Merénylet lehetett a törökbálinti pirotechnikai raktár felrobbanás tavaly augusztusban - írja a Blikk nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva. A lap szerint eddig eltitkolták, hogy volt egy negyedik áldozat is, akinek holttestét 200 méterre a többi halottól találták meg, és találtak vérnyomokat is. Egy orvosszakértői véleményre hivatkozva úgy tudják, az egyik áldozat már a detonáció előtt is halott lehetett, mert nem voltak égési sérülések sem a gégéjén, sem a nyelőcsövén. A robbanást állítólag katonai robbanóanyagok okozták, amelyek "maguktól" nem robbannak fel.
A Pest Megyei Főügyészség a Blikk szerint arra kérte a rendőrséget, hogy vizsgálják ki, szó lehet-e idegenkezűségről, amelyet Tóth Ferenc, a Pyro-Technic Kft. vezetője is állít, amelynek a raktára felrobbant. A Pest Megyei Főügyészség illetékese szerint a Blikk nem tudhatta meg, hogy a főügyészség mit kért a rendőrségtől. Csak annyit közöltek: "Amíg az ügy nyomozati szakaszban van, a nyomozóknak adott ügyészi utasításokról nem adhat információt az ügyészség".
A nyomozást folytató Pest Megyei Rendőrfőkapitányság (PMRFK) közölte: az idegenkezűséget már régen kizárták. A Blikk cikke nyomán közleményt adtak ki, mely szerint csak három áldozata volt a robbanásnak. "A megjelent cikk valótlanságot tartalmaz és feltételezéseken alapul. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság szakmai hírnevét súlyosan sérti az a feltételezés, hogy az eljárás során a tényállás felderítése, a robbanás körülményeinek, okainak tisztázása érdekében az indokolt nyomozati cselekményeket nem végezték el." - áll a közleményben.
A PMRFK polgári pert indít a Blikk ellen jó hírnév megsértése miatt, az ügy további részleteiről pedig a nyomozás végéig nem nyilatkozik. A PMRFK sajtósa nem kívánta az [origo]-nak sem cáfolni, sem megerősíteni a vérnyomokról, a már a robbanás előtt halott áldozatról, katonai robbanóanyagról szóló értesüléseket.