Az SZDSZ a küszöbbel versenyez, de az MSZP-vel kormányra is kerülhet

A Szabad Demokraták Szövetsége a rendszerváltás idején az MDF mellett a legnagyobb párt volt. Mindkét nagy rendszerváltó szervezet jelentősen meggyengült az elmúlt tíz évben. Az SZDSZ egyre gyengébb eredményeket ért el a választásokon, és 1994-98-as kormányzati szerepe különösen rosszat tett népszerűségének. A párt saját meghatározása alapján liberális elkötelezettségű, és különösen érzékeny az emberi jogokkal kapcsolatos problémák iránt. Bár a gazdaság liberalizációja mellett van, támogatja az állam szociális szerepvállalását is. Az SZDSZ-t ellenfelei sokszor támadják túlzott kozmopolitizmussal, jobboldali politikusok nemegyszer hazaárulónak is nevezték a pártot.

de

Az SZDSZ a demokratikus ellenzékből szerveződött. A párt több meghatározó politikusa a hetvenes évek végétől részt vett ellenzéki tevékenységekben, melyek 1981-től tekinthetőek szervezettnek, amikor megjelent a Beszélő című szamizdat újság első száma. A szerkesztésben részt vett a párt több későbbi politikusa, többek között Pető Iván, Magyar Bálint és Demszky Gábor is. A nyolcvanas évek második felében több illegális március 15-i tüntetéssel és szamizdat irodalom terjesztésével hívták fel magukra a figyelmet. 1985-ben Monoron az első ellenzéki fórumon a későbbi MDF-es és MIÉP-es Csurka István, illetve Csoóri Sándor mellett az SZDSZ-ben politikussá lett Bauer Tamás és Kis János tartottak előadást. Később az ellenzéki körök útjai szétváltak, majd az első választások előtt politikai ellenfelekké váltak. A Beszélő 1987-ben közölte Társadalmi Szerződés című manifesztumát, amelynek első mondata ez volt: "Kádárnak mennie kell".

1988. május elsején vált a demokratikus ellenzék formailag is szervezetté, ekkor alakult a Szabad Kezdeményezések Hálózata. 1988. november 13-án a Hálózat Jurta Színházban ülésező képviselői úgy döntöttek, párttá alakulnak, és megalapították az SZDSZ-t. A párt részt vett az Ellenzéki és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain, legtöbbször Tölgyessy Péter, Magyar Bálint és Mécs Imre képviselte az SZDSZ-t. A rendszerváltás jogi formáját meghatározó megállapodást az SZDSZ és a Fidesz nem írták alá, mert nem került bele, hogy a köztársasági elnököt csak a parlamenti választások után választják meg. Az akkor még jó kapcsolatokat ápoló liberális pártok népszavazást kezdeményeztek az ügyben, amihez további három kérdést is kapcsoltak. (A kérdések lényege: csak a parlamenti választások után legyen-e köztársasági elnöke az országnak - az MSZP itt nemmel szavazott-, az MSZMP elszámoljon-e a vagyonával, a pártok vonuljanak-e ki a munkahelyekről, valamint szüntessék-e meg a Munkásőrséget.) Az MDF bojkottra szólította fel híveit, a kisgazdák, az SZDSZ, a Fidesz és a szociáldemokraták a négy igent támogatták, az MSZP egy nem, három igenre biztatta az embereket. A választáson a négy igen győzött.

Az első választások idején a kampány legélesebben az SZDSZ és az MDF között folyt. Ekkoriban kezdődött az a kulturális háború, amely sokáig nagyon élesen megosztotta a magyar közéletet, és leegyszerűsítve az SZDSZ-t urbánus, kozmopolita, zsidós pártnak, míg az MDF-et népi, konzervatív erőnek könyvelte el. Ekkor érték az SZDSZ több politikusát olyan támadások, melyeket néha azóta is lehet hallani: néhányuk szülei az ÁVH-nál dolgoztak, a hatvanas években maoisták voltak, valójában a szélsőbaloldalhoz kötődnek. Közben az SZDSZ a kampány alatt élesen támadta a kommunista hatalmat, és több 1956-os forradalmár is vezetője volt a pártnak.

A legerősebb ellenzéki párt

Az 1990-es választásokon az SZDSZ 21,39 százalékot szerzett, és 92 képviselőjével a második legnagyobb parlamenti párt lett. A Fidesz és az SZDSZ a második forduló előtt kölcsönösen visszaléptette jelöltjeit. Az SZDSZ ellenzékbe került, de komoly parlamenti ereje volt, a kormánynak szüksége volt a szabad demokratákra a 2/3-os törvények elfogadásához. Ezért az MDF és az SZDSZ paktumot kötött a választások után, amelynek értelmében jelentősen csökkentették a 2/3-os törvények számát, és az SZDSZ megkapta a köztársasági elnök jelölésének jogát. Az SZDSZ egyik ügyvivőjét, Göncz Árpádot jelölte. Gönczöt 1995-ben újraválasztották a képviselők, már az MSZP-SZDSZ kormány idején. 1990 őszén az önkormányzati választásokon az SZDSZ különösen jól szerepelt, a pártok közül a legtöbb szavazatot szerezte, Demszky Gábort budapesti főpolgármesterré választották.

