Putyin miatt Budapestre figyel a világ
2015. február 17. 13:02
Néhány óra alatt két elnökkel is találkozik Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor miniszterelnökkel a Parlamentben tárgyal, majd meglátogatja Áder János köztársasági elnököt a Sándor-palotában.
Már kedden reggel érezni lehetett, hogy fontos ember érkezik: a 2-es metró nem áll meg a Kossuth Lajos téren, a kisföldalatti pedig egyáltalán nem jár.
Putyin gyakorlatilag blokád alá vonta a magyar fővárost: a rendőrség négy fővárosi hidat, autópályák és főutak bevezető szakaszait zárja le időszakosan, elérhetetlen lesz a belváros, a Kossuth tér és a Budai Vár környéke is.
Szokás a budapesti hidakat fellobogózni ilyenkor vendég tiszteletére, ám ez a gesztus Putyin látogatásakor elmarad. Havasi Bertalan szerint azért, mert ez csak munkalátogatás, nem pedig hivatalos.
Az orosz elnök érkezése előtt, még hétfőn este tiltakozó demonstráció volt Budapesten: "Putyin: nyet! - Európa: igen!" felirattal vonult át többszáz tüntető a városon.
Kedden hajnalban pedig tiltakozó üzenetet függesztettek ki egy hatalmas molinón a Párbeszéd Magyarországért aktivistái a Lánchídra. A háromnyelvű felirat Putyinnak szólt: Paks 2 - kösz, nem!
Még meg sem érkezett érkezett Budapestre, de máris elárasztották az internetet a Vlagyimir Putyinról készült mémek.
A nagyobb külföldi hírügynökségek is foglalkoznak Vlagyimir Putyin budapesti látogatásával, és beszámolnak az orosz elnök elleni tüntetésről. Elsősorban a gázszállítási megállapodást taglalják.
Nem sokkal az orosz elnök gépének landolása előtt az Origo tudósítója bejárta a város legforgalmasabb pontjait, illetve érintette azokat az útvonalakat is, ahol Putyin konvoja várhatóan közlekedni fog.
Tudósítónk szerint "álmos vasárnap délutáni forgalom van a legtöbb helyen, azzal a különbséggel, hogy sok a rendőr." A Blaha Lujza téren, a Rákóczi úton, a budai alsó rakparton, a Döbrentei térnél, valamint a József körúton viszonylag gyér a forgalom, az Erzsébet hídon rendőrök posztolnak.
A Fiumei úti temetőnél, ahol majd a sírkertben az orosz elnök megkoszorúzza a felújított szovjet parcellát, az Origo szerint annyi a rendőr, "hogy egy focimeccset nem biztosít ennyi egyenruhás."
Itt délután az orosz elnök a II. világháborúban elesett szovjet katonák emlékművét koszorúzza meg. Nem messze ettől állnak azok a visszaállított, '56-os, vörös csillagos obeliszkek is, amelyek felirata az 1956-os forradalomra ellenforradalomként hivatkozik.
Délután fél 2 és 4 között gyalogosan sem lehet közlekedni a Rottenbiller utcában - értesült az Origo.
A Flightradar információi szerint leszállt Vlagyimir Putyin orosz elnök gépe Budapesten. Az IL96-os Lengyelországon, majd Szlovákián keresztül közelített és Salgótarján közelében lépett be a magyar légtérbe.
A kőbányai Óhegy parkban, amelyet Tarlós István főpolgármester Moszkva parkra akar átnevezni, tudósítónk azt tapasztalta, hogy nem kérnek az ott élők az orosz elnökből. Egy fiatal hölgy arra a kérdésre, mit vár Putyintól, azt felelte: azt, hogy menjen haza!
A Nyugati pályaudvarnál az átlagosnál kevesebb az autó, de az átlagosnál több a rendőr - jelentette tudósítónk.
A nagyobb külföldi hírügynökségek is foglalkoznak Vlagyimir Putyin budapesti látogatásával, beszámoltak az orosz elnök elleni hétfő esti budapesti tüntetésről is, de elsősorban a gázszállítási megállapodást taglalják.
Farkas Bertalan cáfolta az Origónak, hogy találkozik az orosz elnökkel. Mint mondta, bár valóban a külügyminiszter tanácsadója, nem ilyen jellegű területen segíti Szíjjártó Péter munkáját, ezért nem vesz részt Vlagyimir Putyin budapesti hivatalos programján.
Olvasóink sorra jelentik, hogy óriási a rendőrségi készültség a városban. A legtöbb rendőrt a Papp László Sportaréna és a Kacsóh Pongrác úti felüljáró környékén látták.
A Kerepesi út járható, a Keleti pályaudvarnál már sok a rendőr, ahogy a Rottenbiller utcánál és a Damjanich utcában is - jelentette tudósítónk. A Dózsa György útról már nem lehet behajtani a Hősök terére.
... az élet nem, Simicska Lajos lemondott a Hír TV vezetéséről, eladta a Magyar Nemzetben, a Hír TV-ben és a Lánchíd Rádióban meglévő tulajdonának egy részét is.
A Hősök terére már a gyalogosokat sem engedik be. Tudósítónk szerint a Szondi utca sarkán, a Szépművészeti Múzeumnál csapatszállító autók és készenléti rendőrök zárják el az utat, és nem csak az autókat, de a gyalogosokat sem engedik be a térre, ahol majd Putyin elnök koszorúzni fog.
Minden esélyt meg kell ragadni, hogy békésen rendeződjön az ukrajnai konfliktus – jelentette ki Brenzovics László, az ukrán parlament képviselője. A kelet-ukrajnai háborúnak a kárpátaljai magyarság helyzetére gyakorolt hatásáról szólva a KMKSZ elnöke elmondta: Ukrajnában egyetlen közösség sincs biztonságban, a háborús viszonyok a magyarságot is érintik. A hadműveletben több mint 80 ukrajnai magyar katona vesz részt, a konfliktusnak eddig három magyar halálos áldozata és több sebesültje van.
Rendőrségi zárás miatt a BKK járatai (a kisföldalatti, 20E, 30, 30A, 105, 230 autóbusz) a Hősök tere megállón megállás nélkül áthaladnak.
A Szépművészeti mellett a Szondi utcánál nem engednek át senkit, üres a Hősök tere és környéke, az orosz elnökre várnak, miközben készenléti rendőrök biztosítják a helyszínt.
Kiszelly Zoltán legújabb Facebook-bejegyzésében nem a Putyin-látogatással, hanem a Simicska-médiabirodalomban lezajlott változásokkal foglalkozik.
A ma reggel már el sem indult kisföldalatti összes lejáratát ráccsal zárták el, és a BKK emberei nem is engednek a lejáratokhoz senkit - jelentette tudósítónk az Andrássy útról.
A sugárúton amúgy autó már alig közlekedik, a parkoló autókat elszállították, gyalogolni viszont még lehet. A kisföldalatti helyett pótlóbusz jár - még.
