A túl sok konkrétumot nem tartalmazó gazdasági fejezetek szerint a Gyurcsány-kormány célja, hogy "stabil és növekvő gazdaságra támaszkodva olyan feltételeket teremtsen, amelyek segítik az állampolgárok önmegvalósítását".
A dokumentum szerint a gazdaság szilárd egyensúlyi feltételek között fog bővülni, a kabinet takarékoskodik önmagán, bátorítja a megtakarításokat, így 2010-ben elérhető lesz az euró bevezetése.
A kormányprogram ígérete szerint egyetlen euró uniós támogatás sem veszhet el Magyarország számára, mert a kabinet biztosítani fogja az uniós támogatások megszerzéséhez szükséges hazai társfinanszírozást. A fejlesztési tervek közül külön kiemel a dokumentum néhány budapesti beruházást (a 4-es metró, a csepeli szennyvíztisztító és az M0-ás körgyűrű építését), valamint a Vásárhelyi-terv és az autópálya-építések folytatását.
A 40 oldalas program mindössze egy, konkrétumokat nélkülöző bekezdésben foglalkozik a mezőgazdasággal, viszont ígéretet tesz a még mindig alacsony magyar foglalkoztatottság komplex eszközökkel való bővítésére.
A kormány igazságosabb és szolidárisabb adórendszert ígér; a program Igazságos Köztársaság c. fejezetében a már ismert adóváltozások mellett az szerepel, hogy a kabinet további adócsökkentéssel eléri: az átlagfizetésnek ne legyen olyan része, amely a legmagasabb kulcs szerint adózik.