Rogán Antal bejelentette a devizahitelek forintosítását
2014. november 10. 13:16
Mind Recsken, mind Ózdon a korábbinal jóval több szavazattal győzött a Jobbik - jelentette be a frakcióvezető.
Vona Gábor szerint az eredmények már a 2018-as választást vetítik előre.
Tisztázzák magukat a korrupciós vádak alól, mert most már nem az a kérdés, hogy Vida Ildikó lemond-e, hanem az, hogy a kormány tagjai mikor mondanak le a korrupciós botrány miatt.
Vona Gábor szerint válaszúton van Magyarország, mert ha a kormány kiáll az ország érdekei mellett, akkor itthon a korrupcióba, nemzetközi szinten pedig a geopolitikai játszmába bukhat bele.
Az államtitkár gratulált a Jobbik győzelmének, és azért, hogy megtalálta az MSZP rasszista szavazóit. Répássy Róbert szerint a választások fő vesztese az MSZP volt, nem a Fidesz-KDNP.
A korrupciós ügyet ki kell vizsgálni, de ahhoz először vád kell - reagált a kitiltási botrányra.
Hiller István elutasította Répássy szavait a rasszista MSZP szavazókról, csak eztán tért rá az oktatásra vonatkozó eredeti felszólalása témájára: a gimnáziumi férőhelyek csökkentésére.
Az ostobaság beismeréseként értékelte a szocialista Hiller István az alapítványi iskolák támogatásának csökkentésére majd megadására vonatkozó kormányzati terveket.
Az informatikai oktatás gimnáziumi eltörlése sem egy modern oktatáspolitikai lépés, mondta.
Az MSZP-SZDSZ nyolcéves oktatáspolitikájáról mindenkinek a felsőoktatásban bevezetni szánt tandíj jut az eszébe. A közoktatásban pedig a kakaóbiztos számítógépek.
A Fidesz ezzel szemben valódi segítséget, ingyenes tankönyveket biztosított - reagált Rétvári Bence államtitkár.
Újabb évfordulóra emlékeztet Harrach Péter kereszténydemokrata képviselő: a berlini fal leomlására. Ebben a Máltai Szeretetszolgálatnak, Kozma Imre atyának is fontos szerepe volt.
A politikusok mellett még II. János Pál pápa szerepét hangsúlyozta Harrach Péter. II. János Pál avatta boldoggá Apor Vilmos mártír püspököt - emlékeztetett.
Egyetlen fal sem maradhat állva, amely elválaszt népeket - csatlakozott a felszólaláshoz Rétvári Bence, aki Ronald Reagan, Margaret Thatcher és II. János Pál pápa jelentőségét hangsúlyozta.
A térségben Lech Walesa, Vaclav Havel, Antal József és Orbán Viktor szerepét méltatta.
Ikotity István azt kérdezte, hogy hogyan válhatott céllá a tudáscsökkentés Magyarországon?
A magyar oktatási rendszer korábban sem teljesített jól, de a kormányzat a műveltséget és a készségeket is megszüntetné.
Az új oktatáspolitika a munka alapú társadalom utópiájával valóban keleti nyitást valósít meg - értékelt az LMP-s képviselő.
Azok szüntetik meg a gimnáziumi férőhelyeket, akik maguk egyetemre jártak. Akárcsak a szocializmusban, ismét kiváltság lesz az egyetemi végzettség.
Az LMP szerint az alapítványi iskolák támogatását csökkentő korábbi szándéktól is csak átmenetileg állt el a kormány.
Azért csökkentik a gimnáziumi férőhelyeket, mert az egyetemi megszorítások tüntetésekhez vezettek - mondta Ikotity István.
Az óvodától az egyetemekig több pénzt költ a jövő évi költségvetésben az oktatásra a kormány - állítja Rétvári Bence.
A bankok elszámoltatása és a devizahitelek forintosítása jobban érdekli a magyar családokat, mint a kitiltási botrány.
Mégis fontosnak tartotta bejelenteni Rogán Antal, hogy Vida Ildikó ma délelőtt felkereste az Amerikai nagykövetsége, de semmit sem tudott meg.
