Veszettség elleni szérummal kellett beoltani a múlt héten 26 embert is Derecskén, miután a helyi vágóhídról kapott fertőzött marhahúsból ettek. A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Gyulai József az [origo]-nak elmondta, hogy a vágóhídon néhány nappal ezelőtt kényszervágást rendeltek el, és értékesítették is a levágott állat húsát, anélkül hogy megvárták volna a húsról készült állatorvosi szakértői véleményt.
A hús magánszemélyekhez került. Az ügyben nyomozás indult, azt kell kideríteni, hogy ki értékesítette a húst, és kinek a tudomásával történt a szabálytalanság. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen személy ellen.
A Hajdú-Bihar megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi felelőse elmondta, hogy összesen 26 embert oltottak be a háziorvosok, mindenkit, aki érintkezett a fertőzött hússal, illetve evett abból. Kohut Zsuzsa főorvos szerint kicsi a veszélye annak, hogy közülük bárki megbetegszik, megelőző kezelésről van szó.