Kecskemét jegyzője az MTI-nek megerősítette, hogy az egyesület kérte tőlük az egyéni hatósági bizonyítvány kiadását azokról a területekről, amelyeken nem tiltott tevékenység a prostitúció. Az ügyben még nem született döntés, közölte Peredi Katalin.
Vidéken eddig két városban volt előzménye a türelmi zóna kijelölésének. A miskolci önkormányzat májusban helyezte hatályon kívül a 2001-ben hozott, majd tavaly módosított rendeletét, amely a türelmi zóna kijelöléséről szólt. Ezzel lényegében megszűnt az ország első hivatalosan kijelölt zónája, amelynek felszámolását a képviselőtestület MSZP-s többsége kezdeményezte - mondta az MTI-nek Orosz Lajos alpolgármester.
Az MSZP városi önkormányzati képviselői már korábban, még ellenzékben többször kezdeményezték a negyed megszüntetését - tette hozzá az alpolgármester, aki szerint a város egyik szégyenfoltja volt az, hogy Magyarországon először és egyedül Miskolc vállalta fel két évvel ezelőtt az akkori kormány által is támogatott ügyet.
A negyedet ez év elején egy másik területre helyezték át, egyebek miatt azért is, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal az Alkotmánybírósághoz fordult, ugyanis a zóna határa a református egyház által működtetett kismamaháztól mindössze 50-80 méterre volt. A prostituáltak ennek ellenére ugyanúgy dolgoznak a Szinva partján, mint eddig, és mint egyikük elmondta: ezentúl is ezt teszik, legfeljebb egyik szemükkel mindig azt lesik majd, jön-e a rendőr.
Nyíregyházán nincs napirenden zóna kijelölése a prostitúció számára - jelentette ki Szemán Sándor, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely jegyzője az MTI-nek. Hozzátette: 2001. októberében a város önkormányzata hozott ugyan egy helyi rendeletet a kijelölésre, de az a lakosság heves tiltakozása miatt mégsem lépett hatályba a tervezett időpontban, 2002. tavaszán.
A türelmi zóna - emlékeztetett a jegyző - a település határában, a 4-es főúthoz közeli, a Butykatelepet Császárszállással összekötő út mentén lett volna. Az itt lakók akkor - 2001. november 19-től -a városháza előtt tartott 48 órás ülősztrájkkal, valamint a Nyíregyházától való leválással fenyegetődzve kényszerítették ki a testülettől a rendelet hatályba léptetésének visszavonását.
A türelmi zóna kijelölését megváltoztató nyíregyházi önkormányzati közgyűlés azóta a hatékony rendőri fellépéstől várja azt, hogy az utcai prostitúció kiszoruljon a lakott területekről. Erre 2001-2002-ben, hat hónapos időtartamra 4 millió forint támogatást is biztosított a helyi kapitányságnak.
A nyíregyházi utcalányok - magát megnevezni nem kívánó - szószólója a sorozatos rendőri razziákról az MTI-nek úgy vélekedett: "a jogegyenlőség elve sérül akkor, amikor csak a magukat áruló nőket állítják elő és indítanak ellenük eljárást a hatóságok, hiszen - szerintünk - ugyanezt kellene tenni az önkormányzati képviselőkkel is, mert ők szintén törvényt sértenek a türelmi zóna kijelölésének elmulasztásával".
A szószóló hozzátette: pártfogoltjainak kezdeményezésére most bírósági beadványt készít elő, így kívánja elérni, hogy érvényesüljenek a lányok jogai Nyíregyházán.