; Érdre 40 ezer, Vácra 20 ezer, Dunakeszire és Kisorosziba 5-5 ezer, Tahiba és Leányfaluba 3-3 ezret. Eddig 52 ezer homokzsákot raktak le országszerte a kritikus pontokon.
Az [origo] helyszíni tudósítója szerint továbbra is nyugodt a hangulat Prágában, az idő is kitisztult, és a nap is süt. A belváros egyes részein a Moldva már elérte a mobilgátak szintjét, de így is méterekre van attól, hogy elérjen akár a mobilgátak, akár a rakpart tetejéig. Látszólag minden ember teszi a dolgát, sok a nézelődő.
A Duna áradása miatt 15 tehervagonnyi kőzúzalékkal erősítik meg a vasúti pályát a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között.
Erőteljesen tovább emelkedett a Duna és a Morva vízszintje kedd reggelre a folyók szlovákiai szakaszán, Pozsonynál már harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A vízszint tetőzése a szakemberek szerint szerdáról csütörtökre várható. Kedd reggelre a Duna vízszintje Pozsonynál elérte a 846 centimétert, a Morva pedig Dévényújfalunál a 709 centiméter magas.
Egy prágai rendőr azt mondta az [origo] helyszíni tudósítójának, hogy már apad a Moldva, de az az időjárás függvénye, hogy ez így is fog-e maradni a jövőben. Egészen szürreális, ahogy a kíváncsiskodók ellepik a Moldva partját, mindenki fényképez, még az apácák is.
Továbbra is feszült a helyzet a Duna mentén Alsó- és Felső-Ausztriában, ahol több települést fenyeget elöntéssel az ár. Kritikus a helyzet a Wachau vidéken Kremsnél, Greinnél és Weissenkirchennél. Bizakodásra ad okot, hogy a Duna ausztriai vízállása a korábban vártnál lassabban emelkedett hétfő este óta. Éjfél óta nem emelkedett az Inn folyó vízállása sem.
Új mókusmajom született hétfőn este a prágai állatkertben, amelynek a Moldva folyó melletti alacsonyabban fekvő része a hét végén ismét víz alá került, és lakosait biztonságosabb helyre kellett átszállítani.
"Ez kedvező hír. A mókusmajom rendben van és a Plavácek (Úszó) nevet kapta. A jelenlegi árvíz idején ez az első újszülött állatkertünkben, ami bizonyítja, hogy a gondok ellenére az élet megy tovább. Sajnos az állatkert alsó részének evakuálásakor néhány állat elpusztult" - nyilatkozta Miroslav Bobek, az állatkert igazgatója kedden reggel újságíróknak.
A képet Buzás István készítette még hétfőn Újpesten
11.30-kor sajtótájékoztatót tart Tarnai Richárd, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke és Juhász Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az árvízvédelmi helyzetről Kisorosziban. Kisorosziban rendszeresen gondot okoznak az árvizek.
Laci Pozsonyból azt írta az [origo-nak], hogy a Duna Pozsonynál reggel 8 órakor átlépte a 850 centiméteres határt, ezért kihirdették a harmadfokú árvízvédelmi készültséget.
A képet Égető József készítette Prágában
Mintegy hatvanezer zsákot töltenek meg homokkal szerda délig önkéntes helyiek Sződligeten, hogy megvédjék a 2-es főút menti községet az áradó Dunától. A 2-es főúton árvizek idején rendre átbukik a Duna, veszélyeztetve a települést. Ide építik fel 400 méter hosszan a 80-120 centiméter magas alkalmi gátat. Sződligetnél a jelenlegi vízállás hamarosan három méterrel emelkedhet, a Duna vízszintje a hét közepe táján elérheti a 2002-ben mért 860 centimétert a község mentén.
Az [origo] helyszíni tudósítója szerint bezárták az egyik árvízi kaput a Dunán nagyjából 300 méterre a MÜPA-tól délre. Az áradó folyón közben egy ázott szénaboglya úszott.
Veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt.
Ausztria nyugati részében - Tirolban, Vorarlbergben és Salzburgban - már előző nap nagyrészt levonult a folyókon az árhullám. Noha számos elöntött területen továbbra is áll még a víz, sok helyen már megkezdhették a takarítást, helyreállítást. A közlekedési helyzet nem javult hétfő óta, mintegy másfélszáz közúton voltak lezárások.
A Kvassay-zsilip alatt táborozó horgász nagyon dühös, mert nem érti, hogy itt van az áradás, és a ráckevei Dunából mégis leeresztettek vagy 20 centit mára virradóra. A férfi az [origo]tudósítójának azt mondta, hogy amúgy is ki van a vízügyesekre, mert annyit játszanak a Kis-Duna vízszintjével, hogy idén még csak kétszer evett halat, pedig vagy húszszor volt lent horgászni.
Orbán Viktor, miután bejelentette a veszélyhelyzetett a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és mozgósítani tudnak körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt.
Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható - közölte Orbán Viktor, hangsúlyozva ugyanakkor: "reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében".
Bári Csilla fotója
Orbán Viktor azt kérte az állampolgároktól, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, mert "a víztömeg olyan óriási, hogy valóságos kockázatot jelent az emberéletre nézve".
"Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni" - mondta, majd azt is kérte az emberektől, hogy szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet, de a kabinet bízik abban, hogy erre nem kerül sor. A kormányfő egyúttal állampolgári részvételre buzdított a védekezésben.
A kormányzati koordinációs bizottság ülésén részt vett Tarlós István főpolgármester is, a miniszterelnök tájékoztatása szerint ugyanis a védekezés középpontja valószínűleg Budapest lesz.
Óránként átlagosan öt centiméterrel emelkedik a Duna szintje Pozsonynál - közölte az [origo]-val az egyik olvasója. Juhász László szerint a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet délelőtt 10 órakor azt közölte, hogy a folyam vízszintje 864 cm volt. Hétfő óta mobilgátak védik a szlovák főváros rakpartjait, kedden délelőtt a víz már kezdte elárasztani a Duna jobb partján lévő városi parkot. A Duna pozsonyi tetőzésének várható időpontját szerdáról csütörtök reggelre módosították a vízgazdálkodási szakemberek, akik 10 méteres vízállásra számítanak.
Erre a linkre kattintva lehet nyomont követni, mely településekre várnak önkéntes segítőket. Jelenleg több mint 20 helyen kéne el a segítség az árvíz elleni védekezéshez.
Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészét, valamint Pest megye és a főváros egyes területeit érinti a miniszterelnök által kedd déltől kihirdetett veszélyhelyzet. Pest megye váci, szobi és szentendrei járására, valamint Budapestnek a Duna-part menti kerületeire érvényes a veszélyhelyzet.
Az első kép 1939-es, a többség a hatvanas évekből van. Nézzen képeket az áradó Dunáról.
A Duna magas vízállása idején is kiváló minőségű a budapesti csapvíz, a Fővárosi Vízművek szakemberei naponta vesznek mintát a kutakból, az alapterületi medencékből, és azokat a lehető leggyorsabban elemzik - közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a vízművek.
Az árvízi védekezésben önkéntesnek lehet jelentkezni a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, a jelentkezéseket az arviz@maltai.hu e-mail címen fogadja a karitatív szervezet. A Máltai Szeretetszolgálat elsősorban a gátakon dolgozó egységek ellátásáról gondoskodik, önkéntesei forró teát, kávét, szendvicseket, élelmiszert visznek a helyszínre, de szükség szerint gondoskodnak esőkabátról, takarókról, gyógyszerekről is.
