Kedden, április 26-án lesz a csernobili atomerőmű-katasztrófa tizenkilencedik évfordulója. Az ukrajnai Csernobilban 1986-ban következett be a szerencsétlenség. A robbanás az atomenergetika történetének eddigi legsúlyosabb balesete volt.
A Kijevtől 130 kilométerre levő erőműben úgynevezett könnyűvizes, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. A katasztrófa napján hajnalban a négyes blokk reaktora ellenőrizhetetlenné vált, s pár másodperc múlva két robbanás vetette szét. A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, s tíz napon át égő tűz keletkezett a reaktorban. Nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés került a levegőbe, több százszor annyi mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után. A Szovjetunióban a balesetről az első jelentéseket csak két nap múlva adták ki, a Pravda csak május 5-én számolt be először a tragédiáról.
Magyarországot két hullámban érte a szennyezés: az első hullám Csernobiltól észak-északnyugati irányba indult el, Skandinávián, Lengyelországon és Csehszlovákián át érkezett az országba április 29-én, és zömmel az északi, északnyugati részén mosódott ki. A második nagyobb felhő déli irányba indult, Románián és Jugoszlávián keresztül május 7-én ért hozzánk, ezt az adagot a másnapi esők mosták a talajba. A Magyarországot ért terhelést a volt Szovjetunión kívüli európai mezőnyben enyhe-közepes jelzővel minősítették, ami messze alatta maradt az Alpokban és Dél-Németországban mért értékeknek.
A katasztrófát egy félresikerült kísérlet okozta, a reaktorblokk személyzete ugyanis különleges biztonsági eljárást akart kikísérletezni egy szimulált vészhelyzetben. A reaktor teljesítményét 20-30 százalékra nyomták le és minden érvényes előírás ellenére ebben az állapotban üzemeltették.
A balesetet követően az erőmű másik három blokkját lezárták, de az első és a második blokkot 1986 decemberében újraindították. A vizsgálatok emberi mulasztást állapítottak meg, de az atomerőmű tervezési hibáit, illetve hiányosságait szinte azonnal államtitokká nyilvánították.
Az erőmű környékéről másfél nap késéssel kezdődtek meg a kitelepítések. 1986 és 1990 között 90 ezer, 1990 és 2000 között 72 ezer főt költöztettek át a sugárszennyezett területekről, sokan önként hagyták el lakóhelyüket. Az erőmű körül 30 kilométeres tiltott Zónát létesítettek a hatóságok.
Ma sem lehet pontosan tudni, hány áldozatot követelt a katasztrófa, hányan betegedtek meg, vagy haltak meg azóta a radioaktív szennyezés okozta betegségekben. A halálos áldozatok száma 1991-es hivatalos adat szerint 32, 1996-ban 230 volt, akik elsősorban a közvetlenül érintettek: az ott dolgozók, valamint a mentésben részt vevők közül kerültek ki. 1993-ban 3,8 millió, 1995-ben 5 millió ember fertőzéséről beszéltek Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban. A legjobban sújtott terület Ukrajna: itt 12 megye több mint 2300 települését, 50 ezer négyzetkilométernyi területet ért sugárszennyeződés, amelynek következtében 3,5 millióan szenvedtek egészségkárosodást, közöttük 1,5 millió gyermek. 1986-1987-ben sok ezer ukrajnai lakos vett részt a mentésben, közülük sokakat olyan kóros mennyiségű sugárzás ért, hogy életük végéig orvosi ellátásra szorulnak.
Az 1990-es évektől közepétől erős nemzetközi nyomás nehezedett Ukrajnára az erőmű végleges bezárása érdekében. Kijev 1995-ben megállapodott erről az Európai Unióval, s 2000. december 15-én végleg leállították az erőmű még működőképes utolsó blokkját.