Ismeretes, a Somogy megyei kistelepülésen egy 14 éves lány szombaton éjjel megölte nevelőapját, mert a férfi évek óta fizikailag bántalmazta és szexuálisan zaklatta őt.
A jogvédő szervezetek szerint Magyarországon nincs olyan hatóság, amely a családon belüli erőszakot képes lenne megelőzni, megakadályozni vagy magát a problémát kezelni. Úgy vélik, a gyermekvédelem csak verbálisan, szavakban létezik, a gyámügy és a rendőrség tehetetlen.
A rendőrség szerint nagyon összetett és bonyolult problémáról van szó, amit nehezít, hogy az áldozatok érzelmi érintettségéből fakadó ellentmondó nyilatkozatok miatt a zárt közösségben elkövetett bűncselekmények nehezen bizonyíthatóak. A gyámhatóságot felügyelő minisztérium osztályvezetője elismeri, hogy rossz a hatósági gyakorlat. A szakemberek szerint a hatóságok mellett az embereknek is oda kellene figyelniük egymásra és környezetükre. A gyermekvédelmi törvény szerint minden állampolgárnak kötelessége jelezni, ha gyermekbántalmazást észlel.
Felmérések szerint minden ötödik nőt bántalmaznak családján belül, és minden héten belehal egy nő a verésbe. A bántalmazott nők jó része csak akkor kér segítséget, ha hallgatásuk gyermekeiket is veszélyezteti.