A turisták nem nagyon örülnek annak, hogy csak gyalogosan haladhatnak a környéken. Mikor tudósítónktól megtudták, hogy Putyin látogatása miatt van mindez, csak gúnyosan mosolyogtak.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung Új hangok címmel Stephan Löwenstein írását jelentette meg, amelynek bevezetője szerint „a magyar kormányfő fogadja Putyint, de körbehízelgi a Nyugatot”. Az utóbbi hetekben több helyen „morogtak”, amiért Orbán Viktor fogadja az orosz elnököt, és felmerült az aggodalom, hogy Putyin megbonthatja az EU és a NATO egységét.
Orbán pedig „erős szavakkal" juttatta kifejezésre, hogy kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt. Ugyanakkor olyan „politikai jelzéseket" is küldött, amelyek arra utalnak, hogy hajlandó eltávolodni eddig alkalmazott „konfrontatív stílusától", és kiáll szövetségesei mellett – írta Löwenstein.
Spanyol turisták álldogálnak tanácstalanul a Hősök terénél, nem értik, miért nem tudnak bemenni a térre. A rendőrök igyekeznek elmagyarázni nekik angolul, hogy jön az orosz elnök, de a turisták csak spanyolul beszélnek.
Egészen a Széchenyi térig (volt Roosevelt tér) elszállították a parkoló autókat, még a Magyar Tudományos Akadémia parkolójából is - számolt be a helyszínről az Origo tudósítója. Azt is mondta, hogy a Zoltán utcánál húztak fel egy kordont, onnan már nem lehet továbbjutni a Kossuth tér felé.
A Die Welt a honlapján Magyarország, a régi-új kelet-nyugati frontvonal címmel közölte Boris Kálnoky írását. A szerző szerint Putyin Oroszország és a „keleti tömb egykori országának összetartozását” akarja kifejezni a látogatással, ami „jelzés az EU-nak", Magyarország számára pedig ennél „több forog kockán”.
Hozzátette, hogy a Nyugat és a Kelet „új küzdelmében” az egyik „frontvonal Európa közepén, Magyarországon húzódik, éppen ott, ahol az 1946-tól a rendszerváltásig" húzódó törésvonal volt, és mindkét fél igyekszik „jelképes jelenléttel a sajátjaként megjelölni a földrész szívében fekvő helyet”.
Oroszország eszköze a küzdelemben „az energiapolitika: olcsó gáz és atomenergia Magyarországnak”, és ezek az energiaipari kérdések Kálnoky szerint „sokkal inkább politikai jellegűek, mint ahogy azt Nyugat-Európában el tudják képzelni”.
Egyelőre senki nem erősítette meg, hogy Putyin gépe leszállt a Ferihegyen. A Flightradar adatai szerint azonban jelenleg egyetlen gép sem érkezik Oroszországból Budapest felé.
Elődelegáció érkezett a Hősök terére a Kacsóh Pongrác út felől.
A Süddeutsche Zeitung Cathrin Kahlweit írását közölte Magyarország a sűrűjében címmel. A szerző Angela Merkel február eleji látogatására utalva kiemelte, hogy Orbán a két „nagyhatalmú, egymással nem baráti viszonyban lévő vendég” között az „egyenlő távolság” betartására törekszik és nem a „távolságtartásra Moszkvától”.
Hozzátette: Magyarországot az ingadozók között tartják számon az Oroszországgal szembeni egységes uniós fellépés ügyében, és nemcsak azért, mert a kormányfő „sikeres modellként tekint az illiberális demokrácia orosz válfajára”, hanem azért is, mert „Magyarország gazdaságilag körüludvarolja Moszkvát”.
A Kreml díszőrsége viszi majd a Fiumei úti sírkertben azt a koszorút, amelyet az orosz elnök helyez el a szovjet parcellában - értesült az Index. Vlagyimir Putyin először a Hősök terén koszorúz, az elődelegáció már megérkezett.
Az ARD közszolgálati televízió tagesschau.de című hírportálja Egyesülve a demokrácia leépítésében címmel közölte Karla Engelhard összeállítását. A szerző megjegyzi, hogy Merkel után két héttel Putyin látogat Budapestre, és Orbánnak ezúttal „aligha kell” bírálatokat hallgatnia a demokrácia leépítése miatt.
Hozzátette, hogy Magyarország eddig „zúgolódás nélkül” részt vett az Oroszország elleni szankciókban, ugyanakkor Orbán Viktort Putyin „utánzójaként” tartják számon, és mindketten „a demokrácia leépítésén dolgoznak”, csak éppen ezt másként nevezik, irányított, illetve illiberális demokráciának.
A 72-es troli egyelőre a teljes vonalon közlekedik, a földalatti viszont nem jár, de a metrópótlót és a 105-ös buszt állítólag végig átengedik majd, csak nagyon rövid időre állítják le a Hősök terénél.
Csúszással indul az orosz elnök budapesti programja. Helyszíni tudósítónk szerint a Hősök terére nem két órára, csak háromnegyed háromra várják Putyint, hogy koszorúzzon.
A téren eközben felállítottak egy katonai sátrat, ahol az újságírók beléptetését végzik majd a biztonsági emberek.
A Terrorelhárítási Központ közleménye szerint nem zárták le a parlamentet épületét, a belépéshez szükséges érvényes dokumentumokkal bárki beléphet az Országházba
Legalábbis ezt állítják ukrán források, akik szerint támadásba lendültek a kormányerők Kelet-Ukrajna egyes területein, miután az oroszbarát szakadárok nem tartották magukat a harmadik napja életben lévő tűzszünethez. Az ukrán fegyveres erők állítólag minden ellenőrző pontot visszavettek Lohvinove falu körül.
A Belváros több pontján is szokatlanul sűrűn felbukkantak a Fővárosi Csatornázási Művek autói és szakemberei, akik a csatornákat ellenőrzik - jelentette tudósítónk.
Nem kizárt, hogy az ilyenkor szokásos protokoll szerint a csatornákat is ellenőrzik, nehogy valaki robbanószert rejtsen a konvoj útvonala alá.
A Putyin-látogatás tiszteletére az egyik Dohány utcai kocsmában féláron adják ma a vodkát.
Az Oktogonnál már ellentüntetés is van, igaz, egyetlen ember demonstrál csupán az orosz elnök látogatása ellen egy magyar zászlóval.
A baloldali francia Libération megjegyzi, hogy az autoriter vezetők közti szolidaritás kötelez. Orbán Viktor „a szabadságvágyó fiatalság szimbólumát és egy generáció reményét jelentő, a nacionalistákat bíráló progresszív fiatalból negyedévszázad alatt Vlagyimir Putyint, az egykori KGB-ügynököt csodáló tekintélyelvű vezetővé” vált.
