Az Országos Rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője szerint helyesebb lenne, ha a drogfogyasztókat csak szabálysértésért, és nem bűncselekményért vonnák felelősségre. Csendes László ezredes szerint a drogfogyasztó fiatalokkal szemben hozott ítélet egész életükre hatással lehet, és ez aránytalanul nagy büntetés.
Csendes szerint "A társadalomnak ki kell fejeznie a rosszallását a drogokkal
kapcsolatban, de nem lenne szabad a fogyasztást bűncselekménynek
minősíteni." Az ezredes úgy véli, hogy a szülőket és felnőtteket fel kellene világosítani a kábítószerrel kapcsolatos problémák megoldásáról, és a drogozás hátteréről. Ebben az esetben nem utasítanák el ennyire a fogyasztókat, mondta az MTI-nek az ezredes.
Az ezredes szerint a kábítószer-kereskedők elleni törvények megfelelően szigorúak, de a fogyasztókat fölösleges ilyen mértékben büntetni. Nyugat-Európa több országában a fogyasztás nem számít bűncselekménynek, Magyarországon azonban büntetés vár a káros szenvedéllyel élőkre.
Csendes szerint a magyar jogszabályok megváltoztatására reális esély van, mert a drog-problémával foglalkozó szakmai szervezetek egyetértenek vele. Ugyanakkor az SZDSZ néhány képviselőjén kívül a közelmúltban a pártok képviselői egyetértettek abban, hogy nem szabad enyhíteni a drogosok elleni jogszabályokon. Az ellenzéki pártok szerint a mostani szabályozás is túl enyhe.
Ugyanakkor az Orbán-kormány idején elfogadott, és most is hatályban lévő Nemzeti Drogstratégia egyértelműen abból indul ki, hogy büntetéssel nem lehet visszaszorítani a drogfogyasztást, és a fogyasztók büntetése sehol a világon nem hozott még eredményeket a drog-ellenes küzdelemben.