Miért drágább, ha nemzeti? - a parlament percről percre
2014. június 30. 13:08
Hasznos Miklós volt parlamenti képviselőre emlékeztek a plenáris ülés kezdetén.
Ezt vitatja az ellenzék a Városliget átalakítása kapcsán, jelenleg az MSZP-s Tóth Csaba.
Rétvári Bence a kormányzati negyed kudarcával magyarázza az MSZP ellenkezését. Szerinte a városligeti múzeumnegyed nagy siker lesz, mivel a legnagyobb nemzetközi tervező cégek pályázatai valósulhatnak meg a jelenleg lebetonozott parkoló helyén. Rétvári nem érti, hogy a szocialisták mit védenek a lebetonozott parkolón.
Miniszterelnök úr pontosan tudja, hogy miről van szó: nincs rend az országban, még akkor sem, ha a szabálysértési eljárás értékhatárának a megemelésével ez nem látszik a statisztikákban. Az a cél, hogy az emberek szubjektív biztonsága nőjön. Ez pedig nem nőtt. A nyolcvan évvel ezelőtti közbiztonságot sírjuk vissza, állítja Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője.
Kontrát Károly visszautasította Mirkóczki Ádám állítását. Az emberek, az önkormányzati vezetők és ön is a rendőri jelenlét növelését kérik számos településen –mondta. Ez azt mutatja, hogy az emberek nem félnek, hanem bíznak a rendőrségben.
Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét meghívták a Pride Fesztiválra. Vejkey Imre erre a meghívásra reagál filozofikus felszólalásában. A felszólalásra nincs kormánypárti válasz.
Rogán Antal szerint a bankok egyértelműen visszaéltek erőfölényükkel és igazságtalanul kifosztották a hiteleseket. 2006 és 2010 között a parlament és az akkori kormány nem adott védelmet se a deviza, se a forinthiteleseknek. Ezért most egy nagyon szigorú törvény került az Országgyűlés elé. Szó sem lehet elévülésről. Minden élő szerződés a törvény alá esik majd –ígéri a Fidesz frakcióvezetője.
Varjú László felzúdulás mellett azzal egészítette ki esküje szövegét, hogy a ciklus során mindent megtesz egy új alkotmány létrehozásáért. A Demokratikus Koalíció új képviselője, függetlenként az Európai Parlamentben mandátumot szerzett Molnár Csaba helyére ül be a Parlamentbe.
Lukács László György Balczó Zoltán, szintén Brüsszelbe utazó képviselőt váltja a Jobbik frakcióban.
A mandátumigazolásokat követően Házszabálytól történő eltérésről döntött a tisztelt Ház a nezetiségek jogairól és a választási eljárásról szóló törvény, az árfolyamrés eltörlése, az oktatási törvény módosítása és az L. Simon László által beterjesztett reklámadó esetén. Az oktatási törvény többek között a kancellári rendszer bevezetésére tesz javaslatot, de a tudományos fokozattal nem rendelkező személyek egyetemi oktatóként történő kinevezését is lehetővé tenné.
13 szószóló nevében szlovák anyanyelven köszöntötte az Országgyűlést első felszólalásában Fuzik János a nemzetiségek bizottságának elnöke.
Minden nemzetiségnek lesz szószólója a nemzetiségi bizottságban. A bizottság által benyújtott törvényt Vas Imre szerint támogatni kell.
Az MSZP aggályosnak tartja, hogy a választási törvényt is módosító, a nemzetiségek jogairól szóló törvény egyes elemei csak 2019-ben lépnek életbe. Teleki László üdvözölte, hogy a törvény megszünteti a nemzetiségi tisztségviselők összeférhetetlenségét.
Ritter Imre nemzetiségi szószóló németül beszél a magyar országgyűlésben. A felszólalásból kiderült: 1933-ban volt utoljára nemzetiségi szószólója a parlamentnek. Felszólalását természetesen fordítják: Ritter Imre reméli, hogy a szószóló intézménye nem formális, hanem valódi képviseletet jelent majd. Ennek az ígéretnek és történelmi lehetőségnek a valóra váltását kéri a magyar parlamenttől.
Tóth Bertalan a lengyel lehallgatási botrány kapcsán tesz fel kérdéseket és a magyar miniszterelnököt, valamint Hernádi Zsoltot lejárató szavakat idézi. A lengyel botrányból kiderült, hogy banánköztársaságként tekintenek Magyarországra -állítja a szocialista politikus.