Orbán a cikk szerint húsz éven át ostorozta a szocialistákat azért, hogy elárulták a nemzeti érdeket, amikor Moszkvával tárgyalóasztalhoz ültek. Manapság viszont, az ukrán válság közepén, példaként tekint Oroszországra, a keleti nyitást hirdeti, s titkosított szerződést ír alá Putyinnal a paksi erőmű bővítéséről.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azokban a percekben szállhatott le Budapesten, amikor megkezdődött egy kerekasztal-beszélgetés a Közép-Európai Egyetemen, ahol az ukrajnai helyzet mellett az energiaügyek is szóba kerülnek.
Robert J. Riley az amerikai nagykövetségről azt mondta, hogy az ukrán helyzet napjainkra különösen kritikussá, véressé és undorítóvá vált. Ennek a krízisnek az egyik kulcspontja az energiaellátás, mondta Riley, aki kiemelte, hogy egyetlen ország, így Oroszország sem használhatja fegyverként az energiát.
A Der Standard osztrák liberális napilap Putyin Orbánnál – kölcsönös imázsápolás című írása szerint Putyin budapesti látogatása csupán néhány óráig tart majd, de ez az orosz elnök számára ritka diplomáciai diadalt jelent vendéglátója, a nemzeti-populista Orbán Viktor jóvoltából.
A lap budapesti tudósítója, Gregor Mayer kiemeli: a Krím megszállása óta orosz elnök most először érkezik egy NATO-tagországba, és a maláj utasszállító lelövése óta először egy uniós országba. Orbán a keleti nyitással további mozgásteret akar teremteni magának, és ennek a legfőbb haszonélvezői a szerző szerint az oligarchák és azok a fedőcégek lesznek, amelyek közel állnak az Orbán családhoz és a miniszterelnök bizalmasaihoz.
Megtaláltuk Putyin gépét, még Lengyelországban van, legalább 40 perc, amíg Budapestre ér. Az alábbi térképen pirossal látható az orosz elnök gépe.
Putyin repülőgépe a Flightradar adatai alapján már Szlovákia északi része fölött van.
A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap keddi számának írása szerint Putyin és Orbán politikai felfogása alig eltérő, minthogy az előbbi az ellenőrzött demokráciát propagálja, az utóbbi pedig az illiberális demokráciát fedezte fel magának.
Tudósítónk jelentése szerint a Fiumei úti nemzeti sírkert előtt várja a Kreml teljes díszőrsége a koszorúzni érkező Vlagyimir Putyint.
Egy darabig még biztosan várhatnak, mert csúszik a program, hiszen Putyin gépe még le sem szállt Ferihegyen.
Balázs Péter Oroszország és az Európai Unió kapcsolatáról azt mondta a Putyin-látogatással egy időben zajló kerekasztal-beszélgetésen a Közép-Európai Egyetemen, hogy az együttműködés korábban jól indult, de jelenleg nincs megfelelő koncepció. A CEU Európai Bővítési Tanulmányok Központjának igazgatója a kelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatban úgy vélekedett, előbb vagy utóbb, de szükség lehet egy új Helsinki Egyezményre.
Nagyon szigorú az ellenőrzés a Hősök terén és környékén, de helyszíni tudósítónk szerint annyira azért nem. Egy, az állítása szerint az Andrássy úton működő török nagykövetségre igyekvő pizzafutárt gond nélkül átengedtek a kordonon.
Már csak 5000 méter magasan repül az orosz elnök gépe Szlovákia fölött. Putyin és stábja már Korponánál jár.
Nagyon várják már a rendőrök a Hősök terére Vlagyimir Putyint. Tudósítónknak elmondták: nem örülnek a program csúszásának, hiszen reggel 8 órakor foglalták el a posztjukat, és nagyon fáznak.
Most lépte át a határt Szlovákia felől az orosz elnök gépe.
Putyin gépe várhatóan Vác fölött repül majd el, így ott érdemes figyelni.
Szentendrén is érdemes lesz figyelni az eget, mivel Putyin gépe arra is elrepül majd.
Kisebb turistacsoportok verődtek össze spontán módon a Hősök tere környékén. Látják a felhajtást, és kíváncsiak az orosz elnökre.
Az Origo szerkesztőségéből is jól láthatóan Budapest fölé ért Putyin gépe.
Debalvece körzetében körbevettek egy kárpátaljai katonai egységet, emiatt félő, hogy ha nem jön létre a teljes tűzszünet, akkor kárpátaljai áldozatai lesznek a konfliktusnak - mondta egy lódzi tanácskozáson Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A Benczúr utcától már nem lehet bejutni a Hősök tere felé, az ott lakókat is csak lakcímkártyával engedik be a lezárt területre.
Az egyik olvasónk az alábbi képet küldte be Putyin repülőgépéről a III. kerület fölött.
Európa óriási összegeket ölt abba, hogy liberalizálja az energiapiacot, a nagy kérdés az európai gázpiac szempontjából az, hogy Oroszország és a Gazprom milyen messzire hajlandó elmenni - mondta Deák András Oroszország-szakértő a Putyin-látogatással egy időben rendezett budapesti CEU-tanácskozáson.
Mint arról korábban az Origo is írt, az energiabiztonság miatt Oroszország megkerülhetetlen, hiszen még ma is a teljes magyar gázimport felét a Gazprom adja.
Megállították a forgalmat a Dózsa György úton, arrébb terelik a gyalogosokat, és kordont húznak az útra.
A Flightradar már nem mutatja Putyin gépét, ebből azt valószínűsítjük, hogy leszállt Ferihegyen.
Mióta háromkor bezárt a Hősök tere sarkán egy teázó, hiánycikk lett a forró tea a téren - jelentette tudósítónk.
Így:
Egy újabb Il 96-os orosz gép jelent meg a magyar határnál. Vélhetően a kíséret egy része utazhat rajta.
Az Origót tudósító repülőfigyelők azt állítják, ez lehetett Putyin gépe. Miközben a gép leszállt, két helikopter emelkedett fel, és maradt a levegőben. A landolás után autókonvoj gurult a géphez.
Elindult a repülőtérről a Vlagyimir Putyint szállító autókonvoj. Az Origót tudósító figyelők 26 autót számoltak a konvojban. A kocsikat a levegőből helikopter követi.
Az Király utcánál nem engedik közlekedni az embereket. A BKV meg nem tud a terelésről, így ők is tanácstalanul állnak.
Már bőven harminc autónál többet számlál a konvoj. Időközben csatlakozott egy mentőautó és több rendőrautó is a reptérről indult kocsisorhoz.
A Magyar Távirati Iroda több fotót is kiadott Vlagyimir Putyin elnöki gépéről a ferihegyi betonon. Íme, az egyik.
A Kodály köröndnél sok a diák, autók már nem járnak. A rendőrök azzal vannak elfoglalva, hogy az úttestről zavarják le az embereket – tudósított a belvárosban zajló eseményekről egyik olvasónk.
Félmeztelen, illetve meztelenre vetkőző aktivistákat gyűjtöttek be a rendőrök a Kossuth téren és a Hősök terénél is. Utóbbi egy nő, aki a szemtanúk szerint ukránul kiabált.
