Befejezték a nyomozást az Északtej volt vezetői ellen

Vágólapra másolva!
Befejeződött a nyomozás az Északtej Rt. volt vezetői ellen. Dobos Ferencet, a cég volt vezérigazgatóját - egykori kisgazda megyei elnököt - és társait hűtlen kezeléssel, csődbüntettel és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsítja a rendőrség. Az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre.
Vágólapra másolva!

Hűtlen kezeléssel, csődbűntettel, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsítja a miskolci székhelyű Északtej Rt. vezetőit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, amely az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a városi ügyészségnek.

A fokozott ügyészségi felügyelet mellett folytatott nyomozás során a szükséges iratok áttanulmányozása, valamint a kirendelt könyvszakértő véleménye megerősítette az Északtej vezetői elleni gyanút. A nyomozást a társaság privatizációja, illetve az ahhoz kapcsolódó cégek szerepének tisztázása miatt folytatta a rendőrség.

Ez év március 6-án az Északtej három vezetőjét gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A három vezetőt őrizetbe vették, két személyt azonban időközben szabadon engedtek. Dobos Ferencet, a cég elnök-vezérigazgatóját - aki ez év elején még a Független Kisgazdapárt megyei elnöke volt, és akit azért mentettek fel posztjából, mert "üzleti tevékenységének szellemisége összeegyeztethetetlen volt a párt számára" - előzetes letartóztatásba helyezték. Az üggyel kapcsolatban egyelőre több részlettel nem szolgált a rendőrség.

Korábban:

Őrizetbe vették az Északtej több vezetőjét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!