Az ellenzék szerint a sportfogadás bevételeit vinné a két online kaszinó
2015. június 23. 12:38
A törvénymódosítás egy 2010-ben kezdődött folyamat része, amelynek célja a piactisztítás. A játékszenvedély korlátozását a hozzáférés korlátozásával érte el a kormány - kezdte a törvényjavaslat (T/5239) vitáját előterjesztőként Bánki Erik.
Nem zártak be a kocsmák, nem szűntek meg munkahelyek - mondta Bánki Erik.
A jövőben csak magyar IP-címmel lehet az online szolgáltatáshoz hozzáférni. A mostani fogadási rendszerből nincs elég bevétele a kormánynak – ismerte el Bánki Erik. A törvénymódosítástól a jelenlegi 40 milliárd forint adóbevétel tízmilliárdos növekedését várják. A szerverekhez a magyar adóhatóság is hozzáférne. Bánki Erik nyitott a törvény módosítására, az ellenzéki kritikákra.
A Szerencsejáték Zrt. lesz a legnagyobb játékszervező. A sportfogadás többletbevételeit az utánpótlásra fordítanák. Magyarország kis ország, ezért nincs szükség túl sok piaci szereplőre. Lehet, hogy a két szereplő túl szigorú; esetleg ennek a megváltoztatására is nyitott Bánki Erik. Vita tárgyát képezi, hogy megmaradjon-e az állami monopólium, hiszen a Szerencsejáték Zrt. önmagában is alkalmas a feladatra - ismerte el. Az viszont elfogadhatatlan, hogy bárki engedély nélkül, illegálisan nyújthasson ilyen szolgáltatást - fogalmazott.
A távszerencsejáték fogalmába a jövőben kizárólag az online sportfogadás tartozna. Az online kaszinó szabályozása a távszerencsejáték körén kívül történne - mondta Tállai András. Ha a javaslatot az Európai Uniónak be kell jelenteni, akkor a szavazásra csak három hónap múlva kerülhet sor. A kormány egyetért a javaslattal.
Bangóné Borbély Ildikó az MSZP vezérszónoka. Az online-szerencsejáték-piac felosztása 2014 októberében már megtörtént. A most benyújtott javaslat lényege, hogy az online kaszinókat kiveszi a távszerencsejáték fogalmából. A játékszenvedély korlátozása, a feketepiac felszámolása, adóbevételek biztosítása és a piactisztítás is elhangzott indoklásként. Két szereplőnél kevesebbre már nehezen szigorítható a törvény: jelenleg Andy Vajna és Szima Gábor a két szereplő.
Andy Vajna 4000 négyzetméteren 15 milliárd nyereséget termel, ami azonban csak becslés, mert nincs szerveralapú összeköttetés - idézett egy cikkből a szocialisták vezérszónoka. Míg az online pénztárgépek bevezetését valamennyi magyar vállalkozó számára kötelezővé tették, egy 15 milliárdos piac esetén ezt nem tartják fontosnak - mondta Bangóné Borbély Ildikó.
Az üzemeltetők levonhatják a koncessziós díjat a bevételükből. Akkor most több vagy kevesebb adóbevételt szeretnének? A következő módosítás áfamentessé tette a bevételt, ami további milliárdos bevételt hozott Andy Vajnának, hiszen ő nyerte el mind az öt budapesti kaszinót.
Bangóné azt is megkérdőjelezte, hogy visszaszorult volna a játékszenvedély. A hírek arról szólnak, hogy hatalmas sorok állnak a kaszinók előtt. Andy Vajna cégei ráadásul részben offshore hátterűek.
Felháborító, hogy ilyen törvény ilyen indoklással a Ház elé kerülhet. A játékpiacon ugyanazt csinálják, mint a dohánypiac újraelosztásánál. Igenis tömegével zártak be a kocsmák, ezért kicsit szerényebben kellene fogalmazni - utalt Bánki Erik szavaira. Az egész törvény arról szól, hogy még több pénzt adjanak Andy Vajnának - összegzett a szocialisták vezérszónoka.
Megdöbbenéssel hallgattam Bánki Erik előterjesztését. A játékgépek miatt tömegével zártak be a kisebb településeken az italboltok - erősített rá a szocialisták vezérszónokára a jobbikos Egyed Zsolt. Mindenki emlékszik, hogy pár nap alatt, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva hogyan számolták fel ezt a piacot, családok ezreit kiszorítva. Lehet, hogy nem lettek munkanélküliek, mert most közmunkásként dolgozhatnak.
Az előterjesztés arról szól, hogy Andy Vajna és Szima Gábor még mindig kevesli a pénzt, ezért most az online szerencsejátékot is odaadnák nekik. Egyszerűbb lett volna, ha név szerint leírják a javaslatban, hogy a jövőben csak ők működtethetnek ilyen szolgáltatást.
Lehet, hogy tisztességesebb lett volna egy pályázatot kiírni. A Jobbik nem érti, hogy mitől megbízhatóbb Andy Vajna, aki átláthatatlan céghálóján keresztül kiviszi a pénzt Magyarországról, mint azok az adófizető emberek, akik az elmúlt húsz évben dolgoztak ezen a területen. Az meg egyenesen felháborító, hogy önök még a sportfogadást is felajánlanák nekik - véli a Jobbik.
A szerencsejáték-szervezőnek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy szűrje az IP-címeket? És mi lesz a határon túli magyarokkal? - folytatta kételyeit Egyed Zsolt. A jobbik két módosítást is benyújt, e nélkül nem tudják támogatni a törvényt, de a legjobb az lenne, ha visszavonnák. Senkinek sem érdeke, hogy trafikoligarchák és földoligarchák után kaszinóoligarchák legyenek. Ebből nem lesz több bevétele a költségvetésnek.
Galambos Dénes a Fidesz vezérszónoka. A javaslat az illegális szervezők kiszűrését célozza, továbbá a kiskorúak és a játékosok védelmét - tudtuk meg. Egyed Zsoltnak válaszul elmondta: az IP-címek szűrésére a javaslat kötelezi a szervezőket. A kormány szociológiai felfogása más, mint a Jobbiké. Nagyon helyes döntés volt azoknak a félkarú rablóknak a kivonása a rendszerből, amelyek elnyerték a települések lakossága számára nyújtott szociális segélyek többségét. A javaslat nem személyhez kötődik, értelmetlen Andy Vajnázni - véli a Fidesz.
A Fidesz gazdaságfilozófiáját jól fémjelzi Bánki Erik előterjesztése, miszerint két piaci szereplő elég. Tudjuk jól, hogy amikor egyéni képviselői indítványhoz nyúlnak, akkor gyanakodni kell. A piacfelosztás nemzetbiztonsági felvezetéséről ma már nem beszélünk, de hatástanulmányokat azóta sem látunk. Az LMP is kifogásolja, hogy a játékgépek nincsenek bekötve az adóhatósághoz, miközben a magyar vállalkozók bevételei igen. A javaslat nem jól átgondolt, nem erkölcsös. Nem szól másról, mint a piac újabb, személyre szabott felosztásáról. Ezt a politikát az LMP sem eddig, sem a jövőben nem támogatja - mondta Schmuck Erzsébet vezérszónok. Ezzel vége a vezérszónoki körnek. Köszönjük a figyelmet!