A képet Égető József készítette
A Kopaszi-gát egyik kis félreeső öblében az elárasztott bokrok között ívnak a pontyok - hívta fel az [origo] tudósítójának figyelmét egy bámészkodó férfi, aki szerint tegnap óta legalább egy métert emelkedett ott a víz. A férfi azt mondta, a pontyok szeretik a nádasos-bokros részeket az íváshoz.
Mintegy kilencszáz katonát vetnek be keddtől az árvízi védekezés során az Észak-Dunántúli gátakon. A Belügyminisztérium a térségben az esztergomi, a Komárom-Almásfüzítő, a Vének-Dunaremete, a Dunaremete-Rajka, a Vének-Dunaszentpál és a Mosoni-Duna-Rábca árvízvédelmi szakaszon léptetett életbe rendkívüli készültséget.
Egy környéken lakó szerint idáig még sose jött fel a víz
A képet Juhász Máté készítette
Szlovákiában Dunacsúnnál (Cunovo) az összes zsilipet megnyitották, így itt a Duna leginkább egy hatalmas tóhoz hasonlít - jelentett tudósítónk. Egy gátőr azt mondta, hogy fontos, hogy minél előbb áteresszék a vizet, mert így is problémát fog okozni a Magyarországra zúduló víztömeg. Itt is rekordáradásra számítanak: 2002-ben mérték az eddigi legmagasabb 11,2 méteres csúcsot, most akár 12,8 méterre is kiáradhat a Duna. Itt, ahol állunk holnap már nem beszélgethetnénk, magyarázta a gátőr, pedig most még 4-5 méterrel alattunk volt a Duna - jelentette tudósítónk.
"Az árvíz alatt csak nálunk lesz hekk és lángos" - kérkedett az albertfalvai Duna-parton lévő Duna-parti megálló büfé tulaja. A büfé parti teraszát ugyan kiürítik, de feljebb újra kinyitnak. "Három éve és hat éve is felpakoltunk, már megszoktuk" - mondta a tulaj.
Este 8 órakor teljes hosszában lezárják a budai, éjfélkor pedig a pesti alsó rakpartot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A közlemény szerint kedd reggel 9 órakor a Királyok útját és a Pünkösdfürdő utcát már lezárták a Római-parton az árvízi felkészülés miatt. Szintén emiatt 18 órakor lezárják a Margitszigetet és kiürítik az ottani parkolót is, ezért kérik az autósokat, hogy a területet még napközben hagyják el.
Szerdán dél körül valószínűleg elönti a Duna a Tahitótfalu és Kisoroszi közötti utat, de a lakosság semmiben nem szenved majd hiányt - közölte a Pest megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke. Kisoroszi most az egyik legkritikusabb pont a megyében, mert szerda estére az oda vezető közút fölött körülbelül egy méterrel hömpölyög majd a megáradt Duna vize. Tarnai szerint ennek ellenére biztosítják az ott élők ellátását és a közbiztonságot. Eddig 200 ezer homokzsákot szállítottak ki, és az igények felmérése alapján további 460 ezer érkezik a következő órákban Pest megyébe.
Az áradás miatt kritikus a helyzet az észak-csehországi Ústí nad Labem városában, melynek megvédésére miniszteri döntéssel kedd délelőtt mérsékelték a Moldva folyón lévő tárolókból kifolyó víz mennyiségét.
A Moldva ugyanis még Ústí nad Labem előtt beleömlik az Elbába, s ez utóbbi vízszintje a városnál már most elérte a tíz métert: ez hét méterrel magasabb a normális vízszintnél. Amennyiben tovább emelkedne a vízszint, félő, hogy a város nagyobbik része víz alá kerülne és hatalmas károk keletkeznének.
A napokban feljebb pakolnak az Andor utcánál élő hajléktalanok, hogy ne vigye el őket a víz. "Tavaly is ez volt, megengedték "- mondta az itt lakó nő.
Zoltán Landshutból írt az [origo]-nak. "Egy hét után elállt az eső, de még továbbra is borongós az idő. Állandóan a tűzoltók, rendőrök szivattyúzzák a pincékből a vizet. A szántóföldek teljesen víz alatt vannak. Szerencsére nem jártunk úgy, mint Passau. Állítólag egy gát is átszakadt Moosburg közelében. Landshut belvárosában több üzlet is vízben áll".
Orbán Viktor miniszterelnök kedd délelőtt megtekintette az árvíz által fenyegetett óbudai Duna-partot - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A miniszterelnök előzetes bejelentés és biztonsági kíséret nélkül a saját maga által vezetett kisbusszal járta végig a veszélyben lévő területeket, az autóban vele tartott Pintér Sándor belügyminiszter, Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató és Tarlós István főpolgármester is.
A képet Varga Csaba küldte
Rendkívüli helyzetet rendelt el kedden Pozsony önkormányzata a Duna és a Morva folyó megemelkedett vízszintje és az abból adódó árvízveszély miatt, a délután folyamán összeül a város válságstábja is. A rendkívüli helyzet elrendelését a Pozsonyt fenyegető árvízveszély fokozódása, valamint az tette indokolttá, hogy a Morva és a Duna várhatóan néhány órán belül elvágja a külvilágtól Pozsony nyugati városrészét, Dévényt. A Morva Dévénynél ömlik a Dunába.
Egyelőre csak egy városrészre, Pozsony-Óvárosra érvényes a rendkívüli állapot - írta az [origo]-nak a Pozsonyban tartózkodó Juhász László. Mint írta a rendőrség felszólította az árvíz által leginkább érintett kerületek lakóit, hogy készüljenek fel az esetleges evakuációra. Szükség esetén a városi tömegközlekedés autóbuszai is segítenek az emberek mentésében, közölték.
Négy katasztrófavédelmi igazgatóság kilenc településén folytatnak árvízi védekezést, a fővárosban több helyszínen is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján. Legfrissebb közleményük szerint Győr-Moson-Sopron megyében Dunaszentpálon; Komárom-Esztergom megyében Komáromnál, Neszmélynél és Dunaalmásnál, míg Pest megyében Százhalombatta, Szentendre, Leányfalu és Sződliget végez hivatalosan is megelőző munkálatokat.
A Szigetközben a legtöbb helyen nagy a készültség, de a Mosoni-Duna partján fekvő Halászi szerencsés helyzetben van. Itt a Mosoni-Duna vízszintje nem magas, mert Rajkánál elzárták a zsilipet. Az itteni kemping tulajdonosnője az mondta, hogy még akár kenuzni is lehet a Mosoni-Dunán, de a rossz idő miatt nincs vendég.
A képet Szávoszt-Vass Dániel küldte
Budafokon már benejlonozták a Kompház büfé épületét, és homokzsákokat pakolnak köré - jelentette tudósítónk a helyszínről. Az apró üzlet tulajdonosa szerint biztosan be fog jönni a víz, ezért már készülnek a büfé gépeinek elszállítására. A szomszédos jachtkikötőben a lentebb fekvő részekről közben már felpakolták a veszélyeztetett eszközöket, és hamarosan felhúzzák a hajókat is. Az egyik alkalmazott azt mondta, valószínűleg feljön a víz a felső teraszra is, de ott már nem lesz túl magas, ezért az utánfutókon parkoló három és fél tonnás hajókat nem fogja tudni elvinni.
