A Mécs Imre SZDSZ-es képviselő által vezetett vizsgálóbizottság a rendszerváltás utáni kormánytagok és államtitkárok rendszerváltás előtti titkosszolgálati kapcsolatait vizsgálja. Arra kíváncsiak, hogy kik dolgoztak a BM III-as főcsoportfőnöksége számára, bármilyen minőségben.
A politikai megfigyelés, a klasszikus ügynöki, besúgói tevékenység a BM III/III-as osztályához tartozott. Ez volt az egyetlen részleg, amely jogutód nélkül szűnt meg. Az erre a csoportra vonatkozó iratok kerültek a Történeti Hivatalhoz. A III/I-esek feladata a hírszerzés volt, jogutóda az Információs Hivatal. A III/II-nél dolgoztak a kémelhárítók, ez a tevékenység 1990 után a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik fő feladata lett, és az iratok nagy része is a jogutódhoz került. A III/IV. volt a katonai elhárítás, az innen származó dokumentumok a Katonai Biztonsági Hivatalnál, illetve a Katonai Felderítő Hivatalnál lehetnek. A III/V. a technikai kiszolgálató szolgálat volt, ez ma a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.
Az állampárti titkosszolgálatok feladatai és személyi állománya erősen összemosódott, hasonlóképpen az iratok is, ezért sokat kritizálták az eredeti ügynöktörvényt.