Egyperces néma csenddel tisztelgett a csütörtökön 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit uralkodó előtt az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács. Részvétüket fejezték a nemzetközösségi államok, az afrikai és az amerikai kontinens, valamint Ázsia több országának vezető is.
Az ENSZ-közgyűlés ülésének kezdete előtt Abdulla Sahíd elnök részvétét fejezte ki a brit népnek. Közölte, hogy később hivatalos tiszteletadást is tartanak majd.
Antony Albanese ausztrál kormányfő - akinek országának államfője II. Erzsébet volt - részvétét fejezte ki az uralkodó miatt, és hangsúlyozta, hogy "hűséggel, becsülettel és humorral" végezte a feladatát, uralkodása idején Ausztrália és Nagy-Britannia kapcsolatai érettebbé és fejlettebbé váltak".
Tudom, hogy az Új-Zélandon élők nevében beszélek, és fejezem ki mindnyájunk legmélyebb együttérzését a királyi család tagjainak a királynő elhunyta miatt. Számunkra nagyon csodált és tisztelt uralkodó, számukra édesanya és nagyszülő volt
- mondta Jacinta Ardern új-zélandi kormányfő.
Új-Zélandon félárbocra eresztik a lobogókat és állami megemlékezést tartanak.
Az új uralkodó, III. Károly immár Új-Zéland új államfője.
Draupadi Murmu indiai államfő a Twitteren hangsúlyozta, hogy II. Erzsébet halálával nagy személyiséget veszített el a világ. Számos afrikai ország elnöke - közöttük Macky Sall szenegáli államfő, az Afrikai Unió soros elnöke - is részvétét fejezte ki II. Erzsébet halála miatt. Kenya megválasztott elnöke, William Ruto Twitter-üzenetében tolmácsolta a brit népnek országa részvétét. II. Erzsébet trónörökösként Kenyában tartózkodott, amikor apja, VI. György 1952. február 6-án elhunyt.
Az argentin kormány rövid Twitter-üzenetben tudatta fájdalmát II. Erzsébet halála után, és mint írta, osztozik a brit néppel és a királyi családdal a gyászban. A részvétüzenet nem tesz semmilyen utalást a Malvin-szigetekre, amelyek felett Argentína továbbra is magának követeli a fennhatóságot. A két ország közötti vita 1982-ben rövid háborúhoz vezetett, miután argentin csapatok megszállták a szigeteket. A háborúban 649 argentin és 255 brit esett el, valamint a szigetek három lakosa hunyt el.
Jair Bolsonaro brazil elnök háromnapos gyászt rendelt el a brit uralkodó iránti részvét jeleként.
Részvétét fejezte ki a királynő halála miatt Nicolás Maduro venezuelai elnök is Twitter-üzenetben.