Az 1-es és az 1A villamos Zugló vasútállomás és Lehel utca/Róbert Károly körút között nem közlekedik.
Több szülő háborog a Hősök terénél - jelentette helyszíni tudósítónk. Nem tudnak ugyanis a lezárás miatt könnyen eljutni a tanítás végével az iskolába a gyerekeikhez, hanem hatalmas kerülőre kényszerülnek.
Az Orbán–Putyin-sajtótájékoztatóra igyekvő újságírók a Parlament északi oldalán, a Balassi és a Markó utca sarkán gyülekeznek. Egyelőre nem tudni, hogy az orosz elnök több mint egyórás késése hogyan érinti a beléptetést, illetve hogy az elvileg 5 órára tervezett tájékoztató valójában mikor kezdődik.
Fokozottan kell ellenőrizni a kapualjakat - ezt a friss rendőrségi rádióadást csípte el kollégánk. Vagyis a rendőrök már nagyon készülnek arra, hogy megérkezhet az orosz elnök a Hősök terére.
Újabb repülőgépet videóztunk le az Origo szerkesztősége fölött. Vélhetően ezen a gépen a kíséret utazott, de volt rá példa, hogy az orosz elnök ebből szállt ki.
Egy porszem sem maradhat a Hősök terén Vlagyimir Putyin látogatása idején. Az MTI képe szerint az orosz elnök már elindult Ferihegyről, miközben egy munkás még lázasan sepregetett.
A Hősök terénél orosz és kárpátaljai emberek gyülekeznek - nem demonstrálók, sem pedig szimpátiatüntetők, hanem egyszerű érdeklődők. Tudósítónk beszélt egy kárpátaljai asszonnyal, aki elmondta: bízik a minszki egyezményben, amely szerinte véget vethet a háborúnak. Azt is mondta, hogy egy rokona tartalékos az ukrán hadseregben.
Orosz díszőrök vigyáznak a koszorúra a Fiumei úti sírkert szovjet katonai emlékhelyén Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezése előtt.
Úgy tudjuk, az ukrán illetőségű nőjogi szervezet aktivistája a Femen párizsi szárnyától érkezett. Körülbelül 1 percig kiabált Putyin-ellenes jelszavakat, a rendőrök utána lefogták, és a Balassi utcában várakozó csapatszállítóba tuszkolták.
A Honvédelmi Minisztérium nem ígéretet, hanem több ízben javaslatot tett a Kerepesi (Fiumei) úti temetőben található szovjet parcellában lévő, az 1956-os eseményekhez kötődő szovjet hadisírok feliratainak módosítására, mivel azok jelenlegi formájukban ellentétben állnak Magyarország alaptörvényével – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Így történt többek között a Magyar–Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság 2013. május 30–31. között Budapesten megtartott 11. soros ülésén, ahol a magyar javaslat az alábbiakat tartalmazta: „Az 1956. évi események során elesett szovjet katonák emlékére.” A feliratok megváltoztatása az orosz fél beleegyezése nélkül nem lehetséges, az Oroszországi Föderáció képviselője pedig mereven elzárkózott minden változtatástól, „határozottan elfogadhatatlannak" nevezve azt – olvasható a minisztérium nyilatkozatában.
Rendőrök biztosítják az Országház előtti Alkotmány utcát Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezése előtt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium adta ki az első hivatalos fotót a magyar fővárosba érkezett Vlagyimir Putyinról. Az orosz elnököt Szijjártó Péter miniszter fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.
Oroszország tavaly év végén megjelent új katonai doktrínájáról rendeztek szakértői beszélgetést kedden Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Nagy László, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke kiemelte, hogy a mostani kilencven százalékban megegyezik, az előző, 2010-es doktrínával. Azt mondta: nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy az új dokumentum erősen NATO-ellenes hangvételű, fenyegető stílusban íródott volna, és kiélezné a helyzetet. Ugyanakkor előadásában azt is hangsúlyozta, hogy a doktrína a katonai veszélyek között elsőként foglalkozik a NATO-val.
Makk László, az Országgyűlés Hivatala külügyi igazgatóságának biztonságpolitikai titkárságvezetője szerint Oroszország stratégiai céljait három dolog motiválja: ütközőzóna Oroszország körül, a NATO aláaknázása és az Európai Unió szétzilálása.
A tárgyalásokon szóba kerülhet a budapesti metró fejlesztése is – mondta az Itar-TASZSZ hírügynökségnek Jurij Usanov elnöki tanácsadó. A Metrovagonmas ugyanis kész arra, hogy ajánlatot tegyen azon a tenderen, amelyen 222 vagont rendelne meg Budapest 250 millió dollár értékben.
Ezekben a percekben érkezett meg Vlagyimir Putyin konvoja a Hősök terére - jelentette tudósítónk. Az orosz elnök egy limuzinnal utazott, kísérete pedig különféle más típusokkal, de a konvoj összesen 60-70 autót is számlál. Nem is fért be az egész kocsisor a térre.
Véget ért a koszorúzás a Hősök terén, Putyin beszállt az autóba, így most a Fiumei út felé tart.
Elment az orosz elnök konvoja a Hősök teréről, katonazene szólt a koszorúzás alatt. Putyint az Andrássy úton át viszik a Fiumei úti sírkertbe, helikopterek köröznek a levegőben.
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatója várhatóan háromnegyed hat-hat körül kezdődik az Országgyűlésben.
Biztonsági emberek távcsővel a kezükben a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ épületén. Arra ügyelnek, nehogy illetéktelenek kerüljenek az orosz elnök közelébe.
Öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő az orosz elnök budapesti látogatására. A tervek szerint az aláírandó dokumentumok között szerepel magyar atomenergia-ipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban. Orosz-magyar regionális, egészségügyi és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket.
A Femen a Twitteren megerősítette, hogy az ő aktivistájukat vették őrizetbe a Parlamentnél.
Népes küldöttséget hozott Budapestre az orosz elnök. Vlagyimir Putyint elkísérte Szergej Lavrov külügyminiszter, Alekszandr Novak energiaügyi, Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési, Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter, az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság elnöke, valamint Pavel Popov védelmiminiszter-helyettes. Vlagyimir Megyinszkij, a kulturális tárca vezetője és Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter ugyancsak a küldöttség tagja.
A delegációval érkezett Alekszej Miller, a Gazprom energetikai cég vezérigazgatója, Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Államvasutak első embere és valószínűleg Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője is.
Rendőrök viszik el a Femen nőjogi szervezet félmeztelen aktivistáját az Országház közelében, az V. kerületi Balassi Bálint utca és Markó utca kereszteződésénél. A nő "Putin go home!", azaz "Menj haza, Putyin!" feliratú pólóban tüntetett Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezése előtt. Lejjebb görgetve láthatja a fotót arról, ahogyan demonstrált.
