A Sólyom-bizottság megállapításai az ügynöktörvényről

Elkészítette jelentését a készülő ügynöktörvényről a Medgyessy Péter kormányfő által felkért szakértői bizottság, amelyet szó szerint tesszük közzé. Ebben a bizottság leszögezi: a rendszerváltozás előtt Magyarország nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése sem lehetett jogállami, és egyes személyek titkosszolgálati múltját sem lehet arra való hivatkozással titokban tartani, hogy a szolgálatok tevékenysége "a jogállammal összeegyeztethető volt".

Kiegészítés a bizottsági észrevételekhez

1. A köztársaság alkotmányos állam, de az alkotmányosság helyzete megváltozott. A jogállami forradalom nem jelenvaló valóság.

A helyzet, amely a felkérésünkhöz vezetett, a harmadik köztársaság intézményeinek működési zavarát tükrözi. Az a munka (előzetes normakontroll), amelyet ez a bizottság elvégzett, és amely a felkérőt és a törvényhozót természetesen jog szerint semmire nem kötelezi, a hazai alkotmányos rendszerben az eljárás szabályos ügymenetét tekintve, először adatvédelmi biztosi, azután pedig alkotmánybírósági feladat és hatáskör.

2. Az elfogadott és aláírt szöveg mint előzetes testületi vélemény, kompromisszumokat tükröz. Különösen ennek fényében az alkotmányos problémák iránt érdeklődő közönség számára talán némileg meglepő lehet az érvelés bázisának radikalizmusa és alapjogi szigora. Egyfelől ugyanis - helyesen - tagadja, hogy létezhetett a pártállami titkosszolgálatoknak bármiféle olyan működése, amely a jogállamisággal összeegyeztethető volna. Másrészt viszont azt a követelményt állítja az összes részletében elutasított korábbi állami magatartás jogállami következményeit megfogalmazó törvény minden rendelkezése elé, hogy a jogalkotó külön-külön igazolja, "hogy a személyes adatokkal való rendelkezés jogának szükséges, alkalmas és arányos korlátozásáról van szó."

Ez ma nem kézenfekvő.

Az alkotmányos jogok mindenkire kötelező védelmi szintje mára általában bizonytalanná vált. Különösen igaz ez az információs jogokra. A személyes adatok védelme és az információszabadság a politikai osztály pillanatnyi érdekeinek talán a leginkább alávetett. Legyen szó határregisztrációs rendszerről, köztisztviselői esküről, kiszolgáltatott kishivatalnokok vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről, a pénzmosás elleni megkésett fellépésről, a törvényhozó az egyedüli szuverén magabiztosságával jogokat korlátoz, és nem indokol; a Nagy Testvér figyel, az Alkotmánybíróság pedig eközben beszédesen hallgat.

Nem mentes ez alól, sőt éppen ellenkezőleg, sem az ügynök-múlt politikai és jogon túli feltárása, sem pedig maga a lusztrációs törvényhozás sem.

Tudjuk, a hatályos jog (2000. Évi XCIII. törvény) szerint például kötelező átvilágítani kivétel nélkül minden bírót és minden ügyészt, továbbá az elektronikus és írott sajtó rovatvezetőit, olvasószerkesztőit, főmunkatársait, ha a "politikai közvélemény alakítására közvetve … befolyást gyakorolnak", azaz ebben a körben bárkit, mindenkit. A törvényhozó az átvilágítandók körének példátlan kiterjesztését az alábbiakkal "indokolta": "A javaslat taxatíve felsorolja azokat a személyeket, akik esetében indokolt elvégezni az 1. §-ban meghatározott ellenőrzést, tekintettel arra, hogy olyan közbizalmat kívánó tisztséget töltenek be, mely összeegyeztethetetlen a korábbi politikai rendszer gátlástalan kiszolgálásával.". A mai Magyarországon ennyi elég az alapjog-korlátozás indoklásaként. E logika alapján a halőrök és mezőőrök átvilágítása is indokolt lehet, mindannyian az állam szolgái, élvezik a közbizalmat, a mezőőr, tudjuk, puskás ember.

Ettől a törvényi környezettől e bizottság minden megállapítása idegen. Ez önmagában egyfelől nagyon örvendetes, másrészt viszont ismeretes, hogy a fentebb említett törvény szerinti átvilágítások már lezajlottak. Senkinek sincs hatalma, hogy a megtörténtet meg nem történtté tegye. Ezzel az eljárással, törvényi elrendezéssel kellene ezért összehasonlítanunk azokat az alkotmányos követelményeket, amelyeket pl. az egyházi testületek átvilágítása feltételként a jogalkotónak ez a bizottság ajánl.

3. Mindebből következik, hogy az új lusztrációs törvény(ek) megalkotására feltétlenül szükség van. Csak ez, és a politikai osztály elemi önkorlátozása - annak elismerése, hogy az alkotmány felettük áll - adhat reményt, hogy jogszerű állapotok uralják életünket.

4. A pártállami titkosszolgálatok és az adatokat felhasználó egész masinéria kárvallottja nem csak a társadalom egésze, hanem meghatározott személyi kör is. Ők évek óta panaszolják, hogy a köztársaság elfeledkezett róluk. A törvény e csoport információs jogait (T/154) ugyan kiterjeszti, sőt a Bizottsági Észrevételek az információs kárpótlás jegyében javaslatot tesz további jogkiterjesztésre (pl. T/154, 1. § módosítási javaslata), ezek azonban nem elégségesek.

Eltelt tizenkét esztendő. A politikai csetepaték zajának remélhető elültével a pártállami titkosszolgálatok és azt működtető hatalmi struktúrák áldozatainak információs kárpótláson túli kárpótlásáról is gondoskodnunk kellene. Ők eddig a jogállamtól a pártállammal való szembeszállásukért még köszönetet sem kaptak; az átélt zaklatásokért, életlehetőségeik hatalmi korlátozásáért senki bocsánatot nem kért tőlük. Akik munkahelyüket politikai állásfoglalásuk miatt elveszítették, minimális társadalombiztosítási ellátásaik, nyugdíjjogosultságuk elismerését igényelhetnék. A társadalom, az állam súlyos mulasztása, hogy ebben a tekintetben adósságából eddig nem törlesztett.

Budatétény, 2002. augusztus 19.

Majtényi László