A Római-parton már sokan készülnek a kiköltözésre - jelentette egy helyi lakos az [origo]-nak. Ő már odakészítette a mélyhűtő elé a hűtőládát, és a szekrényhez az utazóbőröndöt, hogy ha menni kell, készen álljon. Felpakoltak a pincéből is, és azt mondta, a környező utcákban mindenki pakolja kifelé a garázsokat, hordja a homokzsákokat.
Pénzügyi gyorssegélyt ígért kedden a Németország déli és keleti részén pusztító árvíz károsultjainak a német kancellár. Angela Merkel a bajorországi Passauban elmondta: a szövetségi kormány első intézkedésként 100 millió eurót különít el az árvízkárosultaknak. A pénzt igyekeznek minél gyorsabban, bürokratikus eljárások nélkül eljuttatni a rászorulóknak. Passauban a Duna hétfő este tetőzött 12,98 méteren, ami ötszáz éve a legmagasabb szint.
Több mint nyolcvan, zömmel idős embert költöztettek biztonságos helyre a Duna sződligeti árterében lévő Viktor Speciális Otthonból kedd délelőtt. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott tájékoztatása szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert az ingatlant hamarosan elöntheti az áradó Duna. Az otthon lakóinak többségét helyben, egy oktatási intézmény tornatermében helyezték el, ahová a megyei katasztrófavédelem vitt ágyakat. Az átmeneti szálláson az étkeztetést és az orvosi ellátást is biztosítják.
A délnémetországi Guenzburgban két holttestet, egy férfit és egy nőt találtak a hatóságok. A heves esőzések és az áradások miatt Csehországban legalább hét ember halt meg eddig, Ausztriában pedig szintén legalább két áldozatról tudnak - jelentette a BBC.
A németországi Halle városában a hatóságok a lakosság segítségét kérték, hogy csatlakozzanak a védekezési munkálatokhoz, és segítsenek a védművek megerősítésén - írja a BBC. Prágában ugyanakkor már apad a Moldva, úgy tűnik, hogy a város gátjai kitartottak, és egyre kisebb a veszélye, hogy a városközpont víz alá kerül.
Németország a hadsereget is beveti az árvízi védekezésben. Hivatalos közlés szerint összesen 1760 katonát vezényeltek az árvízzel sújtott déli tartományokba, amelyeket eközben Angela Merkel német kancellár is helikopterrel járt körbe.
Elsősorban három területen lehet szükség lakossági kitelepítésekre Budapest III. kerületében az árvíz miatt a szaktervezők szerint. Tarlós István főpolgármester az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: ha csütörtökig igazolódna az osztrák előrejelzés szerinti, minden eddiginél magasabb vízhozam és vízállás a magyar szakaszon is, akkor három területen lehet lakossági kitelepítés.
Tájékoztatása szerint az északi terület a Rövid utca, az Árpád utca, Ásó utca északkeleti vége, a Sinkovics Imre utca északnyugati vége, az Ármány utca északnyugati vége, a Naplemente utca, a Markó utca, az Ipartelep utca, a Szent István utca, a Pünkösdfürdő utca, a Mária utca és a Batthyány utca által határolt terület.
A déli zóna az Arany utca keleti vége, a Kölcsey utca keleti vége, a Béke utca keleti vége, a Zrínyi utca középső része, a Zöldfa utca nyugati vége és a Kolozsvári utca nyugati vége között fekszik. A nyugati terület pedig a Tegez utca, a Bem utca déli vége, az Aradi utca északi vége és a Petőfi utca keleti vége közötti terület.
"Nagyobb horror lesz itt, mint 2002-ben" - mondta az [origo]-nak Dunaszentpálon egy homokzsákot pakoló férfi a szigetközi településen. Hétfő óta a fél falu tölti és pakolja a homokzsákokat, mert a becslések szerint most itt egy méterrel magasabb lesz a Mosoni-Duna, mint 11 évvel ezelőtt, és akkor is csak néhány centin múlt, hogy megúszták. Többen is azt mondták, akkora védőgátat építenek, amekkorát csak tudnak.
Négy órától várják a Duna tetőzését a folyónak azon a szakaszán Ausztriában, ahol a legnagyobb veszélyt jelenti az áradás, azaz a Wachau vidéken. A kienstocki mérőállomásnál 10,8-10,9 méteres vízállással számolnak, így várhatóan itt nem haladja meg az "évszázad árvizeként" emlegetett 2002-es áradáskor mért 10,9 métert.
A Duna alsó- és felső-ausztriai szakaszán, Bécstől 60-100 kilométerre nyugatra feszült helyzet alakult ki kedd reggelre, újabb településeket fenyeget elöntéssel az ár, annak ellenére, hogy a folyó áradása lassult hétfő óta.
Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni az otthonából Győr-Moson-Sopron megyében, Kisbajcson és Véneken a Duna áradása miatt, mindannyiukat rokonoknál, ismerősöknél helyezték el - közölte a katasztrófavédelem megyei igazgatósága kedden a honlapján.
Az árvízi védekezés munkálataiban a katasztrófavédelem, a közútkezelő és a vízügyi igazgatóság csaknem háromszáz munkatársa vesz részt. A hétfőn felmért készletekben 104 ezernél is több homokzsák szerepel, ebből aznap mintegy tízezret szállítottak ki az egységekhez.
Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke Körvér Lászlót, Orbán Viktort, Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont látná szívesen a gáton. A pártok és az Országgyűlés munkájának felfüggesztését kéri, hogy mindenki együtt tudjon védekezni az ár ellen.
Kedd reggel megkezdődött az árvízi védekezés a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal Komárom és Almásfüzitő közötti szakaszán, de egyelőre nincsenek jelentős késések. A vasúttársaság tájékoztatása szerint Szőny és Komárom között egy 4 kilométeres szakaszon - félpályás vágányzár mellett - önkéntesek és 150 katona segítségével homokzsákokkal erősítik a vasúti töltést, majd kőzúzalékkal teli tehervagonokkal terhelik a pályát. A védekezési ideje alatt ezen a szakaszon csak egy vágányon járnak a vonatok, emiatt kedd délután 10-20 perccel hosszabb a belföldi vonatok menetideje.
Az árvízhelyzet miatt Ausztriában és Németországban a vonatközlekedésben jelentős korlátozásokat vezettek be. Az Osztrák Vasút (ÖBB) kérése, hogy akinek nem muszáj, ne induljon útnak az érintett vonalakon a napokban.
Korlátozások léptek életbe a München-Rosenheim-Salzburg-Bécs/Klagenfurt vonalon. A München-Salzburg-Bécs szakaszon közlekedő railjet vonatok München és Wels között elterelt útirányon (Passau állomáson át) közlekednek, emiatt 30-60 perces késéssel kell számolni.
Az [origo] helyszíni tudósítója szerint Győrben már lezárták a Kossuth-hidat és az alsórakpartot, mert már akkora a víz, hogy a KRESZ-táblákat is eléri. A Duna-partra rengetegen kijöttek, és sokan fényképezik az árvizet. "Ilyet még nem láttál kisfiam" - mondta egy nő a lányának.
Az [origo] egyik munkatársa jelentette, hogy Budapesten, a Várkert rakpartnál egy-két hullám már kicsap a szegélykövekre az alsó rakparton, noha az út forgalmát még nem zárták le.