Szijjártó Péter Orbán Viktor már korábban elhangzott válaszát idézi: "ha beszélsz, akkor ne alkoholizálj, ha alkoholizálsz, akkor ne beszélj." Nem világos, hogy a lengyel botrány résztvevői betartották-e ezt az alapvető szabályt. Ráadásul a lengyel olajtársaság egyik vezetőjétől hangzottak el a Magyarországra vonatkozó vélemények, nem politikusok szájából, ami nagy különbség az államtitkár szerint.
Úgy látszik a Jobbik kormányra vár a bányák újraindítása. Így sommázta Kepli Lajos Fónagy János államtitkári válaszát a Jobbik képviselője. Kérédése egy ózdi szénbánya bezárására vonatkozott. A többség elfogadta a választ.
Sallai R. Benedek szerint az előfinanszírozás eleve kizárja a leginkább rászorultakat a vidékfejlesztési forrásokból és azokhoz juttatja, akiknél már amúgy is bőség van.
Lázár János azt szeretné, ha a vidékfejlesztési források az agrártámogatási forrásokhoz hasonlóan "járnának"- tájékoztatott válaszában. A megvalósításhoz tárgyalnak az Európai Unióval és pénzügyi eszközöket is biztosítanak. A miniszter kudarcnak nevezte, hogy az előző ciklus forrásainak 70%-a a nagytermelőkhöz jutott.
Miért kerül július 1-től 17 szeresébe a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. szolgáltatása - tette fel a kérdést az MSZP-s Hiszékeny Dezső.
Hiszékeny vagyok, de nem naív - utalt saját beszédes nevére a szocialista képviselő, aki nem fogadta el Fónagy János válaszát. Az államtitkár egy egységes rendszer létrejöttével magyarázta a mobilparkolási szolgáltatás 17-szeres áremelkedését. A szolgáltatás 5 millió helyett a jövőben 87 millióba kerül az önkormányzatoknak Hiszékeny Dezső szerint. 103 képviselőt meggyőzött a válasz. 39-en szavaztak nemmel.
Miért nem megbízható szerencsejáték-szervező a Szerencsejáték Zrt.? - kérdezte a szocialista Tóth Csaba, miután kiderült: a pályáztatás nélkül, megbízható üzemeltetőknek juttatott koncesszók többségét a Las Vegas Kaszinó kapta. Az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt., bár mindegyik koncesszióra pályázott egyetlen egyet sem nyert el.
Mielőtt krokodil könnyeket hullatna, idézzük fel a szocialista kormányok privatizációs gyakorlatát -kezdte válaszát Tállai András. Az államtitkár emlékei szerint csak politikai és nem szakmai érvek álltak a szocialsita kormányok törekvései mögött, akik mindent megtettek, hogy a Szerencsejáték Zrt.-t eladják. A károkat az előző kormány nagy erőfeszítéssel tudta csak felszámolni.
A szocialista Lukács Zoltán kérdése Seszták Miklós miniszter ügyvédi múltjára utalt. Fónagy János közölte: Seszták Miklós nem kíván lemondani, és erre nincs is oka. Ön nem kérdez, hanem rosszhiszeműen rágalmaz. Az államtitkár a multi-level marketing rendszer felfutásával magyarázta, hogy az ügyvédként Seszták Miklós segítségével életre hívott cégek nagy számban szűntek meg.
Két kérdésben is a földhasználat és földtulajdon visszáságait feszegették ellenzéki képviselők. Egyed Zsolt jobbikos képviselő heves felszólalásban tájékoztatott egy hirdetésről, amiben kizárólag holland-izraeli tulajdonba adnának földet. Sallai R. Benedek a földet a gazdáknak program siekréről kérdezett Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatának tükrében.
Lázár János kiemelte: termőföldet csak az vásárolhat, aki magyarországi lakóhellyel rendelkezik. Egyed Zsolt felszólította a kormányt: amennyiben külföldieknek kínálnak földet eladásra éljen elővásárlási jogával. Sallai R. Benedek LMP-s képviselőt sem nyugtatták meg Bitay Márton Örs statisztikái. Ezek szerint, míg a szocialista időkben az állami tulajdonú földeket 600 szerződés fedte le, ma 6000 szerződés. Az LMP képviselője szerint amennyiben ugyanazok az érdekcsoportok állnak a szerződések mögött, akkor a jobb statisztikák nem jelentenek érdemi változást.
