Lázár János elárulhatja, miért vették el Simicska földjeit
2015. április 09. 13:54
Jelentős méretű állami földet vesztett Simicska Lajos. Cégei évekig művelhették pályázat nélkül az állami parcellákat, 2014-ben például 1440 hektárnyi földet birtokoltak ily módon, leginkább a Balaton környékén és a nyugati határszélen. A Blikk írta meg, hogy tavaly októberben lejárt a földek bérleti szerződése, és egyszerűen nem hosszabbították meg. A miértről is kérdezzük Lázár Jánost.
Lázár János korábbi bejelentése szerint április 8-án tárgyalt a kormány a reklámadóról. Az adónemet az Európai Bizottság is vizsgálja.
A miniszter közlése szerint azért kell a kormánynak dönteni a reklámadóról, mert április végére már a parlamenti folyamatot is le kell zárni ebben a kérdésben.
Kimegyek, megnézem, jönnek-e - unta el a várakozást Császár Attila, a Hír Tv riportere.
Semjén Zsoltot láttuk a folyosón, de nem jött be a terembe.
Ezúttal két pohár víz is várja a politikusokat a pulpitus mellett, hogy bírják a kétórás sajtótájékoztatót.
Pár perces csúszással, de elkezdi a tájékoztatót Lázár János miniszter és Giró-Szász András államtitkár.
A szerdai kormányülésen alaposan áttekintette az ukrán helyzetet, meghallgatta a külügyminisztert és a belügyminisztert is - jelentette be Lázár János. A kormány továbbra is csak a békés megoldásban érdekelt, valamint Ukrajna egységében - tette hozzá.
Minden megyei jogú városhoz és a fővároshoz fordul a kormány azzal a kéréssel, hogy egy-egy kárpátaljai magyar települést segítsenek, amivel tudnak.
Leállította az M4-es autópálya építését a kormány, mert az EU nem ad rá pénzt - folytatta Lázár János. Megjegyezte: Seszták Miklós minisztert az eddigi beruházási költségek tételes elszámolására kérték.
Összesen 350 kilométernyi, 650 milliárd forintból, 2018-ig megépítendő útról is döntöttek.
A Buda-Cash-károsult önkormányzatok 1,9 milliárd forintnyi gyorssegélyt kapnak a kormány döntése nyomán.
Az a cég kedvezményre jogosult, amelyik 25–55 év közötti munkavállalót foglalkoztat a mezőgazdaságban.
A Beva-kártérítés mértékét 20 ezerről 100 ezer euróra emelné a jegybank javaslata, ezt a kormány támogatja.
Ma egy útépítés átlagosan hat és fél évig tart, ezt két és fél évre le lehetne szorítani - erre jogszabály-módosító csomagot dolgoz ki a kormány.
A kárpátaljai magyar falvaknak nyújtandó segítség részleteiről Lázár János azt mondta, minden nagyváros támogatását kéri a kormány ehhez.
Az Európai Bizottság véglegesen megvonta a támogatást az M4-es autópályától - mondta Lázár János, jelezve: 110 milliárd forint összegű beruházásról lett volna szó.
A bizottságnak azonban aggályai voltak a kivitelezési árak miatt, ezért sem a mostani, sem a következő fejlesztési ciklusban nem támogatja az EU, ezért kellett leállítani.
A kormány célja az M4-es leállítása után is az, hogy Szolnokot bekösse az autópálya-hálózatba, ezért erre javaslatokat várnak a szakminisztériumtól.
Emellett nem uniós forrásból, hanem költségvetési pénzből mintegy 600 milliárd forintnyi útépítési programról döntött a kormány:
M85-ös az országhatár és Sopron, illetve az M1-es autópálya között megépül
Békéscsaba és Kecskemét között 243 milliárdért 120 kilométernyi négysávos út épül
Az M1-es autópályát összekötik Esztergommal
Bátonyterenye és Ózd összeköttetését is vizsgálják
Megépül a győri elkerülő út
Idén szeptembertől - amikortól kötelező 3 éves kortól az óvoda - az óvodások nagy része, mintegy 320 ezer gyerek ingyenes étkezést kap az óvodákban. Ez tízből kilenc gyereket érint, csak a leginkább jómódú szülők gyerekeinek kell majd fizetni az ellátásért.
