A Sólyom-bizottság megállapításai az ügynöktörvényről

Elkészítette jelentését a készülő ügynöktörvényről a Medgyessy Péter kormányfő által felkért szakértői bizottság, amelyet szó szerint tesszük közzé. Ebben a bizottság leszögezi: a rendszerváltozás előtt Magyarország nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése sem lehetett jogállami, és egyes személyek titkosszolgálati múltját sem lehet arra való hivatkozással titokban tartani, hogy a szolgálatok tevékenysége "a jogállammal összeegyeztethető volt".

Bence György

Kiegészítés a miniszterelnök úr által összehívott szakértői bizottság "Észrevételek a T/541. és T/542. sz. törvényjavaslatokhoz" c.jelentéséhez

A miniszterelnök úr által összehívott szakértői bizottság (a továbbiakban: Bizottság) jelentésével (a továbbiakban: Észrevételek) egészében és részleteiben egyetértek. Kiegészítő véleményemben az Észrevételek egészére, illetve egyes megállapításaira támaszkodom, de olyan következtetéseket vonok le, amelyeket a Bizottság nem tett magáévá.

1. "A törvényjavaslatok kiterjesztik a megismerhető és nyilvánosságra hozható adatok körét, másrészt az adatok kötelező nyilvánosságra hozása alá eső személyi kört." (Észrevételek, Összefoglalás, 2.)

A Bizottság általában véve "alkotmányosan indokolható"-nak nevezte ezt a kiterjesztést. A törvényjavaslatok egyes rendelkezései szerinti megvalósítását illetően azonban -- a felkérő levélben megállapított feladatának megfelelően -- alkotmányossági és célszerűségi észrevételeket tett, valamint ajánlásokat fogalmazott meg.

Amennyiben a kormány érvényesíteni kívánja a Bizottság észrevételeit és ajánlásait, ezt kétféleképpen teheti meg. Vagy módosító indítványok révén, vagy pedig úgy, hogy visszavonja a törvényjavaslatokat, és átdolgozott formában terjeszti őket az Országgyűlés elé.

Tekintettel a Bizottság észrevételeinek és ajánlásainak jellegére és mennyiségére, a Bizottság által elfogadott Észrevételekhez csatolt kiegészítő véleményként javaslom a második lehetőség - visszavonás és átdolgozás - megfontolását.

2. Kiegészítő véleményem következő pontjában főként az Észrevételek alábbi megállapításaira támaszkodom:

"Az adatok megismerhetősége és nyilvánosságra hozása más alkotmányossági követelmény alá esik. […] Az adatok megismerését és a nyilvánosságra hozást […] külön kell szabályozni. Vannak ugyanis olyan szempontok, amelyek a teljes megismerés jogának biztosítása mellett a nyilvánosságra hozás korlátozását indokolhatják." (Összefoglalás, 4.)

"Lehetnek olyan kivételek, amelyek az adat megismerését nem, hanem csak annak nyilvánosságra hozását érintik." (Összefoglalás, 7.)

"A fiatalkorúként beszervezetteket […] még a legteljesebb nyilvánosság koncepciójára épülő német törvény is védi. Közismert, hogy az ügynökök között voltak buzgó besúgók és voltak, akiket zsarolással szerveztek be. Voltak, akik használhatatlan jelentéseket adtak, és voltak, akik olyan helyzetbe hozták magukat, hogy ne is tudjanak információt adni. Az sem mindegy, a múlt rendszer története során melyik időszakban dolgozott valaki a titkosszolgálatoknak. Voltak közöttük, akik 1956-ban szembefordultak a rendszerrel, és súlyos büntetést szenvedtek." (A törvényalkotás alkotmányos keretei, d) pont.)

"A titkosszolgálatokkal való együttműködés erkölcsi megítélésében nem közömbös, hogy valaki melyik történelmi időszakban volt ügynök." (További meggondolások, a) pont.)

A fenti és hasonló szempontok szerinti differenciálás kétféle módon valósítható meg. Vagy úgy, hogy a kivételek csak a nyilvánosságra hozásra vonatkoznak, vagy pedig úgy, hogy bizonyos esetekben az ügynök neve továbbra is rejtve marad (anonimizálás).

A Bizottság jelentése az első megoldást teszi magáévá.

A magam részéről kiegészítő véleményként háromlépcsős differenciálás megfontolását javaslom:

- a kivételek egy szélesebb körében nem szabad nyilvánosságra hozni az ügynök nevét;

- a kivételek egy szűkebb körében csak a megfigyelt ismerheti meg az ügynök nevét;

- kivételek egy még szűkebb körében a megfigyelt sem ismerheti meg az ügynök nevét.

