Milliárdos adócsalás ügyében érintett a vecsési MSZP-elnök

Vágólapra másolva!
Tizenhat gyanúsított ellen nyomoznak a hatóságok, egy több milliárd forint értékű adócsalási ügyben. Ennek kapcsán vették őrizetbe az MSZP vecsési elnökét. A politikus előzetes letartóztatása elleni fellebbezését öt napon belül bírálja el a bíróság.
Vágólapra másolva!

Többmilliárdos adócsalás ügyében nyomoznak a hatóságok 16 gyanúsított ellen, akik fiktív számlákat állítottak elő. Az adócsalással gyanúsított személyek közül ötöt már előzetes letartóztatásba helyeztek. Köztük van az MSZP vecsési elnöke is, Balázsi Tamás, akit a múlt héten vettek őrizetbe, szökésének és a büntetőeljárás meghiúsításának lehetősége miatt - mondta el az [origo]-nak Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A bírósági határozat ellen Balázsi és védője fellebbezett, melyet ma kapott meg a bíróság, így legkorábban holnap megszülethet a határozat - tudta meg az [origo] a Fővárosi Bíróságon. Az ügyben öt napon belül kell döntést hozni.

Borbély Zoltán elmondta az [origo]-nak, hogy a nyomozás nem egy párt vagy annak tisztviselői ellen folyik, hanem köztörvényes bűncselekmény - adócsalás - elkövetői ellen. A folyamatban lévő vizsgálatok érdekeire hivatkozva egyéb részleteket nem közölt a szóvivő.

Szabó Imre, az MSZP Pest Megyei Szövetségi Tanácsának elnöke elmondta az [origo]-nak, hogy mivel a párt nincs az áfa-körben, és mivel a gazdasági ügyeket megyei szinten kezelik, pontatlan az a sajtóértesülés, hogy Balázsi a párt költségvetésében szerepeltetett hamis számlákat. Szabó elmondta, hogy a vecsési pártszervezetnek átlagosan csupán havi 2000 forint forgalma van. A politikus szerint Balázsit sógora miatt tartóztatták le, aki az egész áfacsalási ügynek a főszereplője. A párt amúgy csak akkor indítja meg a tagjának kizárására irányuló eljárást, ha bebizonyosodik bűnössége.

[origo]

Korábban:

Őrizetbe vették az MSZP vecsési elnökét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!