A koszorúzásnak már vége a Hősök terén, de a tér és környéke még mindig tiltott terület a járműveknek, csak a gyalogosokat engedik át a Putyin-látogatást biztosító rendőrök, miközben az orosz elnök már a Fiumei úti sírkertben koszorúz.
Az elsőfokú ítéletnél súlyosabb büntetést, hosszabb és letöltendő börtönt kért az ügyészség Alekszej Navalnij ismert orosz ellenzékire és fivérére az ellenük Moszkvában folyó csalási perben. A fellebbviteli tárgyaláson a vádhatóság képviselője közölte, hogy 10 év börtönbüntetést és a közügyektől 2 évre való eltiltást tart megfelelőnek a politikus esetében, öccsére pedig 8 év börtön kiszabását kérte.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök legkíméletlenebb politikai ellenfelének tartott, jogász végzettségű Navalnij ellen az volt a vád, hogy fivérével 4,4 millió rubel (20,2 millió forint) kárt okozott az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának.
Közben a lengyelországi Lódzban Európa-Ukrajna Fórumot rendeztek. Az egyik panelbeszélgetés után Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt mondta: Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihádista szervezet elleni fellépésben.
Szerinte ebben a témában a visegrádi országok közös fellépése növelné a szándék hatékonyságát. „Amennyiben partnereink is így reagálnak rá, erre a területre is kiterjedhet az együttműködés” - mondta a politikus, hozzátéve: „Magyarország e tekintetben egyértelműen elkötelezett”.
A donyecki szakadárok azt állítják, hogy megkezdték Debalceve megtisztítását, a város nagy része már az ellenőrzésük alatt van. Ukrán katonák tucatjai adták meg magukat a lázadóknak – írta internetes oldalán az Interfax orosz hírügynökség nevük elhallgatását kérő donyecki szakadárokra hivatkozva.
A Donyeck és Luhanszk közötti útvonalon fekvő stratégiai fontosságú városban a szombat éjfélkor életbe lépett tűzszünet ellenére folytatódnak a heves harcok.
Alekszandr Novak orosz energetikai miniszter Budapesten azt mondta, hogy áprilistól csökken az Ukrajnának szánt földgáz szerződéses ára, de összességében lehet, hogy mégis többet kell fizetniük érte az első negyedévhez képest. Ezt azzal magyarázta, hogy a második negyedévtől Oroszország nem ad az árhoz ezer köbméterenként 100 dollár kedvezményt. Ukrajna az első negyedévben ezer köbméterenként 329 dolláros szerződéses áron szerzi be az orosz földgázt.
A Budapesten nyilatkozó orosz energetikai miniszter egy másik, az úgynevezett "nyugati útvonalról" tett említést, amely 30 éven át évi 30 milliárd köbméter földgázt szállítana Kínába. Az erről szóló keretmegállapodást november elején írták alá Pekingben.
Megfigyelők szerint Kína egyre nagyobb alternatívát jelent Oroszorszának a Nyugattal szemben. A nyugati út elnevezés arra utalhat, hogy korábbi kínai elemzések szerint stratégiai kapcsolattá fejlődött az elmúlt években a kínai-orosz gazdasági együttműködés. Peking tavaly decemberben megerősítette, hogy ha Moszkva kéri, hajlandó segítséget nyújtani gazdasági gondokkal küzdő nyugati szomszédnak.
Oroszbarát tüntetés szerveződik a Bajza utcában, az orosz nagykövetséggel szemben, az Origo tudósítója szerint mintegy 50-60-an Putyint és Oroszországot éltető transzparensekkel állnak az utcán.
A Vlagyimir Putyin orosz elnököt szállító Mercedes limuzin a Fiumei úton. Az orosz elnök koszorúzni megy a Fiumei úti sírkertbe. Ha teheti, mindig a saját páncélozott limuzinjával utazik Vlagyimir Putyin. Erről korábbi cikkünkben is olvashat.
Oroszország, valamint a kelet-ukrajnai szakadárok önkényesen kikiáltott luhanszki és donyecki „népköztársaságai” nem teljesítik a minszki megállapodásban rögzített tűzszünetet, ami miatt „elvész a remény a békére” – jelentette ki kedden Valerij Csalij, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője. A tisztségviselő szerint a Debalcevénél történtek a válság további mélyüléséhez vezetnek.
Ukrán újságírók előzőleg azt jelentették, hogy a Donyeck megyei jogú várost körbezárták a szakadárok, a településről nem lehet kijönni, se bejutni oda. Közben az ukrán fegyveres erők főparancsnoksága közleményben cáfolta és koholmánynak nevezte azt az orosz és szakadár médiában megjelent hírt, miszerint tömegesen adták meg magukat a Debalcevét védő ukrán katonák, és már 120-an estek a szakadárok fogságába.
Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete ma ebédet adott a NATO-szövetség országait képviselő kollégáinak, hogy a régióban felmerülő problémákat megvitassák a díszvendéggel, Mihajlo Jungerrel, a magyarországi ukrán nagykövetség ügyvivőjével.
Az első világháború idején Tokod környékén hadifogolytáborokban meghalt orosz, román, olasz és szerb hadifoglyok előtt tisztelgő emlékművet avatott a településen kedden az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány. Tokodon négy temetőben nyugszanak a hadifogolytáborokban járványban elhunyt katonák, csaknem ezren.
Az emlékmű Vlagyimir Szurovcev szobrászművész alkotása, Andrej Rubljov Szentháromság ikonjának egyik angyalát ábrázoló nagyméretű bronz dombormű, márvány háttéren. Az alkotás előtt orosz feliratú kőlap állít emléket öt névvel azonosított és 86 ismeretlen katonának.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sokkal ezelőtt megkoszorúzta a Hősök Emlékkövét Budapesten, a Hősök terén.
Az orosz államfő hadisírokat koszorúzott a budapesti Fiumei úti nemzet sírkertben található szovjet parcellákban. A második világháborúban, valamint az 1956-os forradalom idején meghalt szovjet katonáknak emléket állító parcellákat egy orosz alapítvány újította föl. Ellenzéki pártok előzőleg tiltakoztak a koszorúzás miatt, amiért az emlékmű ellenforradalomként emlékezik meg 1956-ról.
A Fidesz szerint Tóth Bertalan keddi nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy a szocialistáknak fogalmuk sincs hazánk energiapolitikai helyzetéről, hiszen sem a románoktól, sem a horvátoktól nem tudunk gázhoz jutni, mert sem a román, sem a horvát fél nem építette meg a határig tartó gázvezetéket.
A kormánypárt szerint az MSZP pillanatnyi politikai érdekei miatt képes lenne még a magyar lakosság energiabiztonságát is veszélyeztetni. Hazánk energiafüggése nagy, gázellátásunk Oroszországtól függ. Magyarország elemi érdeke a gázszállításról szóló megállapodás, hiszen ez garantálja, hogy a magyar családok az elkövetkezendő időszakban is fűthessenek otthonaikban – olvasható a párt nyilatkozatában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Nyikolaj Pankov orosz védelmiminiszter-helyettes együtt érkezett a Fiumei úti nemzeti sírkert szovjet katonai emlékhelyéhez.
