Tihany, 2009. szeptember 19.
Szeremley Huba borász, miután átvette a 2009. évi Hamvas-fürt borművészeti díjat, Mihály Gábor Munkácsy-dijas szobrászművész alkotását a művész kiállításának megnyitóján a Tihanyi Bencés Apátság Galériájában.
MTI Fotó: Nagy Lajos
Vágólapra másolva!
Február 23-án az Alfrédok ünnepelnek, és ezen a napon született többek közt Stohl András színész és Gerendás György vízilabdázó. Erősen felhős lesz az ég, többfelé lesz eső, záporeső. Újra összeül a köznevelési kerekasztal Budapesten, a pedagógus-szakszervezetek azonban nem lesznek jelen. Százegy diákolimpikon üzent Balog Zoltánnak. Tudja meg az Origótól, mi történt éjszaka és reggel. Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a hirugyelet@origo.hu címre.
Február 23-án az Alfrédok ünneplik névnapjukat, és a mai napon született Stohl Andás színész, Gerendás György vízilabdázó, Sipos F. Tamás énekes és Kasza Tibor énekes, műsorvezető.
07:49
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Erősen felhős lesz az ég
Erősen felhős, délutántól borult lesz az ég. Többfelé várható eső, záporeső, a déli szél megélénkül. A hőmérséklet reggel 3 és 9, délután 10 és 15 fok között alakul. Melegfronti hatás várható - írja a köpönyeg.
07:51
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Újra jár a HÉV
Mától a H5-ös HÉV ismét a Batthyány térig közlekedik.
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
07:54
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
101 diákolimpikon üzent a kormánynak
A diákolimpikonok az interneten tették közzé levelüket, amelyben azt írják, "a jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért".
Az euró jegyzése a hétfő esti 306,98 forintról 307,26 forintra emelkedett, a frank 278,81 forintról 279,33 forintra erősödött kedd reggel 6 órára. A dollár árfolyama 278,45 forintról 278,31 forintra gyengült. Az euró árfolyama a hétfő esti 1,1023 dollárról 1,1042 dollárra erősödött.
08:05
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Ismét ülést tart a köznevelési kerekasztal
Ismét összeül a köznevelési kerekasztal a fővárosban, a tanácskozás várhatóan több új résztvevővel bővül, ugyanakkor a pedagógus-szakszervezetek biztosan nem lesznek jelen.
08:10
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Hajdú Péter Fábry embereivel erősít
Showtime Hajdú Péterrel címmel indul új műsor a TV2-n, a Frizbi pedig búcsúzik a nézőktől. Hajdú a konkurenciától is elhappolt embereket - írja a Bors.
08:16
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Baleset Debrecennél
Debrecen északi elkerülőjén, a 354-es főút 7. km-énél egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött össze. A 35-ös és a 4-es főúti csomópontok között teljes útzár van érvényben, a forgalmat Hajdúböszörmény felé terelik.
08:20
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Emelkedett az olaj ára
Hétfőn az amerikai palaolaj-kitermelés csökkenése miatt emelkedett az olaj ára, a tőzsdék követték. Kedden az iráni export miatt csökkent az olajár, estek a tőzsdék Ázsiában. A német statisztikai hivatal ma közli, mennyivel nőtt a GDP 2015 végén, Amerikából kiskereskedelmi és ingatlanpiaci adatok várhatók.
Magyarországon a költségvetési tanács dönt az alapkamatról. A döntés borítékolható, marad az 1,35 százalékos alapkamat.
A Szent Margit kórház második emeletén, a patológián tűz ütött ki. A tűzoltók több kocsival a helyszínen vannak, az épületbe vízcső vezet be. A kórház működik, de senkit nem engednek se ki, se be. A füstszagot az ötödik emeleten is érezni lehet.
08:28
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Több ezer takarítót keresnek
Nagy a munkaerőhiány a szakmában, jelenleg öt-hatezer takarítót keresnek azonnali belépéssel Magyarországon - írja a Népszabadság.
08:34
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Felszállhatnak a drónok
Az olasz kormány beleegyezett abba, hogy Szicíliából felfegyverzett amerikai drónok szállhassanak fel azért, hogy az amerikai vezetésű nemzetközi erőket megvédjék az Iszlám Állam terrorszervezet támadásaitól - közölte egy olasz védelmi minisztériumi illetékes.
