A Parlamentben csak turistákkal találkoztunk, egyelőre nincs jele a nagy bejelentésnek.
A Piros társalgó leginkább egy méhkasra hasonlít, itt a teljes magyar sajtó.
Izgatottan beszélgetnek az újságírók, hogy vajon mi lesz a bejelentés.
Most kaptuk a hírt, hogy 12 órától Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is a bevándorlásról beszél majd egy sajtótájékoztatón.
Az utóbbi hetekben a jelentősebb bejelentésekkel meg szokták várni az M1 kapcsolását, amely viszont nem szakítja meg a híradóit, tehát borítékolható a 10 perces csúszás.
Sok újságíró abban bízik, hogy lehet majd kérdezni. A látogatók miatt kellett a kék társalgóból átjönni a pirosba.
Elvileg rögtön kezdenek.
Egy pillanatra lekapcsolták a lámpákat, de csak vicc volt az egész.
A bejelentés ellenére folytatódik a kormányülés, a miniszter és a szóvivő csak kijönnek tájékoztatni.
Forgolódnak a fotósok, lehet, nem tudni, melyik ajtón lépnek be.
11 óra elmúlt - immár 10 perccel. Mégis megvárják a Híradó végét?
Egyre türelmetlenebb a sajtó, ismét lekapcsolták a villanyt.
11-re hirdették meg a sajtótájékoztatót, most meg már 11.18.
Magyarország továbbra is betartja a dublini rendeletet, ugyanakkor technikai türelmet kér a további illegális bevándorlók visszavételére, hiszen azokat már képtelen ellátni - mondta Tasnádi László rendészeti államtitkár szerdán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
Megérkezett Szijjártó Péter és Kovács Zoltán.
Szijjártó Péter tényeket sorol:
- Az ország minden uniós jogszabályt betart.
- Semmilyen uniós jogszabály magyarországi alkalmazásának felfüggesztéséről nincs szó.
- Magyarországra idén 61 ezer illegális bevándorló érkezett, közülük 60 922-en Szerbia felől érkeztek.
- A bevándorlási nyomás Magyarországnak súlyos problémákat okoz.
- A súlyos technikai, kapacitásbeli problémát orvosolni akarják.
- Ausztria és 10 másik uniós ország vissza fogja küldeni az illegális bevándorlókat Magyarországra.
- Többségük Görögországban lépett az Európai Unió területére, oda kellene őket visszaküldeni.
- A kormány arra kérte az igazságügyi minisztert, hogy a Dublin III.-mal kapcsolatos kérdésekről konzultáljanak, hogy a nyugat-balkáni illegális bevándorlási nyomást kezelni lehessen.
Ideiglenes biztonsági határzárat építtet a kormány - ez múlt héten még kerítés néven szerepelt.
6,5 milliárdba kerül majd az anyag, a kivitelezést a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a honvédség végzi majd.
Minden határszakaszon, ahol más mód nincs, az ideiglenes biztonsági határzár lehetőségét használják majd a jövőben is.
A magyar-szerb kormányülésen is tisztázzák majd, hogy a kerítés felépítése nem Szerbiának, hanem az illegális bevándorlásnak szól.
Kovács Zoltán közölte, hogy vissza kell menniük a kormányülésre, így kérdezni nem lehetett, majd holnap, Lázár János sajtótájékoztatóján.
Ha pontosan kezd, akkor 25 perc múlva sajtótájékoztatót tart Kósa Lajos. Reméljük, tőle már lehet majd kérdezni.
Az MSZP nevében Gőgös Zoltán elnökhelyettes reagál majd Szijjártó Péter szavaira - 14 órakor.
A tudósítást befejezzük, Kósa Lajos sajtótájékoztatójáról külön cikkben számolunk be.