A Magyar Fejlesztési Bank által a Quaestoron keresztül a győri ETO Parknak nyújtott összesen 17 milliárd forintos hitelét megvizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, és az elnöke szerdán hűtlen kezelés gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tett.
A Magyar Nemzeti Bank javaslatát kész támogatni a kormány a Beva-kártérítési érték ötszörösére, 100 ezer euróra emelését, de az igazságügyi tárca még vizsgálja ennek visszamenőleges bevezetésének lehetőségeit.
Ha ez sikerülne, akkor a Quaestor 32 ezer károsultjának mindegyike a pénzéhez jutna - hangzott el.
Az M4-es autópálya építése kapcsán Lázár János arról beszélt, hogy már tavaly nekikezdtek a program átdolgozásának, mert gondok voltak vele. Ezután viszont idén tavasszal az Európai Bizottság véglegesen megvonta a támogatást a programtól - többek között a kartellgyanú és a beruházás drágasága miatt.
Lázár János szerint a bizottság hibát követ el, amikor ilyen fontos programot nem támogat.
A kormány utasítást adott a kartellgyanú megvizsgálására - tette hozzá Lázár János. A miniszter szerint a beruházást muszáj volt leállítani, mert költségvetési forrás egyáltalán nem állt rendelkezésre a folytatáshoz. Most minden számlát egyesével megvizsgálnak, és eldöntik, mennyi jár a kivitelezőknek az eddig elvégzett munka után.
A kormány nem hozott végleges döntést a reklámadóról - mondta az Origó kérdésére Lázár János. Annyit eldöntöttek, hogy 5,3 százalékos lesz a legmagasabb kulcs, de kérdés, hogy a 0 és az 5,3 százalékos kulcs közé beilleszthető-e még egy. Április-májusban viszont el kell fogadni a törvényt.
Lesznek, akik mentesülnek a fizetési kötelezettség alól, de 7-8 milliárdos bevétel várható, és biztos, hogy lesz reklámadó, méghozzá a legnagyobb Európában - mondta Lázár.
350 ezer ember dolgozik külföldön, de szép számmal jönnek is vissza, a kint dolgozók pedig 2,7 milliárd eurót utalnak haza - mondta Giró-Szász András az Origo kivándorlást firtató kérdésére.
A kevesek helyett most többen részesülhetnek az állami földek használatából, ez lehet, hogy egy embernek rossz, de mindenki másnak jó - válaszolta Lázár János az Origo azon kérdésére, hogy miért nem hosszabbították meg Simicska Lajos érdekeltségeinek 1440 hektárnyi földbérletét.
Személyesen beszélgetne el az őt bíráló Szörényi Leventével, a "Mesterrel" Lázár János, akit Szörényi nagyszájú miniszternek titulált. Giró-Szász András ehhez hozzátette: Szörényi születésnapi koncertjét 50 millió forinttal támogatták közpénzből.
Nem tárgyalt egészségügyi kérdésekről a kormány, de ha Zombor Gábor államtitkár szükségesnek tartja, akkor a kórházak adósságának rendezésére továbbra is rendelkezésre áll a 60 milliárd forint, amit korábban elkülönítettek - mondta Lázár János.
Az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának munkatársai kritizálták az M4-es autópálya építésének programját, az ő jelzésükre alakították át még 2014-ben a programot, viszont most kiderült, hogy 2014–2020 között sem vállalja az Európai Bizottság ennek a tárgyalását - magyarázta még az M4-es leállítását Lázár.
Az Európai Bizottság a beruházás értelmét, árát is megkérdőjelezte, valamint a kartellgyanút is felvetette, mert négy külföldi cég a kiírásnál 35 százalékkal drágábban vállalta csak a munkát - részletezte a problémákat a miniszter.
A magyar hagyományok megakadályozták eddig azt, hogy a kiszámíthatóság érdekében ne az év utolsó napjaiban készüljön el a következő költségvetés, hanem már nyárra - mondta Lázár János, aki szerint viszont Orbán Viktor kérésére a gazdasági miniszter most vizsgálja, hogy lehet-e, kell-e szakítani ezzel a gyakorlattal. Április 15-ig ez kiderül.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház miért egy kereskedelmi bank és nem az államkincstár számláján tartja a pénzt, amit visszakapott a Quaestortól? - kérdezték Lázárt, aki azt válaszolta, hogy erre a kincstár nem áll még készen. "Kényes helyzetben kell egyensúlyoznunk" - mondta.
