Mutatjuk a kormány legújabb bejelentéseit - Élőben a Kormányinfóról
2021. augusztus 21. 11:10
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart augusztus 21-én, szombat délelőtt 11 órakor.
Újjáépítették az impozáns Aranyvonatot, amely az államalapító halálának 900. évfordulójára készült még 1938-ban, azonban a második világháború alatt megsemmisült. Hatalmas tömeg akarja megnézni a Kossuth téren.
Minden idők legnagyobb ünnepi tűzijátékát rendezték meg idén Budapesten. A két évvel ezelőttihez képest nyolcszor annyi rakétát, összesen mintegy 40 ezer darabot lőttek fel a 35 perc alatt. De volt fényfestés, és drónokat is bevetettek.
Kezdődik a Kormányinfó.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy tegnap ülésezett a kormány az afganisztáni helyzet miatt is. 20 évvel ezelőtt amerikai kérésre mentünk be, és most ezért hagytuk el az országot. Teljesen kaotikus helyzet van az országban, az ellenőrzést a tálibok gyakorolják - tette hozzá. A fő cél, hogy a magyarokat kihozzuk. Ez egy kudarcos misszió volt, amit értékelni kell - mondta a miniszter.
Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség vezérkari főnöke arról beszélt, hogy Kabul mellett van egy műveleti terület, ahová az embereket viszik előre. Nincsen végső határideje a kimenekítési műveletnek. 78 embert helyeztek eddig biztonságos helyre. Sem a műveletet, sem a katonák biztonságát nem segíti, ha valakik megpróbálják felkutatni a honvédségi akciót - tette hozzá.
A honvédség vezérkari főnöke közölte, hogy a szövetségesekkel működnek együtt Afganisztánban. A misszió legnagyobb eredménye, hogy a magyar katona elismertsége nagyon nagyot nőtt.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy nem tárgyalunk a tálibokkal.
Gulyás az Origo kérdésére azt mondta, hogy jelentős migrációs hullámra számítanak. Mindenki azt mondja, hogy a 2015-ös migrációs hullám nem valósulhat meg, ezért a környező országoknak kell segítséget adni. Semmilyen kvótát nem fogadunk el - tette hozzá. Egyelőre a szövetségeseinket és a magyarokat próbáljuk menteni.
Ruszin Romulusz azt mondta, hogy egyelőre nem tudják, pontosan hány magyar állampolgár van Afganisztánban. Semmi mással nem lehet összehasonlítani az 1956-os magyar forradalmat - mondta egy másik kérdésre Gulyás. Az amerikai demokráciaexport kudarcot vallott - mondta a miniszter.
Akik életveszélyben lennének, és a szövetségeseink, azokat befogadjuk - mondta kérdésre Gulyás.
A közvetlen magyar misszióval együttműködők egy szűk kör - mondta kérdésre Gulyás. Nincs lezárva a lista, akiket ki kell menteni - mondta a vezérkari főnök.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a határőrség felkészült a migrációs hullámra.
Gulyás arról beszélt, hogy Közép-Európában a legkedvezőbb a járványügyi helyzet. A negyedik hullám Nyugaton megindult, és erre utaló jelek nálunk is vannak. Ide is meg fog érkezni a negyedik hullám, de ez alapvetően el fog térni a korábbiaktól.
Mindenkinek köszönetet mondott a miniszter, hogy beoltatta magát. A hatékony védekezési eszköz az oltás. Ha valaki megbetegszik oltottan, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy súlyos állapotba kerül.
Nincs érdemi különbség az egyes oltások között - mondta Gulyás. Mindenkit felkeresnek az idősek közül, akik eddig nem oltották be magukat. 165 ezren vették fel eddig a harmadik oltást. Közel 8 millió vakcina áll rendelkezésre - mondta a miniszter.
A fiatalok oltása a 12-18 éves korosztályban augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án lesz az iskolákban, tömeges oltási akció keretében - mondta Gulyás. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, aki eddig nem tette. Nem kerül sor az ország lezárásra, munkahelyi korlátozás sem kell - tette hozzá. Újabb oltási akció indul majd ősszel - mondta Szentkirályi Alexandra.
Nem várt sikert ért el a magyar gazdaság azzal, hogy sikerült elérni a 2019-es teljesítményt - mondta kérdésre Gulyás. Bízik benne, hogy sikerül elérni az 5,5 százalékos idei bővülést. Eddig soha nem látott nyugdíjprémiumot tudnak majd visszafizetni.
Hivatalos várakozás a 6 százalék feletti növekedés. A cél, hogy a magyar gazdaság el tudja kerülni a segélyalapú gazdaságpolitikát.
Orbán Balázst politikai igazgatóvá nevezte ki a miniszterelnök. A Miniszterelnökség államtitkára marad, de a miniszterelnök mellett is fog dolgozni.
Közlekedési káosz, hatalmas dugók jellemzik Karácsony tevékenységét, egyre több a hajléktalan, és a köztisztaság helyzete is romlott Budapesten - mondta kérdésre Gulyás. Nem tud a kormány főpolgármesteri hatásköröket gyakorolni helyette.
Nevetséges, amikor a Pride-on résztvevők nevezik giccsparádénak az állami ünnepet - mondta kérdésre Gulyás. Nagyon nagy volt az érdeklődés az események iránt. Csak Budapestnek akkora bevételt jelentett a mostani ünnep, hogy bőven fedezi a tűzijáték költségeit. Jogállami körülmények között nem értelmezhetőek Gyurcsány és Jakab fenyegetőzései, ha pedig Gyurcsány tér vissza a hatalomba, akkor nem számíthatunk jogállami keretekre az országban - mondta kérdésre Gulyás.
A kormány nem tervez semmilyen Unióból való kilépést - mondta kérdésre Gulyás. A helyreállítási alap ügyében nem történt előrelépés a nyári szabadságolások miatt - mondta egy másik kérdésre.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy Magyarország számára az uniós tagság egyértelmű érdek. Az, hogy 7 vagy 14 év múlva milyen lesz az Unió helyzete és Magyarországé, azt nem lehet pontosan megmondani.
A Norvég Alap kapcsán azt mondta, hogy az a pénz jár nekünk. Két lehetőség van: jogi úton lehet-e lépni, a másik pedig, hogy Norvégia esetében vétózni fog Magyarország, amikor újra kell tárgyalni a közös piachoz való hozzáférésüket.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy olcsóbb lesz a hulladékrendszer fenntartása, ha 35 éves koncesszióba kerül. Ez részben környezetvédelmi zöldprogram - tette hozzá. Úgy látja, a koncesszió lényegesen nagyobb hatékonysággal tudja majd segíteni a szemét újrahasznosítását.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy plakátokon szereplő feliratok miatt nem érdemes pert indítani. A határon túli magyarok közösségi jogaiért mindig kiállunk - mondta egy másik kérdésre.
A kormány figyelembe veszi az Alkotmánybíróság döntését a lakásbérleti törvénnyel kapcsolatban.
Nem érték el az Oroszország elleni uniós szankciók a céljaikat - mondta egy másik kérdésre Gulyás. Egyes uniós országok számára is nagy sérelemmel jártak a szankciók.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy érdemes megvizsgálni, hogy az Európai Bizottság mellett avatkozzon közbe Magyarország a minority safe packot ért szlovák támadás miatt.
Véget ért a Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.