08:37
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Csoportos rablás
Négy személyt vettek bűnügyi őrizetbe az éjszaka salgótarjáni nyomozók. Zabar belterületén egy egyedül élő, időskorú férfit bántalmazott és rabolt ki a csoport éjszaka.
08:44
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Pusztított a ciklon
Lényegében a földdel tette egyenlővé a Fidzsi-szigetek egyikét a múlt hét végi ciklon - jelentette be Ewan Perrin, a helyi kormány szóvivője. A katasztrófa halottainak száma 29-re nőtt.
Az ausztrál hadsereg egyik mentőegysége által készített kép a ciklon után Forrás: AFP/Abis Chris Beerens
08:46
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Megvehetik a Népszavát
Kétszer meg akarták már venni a Népszavát, és most újabb ajánlattal keresték meg a lapot, így a hétvégére eldőlhet, hogy a dolgozói egyesülettel folyó tárgyalások eredményeként megszerzik-e a lap alapítói jogát - mondta Horváth László, a Geoholding Zrt. tulajdonosa a Klubrádió Szabad Sáv című adásában. Az esetről hosszabban írt a Világgazdaság.
08:51
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Nem segítenek a dohányzásellenes képek
Az Illinois-i Egyetem kutatói kimutatták, hogy nem rettentik el a dohányzókat a cigisdobozokon található, dohányzásellenes fotók. A Communication Research tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a dohányzók és nem dohányzók is zavarónak érzik a képeket, és úgy érzik, hogy a gyártók és a kormányzat jogtalanul próbálja befolyásolni őket.
08:54
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Jogszabályok az egészségügyért
Március végére, április elejére megszülethetnek azok a jogszabályok, amelyek segítik, hogy jobb, biztonságosabb legyen az egészségügy - mondta el a Népszabadság keddi számában megjelent interjúban Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.
Az érintett épületszintről húsz járóbeteget és dolgozót kísértek biztonságos helyre, a szint fekvőbetegei számára pedig elzárkózást rendeltek el.
Az egységek most turbóventilátorral szellőztetik át a kórházat, egyben átvizsgálják az épületet, keresik a tűz keletkezésének okát.
09:03
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Csökkenhet Kína devizatartaléka
Jelentősen csökkenhet Kína devizatartaléka az év végére, ha a központi bank a jelenlegi ütemben költ arra, hogy stabilan tartsa a nemzeti valuta árfolyamát és fékezze a tőkekiáramlást.
09:08
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Árverezik Szeremley Huba házát
Nem tudja kifizetni 25 millió forintos adósságát Szeremley Huba, ezért a bíróság árverezni kezdte badacsonytördemici birtokát és a mellette lévő szőlőbirtokait - írta a Blikk. Vagyonát 19 milliárd forintra becsülték néhány éve, amellyel hosszú időn keresztül a leggazdagabb 30 magyar üzletember közé tartozott.
A ház kikiáltási ára 31 millió forint.
Forrás: MTI/Nagy Lajos
09:15
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Ma dönt a cafeteria sorsáról az EU
Ma véget vethet az állami étkezési utalványok monopóliumának az Európai Bíróság, míg a Szép kártya rendszerében valószínűleg csak kisebb módosításokat ír elő - írja a Világgazdaság.
09:18
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Újoncok az elődöntőben
Két keleti csapat, a címvédő DVTK Jegesmedvék és a Debrecen, valamint két újonc, a MAC Budapest és a Fehérvár AV19 vívja a jégkorong MOL Liga szerdán kezdődő elődöntős párharcát.
09:22
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
A határzár nélkül nincs esély
A határzár fontos műszaki akadály, amely nélkül esélyünk sem lenne a migrációs hullám feltartóztatására - mondta Bakondi György az M1 aktuális csatornán azokra a felvetésekre, amelyek szerint nincs szükség a határzárra.
A kormányfő belbiztonsági főtanácsadója kiemelte, hogy tavaly, a zárás előtt 8-10 ezer illegális bevándorló lépett be az országba, ha nem lenne határzár, sok százezer migráns tartózkodna ma Magyarországon.
