Nincs egyetértés a bizottság tagjai között abban sem, hogy ártott-e Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjának nyilvánosságra kerülése Magyarország nemzetközi megítélésének.
Medgyessy csütörtöki meghallgatásán is kijelentette: eddigi nemzetközi szereplésein nem tapasztalta, hogy más állami vezetők elutasítók lennének vele szemben titkosszolgálati múltja miatt. A miniszterelnök nem tart attól sem, hogy zsarolhatóvá válik. "Tudomásom szerint eddig sem jelent meg semmi olyan a nyilvánosság előtt, ami terhelő lenne rám nézve" - fogalmazott Medgyessy.
Az ellenzéki tagok véleménye szerint ugyanakkor Medgyessy zsarolhatóvá vált azzal, hogy a titkosszolgálati tevékenységére vonatkozó dokumentumok kikerültek a nyilvánosság elé. A bizottság fideszes képviselői szerint az ügy kockára teheti Magyarország EU csatlakozását.
A bizottságnak augusztus 15-ig kell elkészítenie jelentését. Bár a testület [origo]-nak nyilatkozó szakértője azt mondta, hogy a szakmai anyag már most is maradéktalanul összeállítható lenne, nem kizárt, hogy a bizottság nem fogadja el az elnök és az alelnök közös jelentés-tervezetét. Ebben az esetben a tagok kérhetik az Országgyűléstől a bizottság mandátumának meghosszabbítását.
Toller László, a bizottság szocialista alelnöke ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta: nem lesz hosszabbítás, mert az idő elegendő egy alapos vizsgálat elvégzéséhez. Ha nem születik megegyezés a jelentésről, akkor minden frakció pártindítványban terjeszti a parlament elé kisebbségi véleményét.