A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Enyhébb ítélet a bosszúálló műtőssegédnek

Vágólapra másolva!
Egy évre enyhítette a Fővárosi Bíróság annak a férfinak a büntetését, aki műtőssegédként veszélyeztette egy páciens életét Budapesten. A férfi fertőtlenítőszert öntött az altatógépbe egy műtét előtt, mert korábbi vitájuk miatt meg akart szégyeníteni egy, a műtétben részt vevő orvost.
Vágólapra másolva!

Foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel vádolták azt a műtőst, aki 2000 őszén vitába keveredett egy doktornővel, majd elhatározta, hogy emiatt nyilvánosan megszégyeníti az orvost. A most 41 éves férfi a budapesti Szent Imre kórházban, ahol az altatóorvosok mellett segédkezett, egy szülészeti műtét előtt 1 deciliternyi fertőtlenítőszert öntött az altatógépbe. A műtét résztvevői azonban még idejében felfigyeltek a történtekre, a 35 éves páciens így károsodás nélkül úszta meg az esetet. A műtőssegéd még ott helyben elismerte, hogy ő öntött vegyszert az altatóberendezésbe.

A férfi ellen első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróságon született ítélet, 2002 áprilisában. Ekkor 2 év börtönre és 3 év közügyektől való eltiltásra ítélték az elkövetőt. A bíróság figyelembe vette, hogy a férfi korábban már volt büntetve, sőt a cselekményét éppen próbaideje alatt követte el. A Fővárosi Bíróság ennek ellenére egy év végrehajtható börtönbüntetésre enyhítette az ítéletet, míg az eltiltásról szóló határozatot helybenhagyta. A másodfokon meghozott ítélet jogerős.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!