Rogán Antal szerint az amerikai ügyvivő nem mondott igazat, amikor azt ígérte, hogy csak az érintetteknek árulja el a nagykövetség, hogy mivel vádolja őket. Itt az ideje, hogy egy olyan nagykövetet küldjenek Budapestre, aki tartja a szavát, mert Magyarország nem Guantánamo.
Ez ma másodszor hangzott el a parlamentben. Vona Gábornak Répássy Róbert ugyanezzel a fordulattal érvelt.
A devizahitelek forintosításának részleteit jelentette be Rogán Antal és Tállai András.
A fair banktörvény hamarosan az Országgyűlés elé kerül - ígérte meg az államtitkár.
A forintosítás árfolyama piaci átlagértéken vagy aktuális árfolyamon fog történni, attól függően, hogy melyik kedvezőbb a devizahitelesnek.
Bejelentették, hogy november 1-től Áder János államtitkárrá nevezte ki Giró-Szász Andrást.
Két további napirendi ponttal egészült ki a ma kezdődött kétnapos ülés. Házszabálytól eltéréssel tárgyalják az egyes igazságügyi törvények módosítását és sürgős tárgyalásban az önkormányzatokat érintő egyes törvények módosítását, utóbbit már a mai napon.
A szocialista Tóth Bertalan " Mikor tesz javaslatot a NAV új elnöknek kinevezésére? " címmel fordult a nemzetgazdasági miniszterhez. Önök a szemünkbe hazudtak, pedig kezdettől fogva tudták, hogy Vida Ildikó érintett - mondta Varga Mihályra, Lázár Jánosra és L. Simon Lászlóra utalva.
Válaszában Tállai András amerikai proklamációnak nevezte azt a rendeletet, amelyre hivatkozik az Amerikai nagykövetség. A rendelet szerint hivatalos személyként Vida Ildikó továbbra is beléphet az USA-ba, csak magánszemélyként nem.
A szocialisták kettős mércével mérnek. A magyar hatóságok konkrét vádakkal illették önt is és Hiszékeny Dezsőt is, mégsem mondtak le - reagált Tóth Bertalan kérdésére.
Ehhez képest Vida Ildikó esetében bizonyítékok és konkrét vádak nem hangzottak el és ezek alapján akarnák meghurcolni, ami nem tisztességes - szögezte le az államtitkár.
Az illegális bevándorlás miatt igenis van félnivalónk az ebolajárványtól. Miért nem tesznek semmit? - kérdezte a jobbikos Sneider Tamás.
Rétvári Bence biztosított mindenkit: továbbra is nagyon alacsony a járvány kockázata.
A régióból érkező, a magyar felsőoktatásban résztvevő, Magyarországra visszatért diákok lappangási ideje már lejárt és nem jelentettek fertőzést. A lappangási idő alatt amúgy sem fertőznek a betegek - állítja az államtitkár.
Miközben a kkvk-kal szemben egyre több ellenőrzést indítanak, a nagy cégek adócsalásai fölött szemet húny a magyar adóhatóság.
A terület alapú támogatások esetén a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal korrupcióban való érintettsége kiderült: négy főt tartóztattak le és további 60 ember lehet érintett.
Mi a a garancia arra, hogy az MVH-hoz hasonlóan a NAV nem fertőződött meg a korrupcióval? - kérdezte az LMP-s Sallai R. Benedek.
Horváth Andrásnak nem volt revizori végzettsége - reagált Tállai András, aki szerint a volt NAV dolgozó egyetlen konkrét ügyet sem hozott nyilvánosságra.
Az Európai Unióban Magyaroszágon javult a korrupciós fertőzöttség. Lengyelországgal vagyunk egy szinten ebben a kérdésben, Szlovákia nálunk rosszabbul teljesít - tájékoztatott az államtitkár.
A fideszes Selmeczi Gabriella ismét felsorolta a kormány családbarát intézkedéseit.
Rétvári Bence a 2015-ös tervek között a 208 milliárd forinttal megemelt családtámogatásokra hívta fel a figyelmet. Mint mondta a támogatások már eddig is megállították a népességfogyást.
Mivel második gyerek nélkül nincs harmadik, így a kétgyerekesek adókedvezménye jelentősen nő a jövő évi költségvetésben - jelentette be.
