Bombariadó volt a Déli pályaudvaron

Vágólapra másolva!
Kiürítették a Déli pályaudvart bombariadó miatt szombaton délelőtt. A bejelentés a tűzoltókhoz érkezett, a BRFK sajtóügyeletese az [origo]-nak elmondta: egy idősebb férfi fenyegetőzött robbantással. A pályaudvart átvizsgáló tűzszerészek bombát nem találtak, a Déli pályaudvart azóta átadták az utasforgalomnak.
Vágólapra másolva!

Bombariadó miatt kiürítették a Déli pályaudvart szombaton délelőtt - közölte a rendőrség. A tűzoltókhoz érkezett a bejelentés telefonon, hogy bomba fog robbanni a Déli pályaudvaron, szombaton kilenc órakor. A fenyegető egy idősebb férfi volt, aki a VIII. kerületből, egy Vajda Péter utcai nyilvános telefonfülkéből hívta fel a tűzoltókat. - mondta az [origo]-nak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Gálik Viktória, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője a távirati irodával azt közölte: kiürítették az érkezési és indulási szintet, a tűzszerészek átvizsgálták az üzleteket, a peront, a bent álló vonatokat. A rendőrök 10 óra 35 perckor a pályaudvart átadták az utasforgalomnak, bombát nem találtak.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője elmondta: az érkező vonatok Kelenföldig közlekednek, a Déli pályaudvarról pedig csak akkor indulhatnak, ha a rendőrség átvizsgálta a szerelvényeket. A bombariadó miatt 10-12 vonat késett, általában 30 percet, egy vonatnál azonban egyórás volt a késés. Négy vonat átmenetileg a Kelenföldi pályaudvarig közlekedett. A BKV fődiszpécsere, Fehérvári Tibor elmondta: a bombariadó egyelőre nem érinti a metróközlekedést, a 2-es metró a Déli pályaudvarig közlekedik.

Az BRFK sajtóügyeletese közölte: a rendőrség minden ilyen jelegű fenyegetést komolyan vesz, és nagy erőkkel indítják meg a kutatást. Az I. Kerületi Rendőrkapitányság közveszéllyel való fenyegetés miatt indított nyomozást, ismeretlen tettes ellen.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!