Molnár Gyulát harmadfokon felmentették. Az ügyben az MSZP alkotmánybíró-jelöltje döntött. Elfogultság miatt vagy a hölgynek vagy az ügyészségnek be kellett volna avatkoznia -állítja Novák Előd, a Jobbik képviselője. A legfőbb ügyész helyettese szerint nem volt eljárási indok a beavatkozásra. Novák Előd úgy értékelte a választ, hogy az alátámasztja a kérdésben megfogalmazott gyanút. Belovics Ernő azonban pontosított: harmadfokon a Kúria járt el.
" Mit kíván tenni a kormány, hogy az RTL Klub ne bújjon ki az adófizetési kötelezettség alól? " -tette fel a kérdést a KDNP-s Vejkey Imre.
Tállai András államtitkár úgy véli: az RTL Klub vitatott tranzakcióval igyekszik elkerüli az adófizetési kötelezettségét, de L. Simon László reklámadótörvény módosítása ezt megakadályozza. És a miniszter ritkán, de ezúttal joggal él azzal a jogával, hogy az adóeltitkolási törekvést a NAV felderítse.
A Városliget sorsáról az a "20 százalékos" Papcsák Ferenc dönt, akire egy biciklit sem lehetne rábízni -állítja Szél Bernadett az LMP frakcióból. Múzeum- falanszter létrehozása helyett egyszerűen csak fel kellett volna újítani a Városligetet!
Nagy István elismerte Szél Bernadett elkötelezettségét, de úgy látja ezúttal túlment egy határon. Békülékenyen arra kérte Szél Bernadettet, várja meg a benyújtott projekteket. Az államtitkár szerint nem csak zöldfelületre, de kultúrára is szükség van.
A szocialista Legény Zsolt szerint Lázár János az ámokfutó, mert elvonja a szarvasmarhatenyésztők támogatását. Legény Zsolt úgy látja: a holland, a szlovák, és a német termelők alig várják, hogy a magyar tejtermelők elvérezzenek és elárasszák tejükkel az országot. A szocialista képviselő arra az uniós irányelvre utalt, amelyre hivatkozva Lázár János forrásokat csoportosítana át az agrárvállakozásoktól a családi vállakozások számára.
Nagy István államtitkár szerint 2002 és 2010 között a szocialisták ámokfutása zajlott: tevékenységüket piacvesztés és a vidék elsorvadása kísérte.
Nem helyes, ha ezt a kormányt a bankok barátjának tünteti fel a jobbikos képviselő -hangzott Tállai András válasza a tranzakciós illeték áthárítása ügyében feltett kérdésre Volner Jánosnak. Emlékeztetett: az illetékből az államnak 400 milliárd Forint bevétele van; a bankok további 300 milliárd Forintot fizettek a devizahiteleseknek. Az államtitkár nem látja drámainak az illeték áthárítását sem, mivel az nem csak a lakosságot terheli, hanem jogi személyeket is, és a kormány a lakosságnak 150 000 Ft-ig ingyenes pénzfelvételi lehetőséget biztosított.
A 27 százalékos ÁFA csalásra buzdít, ami csődbeviszi a magyar élelmiszer-termelőket -véli Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője.
Tállai András cáfolta, hogy az élelmiszeriparban egységesen 27% lenne az ÁFA. A tej és tertermékek ÁFÁ-ja 18%, az élő sertésé 5 %. A kormány nem a Jobbik javaslatára fogja csökkenteni, amint lehet az ÁFÁ-t, hanem azért, mert maga is erre törekszik.
Hegedűs Lórántné a Vajdahunyad vára sorsa miatt aggódik. Az épületet állítása szerint egy érdekcsoport már kinézte magának.
Rétvári Bence államtitkár megnyugtatja: közfunkciójú parkok, múzeumok kialakításáról van szó, nem ügyeskedésről.
Trócsányi László igazságügyi miniszter előadásával kezdődött meg a Kúria jogegységi döntése nyomán az árfolyamrés eltörlésére irányuló törvényjavaslat általános vitája.