09:25
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Baleset a Szentendrei úton
Rendőrök helyszínelnek a Szentendrei úton. A Raktár utcánál, a város felé, három autó ütközött a belső sávban. Mentő is van a helyszínen - közölte az Origóval egy autós. A sor egészen Csillaghegyig torlódik.
09:29
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Rájuk vadászik majd a NAV
Jelentős és pozitív előrelépés, hogy az adóhatóság differenciáltan kezeli az adózókat, a gyakorlatban azonban ez nem jelent majd lényeges változást a vizsgálatokban. Az ugyanis, hogy jó vagy rossz adózóval áll szemben az ellenőr, csak a vizsgálat végén derül ki - mondta Dr. Réczei Géza, a Winkler, Barna és Társai Ügyvédi Iroda adószakértő ügyvédje.
Idén sem éri el a közfoglalkoztatottak fizetése az 52 ezer forintot, így már huszonkétezer forinttal visznek haza kevesebbet, mint a minimálbérből élők - írja a Magyar Nemzet.
A közfoglalkoztatottak bruttó bére a tavalyihoz hasonlóan idén is 79 155 forint, míg a középfokú iskolai végzettséget, illetve a középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben alkalmazott közfoglalkoztatottak bére továbbra is 101 480 forint. Egy 8 órában dolgozó közmunkás így nettó 51 847 forintot vihet haza, szakképzettként pedig 66 469 forintot kap havonta.
09:35
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Kövér László precedensről beszél
Nem megoldásról, hanem precedensről van szó a bevándorlási kvóták ügyében, amely arról szól, hogyan lehet újabb lépést tenni az Európai Egyesült Államok irányába szerződésmódosítás nélkül – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Karc FM kedd reggeli műsorában.
Kövér László szerint nem megoldás a bevándorlási kvóta Forrás: AFP/Attila Kisbenedek
A házelnök értékelése szerint a visegrádi négyek nem azért „ágálnak” a kvóta ellen, mert ne tudna elviselni a költségvetésük, a társadalmuk 1-2 ezer migránst, hanem azért, mert ha befogadják őket, akkor holnap semmi sem akadályozza meg az Európai Uniót, hogy „ki tudja, hány tízezer migránst varrjanak a nyakunkba, holnapután meg olyan döntéseket erőszakoljanak ránk, amit mi nem akarunk, és aminek nincs meg a közösségi jogban az alapja”.
09:40
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Kitiltott akkumulátorok
Április 1-jétől tilos lesz rakományként utasszállító repülőgépeken lítium-ion akkumulátorokat szállítani - döntött a Nemzetközi Polgári Légiközlekedési Szervezet (ICAO).
Az indoklás szerint a lítium-ion akkumulátorok azért veszélyesek, mert akár olyan tüzet is képesek okozni, amely elpusztíthatja a repülőgépet.
09:45
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Belgrád nem engedi be a migránsokat
Belgrád nem engedi be az afgán migránsokat addig, amíg Ausztria korlátozó intézkedéseket tart fenn - ismertette a szerb lépéseket Nebojsa Stefanovic belügyminiszter.
A tárcavezető hozzátette: országa nem lesz a migránsok gyűjtőközpontja.
09:50
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Segíthet a csontritkuláson a szilva
A röntgenek és CT-k által kibocsájtott ionizáló sugárzás miatt jelentkező csontvesztésre lehet megoldás az aszalt szilva a Texasi A&M Agrilife Kutatóközpont tudósai szerint.
A szárított szilva olyan bioaktív vegyületeket tartalmaz - például a polifenolokat -, amelyek gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkeznek - olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.
09:52
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Lemondott az Opera fő-zeneigazgatója
Halász Péter 2010 óta rendszeresen vezényelt az Operában, amelynek 2013. augusztus 23-tól lett megbízott, majd kinevezett fő-zeneigazgatója.
A karmester megerősítette a Népszabadság információit, de kommentálni nem akarta. Annyit árult el, azokat a karmesteri munkákat megcsinálja – jövőre is –, amelyekre leszerződött. A lap úgy tudja, szakmai okai voltak a lemondásának, többek között az, hogy leváltották a zenekar igazgatóját, Simon Bélát anélkül, hogy ezt vele egyeztették volna.
Halász Péter Forrás: MTI/Bruzák Noémi
09:56
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Nisikori egy órát volt pályán
A második helyen kiemelt Nisikori Kej könnyed győzelemmel jutott a második fordulóba az 1,58 millió dollár (436 millió forint) összdíjazású acapulcói keménypályás férfi tenisztornán.