Mindketten az időkeret betartásával küszködtünk, ebből is látszik, hogy megszámlálhatatlan a családbarát intézkedések száma. Selmeczi Gabriella elfogadta a választ.
Kunhalmi Ágnes az MSZP nevében nehezményezi, hogy Magyarországon nem mindenki számára hozzáférhető a tudás. A tudásválság bevezetésére készül a 2015-ös költségvetéssel a kormány, ami tartós gazdasági leszakadáshoz vezethet - állítja a képviselőnő.
A közoktatásra 13 millárd forinttal több pénz szerepel a költségvetésben, akkor hogyan jön ki Önöknek az ellenkezője? Valaki hazudik az biztos, de nem a számok - reagált Rétvári Bence.
A felsőoktatásra is több forrás jut - kérem ismerje el Ön is! - fordult Kunhalmi Ágneshez segítségért.
A Jobbik a nemzetek Európáját támogatja, de erről népszavazásnak kell kimondania a végső szót - ismételte el a párt álláspontját Szilágyi György.
Aki nem ül a vacsoraasztalnál, ne csodálkozzon, ha az étlapon találja magát - mondta Orbán Viktor tavasszal. Kövér László ehhez képest az Unióból történő kihátrálásról beszélt. Mit képvisel a Fidesz?
Lázár János miniszter szerint neki nem feladata a házelnök szavait kommentálni.
Ugyanakkor emlékeztetett: Az idézett szavak a Tavares-jelentéssel kapcsolatban hangzottak el. Kövér László akkor azt is hozzátette: Azt gondolom nem erre visz az Európai Unió, ez egy rémálom.
A következő években az Uniót értékközösséggé kell tenni. Ez ügyben izgalmas viták előtt állunk - véli Lázár János.
Önnel szemben Kövér László bátran kiállt, és elmondta azt, hogy mit gondol. Orbán Viktor véleményét legalább ismertethette volna, hiszen eredetileg neki tettem fel a kérdést - reagált Szilágyi György, aki nem fogadta el a választ.
Szerinte a Fidesz kétkulacsos uniós politikát folytat.
" Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg az indiai Apollo Tyres cég gumigyára Gyöngyösön? " Fodor Gábor független képviselő kérdését 2008-ban a helyi fideszes önkormányzat tette fel népszavazásra az akkor még szocialista befektetés ellen tiltakozva.
A Fidesz ma a beruházás legnagyobb támogatója. Mi változott? Miért nem aggódnak ma a környezetért? - kérdezte.
Glattfelder Béla államtitkár szerint a technológia javult jelentősen és a gépjárműgyártás lendülete is indokolja a befektetést.
A folyamatban lévő környezeti hatásvizsgálat feltételekhez köti a beruházást - nyugtatott meg mindenkit.
A képviselők tudják, hogy nem változott jelentősen a technológia. Illendő lenne elismerni, hogy 2008-ban hiba volt késleltetni a beruházást. Mivel ezt nem tették meg, nem fogadhatja el a választ - mondta Fodor Gábor.
A szocialista Bárándy Gergely Csepreghy Nándorra és Gulyás Gergelyre is hivatkozva túlzónak ítélte meg az Ökotárssal szembeni rendőri fellépést. Ráadásul drága is volt.
Tervszerű eljárás, nem megszállás volt - pontosított Pintér Sándor. Hat helyen történt házkutatás és azért volt rá szükség, mert egy flashmob (villámcsődület) veszélyeztette az akciót.
Súlyos, 2-8 évig terjedő büntető tételű ügyben érkezett feljelentés; ilyen esetben Ön is elvárná a rendőrség határozott fellépését - vélelmezte.
Novák Előd (Jobbik) egyenesen Szijjártó Péternek szegezte a kérdést, hogy miből gazdagodott meg?
Mindenfajta homályos utalgatást határozottan visszautasítok - mondta Szijjártó Péter.
Semmiféle homályos utalgatás nem történt. Többször megmutattam, hogy az Ön szüleinek a vagyona nem teszi lehetővé, hogy ilyen mértékben támogassák - reagált Novák Előd, aki szélkakast ajándékozott Szijjártónak 200 milliós házára.