Az első ciklus alatt az SZDSZ többször is elnököt váltott, és többször is belső válságról szóltak a tagok. Kis János pártelnök - aki nem volt parlamenti képviselő - 1991-ben lemondott. A párt utódjának Tölgyessy Pétert választotta, aki nem állt közel az SZDSZ magjának nevezett, már az illegalitásban együttműködő politikusokhoz. Tölgyessy megválasztása után Pető Iván lemondott frakcióvezetőségéről, és a párt több ismert politikusa nem jelöltette magát az ügyvivői testületbe. Tölgyessy alatt három platformra szakadt az SZDSZ: Tamás Gáspár Miklós és Hack Péter vezetésével Liberális Konzervatív Unió, Pető Iván és Magyar Bálint (hosszú távon a párt két legmeghatározóbb politikusának szervezésében) a Szabadelvű Kör, illetve Tölgyessy Péter körül a Polgári Demokrata Kör osztotta meg a pártot. Az első két csoport kiegyezett egymással, és ez 1992-ben Tölgyessy bukásához vezetett. Az SZDSZ új elnöke Pető Iván lett. Ezzel a párt baloldali szárnya kerekedett felül.

Az 1991 végén alakult Demokratikus Chartában is Petőék köre vett részt. A Charta civil kezdeményezés volt, de az MSZP és az SZDSZ több politikusa is támogatta. Megalapítását először Bauer Tamás és Kis János szorgalmazta közös cikkükben. A Charta több kormányellenes tüntetést szervezett 1993 végéig, és a Chartával kezdődött meg az érdemi együttműködés az SZDSZ és az MSZP között. A Fidesz ekkoriban és részben emiatt kezdett eltávolodni az SZDSZ-től.

Pető elnöksége alatt lett frakcióvezető Kuncze Gábor, aki addig ismeretlen politikusnak számított. 1994-ben már ő volt a párt miniszterelnök-jelöltje. 1993-ban kezdett közeledni az SZDSZ-hez a Fideszben korábban meghatározó politikus, Fodor Gábor, aki 1994-ben már szabad demokrataként lett képviselő. Vele együtt csatlakozott az SZDSZ-hez a korábban fideszes Molnár Péter és a Fidesz 1990-es főpolgármester-jelöltje, Ungár Klára is.

Az első ciklus alatt az SZDSZ és MDF közötti harc legfontosabb színtere a média volt. A közszolgálati tévék és rádiók vezetőit Antall József megpróbálta leváltani, de ezt Göncz Árpád több mint egy éven keresztül nem volt hajlandó aláírni. Göncz 1992-es Kossuth téri kifütyülése, tüntetések sorozata fokozta a feszültséget a politikai életben.

1993-ban az SZDSZ a Fidesszel, az Agrárszövetséggel és a Vállalkozók Pártjával kötött választási szövetséget. A választáson a párt 19,74%-kal a második helyen végzett, és 69 mandátumot szerzett.

Koalíció az MSZP-vel

Az MSZP 1994-ben több mint 50%-os többségbe került a parlamentben, így elvileg egyedül is képes lett volna a kormányzásra. Az MSZP mégis koalíciós ajánlatot tett az SZDSZ-nek és a Fidesznek is. A Fidesz eleve elzárkózott a tárgyalásoktól, de a szabad demokraták hosszú vita után igent mondtak az MSZP hívásának. Az SZDSZ azzal érvelt, hogy a korábban általuk is vállalhatatlannak, az MSZMP utódjának nevezett párttal azért kell koalícióra lépni, hogy az MSZP mellett legyen egy liberális kontroll, és az ország sanyarú gazdasági helyzetének megoldása fontosabb, mint a posztkommunista politikusokkal való együttműködés erkölcsi problémája. Az első forduló előtt, április 24-én Kuncze Gábor még határozottan azt állította, hogy nem lesz koalíció az MSZP-vel. Az első forduló után ezt úgy módosította, hogy ha az MSZP több mint 50%-ot szerez, akkor nem lesz koalíció. Magyar Bálint pedig azt mondta, hogy ha Horn Gyula lesz a miniszterelnök, akkor nehezen képzelhető el koalíció az MSZP-vel. Amikor a második forduló után kiderült, hogy az MSZP megszerezte a mandátumok több mint felét, a tárgyalások mégis megkezdődtek. Június elején az SZDSZ küldöttgyűlése felhatalmazta a párt vezetését a szövetség megkötésére.