Otromba lépésnek tartja Mécs Imre, egykori '56-os halálraítélt, hogy olyan emlékművet koszorúzott meg Budapesten Vlagyimir Putyin, amelynek felirata szerint '56 ellenforradalom volt.
Orbán Viktor a Parlamentben várja Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyal a Parlamentben.
Vlagyimir Putyin megérkezett a Parlamentbe, ahol találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel.
A Hír Televízió tudósítása szerint alig százan szimpátiatüntetést tartanak az orosz nagykövetség előtt a Bajza utcában. A résztvevők később a Vörösmarty térre vonulnak.
A Nádor utca, a Kálmán Imre utca és a Hold utca felől nem engednek járműveket a Kossuth tér környékére, a rendőrök szerint körülbelül még három órán át. A Lánchíd egyelőre jól járható.
De valószínűbb, hogy csak 18.45-kor kezdenek. Ezt a helyszínen közölték az Origo tudósítójával. Ez aligha meglepetés, hiszen az orosz elnök több mint egyórás késéssel érkezett a magyar fővárosba. Az Országház delegációs termében már hatalmas a nyüzsgés, csak remélni tudjuk, hogy a magyar zászló mellé – a protokoll alapszabályainak megfelelően – előbb-utóbb kikerül az orosz is. Putyin egyébként a rendezői bal oldalon fog állni, Orbán Viktor pedig a balján helyezkedik majd el.
Deutsch Tamás üzenetet írt a Twitterre a Putyin-látogatás alkalmából.
A lezárt területre csak lakcímkártyával lehet bemenni, és a rendőrök mindenkit elkísérnek a lakásához. A környékbeli iskolákból előbb hazaengedték a gyerekeket. Két hete, a Merkel-látogatásnál ezt épp fordítva tervezték, akkor a gyerekek elvileg nem hagyhatták volna el az iskolát, amíg a német kancellár a Parlamentben tartózkodott, de végül mégsem tartották tovább bent őket.
Az államfő délelőtt még a 27. Téli Universiade orosz érmeseivel parolázott Moszkvában. Putyin szép hosszú beszéddel készült; erre minden oka megvolt, hiszen a játékokról az orosz küldöttség hozta el a legtöbb – szám szerint 56 – érmet.
Az eset még a budapesti Putyin-látogatás előtt történt. Több értékes 17-19. századi litográfiát, kéziratot és könyvet lopott el a szentpétervári Ermitázsból a múzeum egyik alkalmazottja. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat az állami múzeum és képtár dolgozóját már pénteken letartóztatta. Akár hat év börtönt is kaphat.
Mesterházy Attila volt MSZP-elnök is felháborodott azon, hogy "ellenforradalmi" emlékművet koszorúzott Vlagyimir Putyin. Ezt a Facebookján ki is emelte:
Fotókat tett közzé Facebook-oldalán a Budapest Airport Vlagyimir Putyin különgépének érkezéséről. Az orosz elnököt és kíséretét összesen három IL-96-os gép hozta, köztük volt egy biztonsági tartalékgép is az államfő számára.
A 250 tonna maximális felszállótömegű gépből mindössze 29 darab épült, ebből nyolc az orosz állami flotta (Rosszija) gépeként szolgál. Az IL-96-ost a korábbi IL-86-osból fejlesztették a nyolcvanas években azzal a szándékkal, hogy legyen olyan interkontinentális gépük, amivel Moszkvából leszállás nélkül el lehet érni az Egyesült Államok keleti partvidékét.
Az IL-96-os hatótávolságát 11 000 – 13 000 kilométer közöttire becsüli a szakirodalom.
Ezekben a percekben helyezik el az orosz nemzetiszínű zászlót Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója előtt az Országház Delegációs termében.
Elhelyezik az orosz nemzetiszínű zászlót
Jól járható a Nagykörút és a Bajcsy-Zsilinszky út is, a 4-6-os villamoson sem lógnak fürtökben az emberek, ezeken az útvonalakon láthatóan nem okoz fennakadást az orosz elnök látogatása.
A Kossuth Lajos tér lezárása miatt várhatóan 18.30-ig az alábbiak szerint több járat menetrendje is változik Budapesten - tájékoztatta szerkesztőségünket a BKK.
- az M2-es metró a Kossuth Lajos téri állomáson megállás nélkül áthalad,
- a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Széchenyi István tér között jár,
- a 70-es, 78-as trolibusz helyett egész nap pótlóbuszok járnak, melyek a Kossuth Lajos tér helyett az Arany János utca végállomásra terelve közlekednek,
- a D11-es hajó a Kossuth Lajos téri hajóállomáson nem köt ki.
A 15-ös, 115-ös autóbuszok a József Attila utca és az Andrássy út lezárása idején kb.18.30-ig megosztva közlekednek: a Gyöngyösi utca /Árpád híd és a Nyugati pályaudvar között, illetve a Boráros tér és a Kálvin tér között.
Egyik olvasónk a Lövölde térnél videózta le az orosz konvojt.
Isten hozta Putyin elnök urat Magyarországon! - ezzel a címmel tett ki fotógalériát Facebook oldalára Orbán Viktor. A miniszterelnök rengeteg lájkot és bátorító, támogató hozzászólást kapott, de akadtak goromba, elmarasztaló kommentek is.
Volt, aki azt vetette Orbán szemére, hogy a Hősök terén 1989-ben még a szovjet csapatok távozását követelte, más szerint most Kossuth forog a sírjában.
Sz. Bíró Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz katonai doktrína december végi megjelenése után januárban Fehéroroszország módosította a hadiállapot bevezetéséről szóló törvényét. A jogszabályukat kiegészítették egy olyan passzussal, melynek lényege, hogy ha az ország területén más állam vagy államok, illetve annak képviseletében vagy nevében például felfegyverzett csoportok, bandák, reguláris egységek megjelennek, hadiállapotot rendelnek el.
Információink szerint este fél nyolckor lesz csak a Orbán Viktor Vlagyimir Putyin közös sajtótájékoztató.
Az ütemterv szerint halad a paksi atomerőmű két új blokkjának építése – közölte újságírókkal Szergej Kirijenko, az orosz állami atomenergiai vállalat vezetője. „Pontosan meghatározott menetrend van, szigorúan be fogunk tartani minden előírást és szabályt, a projekt alapján készül a környezeti hatástanulmány, folyamatban van az engedély beszerzése, minden szakaszosan fog menni” – mondta a Roszatom vezetője, aki a Vlagyimir Putyin orosz elnököt kísérő népes delegáció tagja. Szavait a TASZSZ orosz hírügynökség idézte.
