Mikola István egészségügyi miniszter és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere megbeszélést folytatott csütörtökön az Egészségügyi Minisztériumban. A találkozóról közleményt adtak ki pénteken, amelyből kiderül, hogy Demszky Gábor a fővárosi önkormányzat 2002. évi költségvetéséből 400 millió forintot ajánlott a népegészségügyi program megvalósítására. Ezt többek között a budapestiek szűrésére használják majd fel - mondták el a fővárosi önkormányzatnál.
Mikola István elmondta a főváros vezetőjének, hogy a minisztérium az égési sérült gyermekek ellátására országos centrumot jelöl ki, a már meglévő két vidéki központ mellett. Azt egyelőre nem árulta el a tárca vezetője, hogy melyik kórházban működik majd a központ. Korábban az égési sérült gyerekek nehézkes mentése miatt merült fel az igény egy új központ megnyitására, amely országos feladatokat is elláthat. A központnak helyet adó kórház megnevezéséig még további szakmai egyeztetésekre van szükség - hangzott el a csütörtöki találkozón. Novemberben több mint 400 kilométert utazott két, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett kisgyerek. Először Kecelről Kiskunhalasra, ezután Szegedre, onnét Budapestre, majd Miskolcra szállították őket.
A Péterfy Sándor utcai kórházban lévő toxikológiai osztállyal kapcsolatban a két vezető csütörtökön mindössze arról állapodott meg, hogy január végére döntés születik: milyen formában működjön tovább az osztály. A toxikológiai osztály országos feladatot lát el, és képtelen előteremteni a saját finanszírozására való összegeket - mondta Ikvai Szabó Imre, a fővárosi önkormányzat egészségügyi szakértője. A finanszírozásról azt mondta: a miniszter hajlott az együttműködésre, konkrét támogatásról azonban nem tudtak megállapodni. Jelenleg arra van esély, hogy rendkívüli működési finanszírozáshoz juthat a kórház.
A megbeszélésen szó esett a Nyírő Gyula kórházban, valamint a Jahn Ferenc kórházban működő detoxikálókról is. A fővárosi önkormányzatnál azt mondták: az osztályok finanszírozási problémáját a miniszter vetette fel. A működésükhöz minden évben rendszeresen hiányzó milliárdoknak a fővároshoz juttatásáért azonban a kormány nevében nem vállalhat felelősséget. A két fővárosi kórház az év végére gazdasági válsághelyzetbe került az elégtelen finanszírozás miatt. A Nyírő Gyula Kórháznak 12 millió, a dél-pesti Jahn Ferenc Kórháznak pedig több mint 190 millió forintra rúg a 60 napja ki nem fizetett szállítói tartozása. A fővárosi önkormányzatnál elmondták: a két eladósodott kórházban levő osztályokat a hiányzó pénzek ellenére is kénytelenek tovább működtetni.
A fővárosnál elmondták: ebben a parlamenti ciklusban címzett támogatásból nem indult új kórházi beruházás Budapesten. A főváros azonban nem várhat tovább, "előre menekül", és beruházásokba kell fogjon - mondta Ikvai-Szabó - az állandó csődkezelés ugyanis tarthatatlan. Ehhez nem nélkülözhető az állami pénz sem. A jövő évi címzett támogatásokról már döntöttek, így ezekből ismét nem folyik be egy fillér sem a főváros egészségügyi rendszerébe. Mikola István és a főváros szakértői a legtöbb szakmai kérdésben azonos állásponton vannak - mondta Ikvai Szabó Imre, majd hozzátette: ha elgondolásaikban a kormány továbbra sem talál szakmai kifogásokat, jövőre már nem lehet elutasítani a címzett támogatásokra benyújtott fővárosi kérelmeket.
Korábban:
Mikola pénz nélkül ígért százmilliókat
Az orvosok elégedetlenek, mégsem sztrájkolnak