Az SZDSZ három tárcát kapott a Horn-kormányban: Fodor Gábor, majd Magyar Bálint vezette a kulturális és közoktatási minisztériumot, Lotz Károly a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumot, a belügyminiszter és koalíciós miniszterelnök-helyettes pedig Kuncze Gábor lett. A négyéves kormányzás alatt sok komoly vitája volt az SZDSZ-nek az MSZP-vel, de szakításra sohasem került sor.

Az SZDSZ számára különösen fontos volt, hogy a megszorító intézkedéseket határozottan végigvigye a kormány. Békesi László pénzügyminiszter, a szocialisták leginkább SZDSZ-hez közel álló politikusának lemondása után majdnem szétesett a koalíció, de Bokros Lajos személyében olyan ember került a kormányba, aki megfelelt az SZDSZ elvárásainak is.

Az SZDSZ-ben később is felmerült a szakítás lehetősége. 1996 őszén Pető Iván pártelnök azt nyilatkozta, hogy annyira nem működik a kommunikáció a két párt között, hogy lehetetlenné vált a koalíció működése. Horn Gyula másnap azt mondta, nem szerencsés, hogy Pető a sajtón keresztül üzenget. A két párt végül megbékélt egymásssal, éppúgy, mint amikor Horn váratlan kijelentései okoztak feszültséget. Ilyen volt, amikor a miniszterelnök a vagyonadó bevezetését, az idősek ingyen MALÉV-jegyét vagy a halálbüntetés visszaállítását vetette fel.

Komolyan megosztotta a két pártot Suchman Tamás személye, akinek pénzügyminiszteri kinevezését Bokros lemondása után az SZDSZ megakadályozta. A ciklus vége felé a bősi vízlépcső ügyében vesztek össze a pártok: az SZDSZ nem akarta a szocialisták alkuját Szlovákiával, amelynek értelmében akár megépülhetett volna a vízlépcső Nagymarosnál. 1998 tavaszán megállapodtak a pártok, hogy a következő kormányra bízzák a végleges döntést. Az SZDSZ megakadályozta a miniszterelnök alá rendelt, feketegazdaság elleni központi nyomozóhivatal létrehozását is, attól félve, hogy a rendőrség elitalakulata így kikerül a Kuncze Gábor vezette Belügyminisztérium ellenőrzése alól.

A párt néhány képviselője nyíltan a koalíció ellen volt. A volt pártelnök, Tölgyessy Péter 1996-ban kilépett a pártból, és 1998-ban már a Fidesz listájáról lett képviselő. Hack Péter hangoztatta még, hogy ki kellene lépni a koalícióból.

1997-ben lemondott a már öt éve pártelnök Pető Iván, utódja Kuncze Gábor lett. Ekkor már kipattant a Tocsik-botránynak nevezett korrupciógyanús ügy. A vád szerint Tocsik Márta aránytalanul nagy sikerdíjat vehetett fel az ÁPV Rt.-től az önkormányzatokkal folytatott alkudozásai eredményeként, és a pénz egy részét SZDSZ-hez és MSZP-hez közel álló vállalkozóknak kellett átutalnia. Pető nem a Tocsik-üggyel indokolta távozását, hanem arról beszélt, hogy az SZDSZ-nek fel kell frissülnie a választások előtt, de visszavonulása többek szerint összefüggött a botránnyal. A bíróság elé került ügyben azóta sem született ítélet, de az SZDSZ megítélésén sokat rontott a botrány. A Tocsik-ügy miatt kilépett a pártból Rajk László, aki évekig tagja volt az SZDSZ vezető testületeinek, és lemondott minden pozíciójáról Tamás Gáspár Miklós.

A választásokra készülve az SZDSZ egyszerre próbálta hirdetni függetlenségét az MSZP-től, és saját eredményének feltüntetni a kormány sikereit. A választások előtt a két párt nem kötött választási megállapodást. A két forduló között a választókörzetek kisebb részében visszaléptették egymás ellen induló jelöltjeiket: az SZDSZ 26, az MSZP 5 helyen lépett vissza.

Vereség és megújulási kísérletek

1998-ban az SZDSZ 7 százalékot szerzett, és 24 képviselője került be a parlamentbe. Ez volt a párt addigi legrosszabb eredménye. Az SZDSZ ismét ellenzékbe vonult. Kuncze Gábor kudarcnak nevezte a választási szereplést, a vereség után a párt vezetése lemondott. Kuncze helyére Magyar Bálintot választották a párt elnökének. Magyar már a kezdetektől meghatározó politikusa volt a pártnak, miniszter volt a Horn-kormányban, így a vezetőváltás nem hozta az SZDSZ valódi megújulását. Kuncze sem tűnt el a vezetésből, a frakció vezetője lett.