A Hárosi-öbölben egy idős asszony az [origo]-nak azt mondta, hogy nem tart az árvíztől, valószínűleg nem fog kijönni a víz a házakig. Se 2002-ben, se 2006-ban nem öntötte el a nyaralókat és lakóházakat a Duna, most sem fogja - mondta. Ennek ellenére a helyieknek valószínűleg haza kell menniük a nyaralókból, mert bár senki nem figyelmeztette őket, hogy el kell hagyni a területet, jobb a biztonság.
Fejér megyében a Duna előreláthatólag az eddig mért legmagasabb vízállás közelében tetőzik vasárnap vagy a jövő hét elején - hangzott el a Fejér Megyei Védelmi Bizottság keddi rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón. Kiss Jenő, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei üzemmérnökségének vezetője elmondta, hogy a Duna teljes megyei szakaszán, valamint a váli és a Szent László-vízfolyásnál kedd reggel óta elsőfokú árvízvédelmi készültséget tartanak. A folyó adonyi vízmércéjénél 739 centiméter volt az eddig mért legmagasabb vízállás, amit a mostani árhullám megközelíthet.
A vízügyi szakember hangsúlyozta, hogy gyorsan növekvő és csökkenő vízszintre számítanak, rövid ideig lesz komoly terhelés a töltéseken, ami megkönnyítheti a védekezést. A kulcsi, rácalmási és dunaújvárosi magas partoknál azonban okozhat gondokat az árvíz, mert a löszfal az árhullám gyors levonulását követő lassabb talajvízmozgás miatt elmozdulhat.
Győrújfalun, Győrzámolyon, Dunaszentpálon és Mecséren folynak intenzív védekezési munkálatok. Ezeken a településeken a katasztrófavédelem összekötő tisztjei segítik a munkát. A megyében amúgy nem rendeltek el kitelepítést, az otthonát elhagyó huszonegy ember kiköltöztetése a helyi polgármesterek kérése alapján történt. Arra a kérdésre, hogy szükség esetén hány kitelepítettről tudnak gondoskodni a hatóságok, a szóvivő azt felelte: mindenkit el tudnak helyezni.
A Mávinform ügyeletese szerint felkészültek arra, hogy amennyiben le kell állítani a vasúti közlekedést az áradásban érintett vasúti szakaszon, akkor kerülő útvonalon közlekedő vonatokkal biztosítják a személyszállítást és az árufuvarozást. Jelenleg 4 kilométeres vasúti vonal érintett az Duna áradásában Komárom és Szőny között, itt 150 katona önkéntesek segítségével erősíti a vasúti töltést, és hamarosan kőzúzalékkal megrakott tehervagonokkal terhelik a pályát, hogy a víz ne mossa ki a követ a sínek alól.
Kedd reggel Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök elmondta, megkezdték a honvédség technikai eszközeinek átcsoportosítását az ország keleti részéből Győr és Tata térségébe, ezek között vannak akár kéttonnányi homokzsák szállítására alkalmas helikopterek is.
A MÁV tájékoztatása szerint Almásfüzitőnél és Komáromnál lezárták a Dunához közelebbi vágányt és kőzúzalékkal erősítik meg a vasúti pályát, a munkálatok miatt előreláthatólag 20-30 perces átlagos késésre kell számítani ezen a vonalon.
A Duna emelkedő vízszintje miatt Komárom-Esztergom megye néhány településének alacsonyabban fekvő területein sor kerülhet a lakosság időleges kitelepítésére - mondta a Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja kedden, komáromi sajtótájékoztatóján. A kitelepítés elsősorban az esztergomi Prímás-sziget, valamint Pilismarót, Neszmély és Dunaalmás területén fordulhat elő. A megyei Duna-szakasz minden érintett pontján tart a töltések megerősítése és magasítása, a tetőzés idejére minden veszélyeztetett helyszínt védelemmel látnak el.
A megyei katasztrófavédelem vezetője elmondta: jelenleg majdnem 800 ember dolgozik a védműveken - vízügyi szakemberek, katonák, közfoglalkoztatottak, katasztrófavédelmisek és önkéntesek. A komáromi polgármestere elmondta, a szőnyi városrész szorul a legnagyobb védelemre, ott jelenleg homokzsákokból nyúlgátat építenek. A munkában számos önkéntes mellett az ipari park cégei is segítenek.
A védekezésben az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság rendkívüli készültséget rendelt el Komárom, Almásfüzitő és Esztergom térségében. A veszélyeztetett területen forgalomkorlátozásra és hidak lezárására kell számítani. A számítások szerint az árhullám Komáromnál és Esztergomnál jelentősen meg fogja haladni a harmadfokú készültség szintjét és péntekre megközelítheti az eddig mért legnagyobb értékeket, Komáromnál a 801 centimétert, Esztergomnál pedig a 771 centimétert.
A Google Térkép automatikus algoritmusai nem veszik figyelembe, ha például lezárják az alsó rakpartot, a magyar Egérút navigáció operátorai viszont manuálisan bejelölnek minden lezárt útszakaszt. Minderről bővebben itt olvashat.
A zalai védelmi bizottságok 350 önkéntessel és mintegy ötven eszközzel tudnak segíteni szükség esetén az árvíz miatt veszélyeztetett megyékben - közölte a Zala Megyei Védelmi Bizottság (ZMVB) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a dunai áradás miatt veszélyeztetett megyék megsegítése érdekében Rigó Csaba kormánymegbízott, a ZMVB elnöke felmérette a zalai szervezetek és a járási védelmi bizottságok lehetőségeit. A beérkezett jelentések szerint csaknem 350, védekezésre kiképzett önkéntessel, továbbá mintegy ötven technikai eszközzel képesek Zalából szükség esetén segítséget nyújtani.
A ZMVB tájékoztatása arra is kitér, hogy a Murán az elmúlt napokban kisebb árhullám vonult le, de annak szintje nem érte el az elsőfokú riasztási értéket. A Zala megyei folyóvizeken nincs jelentős áradás, és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság előrejelzése szerint a közeljövőben nem is várható.
Megkezdték az árvízi védekezést Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében, Gemencen. Az erdőgazdaság szakemberei a vadmentő dombokat folyamatosan takarmánnyal töltik fel, szerdán leállítják a kisvasút forgalmát, biztonságba helyezik a kitermelt faanyagot és figyelemmel kísérik a Duna vízállását, így bármikor jelentősebb erőt tudnak mozgósítani a gemenci erdő növény- és állatvilágának megvédése érdekében.
A szakemberek folyamatosan töltik fel és pótolják a körtöltéseken és az áradástól nem veszélyeztetett erdőrészletekben található vadetetőket szálas- és szemestakarmánnyal, hogy a víz elől menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók számára a védett helyeken megfelelő mennyiségű eledel biztosítsa a túlélést.
Az árvízzel borított területek környékén és a körtöltéseken nyugalomra van szüksége a vadállománynak, ezért el kell kerülni, hogy az emberek miatt az állatok ne merjenek felkapaszkodni a védelmet nyújtó körtöltésekre és vadmentő dombokra - zárul a közlemény.
Felkészül az árvíz miatt esetleg szükségessé váló lezárásokra Győr-Moson-Sopron megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte az MTI érdeklődésére kedden a társaság szóvivője. Még nincs érvényben útlezárás, de a korábbi árvizek tapasztalatai alapján a Szigetközön áthaladó 1402-es számú összekötő úton szükség lehet a mecséri Mosoni-Duna híd lezárására és leterhelésére annak érdekében, hogy az árvíz ne tegyen kárt a hídban.
