Tizenkét évig bujkált testvére hamisított iratai segítségével K. Zoltán, akit több brutális rablás elkövetésével gyanúsítanak. A férfi a rendőrség szerint négy rablótámadást követett el 1992 februárja és áprilisa között egy fegyveres, háromtagú banda tagjaként az M5-ös autópályán - írja a Népszabadság.
Módszerük az volt, hogy éjszakánként rendőri intézkedést mímelve állítottak meg külföldi autósokat, akiket aztán gázspray-vel lefújtak, megvertek és megrugdostak. Első áldozatukon kívül, valamennyitől elvették autóját a benne lévő értékekkel együtt. A két hónap alatt elkövetett három rablással 1,2 milliós kárt okoztak. A banda két tagját még 1992-ben elfogták, egyikük fiatalkorúak börtönébe került hat évre, felnőtt társa tíz évet kapott.
K. Zoltánt akkor nem tudták elkapni. A férfi azonban idén márciusban megpróbált átkelni Szlovákiába testvére útlevelével, amelyben saját fényképére cserélte testvére fotóját. A rendőrség azonban már testvére útlevelét is köröztette, így őrizetbe vették a határőrök. A rablások az ügyészség és a BRFK álláspontja szerint nem évültek el, mivel 1997-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, ami miatt nem szakadt meg az elévülési idő. K. Zoltán akár tíz évet is kaphat tizenkét év után - írja a Népszabadság.