10:01
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Beszámítható a gyilkos
A pszichiátriai szakvélemény szerint beszámítható, így bíróság elé állítható az az ultraortodox zsidó férfi, aki a 2014-es gázai háború előtt kitervelte és irányította egy palesztin tizenéves bosszúból elkövetett meggyilkolását.
10:07
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Áldozatokat követelt a tél
Magyarországon február közepéig 147-en fagytak meg tavaly ősz óta, tízzel többen, mint a múlt télen - tudatta a Magyar Szociális Fórum legújabb jelentésében.
A tél eddigi legidősebb áldozata 93 éves volt, a legfiatalabb pedig 16 éves.
10:13
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Nőtt a halálozások száma
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015-ben, mint tavalyelőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A jelentés szerint 2015-ben 91 700 gyermek jött világra, és 131 600-an hunytak el.
A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. évi 34 798-cal szemben 2015-ben 39 900 főre nőtt.
10:16
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Jól pörgött a kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom a decemberi 5,0 százalékos emelkedést beleszámítva 5,5 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, és 5,6 százalékkal a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.
A naptárhatástól megtisztítva decemberben 4,5 százalékos volt a forgalom növekedése - erősítette meg második becslése alapján a hónap elején kiadott előzetes számokat kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
10:20
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Vízhiány India fővárosában
Tartálykocsiból töltik meg vödreiket és kannáikat a helyiek Újdelhiben.
Az indiai főváros lakosságának mintegy húsz százaléka nem rendelkezik saját vízforrással, ők kénytelenek ilyen módon hozzájutni a szükséges vízhez.
Vízvételezés Forrás: MTI/AP/Bernat Armangue
10:24
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Gyengülés a tőzsdén
A londoni FTSE100 indexe 0,73 százalék, a frankfurti DAX-30 0,88 százalék, a párizsi CAC40 pedig 0,84 százalék mínuszban kezdte a kereskedési napot.
10:28
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Megvan az ötvenedik győzelem
Megszerezte ötvenedik győzelmét a címvédő Golden State Warriors az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság 2015/16-os szezonjában.
A Stephen Curry vezette oaklandi együttes az Atlanta Hawks otthonában 102-92-re nyert, ezzel az NBA történetében a leggyorsabban, 55. találkozóján aratta félszázadik sikerét. A korábbi rekordot a legendás Chicago Bulls tartotta.
10:32
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Meghalt az Indiana Jones-filmek operatőre
Százhárom éves korában elhunyt Douglas Slocombe brit operatőr, aki Steven Spielberggel együtt forgatta az Indiana Jones-trilógiát.
Douglas Slocombe és Steven Spielberg az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag forgatásán Forrás: Origo
10:38
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
A mandula a sikeres diéta titka
A Floridai Egyetem kutatása kimutatta, hogy napi egymaroknyi mandula képes nagymértékben fellendíteni a diéta sikerességét. A 14 hetes kísérlet során a mandulafogyasztók sokkal több fehérjét és kevesebb üres kalóriát fogyasztottak, mint azok, akik nem ettek meg napi egy marékkal - olvasható a Science Daily hírportálon.
10:40
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Gond van a jelzőlámpákkal
Nem működnek a jelzőlámpák a Krisztina körúton az Attila útnál, a Csaba utcánál és a Széll Kálmán térnél.
10:44
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Steve Jobs és Bill Gates egy musicalben
Musicalben mutatják be a Broadwayn a két technológiai óriás, Steve Jobs és Bill Gates versengését.
A Longacre Színházban április 21-én mutatják be a Hal Goldberg zenéjével, Jordan Allen-Dutton és Erik Weiner szövegkönyve alapján készült, Nerds című musicalkomédiát.
10:47
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Emberölés miatt körözött férfit fogtak el
Egy emberölés miatt körözött francia férfit fogtak el a rendőrök a szerb-magyar zöldhatáron Mórahalom térségében.
10:51
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Tatárszentgyörgyre emlékeznek
A hét évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi gyilkosságra emlékeznek kedd délután a Bazilikánál. 2009. február 23-án agyonlőttek egy ötéves kisfiút, ifjabb Csorba Róbertet és 27 éves édesapját, Csorba Róbertet, akiknek holttestét egy tatárszentgyörgyi lakástűz során találták meg.
