A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Romákat toboroznak az iskolazászlóaljba

Vágólapra másolva!
Magyarországon is meghonosodhat a New York-i rendőrségnél már működő kadétprogram, amely a hátrányos helyzetű fiataloknak lehetőséget nyújt arra, hogy már a tanulás mellett munkát vállaljanak a rendőrkapitányságokon. Az októberben az Egyesült Államokba utazó magyar rendőri vezetők várhatóan erről is tárgyalnak majd a New York-i rendőrfőnökkel.
Vágólapra másolva!

Teleki László roma ügyekért felelős államtitkár múlt héten az Egyesült Államokban járt, és találkozott többek között New York város rendőrkapitányával. Az államtitkár eredetileg arra volt kíváncsi, hogy a New York-i rendőrség munkatársait milyen formában készítik fel a különböző kisebbségekkel való kapcsolattartásra.

A találkozón a rendőrkapitány ugyanakkor beszámolt egy másik kezdeményezésről is, amely szintén a kisebbségekkel, illetve hátrányos helyzetű közösségek tagjaival kapcsolatos. Ez az úgynevezett kadétprogram, amelynek keretében a tisztnek vagy tiszthelyettesnek készülő fiatalok a tanulás mellett apróbb feladatokat láthatnak el a New York-i rendőrségnél.

Az államtitkár az [origo]-nak elmondta: nagyon megtetszett neki a rendőrkapitány által ismertetett program. Teleki szeretné, ha Magyarországon is elindulna valamilyen hasonló kezdeményezés, amely lehetőséget adna a romáknak és más hátrányos helyzetű fiataloknak, hogy a tanulás mellett rendőrségi munkát vállaljanak. Teleki ezért arra kérte a rendőrfőnököt, hogy fogadja a jövő hónapban egyébként is az Egyesült Államokba látogató magyar rendőri vezetőket, és ismertesse meg őket a kadétprogrammal. Az államtitkár elmondása szerint a rendőrkapitány eleget tesz ennek a kérésnek.

Az "iskolazászlóalj"-nak is nevezett egységhez kizárólag olyan hátrányos helyzetű és a rendőri pálya iránt érdeklődö fiatalok jelentkezését várják, akik még tanulmányaikat folytatják - derül ki a New York-i rendőrség honlapján található toborzó szövegből.

Elsősorban adminisztratív feladatokat bíznak a kadétnak beálló fiatalokra, akik közben így megismerkedhetnek a rendőrkapitányságok gyakorlati munkájával. A rendőrségi tájékoztató szerint a program két legfontosabb célja az, hogy a leendő rendőrök minél tanultabbak legyenek, és hogy minél több olyan tagja legyen a testületnek, akik kisebbségi közösségekből kerültek ki.

Az amerikai gyakorlat szerint a kadétoknak fizetést is adnak, és támogatást adnak a tanulmányaikhoz is. Ha valaki jól teljesít, akkor főiskolai tanulmányainak teljes tandíját is kifizethetik számára. Az iskolazászlóalj tagjai tanév közben részmunkaidőben dolgoznak, de nyáron akár egész napos szolgálatot is vállalhatnak.

A toborzó szöveg szerint a kadétprogram résztvevői rendszerint arról számolnak be, hogy a rendőrségi munka magabiztosabbá teszi őket. A fiatalok elmondása szerint a testületnél megtanulják azt, hogyan kell fellépni a válsághelyzetekben és hogyan kell megoldani azokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!