A Roszatom vezetője nem zárta ki további erőművi blokkok építését Pakson. „A magyar gazdaság meglehetősen gyorsan fejlődik, és nem zárnám ki, hogy e beruházás sikeres végrehajtása esetén a magyar kormány döntést hoz további blokkok építéséről. Egyelőre azonban ilyen döntést a magyar kormány nem hozott, ezért az igényeknek megfelelően reagálunk a döntésekre” – mondta a Roszatom vezetője.
Szergej Kirijenko úgy fogalmazott, hogy a Roszatom által építendő paksi reaktorok „a legkorszerűbb, posztfukusimai típusú technológiákkal” készülnek, legalább 60 éves garantált működési idővel, a valóságban pedig 100 évre szól az üzemeltetési garancia. A Roszatom vezetője a kiégett fűtőelemek ukrajnai tranzitjával kapcsolatosan azt mondta, hogy ez olajozottan működött, és a magyar elhasznált nukleáris fűtőanyagok szállítása is az ütemtervnek megfelelően zajlott.
A világon először pörgethette a lemeket a Kremlben, ezért megkapta a "Putyin hivatalos DJ-je" címet DJ Fenix. A fiatal lemezlovas rendkívül népszerű az orosz elit köreiben, a Cosmopolitan magazin pedig nemrég "Oroszország legvonzóbb agglegényének" nevezte. DJ Fenix, azaz Alex Mamonov tavaly novemberben kapott meghívótt a Kremlbe, és bár az elnökkel személyesen nem találkozott, szerinte nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyin is ott volt a közönségben.
Közel kétórás négyszemközti megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A magyar és az orosz delegáció tagjai ezt követően munkavacsorán vesznek részt, majd várhatóan fél nyolc után sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin.
Putyin látogatás napján az MTI úgy érezte, hogy naplementés fotót kell közreadjon. Mivel az Orbán-Putyin sajtótájékoztató tolódik, ezért mi sem tudtunk ellenállni a képnek
Órák óta várják Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóját az újságírók a Parlamentben. A Ruptly televíziós csatorna élőben adja a várakozás izgalmas perceit.
A lázadók ellenőrzésük alá vonták a kelet-ukrajnai Debalceve város több mint 80 százalékát – jelentette ki kedd este Eduard Baszurin, a donyecki szakadárok egyik katonai vezetője. A stratégiai fontosságú város birtoklásáért a szombat éjfélkor hatályba lépett tűzszünet ellenére heves harcok folynak az ukrán fegyveres erők Debalcevében körbezárt alakulatai és az ostromló oroszbarát szakadár erők között.
Baszurin a tudósítóknak azt is mondta, hogy az ukrán hadsereg nehézfegyvereket vonultat fel a város körzetében, hogy felmentse körbezárt katonáit. Közben Andrej Kelin, Oroszország állandó EBESZ-képviselője a Rosszija 24 televízióban azt állította, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői rövidesen beléphetnek Debalcevébe.
A kisföldalatti helyett pótlóbusszal lehet közlekedni a Mexikói út és a Deák Ferenc tér között.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter innen fogja nézni a többszörös csúszással – a legutóbbi helyszíni információnk szerint – 19.30-kor kezdődő sajtótájékoztatót, amelyre nemrég már az egyezmények aláírásához használt asztalt is előkészítették.
Még negyed órát késik Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatója. Az új időpont 19:45. Először aláírják a megállapodást, utána válaszolnak az újságírók kérdéseire.
Információink szerint már a sütemények és a pogácsa is elfogyott a sajtóteremben. Az újságírók órák óta várnak a sajtótájékoztatóra.
Majdnem háromórás késéssel, de elkezdődött Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatója az Országház Delegációs termében. A sajtó elcsigázott munkatársait az efféle események állandó házigazdája, Kovács Zoltán kormányszóvivő üdvözli.
1. Régióközi együttműködés
2. Kazanyi magyar főkonzulátus megnyitása
3. Felsőoktatás terén folytatott együttműködés
4. Egészségügy terén folytatott együttműködés
5. Az atomenergia és a hozzá kapcsolódó területeken végzett képzési és oktatási feladatok
A megállapodásokat a magyar és orosz szakminiszterek, miniszterhelyettesek szignózták.
Magyarország és Oroszország megerősítette a gazdasági együttműködést, ezek a magyar érdekeket szolgálják – mondja a miniszterelnök. Magyarországnak szüksége van Oroszországra, fontos, hogy nyitva legyen a magyar export előtt, és az is fontos, hogy jó áron kapjunk gázt. A két állam közötti kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten nyugszanak, törekedni fogunk a jó viszony kialakítására – utóbbi egész Európa érdeke. Minél előbb ésszerűen kell rendezni az EU–orosz viszonyt. Oroszország kirekesztése Európából nem ésszerű dolog, a békés rendezésről „tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni kell“. A minszki megállapodás jó kiinduló alap. Európa egységét nem kell félteni Magyarországtól, de fontos, hogy mindenki a békére törekedjen.
Ukrajna kapcsán hazánk a béke pártján áll, reméljük, hogy tartós lesz a tűzszünet, ráadásul nekünk „200 ezer érvünk van“ a békére.
A gázszerződésben már csak technikai kérdések vannak hátra, de annyi kiderült, hogy a fel nem használt gázért csak akkor kell fizetni, ha azt felhasználják, ezzel „biztonságba kerültek a magyar családok“.
Putyin szerint is fontos, hogy helyreálljanak a gazdasági kapcsolatok. Paks kapcsán emlékeztetett, hogy a 12 milliárd eurós beruházás 80 százalékát Oroszország biztosítja, egy 30 éves, kedvező feltételű hitel keretében, ezzel Magyarországon hosszú távra biztosíthatják az olcsó energiát. Az elnök szerint ők büszkék arra, hogy megbízható gázszállítói lehetnek Európának. A Déli Áramlat projekt leállása miatt több lehetőség lesz a török útvonal kiépülése pontos körülményeinek meghatározására. Moszkva ezenkívül segíti a Mol oroszországi kitermelési tevékenységének kiterjesztését.
Mindezek után jönnek a tiszteletkörök a jó kulturális kapcsolatokról, és az aláírt megállapodások nagyszerűségéről. Végül megköszöni, hogy a magyarok tisztelettel és becsülettel emlékeznek azokra a hősi halottakra, akiknél ma tiszteletét tette a Fiumei úti sírkertben, továbbá meghívta Orbánt a május 9-i – 70. évfordulós – győzelmi napi parádéra.
A köztévé a gázszerződés pontos kitételeiről érdeklődik. Putyin szerint minden kérdés megoldódott azzal, hogy Magyarországnak nem kell kifizetnie a fel nem használt gáz árát.
