Tízmilliárdot perelhetnek ki az államtól

Vágólapra másolva!
Rendőrök, tűzoltók és határőrök ezrei indíthatnak pert az állam ellen elmaradt távolléti díjuk utólagos megfizetéséért. Más most több száz peres beadvány készül. Ha a bíróság helyt ad a követeléseknek, több mint tízmilliárd forintot kell fizetnie az államnak - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Hamarosan munkaügyi perek százai indulnak az ORFK, illetve megyei kapitányságok ellen. A pereket az a több száz Tolna megyei rendőr indítja, akik a 2003 előtti távolléti díjaik ki nem fizetése miatt nyújtottak be szolgálati panaszt. A több száz mostani panaszost azonban további ezrek követhetik, a rendőrség a határőrség és a tűzoltóság kötelékéből - írja a Népszabadság.

A Tolna Megyei Rendőrszakszervezet vezetője elmondta a lapnak, egyik tagjuk hívta fel a figyelmet arra, hogy egy 2002-es legfelsőbb bírósági határozat értelmében több évre visszamenőleg kamatostul követelhető a ki nem fizetett távolléti díj. A szakszervezet Radovics Csillát - a kismamapereket elindító ügyvédet - kérte fel tagjai képviseletére.

Az ügyvéd a Népszabadságnak azt mondta, egy 1996-tól 2003 nyaráig érvényben lévő jogszabály szerint a hivatásos állomány tagjainak - rendőröknek, határőröknek, tűzoltóknak - a munkaszüneti napokon illetményükön kívül távolléti díj is járt, akár dolgoztak az adott napon, akár nem. A gyakorlatban azonban csak az kapott távolléti díjat, aki a munkaszüneti napon valóban dolgozott - állítja az ügyvédnő. Ezeket az elmaradt kifizetéseket Radovics Csilla szerint három évre visszamenőleg kamatostul követelheti a hivatásos állomány összes tagja. Ez személyenként és évente egyhavi illetménynek megfelelő összeget jelent.

Az igény alapját az a 2002-es legfelsőbb bírósági határozat adja, amely szerint a távolléti díj azokon a munkaszüneti napokon is megilleti a fegyveres testületek tagjait, amikor nem teljesítenek szolgálatot. A bírósági döntés nyomán a parlament 2003-ban módosította a törvényt, azóta csak azoknak jár a díj, akik ténylegesen szolgálatot teljesítenek a munkaszüneti napon.

A tolnaiak után Zala és Somogy megyei rendőrök is követelik a pénzt. Jogi képviselőjük, Martinecz Antal nagykanizsai ügyvéd szerint ügyfelei közül az elmúlt hetekben negyven rendőr indított pert az ország különböző bíróságain. December közepéig további ötszáz keresetet nyújt be, az egész országban akár több ezer ilyen per is indulhat.

A lap szerint eddig két per kezdődött meg, mindkettő Kaposváron. Az egyik ügyben szakértőket rendeltek ki, a másik eset tárgyalása jövő januárban indul. Ha a követeléseknek helyt adnak a bíróságok, akkor a fegyveres testületek valamennyi tagja igényelheti majd a 2003 nyara előtt ki nem fizetett távolléti díjat. Ez az előzetes becslések szerint több mint tízmilliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek.

Zsinka András, a BM humánpolitikai főcsoportfőnöke szerint értelmetlen panasszal élni ebben az ügyben, mert hiszen eddig mindenki megkapta a törvény szerinti járandóságát - írja a Népszabadság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!