Harminchat bezárt üzlethelyiség található a Blaha Lujza tér tágabb környékén, a Rákóczi úton a Keleti és az Astoria között és a Nagykörúton, a Rákóczi tértől a Király utcáig. A korábbi bevásárló-zóna kiskereskedelme évek óta haldoklik. Akik nem húzták még le a rolót olcsó árukkal igyekeznek becsalogatni az arra járókat. A bezárt üzletek kirakatai koszosak, egymásra ragasztott plakátok, falfirkák borítják őket. A kereskedők egy része nem bírta tartani a versenyt a sorra nyíló bevásárlóközpontokkal és a szegényebb vásárlókat megcélzó kínai piacokkal, kisebb részük pedig inkább az egyik új áruházban bérelt üzletet.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökségi tagja, Marosi Ilona a Népszabadságnak elmondta, hogy a tágabban vett belvárosban bezáró boltok száma évről évre nő. Ez nemcsak a kereskedelemnek rossz, hanem rossz a városnak is: ahol tömegével szűnnek meg üzletek, ott lassú pusztulás kezdődik.
A Nyugat-Európai nagyvárosok, köztük Bécs, korábban hasonló helyzetbe került, de az önkormányzatok és a kiskereskedők összefogásának köszönhetően a kisebb boltok is megmaradtak, a bevásárló utcák újabb virágkorukat élik.