"Társaságunk a 14-es számú főút, a Vámosszabadi határátkelőhely, a mecséri Mosoni-Duna híd, valamint az 1-es számú főút Győr és Komárom közötti szakaszának esetleges lezárására vagy egyéb forgalomkorlátozások bevezetésére megkezdte a szükséges előkészületeket, a forgalomtechnikai tervek összeállítását, a szükséges jelzés rendszerhez a megfelelő táblák beszerzésének előkészítését" - jelezte a szóvivő.
Négy szakaszra vezényelnek katonákat Győr-Moson-Sopron megyében, hogy részt vegyenek az árvízi védekezési munkálatokban - közölte kedd délután a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred illetékese az MTI-vel. Sályi Gergő törzsőrmester, protokollaltiszt szerint egységük és az oda vezényelt alakulatok összesen 650 tagja este hat órakor indul a kijelölt pontokra, ahol 12 órás váltásban dolgoznak majd a töltések megerősítésén, illetve töltenek homokzsákokat. A katonákat Vének és Dunaremete, Vének és Dunaszentpál, valamint Győr és Koroncó között, valamint a Mosoni-Duna Rábca menti szakaszán vetik be.
Hatósági és civil webkamerákon át lehet követni a Dunán levonuló árhullámot. A katasztrófaturisták akár Németországban is szétnézhetnek. Ide kattintva nézelődhet.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs közleménye szerint az árhullám tetőzése a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Szigetközben június 7-én, pénteken várható a Nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. Budapesten a tetőzés előreláthatólag június 9-én, vasárnap lesz a Budapesti vízmérce 875 centiméteres vízállásánál. A tetőzés kialakulásáig folyamatosan emelkedik a vízszint.
Jelenleg 286 kilométeren van I. fokú védekezés, 62,3 kilométeren II. fokú, rendkívüli védekezés pedig 143,4 kilométeren van. Összesen 491,8 kilométer töltés mentén védekeznek a szakemberek.
Komáromban ötvenen töltik a homokzsákokat a Duna-parton, azokra azonban nem ott lesz szükség, ugyanis a városnak magas gátja van. Vonattal viszik őket Almásfűztőre és Szőnyre. Az [origo] tudósítója szerint a lapátolók között piros mellényes emberek is vannak, akik a Hit Gyülekezetének tagjai, egyikük azt mondta, ő mindig segít ott, ahol szükség van rá.
Az Együtt 2014 vezetője közleményben tudatta, hogy június 6-ára, Vácra és Dunakeszire tervezett fórumait a pártszövetség lemondja, azokat később, az ár levonulása utáni időpontban tartja meg. "Az évszázad árvize vonul le a Dunán ezekben a napokban, hetekben. Ebben a helyzetben a politikai versengést is fel kell függeszteni és helyette az árvíz elleni védekezésben kell összefogni" - írták.
Az Erste Bank Hungary Zrt. az árvízi helyzet miatt 2013. június 6-tól ideiglenesen bezárja Szentendrén a Duna korzó 18. szám alatti fiókját - közölte a hitelintézet kedden a BÉT honlapján. A szentendrei fiók újranyitásának időpontját annak ismertté válásakor közzé fogják tenni - olvasható a közleményben.
A debreceni különleges orvosi mentőcsoport (Dekom) nyolc orvosa és hét műszaki szakembere indulásra kész, hogy segítsen az ausztriai, illetve a hazai árvíz sújtotta területeken a mentésben - közölte Késmárky András, az orvoscsoport vezetője kedden az MTI-vel.M agyarország bécsi nagykövetségéhez eljuttatott levelükben felajánlották segítségüket az ausztriai árvízben bajba jutottak mentésében.
Két hajójuk közül az egyik olyan kismerülésű motorcsónak, amely nagy sebességre képes, s gyorsan be lehet jutni vele a vízzel elzárt területekre. A jármű diagnosztikai felszereltsége egy mentő rohamkocsiéval egyenértékű, kiképzett személyzettel a fedélzetén - tette hozzá a Dekom vezető orvosa. A hajók mellett öt-hat speciálisan felszerelt terepjárójuk és egy mentőautójuk is készen áll, hogy szükség esetén akár Ausztria, akár Magyarország területén bekapcsolódjanak a speciális mentésbe, ellátásba - jegyezte meg.
Ledugózták a Palatinus kifolyóját, most kiszivattyúzzák a vízet
Az árvíz kizárólag a Duna alatt közlekedő M2-es metróvonalat érinti, azonban sebességkorlátozás bevezetése jelenlegi ismereteink szerint ezen a vonalon sem indokolt - írta közleményben Tarlós István budapesti főpolgármester. Hozzátette, ha a Duna vízszintje Budapesten eléri a 850 centimétert, akkor a Batthyány téri állomást lezárják az utasforgalom elől, és a vonatok áthaladnak az állomáson. Ebben az estben az állomás polgári védelmi kapuit bezárják, így az M2-es vonalon a közlekedés akkor is folytatódik, ha a Batthyány téri aluljárót esetleg elöntené a víz.
Az M4-es metró munkaterületeit várhatóan az árvíz nem érinti, de a projektigazgatóság és a kivitelezők folyamatosan figyelik, észlelhető-e bárhol vízszivárgás.
"Délután 1 orától hivatalosan is felszólitott az önkormányzat a lakások elhagyására a Prímás-szigeten, igy most költözünk" - írta Robee nevű olvasónk Esztergomból.
A dunai árhullámban nem érintett vízügyi igazgatóságok műszaki vezetőit és munkatársait átvezényelték a győri és a budapesti vízügyi igazgatóságra, illetve az Országos Műszaki Irányító Törzsbe (OMIT) a Duna menti védekezés érdekében - közölte a törzs kedd délután az MTI-vel.
A Dunán és a Mosoni-Dunán levonuló árvízi védekezés érdekében hozott intézkedés a szolnoki, a miskolci, a debreceni, a szombathelyi, a nyíregyházi és a szegedi vízügyi igazgatóságok dolgozóit érinti. A vízügyi igazgatóságok munkatársai a helyi védelemvezetés irányításával végzik majd munkájukat, illetve az OMIT tevékenységét segítik - tették hozzá.
A legfrissebb vízállási adatok szerint Budapestnél és Esztergomnál is 4 óra alatt 9 centiméterrel emelkedett a vízszint. A fővárosban kedden 11 órakor még 621 centiméteres, délután 3 órakor viszont már 630 centiméteres vízállást mértek. Esztergomban 552 centiméterről 561 centiméterre emelkedett a vízszint a délután folyamán.
Komáromnál szintén 4 óra alatt 7 centiméterrel emelkedett a vízszint, délután 4 órakor már 561 centimétert mértek. Nagymarosnál 3 centiméterrel, 483 centiméterre duzzadt a folyó. Nagybajcsnál négy óra alatt nem változott a vízszint, ott továbbra is 660 centiméteres a Duna vízállása.
Az OMIT közleményében azt írta: az árhullám tetőzése a számítások szerint a Szigetközben pénteken várható a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. A fővárosban a tetőzés előreláthatólag vasárnap lesz 875 centiméteres vízállásnál.Országszerte továbbra is több mint 490 kilométer töltés mentén védekeznek a szakemberek.
Olvasónk felvétele a XXII. kerületből
Megnyugodhatott mindenki, aki bort akart inni a Kopaszi-gáton. Noha a Duna jelenleg árad, ez a Kopaszi-gátra szervezett Budai Fröccs- és Barbecue Fesztiváltveszélyezteti, mert a gát több mint egy méterrel a várható árhullám szintje fölött fekszik - mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Necz István főszervező. A bevétel egy részét a Budapesti Különleges Mentőknek adják a szervezők.