Szijjártó hazugnak nevezte: nincs 200 milliós háza, mondta.
Ellentmondásos a kormány kommunikációja, ezért Szél Bernadett ismét megkérdezte: Kapott-e tájékoztatást korrupciós kérdésben a kormány az Amerikai Egyesült Államoktól? Támogatják-e a NAV vizsgálóbizottság felállítását?
Ha lesz vizsgálóbizottság, a kormány áll a törvény elébe. De a bizottság felállításához szükséges többség megteremtése nem az én feladatom - mondta Lázár János.
Tegnap a miniszterelnök azt mondta, az összes olyan adatot vizsgálják, ami a kormány rendelkezésére áll korrupciós ügyekben - ismételte el Szél Bernadett. Ez az az eset, amikor a KEHI-t be kellene vetni és nem a civil szervezetek vegzálására.
Lázár János szerint Orbán Viktor nem az amerikaiaktól kapott információkra utalt. Lázár ugyanakkor megígérte, hogy utánanéz, az Egyesült Államok korrupciós ügyben milyen tájékoztatást adott.
Az MSZP szerint a törlesztőrészletek 70 százalékos emelkedése elsősorban az árfolyamromlás következménye volt.
Ezek után mindenki lélegzet-visszafojtva várta, hogy milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket, de hiába.
Míg 180 forinton végtörleszthettek azok, akiknek volt pénze, akiknek nem volt, azoknak most 256 forintos árfolyamot ajánlanak. Burány Sándor magyarázatot követelt, mert, mint mondta, egy átlagos devizahitelesen a piaci árfolyam nemhogy nem segít, hanem növeli a terheit.
Nehogy melléfogást kövessen el, mint a múltkori vitában. A Kúria döntése értelmében ugyanis az egyoldalú szerződésmódosítás a bankokat, az árfolyamkockázat azonban az embereket terheli - mondta Tállai András.
Nem a devizahitelek kivezetése, hanem, ahogy a választási kampányban is ígérték, a bankok elszámoltatása a cél. A jobbikos Z. Kárpát Dániel szerint is elfogadhatatlan, hogy napi piaci árfolyamon történjen a forintosítás.
Az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás 1000 milliárdot ad vissza a devizahitelt felvetteknek. A forintosítás ráadásul nem kötelező - mondta Tállai András.
Z. Kárpát Dániel szerint a válasz tükrében nem lenne meglepő, ha az internetadó után a devizahitelesek is az utcára mennének.
Egy gázkereskedő off-shore cégre, a Met Holdingra derült fény a Magyar Villamos Művek környékén. A cég orosz tulajdonú lehet és 50 százalékban off-shore hátterű. Mikor zárják ki a gyanús cégeket a magyar energiaszektorból? - kérdezte ismét Lázár Jánost Szél Bernadett, az LMP frakcióból.
Lázár János tájékozódást ígért az ügyben. Csak arra vagyok kiváncsi, hogy honnan szerzi azokat az információit, amelyek pár nappal korábban a nemzetközi sajtóban is megjelennnek.
És ha valóban off-shore cégről van szó, akkor honnan ismeri a tulajdonosi hátterét - kérdezett vissza Lázár János.
A szocialista Harangozó Gábor szerint a Földalap pályázatokról kiderült a korrupció, mégsem változott semmi.
A Hortobágyon a KEHI is vizsgálódott, de kilenc hónap óta nincs eredmény. Itt két új bérlő szerezte meg a korábbi bérlők földjeit a nélkül, hogy állataik lennének.
A pályázatok többségénél nincs panasz, csak öt százalékuknál. Lázár János megígérte, hogy betekintést enged a KEHI vizsgálat eredményébe.
Ha Vida Ildikó valóban tájékoztatta a minisztert arról, hogy kitiltották az Egyesült Államokból, akkor lesz-e következménye annak a rengeteg hazudozásnak, ami itt a házban az elmúlt hetekben elhangzott? - kérdezte Apáti István.
A Jobbik szerint a kormánynak érdeke lenne az ügy kivizsgálása.
Konkrétumok nélkül nem lehet vizsgálatot indítani - ismételte el Tállai András.
Hiába kéri a neveket, nem tudunk nevekkel szolgálni, mondta.