A Szabadság téri Református Egyházközség szerdán megdöbbenésének adott hangot a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör állásfoglalása miatt. A kör provokációnak minősítette, hogy a Magyar Televízió székházánál múlt pénteken megtartott rendezvény idején megszólalt a templom harangja.
A polgári kör keddi nyilatkozatában visszatetszőnek nevezte, hogy egy református templom harangját használták fel egyesek arra, hogy Orbán Viktor beszédét megpróbálják megzavarni.
Ifj. Hegedűs Loránt, a templom vezető lelkésze (MIÉP-es politikus, 1998-2002 között képviselő) szerdai közleményében kiemelte, hogy a harangot a templom felszentelése és a II. Bécsi Döntés évfordulója alkalmából szólaltatták meg. Így minden év augusztus 30-án harangszóval emlékeznek meg az 1940-es döntésről. (A fasiszta Németország és Olaszország ekkor döntött arról, hogy Magyarország visszakapja Erdélyt.) Hegedűs szerint érthetetlen, hogyan minősíthetnek provokációnak egy harangszót. Szerinte a kisméretű harang csendes, és a templom előtt is alig hallatszott, így nem érti, hogyan tudott elnyomni egy kihangosított rendezvényt.