A kórházban dolgozók, a vállalkozó háziorvosok, a védőnők és az egészségügyi alvállalkozók is több fizetést vihetnek haza októbertől. A kormány által ígért, átlagosan 50 százalékos béremelésre havonta tíz-, idén összesen harmincmilliárd forintot biztosít a költségvetés. A pénzből tízezer egészségügyi szolgáltató 180 ezer dolgozója részesül.
A béremelés alapja a közalkalmazotti bértábla, ezen felül azonban a munkáltatók - az érdekképviseletekkel történt egyeztetést követően saját hatáskörükben dönthettek a fizetésemelésről.
A legtöbb helyen a közvetlenül a betegágy mellett, három műszakban dolgozó ápolók anyagi helyzetén igyekeztek javítani, miután belőlük a legnagyobb a hiány. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben (OBSI) egy főiskolát végzett, pályakezdő nővér bruttó alapbére a jelenlegi 60 ezerről októbertől 100 ezer forintra emelkedik, fizetése pedig a különböző pótlékokkal bruttó 140 ezer forint körül lesz. Ennél kevesebbel kell beérnie egy idősebb, de csupán középfokú végzettséggel rendelkező ápolónak, az új bértábla alapján az ő alapbére az eddigi bruttó 59 ezer helyett 90 ezer forintra emelkedik csak, természetesen a pótlékokkal ő is jóval több pénzt vihet haza.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban, a győri Petz Aladár Kórházban, a nyíregyházi Jósa András Kórházban szintén a magasabb végzettségű, régóta a pályán dolgozó szakképzett ápolók kaptak magasabb béremelést. Győrben ügyeltek arra is, hogy az évek óta hátrányban lévő gazdasági-műszaki dolgozók bérét is jelentősebben emeljék.
Egy felmérés szerint tízezer betöltetlen egészségügyi álláshelyből több mint 2400 orvosi munkakör. Nem véletlen, hogy a béremelésből a nővérek mellett az orvosoknak jutott leginkább. Az OBSI-ban októberben egy kezdő orvos az eddigi 65 helyett 110 ezer forint bruttó alapbért kap, míg középkorú kollégája a korábbi 90 ezerrel szemben 160 ezret. Az utóbbi doktor jövedelme pótlékkal és az ügyeleti díjakkal együtt havi 250 ezer forint lesz. A tapasztalt aneszteziológusok bére pedig itt a 400 ezer forintot is eléri havonta. Miskolcon egy húszéves szakmai gyakorlattal rendelkező traumatológus osztályvezető főorvos alapbére bruttó 321 ezer forint mostantól. A Debreceni Egyetemen egy oktatóorvos, aki legalább húsz éve van a pályán, bruttó 352 ezer forintot vihet haza ezentúl.
Ez az első lépés ahhoz, hogy végre elismerjék: az egészségügyben dolgozók munkájának is ára van - nyilatkozta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Kupcsulik Pter szerint amennyiben az egészségügy részesedése a GDP-ből a következő években a jelenlegi 4,2 százalékról 6,2 százalékra emelkedik - ahogyan azt a szaktárca első embere ígérte -, akkor megkezdődhet a közeledés a kamara által javasolt bérszinthez. A MOK azt javasolja, hogy az orvosok bérét belátható időn belül az EU-s jövedelmek 50 százalékára kell emelni. Ez a jelenlegi - emelés előtti - bérek megnégyszerezését jelentené.
A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke szerint is ez csak az első lépés az egészségügyiek anyagi helyzetének javításához. Csordás Ágnes felhívta a figyelmet: a béremelés bruttó mértéke valóban eléri az átlagos 50 százalékot, ám ezzel sokan új adósávba is kerülnek.