Így néz ki a Duna az Újpesti-rakpartnál
A néhány nappal korábban jelzettnél 40-50 centiméterrel magasabban tetőzhet a Mosoni-Duna - mondta a Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott kedden. Széles Sándor szerint a megáradó Duna visszaduzzasztó hatása csütörtöktől érvényesülhet itt és a térség többi mellékfolyóján, így a Marcalon és a Rábán. A Duna tetőzését szombatra várják a szakemberek a térségben, és egyelőre nem tudni, mikor és milyen tempóban indul meg majd az apadás.
Lemondja Bajnai Gordon csütörtökre tervezett váci és dunakeszi fórumát az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség a dunai árvíz miatt. A fórumokat az ár levonulása után megtartják - írta a pártszövetség kedden. Politikusaik és aktivistáik csütörtökön az árvízi védekezésben segítenek a Duna budapesti szakaszán. Korábban elterjedt a hír, hogy Dunakeszi fideszes polgármestere, Dióssi Csaba egy a Facebookon terjedő levél szerint "álcivil tüntetőket" szervez Bajnai Gordon fórumának helyszínére, és arra kéri őket, hogy libahangot utánzó sípokat hozzanak magukkal. "Ezekkel a tüntetésekkel nem lehet visszatartani a változást akaró polgárokat attól, hogy találkozzanak egymással" - írta a pártszövetség, megjegyezve, hogy váci és dunakeszi fórumokat is megtartják az árhullám levonulása után.
A paksi atomerőmű üzemeltetésére, biztonságára nem jelent veszélyt a Duna áradása. Az atomerőmű telephelye semmilyen körülmények között nem kerül víz alá - mondta Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kedden. A vízügyi hatóságokkal folyamatos kapcsolatot tartanak, a folyó magas vízállása esetére kidolgozott, háromfokozatú védelmi intézkedés első szintjét életbe léptették. A készültségi terv középpontjában nem a gát védelme áll, hiszen arra nincs szükség, hanem például a zsilipek behelyezése, az uszadék káros hatásai elleni védelem. Korábban is jelezték, a célzott biztonsági felülvizsgálat az erőmű ellenálló képességét vizsgálta, és arra is kitért, hogy az extrém vízállás hogyan érinti. Az eredmény azt igazolta, hogy nem fenyegeti veszély - mondta az igazgató.
Hamvas István elmondta, hogy az erőmű felőli gát magasabb, mint a túloldali, az erőmű telephelye pedig még ennél is feljebb van, ezért kijelenthető, hogy a létesítmény biztonságát, üzemképességét nem befolyásolja a prognosztizált vízszint. Ezzel egyidejűleg az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közleményben tudatta, hogy a jelenlegi ismeretek szerint június 10-én várható a folyó tetőzése Paksnál 813 centiméteres értéken, ami nem éri el a harmadfokú védelmi szintet, és alatta marad az atomerőmű térségében mértékadó 863 centiméteres árvízszintnek is. A közlés szerint a szokásostól eltérő időjárási körülmények kezelésére a Paksi Atomerőmű előre kidolgozott eljárásokkal rendelkezik.
Egyik olvasónk, Viktor a Jászai Mari térnél jár, és azt írta, hogy sokan kiváncsiak az árra, sokan bámészkodnak. A rendőrök jönnek mennek, de minden olyan, mint lenni szokott. A víz a rakpartal egy vonalban van - írta.
Forrás: Miniszterelnökség
Az [origo] hírügyeletére (hirugyelet@origo.hu) most Árok Kornél és Schmuk Andor videófelhívása futott be. A videón Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártja vezetője homokzsákot pakol, és arra szólít fel mindenkit, hogy tegyék félre a politikai ellentéteket, és menjen a gátakra dolgozni.
Szerdától várhatóan rendkívüli árvízvédelmi készültség lesz érvényben egész Pest megyében. A legveszélyeztetettebb területeken, Vác és Érd térségében csaknem harminc településen lehet nagyobb gondokra számítani - írta honlapján a Pest megyei katasztrófavédelem. Szerdára a Duna Pest megyei szakaszán a legmagasabb vízállás meghaladhatja a 2002-ben mért értékeket, Nagymarosnál ez 707 centiméter volt.
Jelenleg Kismaroson, Leányfalun, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron, Sződligeten, Tahitótfaluban és Verőcén elsőfokú árvízvédelmi készültség mellett védekeznek, míg a szentendrei járáshoz tartozó Kisoroszi polgármestere délután másodfokúra emelte a készültséget - olvasható a megyei katasztrófavédelem honlapján.
Az MTI úgy tudja, hogy a Tahitótfaluból Kisorosziba vezető utat szerda dél körül már ellepheti a víz, estére a vízszint akár egy méterrel magasabb is lehet út szintjéhez képest. Mivel a szentendrei sziget csücskében fekvő település így szárazföldön megközelíthetetlenné válik, az élelmet Visegrádról, komppal szállítják majd a helyieknek. Ők nagy számban töltik a zsákokat a község külterületén, hogy a lakóházakban ne essen kár. Ezen az útszakaszon most még lehet autózni, de a közeli 11-es főúton Leányfalu és Tahitótfalu között gátépítés miatt félpályás zárás van érvényben, a forgalmat rendőrök irányítják - mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.
Hasonló a helyzet Visegrádnál, a 42-43-as kilométerszelvény közelében. Mivel már javában tartanak az ideiglenes gátépítés előkészületei a 2-es főút mentén Sződligetnél, szerda dél körül a főutat itt teljes szélességében lezárják, a kerülési lehetőségről később adnak információt - tette mondta Pécsi Norbert Sándor.
Tudósítónk, Dull Szabolcs Pilismarótnál jár. Azt mondta, hogy Esztergom után, a közvetlenül a Duna mellet levő 11-es úton néhány helyen már csak félpályán lehet közlekedni, mert az utat ellepik az homokzsákok. A Duna mentén most sok fehér foltot lehet látni, mert szinte mindenki homokzsákot pakol, nem csak az út szélén, hanem a kertekben és a sínek mellett mellett.
Egy órája küldte olvasónk ezt a képet a Jászai Mari térről
Egyik olvasónk, Veronika azt írta Újlipótvárosból, hogy a Duna már az Újpesti-rakpartot nyaldossa. "Vajon tudok még holnap futni menni a Margitszigetre?" - kérdezte.
Több mint nyolcvan, zömmel idős embert költöztetnek biztonságos helyre a Duna sződligeti árterében lévő Viktor Speciális Otthonból, az evakuálás várhatóan szerda délre fejeződik be - mondta a Pest megyei kormánymegbízott kedd este. Tarnai Richárd elmondta, hogy a költöztetés a délelőtti hírekkel ellentétben még tart, eközben az ingatlan megvédésére egy "mini gátat" húznak fel homokzsákokból az otthon udvarán a szomszédos áradó patak miatt. A kormányhivatal vezetője megerősítette, hogy a speciális otthon lakói - akiknek többségét egy helyi oktatási intézmény tornatermében, a betegeket a váci kórházban helyezik el - kielégítő ellátást kapnak új, átmeneti helyükön. A közelben lévő 2-es főúton már épül a nyúlgát, a munkálatok gyorsítása érdekében további ötven embert irányítottak ide a megye más területeiről. A főút sződligeti szakaszát várhatóan szerda dél körül lezárják - mondta Tarnai Richárd.
