Pápay Tibor bandájának tíz tagját 1999 márciusában a Felső-Csallóköz központjának számító Dunaszerdahely egyik szórakozóhelyén, a Fontána nevű bárban néhány másodperc alatt végezte ki két álarcos férfi. A sorozatok kilenc embert a helyszínen öltek meg, egy bandatag a műtőasztalon halt meg.
A kriminalisztika történetében is kirívónak számító eset vizsgálata során a rendőrség sem jutott más megállapításra, mint arra, amit a város közvéleménye az első pillanattól feltételezett: bandák közti, "területszerző" leszámolás volt.
Csütörtökön a szlovák belügyminisztérium nyomozó hivatalának szóvivője megerősítette: négy ember ellen készült vádindítvány. Az egyik a mészárlás megszervezője és a gyilkosok felbérlője, a hosszabb ideje ismeretlen helyen rejtőzködő S. Lajos, akiről a sajtó számtalan esetben azt írta, hogy Magyarországon bujkál. A további három személy, a társszervezéssel gyanúsított R. Csaba és fivére, R. Szilárd, valamint S. Árpád - egy másik alvilági gyilkossággal kapcsolatban - már két éve börtönben ül, de a dunaszerdahelyi különösen kegyetlen mészárlás elkövetői máig ismeretlenek.
Korábban azt beszélték, hogy a bérgyilkosok oroszok vagy ukránok voltak. Erre egyelőre nincs bizonyíték, de hogy vannak-e egyáltalán konkrét gyanúsítottak, arról a rendőrség nem nyilatkozik.