Magyar Bálint oktatási miniszter azt tervezi, hogy levelet ír az egyházi vezetőknek azt kérve: emeljék fel hangjukat a társadalmi előítéletek és kirekesztés ellen. Az oktatási miniszter a jászladányi iskolaügy kapcsán kiemelte, a tárca átfogó harcot kíván indítani a szegregáció, a gyermekek elkülönítése ellen. A minisztérium elképzeléseit ismertetve jelezte: jövő évtől a roma, illetve hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében integrációs irodahálózat felállítását tervezik a megyei pedagógiai intézetek bázisán.
Gondolkodik a minisztérium a gyermekétkeztetés négyéves támogatási programján is. Ennek megvalósulása, ütemezése a költségvetés függvénye - derült ki szavaiból. A miniszter kérdésre válaszolva kifejtette: a tárca nem költözteti vissza az Országos Műszaki Információs Központot és Könyvtárat (OMIKK) régi helyére. Emlékeztetett rá, hogy a bibliotéka átköltöztetése 600 millió forintos beruházás volt. Úgy látta, az intézmény jelenleg jobb körülmények között van a Műegyetemen, mint régi helyén.
Megemlítette, hogy a Műegyetem és az ELTE természettudományi kara jelentős vonzerő a diákok számára, a beiratkozott hallgatók száma 9 ezerről 25 ezerre nőtt. Hiller István politikai államtitkár egyetértett a miniszterrel, ugyanakkor hozzátette: az OMIKK-ot úgy feldúlni, ahogyan történt, bűn. Arra azonban nincs pénz, hogy visszaköltöztessék.
Magyar Bálint a minőségi bérpótlékot firtató felvetésre jelezte, a jövő évi költségvetést nagyon megterheli az alapbérek növelése. Hozzáfűzte: szeretné elérni, hogy a ciklus végére a keresetek 15-20 százalékát tegye ki a minőségi bérpótlék. Arra vonatkozóan, hogy a hitoktatók nem részesülnek az ötven százalékos átlagos béremelésben, jelezte: a kérdés nem az Oktatási Minisztérium kompetenciája. Hiller István ezzel kapcsolatban megjegyezte, jó esélyt lát rá, hogy a kérdés 2003-tól rendeződjön. Rámutatott: kiegyensúlyozott viszonyra törekednek az iskolafenntartó egyházakkal.
A miniszter az iskolafelújítási programról elmondta: jövőre 50-100 kisebb iskola felújítása, informatikai laborral történő felszerelése szerepel a tervek között. Közölte: az ősszel kiírják a pályázatokat és még az idén elbírálják azokat. Jelenleg szakértők dolgoznak azon, hogy a fenntartók a programba mekkora önrésszel szálljanak be. Megjegyezte: évente 8-12 milliárd forintra lenne szükség 15-20 esztendőn keresztül, hogy ezt a feladatot meg lehessen oldani. A miniszter a diákok túlterheltségét felvető kérdésre elmondta: az Országos Közoktatási Intézet ősszel vizsgálatot indít annak felmérésére, ténylegesen mennyit tanulnak a gyerekek.