Kár volt megfelezni a következő ciklusban a politikusok számát, mert árvizek idején minden, még mozogni képes politikus homokzsákot pakol. A KIM a következő közleményt küldte. "Összefogás a gátakon a Nemzeti Összetartozás Napján - a Komárom-Esztergom megyei születésű Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hazalátogat és Dunaalmáson segít az árvízi védekezésben."
Egyik olvasónk, István Dunabogdányból arra számít, hogy a faluban sem lesz jó a helyzet, mert 2006-ban a Dunabogdányt Tahitótfaluval összekötő út úszott, Visegrád felé pedig szintén elöntötte a Duna a 11-est. Akkor a falut erdei utakon keresztül lehetett megközelíteni. Ha ez most is így lesz, akkor Dunabogdány ismét mindkét irányban el lesz zárva a külvilágtól, és csak - az esők miatt feltehetőleg nem túl rózsás állapotban lévő -erdei utakra lehet támaszkodni. A polgármesteri hivatal önkénteseket toboroz és két telephelyen töltik a zsákokat. A rossz hír, hogy délután ismét esett - írta a dunabogdányi lakos.
A Hajógyári-szigeten markolókkal dolgoznak
Baranyában is megkezdődtek a dunai árvízvédelmi munkálatok: a megyének a folyó által leginkább veszélyeztetettebb részén, Dunaszekcsőnél már töltik a homokzsákokat - mondta a megyei védelmi bizottság elnöke kedden. Hargitai János közleményében azt írta, hogy Dunaszekcsőn a polgármester irányításával eddig hatezer homokzsákot töltöttek meg, s a mohácsi védelmi bizottság, a megyei katasztrófavédelem, valamint a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közreműködésével megszervezték a homokszállítást, kijelölték a védelmi szakaszokat, azok vezetőit és az ott dolgozókat.
Hargitai elmondta, hogy a védekezéshez a környező települések és több hivatal, illetve állami szerv is biztosít munkaerőt. Szerdán összeül a mohácsi, csütörtökön pedig a megyei védelmi bizottság, hogy áttekintse az árvízi helyzetet és döntsön a szükséges teendőkről. A Duna tetőzése Mohácsnál az előrejelzések szerint 950 centiméteren lesz, Dunaszekcsőnél pedig elérheti a 965 centimétert. Utóbbinál mindenképpen védekezni kell, mert a kompkikötőnél a partél 900 centiméter magas. Három évvel ezelőtt Dunaszekcsőnél 938 centiméteres vízmagasságot mértek, a védekezésben akkor öt napon át napi 120-140 ember vett részt, 50 ezer homokzsákot és több száz köbméter földet használtak fel - mondta Hargitai.
Szükség esetén ötezer ágy áll rendelkezésre Győrben, ha az árvízi helyzet miatt embereket kellene elhelyezni - mondta Sallai Péter ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató a Győrhöz legközelebb fekvő szigetközi településen rendezett kedd esti falugyűlésen. Az Öreg-Duna közelsége miatt a főág visszaduzzasztásának leginkább kitett, Mosoni-Duna menti Győrújfalu több száz lakója előtt, hangsúlyozottan magánemberként, úgy nyilatkozott: mindenkinek azt javasolja, hogy a férfiak vegyenek részt a védekezésben, a nők, a gyerekek, az idősek, a betegek pedig a települést elhagyva várják ki az ár elmúltát.
A vártnál lassabban vonult le az árhullám a Duna ausztriai szakaszán kedden, a kritikus területeken délután sem érte el a legmagasabb értéket a vízállás. Az osztrák hidrográfiai intézet délutáni közlése szerint öt órakor 10,7 méter volt a folyó vízállása Kienstocknál, a Wachau vidéken. A tetőzést az éjszakai órákra várják ezen a mérőállomáson, 10,9 méternél. A korábbi adatok szerint még délutánra várták a legmagasabb értéket. A vízállás itt várhatóan eléri, de nem haladja meg az "évszázad árvizeként" emlegetett 2002-es áradáskor mért értéket.
Alsó-és Felső-Ausztria tartományokban, a Wachauban elhúzódó feszült várakozást hozott az árhullám vártnál lassabb levonulása. A mentésben résztvevők folyamatosan ellenőrzik, hogy a víz nem lépi-e át a mobil védőgátak peremét, és hogy a védőfalak megtartják-e a víztömeget, nem tesznek-e kárt bennük az árvízi hordalék nagyobb méretű darabjai.
Új vízállás-adatokat küldött az Országos Műszaki Irányítási Törzs. Nagybajcs 665 cm, Komárom 612 cm, Esztergom 569 cm, Nagymaros 492 cm, Budapest 639 cm. Az OMIT azt írja, hogy I. fokú védekezés van 418,4 km-en, II. fokú védekezés 63,6 km-en, rendkívüli védekezés pedig 191 km-en van, összesen 673 km töltés mentén védekeznek a szakemberek. A védekezésben résztvevők létszáma 1200 fő, a védekezésben résztvevő önkormányzatok száma 10, a védekezésbe bevont technikai eszközök száma pedig 143 darab.
Nagybajcson az előrejelzések, számítások alapján péntekre, szombatra várják a Duna tetőzését. "Minden érdeklődőt és segíteni vágyó önkéntest kérünk, jelezzék elérhetőségüket, hogy vészhelyzet esetén kapcsolatot tudjunk tartani, és tudjunk róla, kiket lehet mozgósítani!
Nem az a cél, hogy hétvégéhez közeledvén mindenki a gáton legyen, hanem az, hogy mindig annyi ember legyen, amennyire éppen akkor szükség van." - írja a polgármester.
Ha valaki segíteni szeretne a 96/358 053, 96/560 051 telefonszámokon, valamint a +3620/2123348, +36306507953 mobiltszámokon lehet jelentkezni.
Szerdára hat megyére és Budapestre adott ki elsőfokú figyelmeztetést a várható felhőszakadás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az OMSZ veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyében, valamint a főváros területén is számítani lehet felhőszakadásra. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat. Figyelmeztető előrejelzésükben azt írták, hogy kedd este az északkeleti megyékben és Pest megyében még számítani kell zivatarra, éjszaka várhatóan megszűnik a zivatartevékenység. Szerdán a délutáni óráktól főként a Duna-Tisza-közén várható zivatar. Egy-egy zivatarhoz lokálisan felhőszakadás, erős szél, néhol esetleg kisméretű jég is társulhat. Az előrejelzés szerint szerdán a minimumhőmérséklet 8 és 13, a maximumhőmérséklet 17 és 22 Celsius-fok között valószínű.
Kimlén az árvíz magántulajdonú és önkormányzati ingatlanokat is veszélyeztet - írják az önkormányzat honlapján. "Kérünk mindenkit, aki tud segíteni, hogy 2013. június 5-én este 6 órakor jöjjön el az orvosi rendelőhöz, ahol megkezdjük a homokzsákok töltését és egyeztetünk a következő napok teendőiről." További infók a település honlapján.
Egyik olvasónk, Sándor az Ács város melletti úgynevezett Réparakodónál van. Régen ott rakodták ki az ácsi cukorgyárba vízi úton érkező cukorrépát. A Duna szélessége körülbelül a duplája a normálisnak - írja.
Holnapra (június 5.) ismételten várjuk a segítőket, reggel fél 8-ra aki tud, kérjük jöjjön a Dunaszegi Polgármesteri Hivatalhoz - írja polgármester a település honlapján.