Ha a kincstár pénzintézeti tevékenységet folytat, az további kérdéseket vet fel - sorolta a miniszter, aki szerint nem is minden kereskedelmi banki szolgáltatás terén versenyképes a kincstár.
Giró-Szász András hozzátette: alapvetően egy rossz gyakorlatról van szó, amely az államigazgatást az elmúlt 15 évben jellemezte.
Kétségtelen, hogy kockázatos az Iszlám Állam elleni bármiféle szerepvállalás - mondta Lázár János, aki az egész civilizációra veszélyt jelentő szervezetről beszélt. "De nem lehetünk tétlenek" - hangsúlyozta.
A Beva jelenlegi 20 ezer eurós határa a 32 ezer Quaestor-károsultból 22 ezret érint, de a 100 ezer eurós határ a maradék mintegy tízezer károsultat is mind ki tudná elégíteni - sorolta Lázár, megjegyezve: csak az a 73 ügyfél jár rosszul, akinek 100 ezer euró feletti volt a betétje.
A budapesti embereket kell megkérdezni a tervezett új szuperkórházról, nekik kell erről döntést hozniuk, budapestiek pedig a főpolgármesteren kívül sokan vannak még - válaszolta Lázár János arra a kérdésre, hogy Tarlós István főpolgármester már arról beszélt, hogy ő a volt OPNI helyén látná szívesen az új kórházat.
Megszavaztatná a budapestieket a szuperkórházról, hogy kell ezt a konzultációt elképzelni? - kérdezték Lázárt, aki visszakérdezett: miért ne szavaztathatnák meg? Végre egy értelmes kérdésben dönthetnének - tette hozzá a miniszter.
Nem kockázatos egy 10 milliós törzstőkéjű cégnek sokmilliárdos kötvényeket kibocsátania? - kérdezték Lázártól, aki azt mondta, ezért is vizsgálják meg visszamenőleg 15 évre, hogy a felügyelet nem tárt-e fel aggályokat ezzel kapcsolatban.
Giró-Szász András pedig visszakérdezett: az nem volt kockázatos, hogy az MFB 17 milliárdnyi hitelt adott egy 10 milliós törzstőkéjű cég beruházásához?
Jó helyre kerül a 12-13 milliárd forint, amit a gyerekek ingyenes óvodai étkeztetésére fordít a kormány, és az is helyes, hogy a leggazdagabbaknak viszont fizetniük kell - mondta Lázár, aki magát az utóbbi csoportba sorolta.
Az ingyenes óvodai étkeztetés azokra a gyerekekre terjed ki, akiknek a családjában fogyatékkal élő van, három vagy több gyereket nevelnek, és az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 90 ezer forintot - sorolta a részleteket Giró-Szász András, aki szerint ez az érintett gyerekek 90 százalékát jelenti.
Minden lehetőséget megvizsgálunk a brókerbotrány károsultjainak megsegítésére, de a jegybank javaslatáról egyelőre csak véleménye van a kormánynak, nem döntése - ismételte el Lázár egy újabb, a Beva-értékhatár emeléséről szóló kérdésre.
Az M4-es autópálya építését azért állították le, mert az Európai Bizottság nem támogatja a beruházást, de aligha azért, mert Simicska Lajost büntetné - mondta Lázár János, aki szerint a kormány csak a bizottság határozata miatt döntött a leállításról.
Az M4-esnek semmi köze vélelmezett konfliktusokhoz vagy vitákhoz - hangoztatta a miniszter, aki szerint csak arról van szó, hogy az EU nem ad pénzt, az államnak pedig nincs, függetlenül attól, hogy bárki szereti-e Simicska Lajost, vagy sem.
Sajtótájékoztatón nem, de négyszemközt szívesen beszélget újságírókkal a Csányi Sándor OTP-vezérhez fűződő viszonyáról - mondta Lázár János egy kérdésre válaszolva.
Ha kiderül, hogy nem volt kartell az M4-esnél, indulhatnak-e kártérítési perek az érintett cégek részéről? - kérdezték a minisztert, aki szerint ilyenre nem számítanak, viszont egymással "korrektül el kell számolni".