Az SZDSZ népszerűsége a választások után tovább zuhant. Az őszi önkormányzati választásokon néhány nagyvárost ugyan megtartott a párt, és Demszkyt harmadszorra is Budapest főpolgármesterévé választották, de az eredmények ekkor is elmaradtak a várakozásoktól. Közben az SZDSZ-t súlyos belső viták is megosztották. Hack Péter többször is szembekerült a párt néhány vezetőjével, és állandó céltáblájává tette az SZDSZ-t a jobboldal számára a Hit Gyülekezetében vállalt vezető szerepe miatt. 1998-ban az SZDSZ egy fontos belső vitája volt, hogy a szektásnak bélyegezett Hack maradhasson-e a párt vezetésében. Hack 2001-re ismét elégedetlen lett a párt irányítóival, és miután senki sem akart visszavonulni a régi emberek közül, példát mutatva bejelentette, 2002-ben nem indul a választásokon. Az SZDSZ állandó vitatémája volt, hogy túlságosan elvontan intellektuális, vitatkozós a párt vezetése, ami elrontja a kampányok hatékonyságát.

A párt aranytartalékának tartott, Budapesten háromszor is befutó Demszky ekkor látta úgy, hogy eljött az idő a párt irányításának átvételére. Nyílt levélben kritizálta az SZDSZ akkori vezetőit, sokakat sértő nyilatkozatokat is tett. Az ügyvivők azonban úgy döntöttek, hogy esélyt adnak Demszkynek, és 2000 decemberében lemondott Magyar Bálint pártelnök, annak ellenére, hogy tavasz végén határozottan visszautasította azokat a találgatásokat, amelyek tényként kezelték őszi visszavonulását. Ekkor már bizonyos közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöböt jelentő 5%-ot sem érte el a párt népszerűsége.

Demszky Gábor elnökként határozott megújulást, pragmatikusabb politizálást és gyors népszerűségnövekedést ígért. Ellenfele az elnökválasztáson Fodor Gábor volt. Demszky azt ismételte, hogy egyenlő távolságot kellene tartani a Fidesztől és az MSZP-től is. Fodor azt mondta, az SZDSZ-nek a Fidesz, és nem az MSZP legyőzése a célja. Demszky győzelme után valóban megromlott az MSZP és az SZDSZ viszonya, a fővárosi koalíció is veszélybe került. Demszky végül Kovács Lászlóval megegyezett az együttműködés folytatásáról.

Az SZDSZ ebben a ciklusban néhány kérdésben egyedül maradt a parlamentben. 2000-ben a szabad demokraták országos aláírásgyűjtési kampányba kezdtek, hogy a parlament vegye napirendjére a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlését. Az aláírásgyűjtés az után kezdődött, hogy több kiskatona megbetegedett a kalocsai laktanyában terjedő agyhártyagyulladás-járványban. A szükséges 50 000 aláírás négyszeresének összeszedése után egy vitanapot szenteltek a kérdésnek a képviselők, de az SZDSZ-en kívül egyik párt sem támogatta, hogy már 2002-ben szűnjön meg a sorkatonaság Magyarországon.

A státustörvénnyel kapcsolatban állt még szemben az SZDSZ az összes többi párttal. Csak az SZDSZ képviselői nem szavazták meg a törvényt, mert attól tartottak, hogy a szomszédos országokban csak rosszabbodna a magyarok helyzete, mivel a környező kormányok provokációnak tartanák a törvényt.

Demszky MSZP-től távolodó politikája nem hozta meg a várt gyors sikereket. Demszkytől elfordult a párt régi gárdája is, Pető Iván, Magyar Bálint és Kuncze Gábor. Tamás Gáspár Miklós pedig kilépett az SZDSZ-ből, és a Munkáspárt ifjúsági tagozatával vette fel a kapcsolatot. Demszky kereste a Békejobbal próbálkozó MDF szövetségét is, de Dávid Ibolya visszautasította az együttműködést. 2001 nyarára Demszky lemondott az elnökségről, arra hivatkozva, hogy a párt nem erősödött meg az irányítása alatti fél évben, és főpolgármesteri teendőivel nem tudja megfelelően összeegyeztetni a pártügyeket. A párt elnökének, 1997 után másodszor, Kuncze Gábort választották. Kuncze vezetésével kiegyensúlyozottabbá vált az SZDSZ és az MSZP viszonya, és bár választási együttműködést nem kötöttek, mindkét párt vezetői lehetségesnek tartják, hogy a két forduló között egyeztetni fognak egymás jelöltjeinek támogatásáról.

A többi párt története:

Fidesz

FKGP

MDF

MIÉP

MSZP

Ajánlat:

Az SZDSZ honlapja