Havi kétmillióba kerül Tasnádi őrzése

Vágólapra másolva!
Szerény számítások szerint is csaknem kétmillió forintba kerül havonta Tasnádi Péter házi őrizete. Az előzetesből májusban szabadult vállalkozót szombaton Balatonaligára, a grillezőversenyre is elkísérik őrei.
Vágólapra másolva!

A Tasnádi Péter szemlőhegyi háza előtt posztoló rendőrök munkabére a Blikk számításai szerint legkevesebb havi 1 millió 950 ezer forint. Havonta több tízezres tétel az a benzin, amit őrzése során felhasználnak az egyenruhások. Ha az első fokon 4 év 6 hónapra ítélt vállalkozó börtönben maradt volna, úgy havi ellátása körülbelül 120 ezer forintból kijönne. Tasnádi úgy tapasztalja, hogy hatórás váltásban négy egyenruhás és két civil rendőr őrzi őt. Így naponta 24 rendőr tölti munkaidejét Tasnádi háza előtt. A heti kétszer négyórás kimenőjén két rendőr kíséri kocsival. A Blikk úgy tudja, hogy egy utcán posztoló rendőr átlagosan nettó 65 ezer forintot keres, benzinköltségekkel együtt így Tasnádi őrzése a házi őrizetben körülbelül kétmillió forintba kerül.

Tasnádi Péter 32 hónapot töltött előzetesben, ha büntetése másodfokon is ennyi lesz, a kedvezményekkel már csak 4 hónapot kellene leülnie. A jogerős ítélet azonban enyhíthet is büntetésén.

Korábban:

Tasnádi: Vállalnám a belügyminiszterséget

Tasnádi: Rájátszottam a keresztapa-szerepre

Elítélték, majd kiengedték Tasnádit

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!