Eddig mindig azt kérdezték az újságírók, miért ennyiből vagy annyiból épül egy kilométernyi autópálya, most, hogy a kormány az M4-es esetében tételesen a számlák vizsgálatára készül, Lázár nem érti, miért baj ez.
Az M4-es ügyében Lázár János nem hiszi, hogy a leállítás érintené a Hír Tv vagy a Népszava finanszírozását - mondta a miniszter, megjegyezve, hogy 22 milliárd forintnyi kifizetés visszajár, mert 60 milliárdot fizettek ki, pedig a vélelmezés szerint csak mintegy 40 milliárd forintnyi az elvégzett munka. Persze a 40 milliárd forintnyi munkát is meg kell vizsgálni.
Az Európai Bizottság két évig biztatta a kormányt arra, hogy ha az M4-es beruházás egyes elemeit megváltoztatják, akkor talán támogatni tudja, de idén tavasszal kiderült, hogy ez nem lehetséges - maradt még az M4-es témájánál a miniszter.
Lázár megjegyezte: a kartellgyanút meg kell vizsgálni, a Közgép pedig a kiírásnál olcsóbb ajánlatot adott.
Lázár János konkrét büntetőeljárással kapcsolatban nem nyilatkozik, de szót ejtett az országos Roma Önkormányzattal kapcsolatos visszaélésgyanúkról. Visszautasította azt a vélekedést, hogy a romák még a közpénzt is ellopják, bár nem zárta ki, hogy ilyen előfordulhatott.
Ha lopnak, csalnak, hazudnak, az viszont a roma vezetők iránti közbizalmat rombolhatja - mondta Lázár.
Az M4-es beruházás szerződéseinek nyilvánosságra hozásának semmi akadálya nem látszik, így nyolcmillió magyar állampolgár ellenőrizheti az építkezést - mondta még az M4-ről Lázár János.
Az autóút- és autópálya-építéseknek le kell törniük az árakat, ezért is kevesebb fajlagosan a ciklus végéig tervezett új autóutak-, autópályák kilométerára, mint az tapasztalható volt az elmúlt 15 évben - mondta Lázár János, megjegyezve: nem hadjáratot akarnak indítani az építő cégek ellen, de lehet az a következménye az M4 ügyébek, hogy az "tanulságokkal szolgál". A szabályozást is meg kell vizsgálni, érdemes-e változtatni - tette hozzá.
A Honvéd Egészségpénztárban több mint ezer titkosszolgálati munkatársnak volt megtakarítása, de Lázár Jánosnak nincs olyan információja, hogy felmerülhetett nemzetbiztonsági kockázat akár ezzel a vállalkozással, akár a Quaestor-csoporttal kapcsolatban.
Zombor Gábor államtitkár szerint az adósság kezelésének jó módja, hogy összevonják az adósságot és egyben tárgyalnak erről a beszállítókkal, ez a munka még folyik - tért ki a kórházi adósság kérdésére ismét Lázár János, aki szerint azonban meg kell vizsgálni, miért alakul újra és újra az adósság.
Giró-Szász András megjegyezte: szinte minden évben konszolidálják a kórházakat, eddig négyszer tették meg, összesen mintegy 100 milliárd forint értékben - nem számítva a mostani mintegy 60 milliárdos összeget.
Az a kérdés, hogy Tapolcán képes lesz-e vasárnap a Fidesz-KDNP jelöltje megtartani a választók bizalmát - mondta Lázár János. Az esélyeket nem latolgatta, de megjegyezte: ha győznek, megköszönik a bizalmat, ha vesztenek, akkor gratulálnak a nyertesnek.
Végleges megállapításokat tartalmazó jelentést még nem kapott az Állami Számvevőszéknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál folytatott vizsgálatáról a kormány, de Lázár szerint a legfontosabb továbbra is az, hogy a NAV törvényesen működjön.
Véget ért Lázár János és Giró-Szász András csaknem kétórás sajtótájékoztatója. A jövő héten is megtartják a tájékoztatót, pedig jövő héten kormányülés nem, de számos érdekes téma lesz, amelyről be kívánnak majd számolni - ígérték.