A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Az olasz Angela Carini mindössze 46 másodpercig bírta a ringben az algériai színekben induló Imane Khelif ellen. Khelif helyzete azért is érdekes, mert korábban megbukott egy biológiai teszten, és ki is zárták őt a női mezőnyből.

Mi is írtunk már két női bokszolóról, akiket már korábban kizártak a női mezőnyből, az olimpián mégis versenyezhetnek. Az egyikük éppen az a Khelif, aki a 25 éves olasz ellen lépett ringbe csütörtökön. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban azt közölte, hogy Khelifet azért zárták ki Újdelhiben a világbajnokságon, mert nem felelt meg a tesztoszteronszint-tesztnek. A tajvani Lint ugyanezért fosztották meg a 2023-ban szerzett világbajnoki bronzérmétől. A pehelysúlyú Lin pénteken lép majd szorítóba.

Az algériai versenyző a csütörtöki meccs után hiába próbálkozott azzal, hogy megvigasztalja az olaszt, az nem foglalkozott vele, térdre esett a ringben és könnyekben tört ki.

A csütörtöki meccs után az olaszok elmondták, Carini azt a tanácsot kapta a családjától és a barátaitól, hogy ki se álljon ellenfelével szemben. Az olasz a meccs után elmondta, soha nem kapott még ekkora ütéseket. Carini elmondta, azért érkezett az olimpiára, hogy tisztelegjen az édesapja előtt, és az országát képviselje, de most teljesen összetört a szíve.

 Imane Khelif hiába vigasztalta volna olasz ellenfelét
Fotó: MOHD RASFAN / AFP

Khelifet eközben úgy vitték végig a vegyes zónán, hogy senkinek sem kellett nyilatkoznia.

Khelifet korábban a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tiltotta el, de az orosz vezetésű szervezetet a NOB már nem ismeri el az ökölvívás világszervezeteként, így Khelif jogosult volt a párizsi versenyen való indulásra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!