A helyszínen meghalt annak az autónak az utasa, amely szombat délután csúszott meg és ütközött oszlopnak az M7-es autópályán. A gépkocsit vezető férfit a mentők kórházba szállították. Az autó a Budapest felé vezető sáv 50-es kilométerénél, a velencei lehajtónál feltehetően megcsúszott egy vízátfolyáson, és az út mellett egy korábbi, ugyancsak halálos baleset következményeként kidőlt segélykérő telefonoszlop acélcsonkjának ütközött, amely szinte felnyársalta.
Két férfi meghalt, egy súlyosan sérült a 62-es főúton, a Fejér megyei Szabadegyháza külterületén történt balesetben. Egy Dunaújváros felől Seregélyes irányába tartó személyautó előzésbe kezdett, a manővert azonban nem tudta befejezni, és frontálisan ütközött a szemből érkező gépkocsival. Az előző gépkocsi vezetője súlyosan sérült, a másik autó sofőrje és utasa a helyszínen meghalt. Az út érintett szakaszát a helyszínelés idejére félpályán lezárták.
A 6-os főúton kisbusz és kamion ütközött reggel. A Dunakömlőd határában történt balesetnek két halott mellett 13 súlyos sérültje van - közölte a Tolna megyei mentőszolgálat helyszínen tartózkodó vezetője. A sérülteket a dunaújvárosi, a szekszárdi és a pécsi kórházba szállították. A tömegszerencsétlenség miatt a 6-os főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelték. Reggel hét óra körül egy Budapest irányából érkező pótkocsis kamion eddig ismeretlen okból letért az úttestről, padkára futott, majd az ellenkormányozás következtében pótkocsija kipördült. Az úttestre forduló szerelvény egy Paks irányából szabályosan közlekedő mikrobuszba ütközött, amely az árokba fordult, majd a kamion rádőlt.
Halálos baleset történt szombat reggel az M1-esen Tatabánya és Bábolna között. Ketten meghaltak, hárman megsérültek a balesetben. Az útpályát reggel teljes szélességben lezárták Budapest irányába, délelőtt a lezárást feloldották.