A közlemény szerint Budapest Főváros Védelmi Bizottsága a rendkívüli ülésen kihirdetett veszélyhelyzetből következően átvette az árvízvédelmi védekezés irányítását, amielyet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal (FKI), a Helyi Védelmi Bizottságokkal, a civil szervezetekkel, a mentőszolgálatokkal és az önkormányzatokkal együttműködve lát el. Döntöttek a Védelmi Bizottság Operatív Törzs felállításáról, amely többek között a védekezéssel kapcsolatos legfrissebb információk napi többszöri frissítésével, lakossági tájékoztatással és az önkéntesek bevonásának ütemezésével foglalkozik. Varga Ferenc dandártábornok, a Védelmi Bizottság elnökhelyettese tájékoztatta a bizottságot, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján regisztrációs felületet hoztak létre az önkéntes közreműködők jelentkezéséhez.
A fővárosban 20 helyszínen folyik nagy erőkkel a védekezés, két kiemelt terület a Margitsziget és a Római part. A Margitszigeten megkezdték a védmű kiépítését, ahová 3 ezer köbméter homokot és 300 ezer homokzsákot vittek ki. A védelmi bizottság rendkívüli ülésen Pesti Imre, a Védelmi Bizottság elnöke azt mondta: ugyan a helyi védelmi bizottságok gyakorlatok révén már felkészültek a kialakult helyzetre, "most komoly vizsgát kell tenniük éles körülmények között".
Élelmiszer és higiéniai csomagokat visz Lévai Anikó a sződligeti speciális otthon kitelepített lakóinak. Az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete Sződligeten a Viktor Speciális Otthon kitelepített lakóinak ellátásába kapcsolódik be szerdán az szervezet munkatársaiból és önkénteseiből álló csapat tagjaként. A kitelepítés időszakának átvészeléséhez segítséget jelentő élelmiszerek és higiéniai cikkeket holnap adják át a sződligeti általános iskolában.
A képet olvasónk küldte a Rómairól
Az Ökumenikus Segélyszervezet június 4-én komplex árvízi segélyprogramot indított, melynek első napján egy idősek otthona kitelepítésében segített Tahitótfalun, illetve nagyteljesítményű szivattyúkat adott át Dunabogdány és Nyergesújfalu önkormányzatának. Továbbra is várják a támogatásokat. A 1353-as adományvonalon 250 forinttal lehet támogatni, a www.segelyszervezet.hu oldalon online adományozással lehet csatlakozni az összefogáshoz, csekket a 06 (1) 205 39 55-ös telefonszámon lehet kérni, átutalással pedig a 11705008-20464565-ös számlaszámra, 'árvíz' megjelöléssel lehet eljuttatni az adományokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet a folyamatosan várja önkéntesek jelentkezését is az onkentes@segelyszervezet.hu címen.
Katasztrófavédelem munkatársai várják azok jelentkezését, akik a Duna komáromi, neszmélyi, táti illetve esztergomi szakaszán lévő árvízi védekezésben önkéntesként szeretnének részt venni. Az önkéntes részvétel lehetőségéről és módjáról a Veszélyhelyzet-kezelési Központnál a 34/512-079-es telefonszámon lehet érdeklődni.
A nagymarosi kompnál található Maros étterem mindent a ház tetejére menekített. Hűtők, székek, asztalok kerültek az étteremre - képek az Időképen.
A cseh kormány 5,3 milliárd koronát fordít az árvíz okozta károk felszámolására - mondta Petr Necas miniszterelnök kedden este a közszolgálati televízióban. A csehek azonnal tárgyalásokat kezdeményeznek Brüsszellel, hogy Csehország segítséget kaphasson az Európai Unió szolidaritási alapjából is. Az igényelt összeget azután pontosítják, hogy az árvíz után befejeződik a kárfelmérés. Az Európai Unió már jelezte, hogy kész segítséget nyújtani az árvíz sújtotta Csehországnak, Ausztriának és Németországnak. A cseh kormány az árvíz miatt vasárnap este szükségállapotot hirdetett ki az ország majdnem egész területére, s jóváhagyott egy azonnal használható 300 millió koronás segélyalapot is. A miniszterelnök szerint ezt az alapot is meglehet növelni.
A Kisalföld egyik olvasója arról számolt be, hogy Nagybajcson a védett oldalon a szolnoki vízügyes szakemberek bejáráson ellenőrzik, hogy nincsenek-e feltörő buzgárok. Éjjel nappal tart az ellenőrzés - írta.
A Bumm.sk kalandos történetet írt le délutáni tudósításában. Egy külföldi turistákkal teli Pozsonyi turistahajó mindenkitől el volt szigetelve, nem lehetett a partra lépni, mivel a hidat elöntötte a víz, az egyik utasnak azonban haza kellett jutnia egy váratlan családi tragédia miatt. A sodró árban végül a tűzoltók küldtek utána egy csónakot és sikerrel kihúzták a partra.
Orbán, Pintér, Tarlós és Bakondi római-parti terepszemléjét rögtön feldolgozta a Tumblr egyik animgif pápája, Részegbróker.
Gönyüben 24 órás ügyeletet tartanak a polgármesteri hivatalban. A polgármester önkénteseket vár, és arra kéri a lakosságot, mindenki ellenőrizze a gátat a háza közelében. A hivatal folyamatosan hívható az árvízvédelmi készültség ideje alatt a 06-20/381-7353, a 06-20/381-6558 és a 06-20/381-6252 számokon.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője azt írta, hogy az árvízi védekezési munkálatok miatt a mecséri Mosoni-Duna hidat teljes szélességében lezárták, így a 1401-es út felől Mecsér településre a rendőrség a forgalmat már nem engedi be. A községet már csak az 1-es főút irányából lehet megközelíteni.
A Nógrád-patak kiöntése miatt lezárták a 2109-es jelű utat is a 13-as kilométer szelvénynél, Verseg és a megyehatár között - írta a Magyar Közút.
Komárom-Esztergom megyében a 11325-ös jelű Pilismarót-Basaharc összekötő úton (komphoz vezető úton) a 0+000 és 1+005 kilométer szelvények között, valamint a 11326-os jelű Mária Valéria hídhoz vezető úton is teljes pályás útzár van érvényben a Duna áradása miatt a 0+300 és 1+600-as kilométerszelvények között, a híd egyelőre önkormányzati úton megközelíthető. A 11-es főúton Esztergomnál a 62+900-as kilométerszelvénynél mintegy 200 méteren van félpályás forgalomkorlátozás - írja a Magyar Közút.
Missouriban átszakadt egy gát, ezért a környékéről 300 helyi lakost kitelepítettek. A Kansas, Missouri, Oklahoma és Arkansas államban zajló és a következő napokban is folytatódó esőzések miatt a Missouri és a Mississippi egyaránt megáradt. A magas vízállás miatt az uszályforgalom kedden szünetelt a Mississippi megáradt szakaszán. St. Louis és nyolc másik folyami csomópont kikötője hétfő óta zárva tart. A Mississippin és annak mellékfolyóin az amerikai gabonaexport mintegy 60 százaléka jut el a Mexikói-öböl partvidékére, de nagy fontosságú ezeknek a vízi utaknak a használata a műtrágya, a szén, a kőolaj és az acél szállításában is.
Mára befejeztük árvizi tudósításunkat, holnap folytatjuk. Ha lát valami árvízzel kapcsolatos érdekességet, írjon vagy küldjön képet a hirugyelet@origo.hu címre!