A gyilkosok pere idén januárban emelkedett jogerőre, tényleges életfogytig tartó büntetést kapott Kiss Árpád, Kiss István, valamint Pető Zsolt.
10:55
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Ultimátumot kapott Kenya
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) áprilisig adott haladékot Kenyának arra, hogy szabályzatát a nemzetközi doppingkódexnek megfelelően alakítsa át, különben a "nem megfelelő" besorolás alá kerül, ami az ország sportolóinak olimpiai szereplését is veszélyeztetheti.
11:00
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Dagad Merkel lehallgatási botránya
Újabb dokumentumok kerültek elő Angela Merkel lehallgatási ügyében. Sokkal kiterjedtebb volt a német kancellár megfigyelése, mint az eddig ismeretes volt- írja a Focus.de.
Az amerikai titkosszolgálat (NSA) többek között nyomon követte Merkel megbeszéléseit Ban Kimun ENSZ-főtitkárral és számos európai államfővel. A kancellár telefonbeszélgetéseibe évekig hallgattak bele amerikai titkos ügynökök.
Forrás: AFP//John Macdougall
11:03
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Kevés nádat arattak a Balatonon
A kívánatos mennyiség töredékét, mintegy 65 hektárnyi nádat sikerült csak levágni a Balatonnál, ahol két éve nem alakult ki olyan, kellő ideig tartó jégvastagság, hogy nagygéppel lehessen aratni.
11:07
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Csak szolgálati fegyverrel távozhatnak
Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, Gadi Ejzenkot elrendelte, hogy a harci alakulatok katonái ezentúl csak szolgálati fegyverükkel együtt hagyhatják el a laktanyát, amikor eltávozásra mennek.
A parancsot egy merénylet miatt adták ki: a palesztin támadók egy áruházban halálra késeltek egy szabadságon lévő katonát, aki puszta kézzel sietett a megtámadott vásárlók segítségére, mert fegyverét a laktanyában kellett hagynia.
11:12
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Újabb válságokra kell készülni
Egy biztonságpolitikai kockázatot sem szabad lebecsülni - hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
A közelmúltban Magyarországot érintő legfontosabb biztonsági kihívások közül az orosz–ukrán konfliktust, a párizsi merényleteket, valamint az illegális migrációs nyomást említette, és kiemelte, hogy mindezek mellett újabb válságokra, biztonsági kihívásokra is fel kell készülni.
11:13
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Megvan az Utazás kiállítás időpontja
Idén március 3. és 6. között rendezik meg Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét, a 39. Utazás kiállításon a látogatók 28 ország 350 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - jelentették be a szervezők a sajtótájékoztatón.
11:17
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Elmaradások a törzstőkeemelésben
Országszerte még 129 295 kft.-nek kell a hátralévő három hétben megemelnie a törzstőkéjét, ebből 52 615 cég fővárosi. A tanácsadó cégek vannak leginkább elmaradva a törzstőkeemeléssel - közölte a ceginfo.hu.
11:20
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Rekordot döntött a HIV-re keresők száma
Amikor Charlie Sheen amerikai színész tavaly novemberben bejelentette, hogy HIV-pozitív, minden eddigi amerikai rekordot megdöntött azoknak a száma, akik az interneten a HIV-re kerestek rá - írta a Los Angeles Times.
11:23
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Emelkedik a nagyvállalatok támogatása
Tavaly 14 magyarországi nagyvállalattal 3 milliárd forint értékű fejlesztési támogatásról kötött szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium, így 8,7 milliárdnyi beruházást és 500 munkahely megteremtését segítette.
Az idén ötszörösére emelkedik ez a pályázati forrás, azaz 15 milliárd forint lesz - jelentette be az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában Marczinkó Zoltán István kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
11:26
február 23, 2016
Vágólapra másolva!
Halálos áldozata is van a vonatbalesetnek
Kisiklott egy személyszállító vonat Hollandia középső részén, miután egy kereszteződésben összeütközött egy darus kocsival.
Az első jelentések szerint egy halottja van a Dalfsen település mellett történt szerencsétlenségnek, többen megsérültek, de pontos számuk nem ismert.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!