A Rosszijszkaja Gazeta a vasárnap hajnalban életbe lépett ukrajnai tűzszünetről kérdezi Putyint. Az elnök szerint fontos, hogy Ukrajna alkotmányreformot hajt majd végre a kelet-ukrajnai orosz kisebbség javára. Moszkva szerint jelentősen csökkent a katonai aktivitás, de csak a nehézfegyverek kivonása után lehet tartós tűzszünet. Putyin úgy vélekedik, hogy érthető, ami most Debalcevónál történik (még mindig tartanak a harcok – a szerk.), és valószínű, hogy ott nem lesz egyhamar vége az összecsapásoknak. Arra számít, hogy Kijev nem fogja meggátolni az ukrán katonák fegyverletételét, de azt is reméli, hogy a szeparatisták nem gátolják meg a "népköztársaságok" elmenekült lakosainak visszatérését.
Optimista vagy pesszimista a tűzszünet kapcsán, különös tekintettel a meglebegtetett amerikai fegyverszállításra? – kérdezi a Bloomberg Putyint. Az elnök úgy véli, ezek a szállítások már folynak – ez szerinte teljesen normális –, és emlékeztetett, hogy Kijev már háromszor nyúlt katonai eszközökhöz, bár, ahogy fogalmazott, senki nem akar testvérháborút. A minszki megállapodás szerinte jó eséllyel vethet véget a harcoknak. "Én inkább optimista vagyok" – tette hozzá.
Akármi is lesz a Déli Áramlat alternatívája, Magyarország keresni fogja az együttműködést az esetleges részvétel kapcsán – válaszolja egy újabb kérdésre Orbán Viktor, majd közölte: Ukrajna kapcsán ő is optimistább, mint néhány hete volt.
Putyin – ugyancsak a Déli Áramlat kapcsán – emlékeztetett arra, hogy a projektet az Európai Bizottság "elvette tőlük", de ők nem akarnak senkit megbüntetni, és nem akarják levágni magukat senkiről. Ha nem fognak gátolni, akkor a vezeték eredeti tervét Törökországon keresztül is megvalósíthatják. "Nem fogunk lemondani a törökökkel való együttműködésről, csak azért, mert Európa mást ajánl" – tette világossá.
Léteznek olyan tervek Európában, amelyek azt gondolják, hogy Oroszország nélkül is lehetséges az energiapiac – fogalmaz ennek kapcsán a magyar kormányfő, aki szerint ha valaki azt gondolja, hogy az oroszokkal való együttműködés nélkül lehetséges az európai energiabiztonság, "az illúziókat kerget". Zárszóként közölte, hogy amiben eddig az oroszokkal megállapodott, azt ők mindig betartották.
Miközben az orosz elnök és a magyar kormányfő az ukrán helyzetről is tárgyalt Budapesten, az ukrán elnök kemény válaszlépést sürgetett az Európai Uniótól és a nemzetközi közösségtől Oroszországgal és a Moszkva-barát szakadárokkal szemben a kelet-ukrajnai tűzszünet megsértése miatt.
Bármi is lép a Déli Áramlat gázvezeték helyébe, annak megépítésében és üzemeltetésében keresni fogják az együttműködést - erről is beszélt az orosz elnök és a magyar kormányfő Budapesten. Orbán Viktor úgy fogalmazott, továbbra is érdekünk, hogy déli irányból energia, gáz érkezzen Magyarországra.
A budapesti látogatás utolsó állomása Putyinnak a Sándor-palota, ott fogadta az orosz elnököt Áder János köztársasági elnök.
Éjfélig meghosszabbította a Terrorelhárítási Központ a Sándor-palota és az Országház környéki utcákra az orosz elnöki látogatás miatt elrendelt lezárásokat.
Az LMP szerint változtatni kell az ország energiapolitikáján. Az ellenzéki párt úgy látja, hogy erősödött Magyarország kitettsége, amely a gázfüggőség tekintetében a visegrádi országok közül már eddig is a legjelentősebb volt.
Így értékelte a Együtt az orosz elnök budapesti látogatását. Az ellenzéki párt szerint az Európai Unió diplomáciai karanténban tartja Oroszországot az ukrajnai fegyveres agresszió miatt, Orbán Viktor azonban lehetővé tette, hogy Moszkva rést üssön ezen a karanténon.
A nemzeti érdekek elárulásával vádolta meg a Putyin-látogatás miatt az MSZP Orbán Viktort. A szocialisták szerint az orosz elnök biodíszletnek használta Magyarországot, hogy megmutassa, van olyan uniós és NATO-tagország, ahol barátsággal fogadják.
A fővárosi forgalmirend-változásokat mindaddig érvényben tartja a rendőrség, amíg az orosz elnök és delegációja Magyarországon van.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta Európát, az európai közösséget és Magyarországot. A párt szerint a magyar kormány "gyáván elmismásolta" azt a tényt, hogy az orosz-ukrán konfliktusban Oroszország az agresszor.
A Magyar Liberális Párt szerint a Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közötti budapesti találkozó arra volt jó, hogy az orosz elnök megalázza a magyar miniszterelnököt és Magyarországot – mondta Fodor Gábor. A pártelnök megdöbbentőnek nevezte, hogy az orosz elnök azon a Hősök terén koszorúzott, ahol egy még "egészen másik" Orbán Viktor 1989-ben a szovjet csapatok kivonását követelte.
A Jobbik felemásnak tartja az Orbán Viktor magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti találkozójának eredményét. Fontos eredménynek tartják, hogy ezután is hosszú távon biztonságban, stabilan érkezik gáz és energia Oroszországból. Ugyanakkor kiemelték, hogy hiteltelennek, cinikusnak és hazugnak tartják Orbán Viktor azon szavait, amikkel kártékonynak nevezte az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankcióit.
A Nyugat szövetségeseként is sikerült eredményes párbeszédet folytatnia Orbán Viktor miniszterelnöknek Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A pragmatikus találkozó alapján megerősítést nyert, hogy a magyar kormányfő nem hintapolitikát folytat a nyugati szövetségi rendszer tagjaként, hanem a reálpolitika elveit követi anélkül, hogy figyelmen kívül hagyná a NATO vagy az EU értékeit és érdekeit - közölte a Nézőpont Intézet gyorselemzésében.
A Dózsa György még ezekben a percekben is le van zárva. Az egyik olvasónk küldte el ezt a fotót.
A Fidesz szerint a magyar családok energiabiztonságát szolgálta Vlagyimir Putyin látogatása. A Fidesz korábban közölte azt is, hogy Magyarország továbbra is a béke pártján áll, ahogy eddig, úgy ezután is az orosz-ukrán konfliktus békés megoldását szorgalmazza és kiáll az Ukrajnában élő magyarok biztonsága érekében.
Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke a Facebook-oldalán értékelte az Orbán-Putyin találkozót. A szocialista politikus szerint a magyar kormányfő kiszolgálta az "orosz medvét".
A Terrorelhárítási Központ feloldotta a Vlagyimir Putyin vezette orosz elnöki delegáció látogatásának idejére bevezetett biztonsági intézkedéseit - közölte a szervezet kedden késő este az MTI-vel.
A flightradar adatai szerint az első orosz gép már felszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Az orosz elnöki különgépek este 11 óra után elhagyták Magyarországot.