(A kivételek -- ahogy az Észrevételek többhelyütt megállapítja -- nem vonatkozhatnak az átvilágítási követelmény alá eső közhatalmi tisztségviselőkre és közéleti szereplőkre.)

3. Kiegészítő véleményem utolsó pontjában főként az Észrevételek alábbi megállapításaira támaszkodom:

"A titkosszolgálatok iratai hiányosan és nem feltétlenül hitelesen maradtak fenn." (Összefoglalás, 3.)

"A törvényjavaslatok a személyes adatok hozzáférhetőségén keresztül is elősegítik a múlt megismerését. Ez azonban a múlt teljes feltárásához nem elegendő. A múlt megismeréséhez - a rendszerváltás óta eltelt időt is figyelembe véve - sokkal inkább a tárgyi összefüggések, folyamatok és a nem-jogállami rendszer eddig titokban maradt működésmódjának feltárása szükséges." (Összefoglalás, 5.)

"[Felvetődik] hogy hogyan kapcsolódott az állambiztonsághoz és a hírszerzéshez a külügyminisztérium és intézményeinek tevékenysége, a külkereskedelmi apparátust felhasználó hírszerzés, az Állami Egyházügyi Hivatal és a kulturdiplomácia." (A törvényalkotás alkotmányos keretei, c) pont.)

"Esetleges személyes adatokból nem áll össze a rendszer képe. A titkosszolgálatokkal való együttműködés helyes értelmezéséhez viszont szükséges ismerni a rendszert és módszereit. Ez utóbbi fontos azért is, mert bár a törvények által felölelt időszakban jogállamról nem lehet beszélni, a rendszerek jellege változott, s a nyílt terrortól az "érett poszt-totalitáriánus államig" különböző arcait mutatta." (További meggondolások, a) pont.)

Az Észrevételekben jelzett szélesebb tárgyi összefüggések feltárása a történészek, írók, publicisták, a múltjukat vizsgáló emberek feladata, nem hivatalos testületeké. A törvényhozás csupán a kutatás lehetőségét szélesítheti ki. Azt is csak bizonyos -- a törvényjavaslatokban figyelembe vett, illetve az Észrevételekben figyelembe ajánlott -- határok között.

A törvényjavaslatokban kifejeződő s a Bizottság által is messzemenően méltányolt jogpolitikai célok megvalósulása azonban bizonyos, a törvényjavaslatok tárgyával szorosan összefüggő kérdésekben már most -- mielőtt még tovább lehetne tágítani a kutatás lehetőségeit, s a történelmi emlékezés és kutatás előbbre jutna a maga lassú munkájában -- a jelenleginél nagyobb tisztánlátást követel. Ezért fölmerül, hogy nem lenne-e szükség e kérdésekben egy különleges jogkörrel felruházott és hivatalos jelentés készítésével megbízott Állambiztonsági Vizsgálóbizottság felállítására.

Alábbiakban példálódzó jelleggel megfogalmazok néhány ilyen kérdést, amely közvetlenül kapcsolódik az Észrevételek idézett megállapításaihoz:

Mennyire megbízhatóak az állambiztonsági iratok? Sor került-e az adatok meghamisítására?

Hogyan zajlott le, milyen mértékű volt az állambiztonsági iratok megsemmisítése a rendszerváltás időszakában? Milyen iratok és másolatok kerülhettek illetéktelen kezekbe?

A párt- és államapparátus mely szervei és tisztségviselői adtak feladatokat az állambiztonsági szerveknek, ellenőrizték e szervek működését? Milyen rend szerint és mely szervekhez, tisztségviselőkhöz jutottak el az állambiztonsági szervek jelentései?

Melyek voltak azok a névlegesen nem állambiztonsági feladatot ellátó szervek, amelyek ténylegesen ilyen feladatokat láttak el, illetve ilyen feladatokat is elláttak? Hogyan függött össze működésük a kifejezetten állambiztonsági szervekkel?

Milyen időszakokat lehet megállapítani a múlt rendszer állambiztonsági szerveinek működésében szorosan kapcsolódva azok belső, jórészt ma is titkos működési rendjének változásaihoz?

Milyen eszközöket alkalmaztak a beszervezésnél, kit volt szabad beszervezni, mi történt a beszervezést megtagadókkal a különböző időszakokban?

Az Állambiztonsági Vizsgálóbizottság különleges felhatalmazása kiterjedne a törvényjavaslatok bármilyen formában történő elfogadása után is zároltan maradó iratokba való betekintésre, valamint tanúk kihallgatására.

Fenti meggondolások alapján kiegészítő véleményként megfontolásra javaslom egy különleges jogkörrel felruházott és hivatalos jelentés készítésével megbízott Állambiztonsági Vizsgálóbizottság felállítását a múlt rendszer állambiztonsági szolgálatainak tárgyában.

Budapest, 2002. augusztus 21.