A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Laktanyalakások: méltányosságok kérhetnek a lakók

Vágólapra másolva!
Az APEH közölte, méltányossági eljárást kezdeményezhetnek azok a lakók, akik ugyan jogtalanul, de jóhiszeműen igényeltek új lakás után járó szociálpolitikai kedvezményeket az esztergomi orosz laktanyában kialakított lakások után. Az adóhatóság és a Pénzügyminisztérium szerint a lakások nem számítottak újnak, így nem jártak volna hozzájuk kedvezmények. A lakások kivitelezője és értékesítője ugyanakkor azt állítja, egy korábbi minisztériumi állásfoglalás alapján értékesítették új lakásként az ingatlanokat.
Vágólapra másolva!

Az esztergomi önkormányzat azt állítja, nem sértett semmilyen törvényt az egykori szovjet épületekben kialakított lakások kapcsán, a felújításban közreműködő két cég képviselője pedig azt mondja, hogy a Pénzügyminisztérium akkori állásfoglalása szerint az átalakítási munkálatokkal új lakások jöttek létre.

Gulya István, az esztergomi önkormányzat szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta: a volt szovjet laktanyák 1997-ben kerültek az önkormányzat tulajdonába, s azok felújítására és értékesítésére szabályosan, pályázat útján került sor.

A csaknem 200 esztergomi új otthont kialakító, budapesti székhelyű Csőhálózat-, Víz- és Szellőzésszerelő Kft. ügyvezető igazgatója, Rácz János az MTI-vel közölte: a Pénzügyminisztériumtól akkor kért állásfoglalás szerint a felújítási, korszerűsítési munkálatokkal kialakított otthonok új lakásoknak voltak tekinthetők, mivel az egykori szovjet épületek átalakításának az volt a célja, hogy a hazai lakásalap növekedjék. Megjegyezte: ezt a minisztériumi iratot az önkormányzatnál pillanatnyilag nem találják, "ami két kormányváltás, illetve az önkormányzati átszervezések miatt kicsit érthető is".

Az ügyvezető igazgató szerint hasonló munkálatokra került sor annak idején Veszprémben, Tökölön, Komáromban, Budapesten, a XVI. kerületben is, s a valamelyik helyen meglévő, ugyanilyen tartalmú levéllel könnyen tisztázni lehetne a sokakat érintő kérdést.

Csirke József, a lakásokat értékesítő Komárom-Esztergom Megyei Tervező és Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerint is új lakásnak számítottak a laktanyalakások. Mint azt az [origo]-nak elmondta, az érintett ingatlanok azért tekinthetők újnak, mert előtte nem voltak benne a lakásállományban - a szovjet laktanyák ebből a szempontból "fehér foltnak számítottak" - és kialakításukkal nőtt a lakásállomány. Nem volt továbbá helyrajzi számuk sem, mint ahogy nyilvántartásban sem voltak. Amikor viszont földhivatali nyilvántartásba vették, ez épület címszó alatt történt, szerinte azzal a meggondolással, hogy később új lakásnak számítsanak, és megvételükhöz igénybe lehessen venni a szociálpolitikai kedvezményeket, és vissza lehessen igényelni az áfát. Szerinte e nélkül ugyanis a város határában lévő, összkomfortos, de alacsonyabb kategóriájú lakások értékesíthetetlenek lettek volna, mint ahogy 2001 óta - amikor megszüntették a szociálpolitikai kedvezmények igénybevételének lehetőségét - egyetlenegy lakást sem tudtak eladni. Mint az ügyvezető elmondta, a lakásokat az illetékhivatal is új lakásként kezelte.

A lakások megszerzéséhez szükséges szociálpolitikai jogosultságokat véleményem szerint a szövetkezet akkori vezetősége jól, az akkor érvényes jogszabályok szerint értékelte, illetve ítélte oda - közölte Orbán Árpád, az Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezet vezetője. Hozzátette: többet nem tud, illetve nem kíván mondani, mert vezetőtársaival még szerdán találkozik és tárgyal a Pénzügyminisztérium illetékeseivel a kérdésről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!