A kormány ülését követő sajtótájékoztatón az egészségügyi miniszter elmondta, eddig mintegy 20 ezer ember betegedett meg, 90 százalékuknál az influenza legveszélyesebb, "A" vírusa okozta a fertőzést, 10 százalékuk esetében pedig a kevésbé alkalmazkodóképes "B" típusú vírus.Hangsúlyozta: járványról akkor lehet beszélni, ha 100 ezer lakosból 400 megfertőződik, az ÁNTSZ legutóbbi adatai alapján azonban 100 ezer lakosra 200 megbetegedés jutott.
A miniszter elmondta, hogy a vírusfertőzés nyugatról keletre terjed, így a betegek száma jelenleg Győr-Moson-Sopron megyében a legnagyobb. Minden korosztályt nagyjából egyformán érint, bár torzítja a megoszlást, hogy a védőoltásokat leginkább az idősek vették igénybe.
A betegség jellemzője, hogy igen rövid lappangási idő után magas láz jelentkezik, amely fejfájással, izomfájdalmakkal, levertséggel, szárazköhögéssel társul. Általában egy hét alatt zajlik le, és tüneti, nem antibiotikus kezelést igényel. A betegség szövődménye lehet a vírus és a baktérium okozta tüdőgyulladás, valamint középfül- és arcmellék-gyulladás.
Az influenza "A" vírusa ellen idén 1,3 millió védőoltás áll rendelkezésre. Ennek jelentős részét a betegségre fokozottan érzékenyek, így a 65 év feletti közösségben, otthonban élő idősek, a legyengült szervezetűek és a halmozott betegségben szenvedők már megkapták. Ugyanakkor 50 százalékos társadalombiztosítási támogatás mellett a háziorvos is felírhatja a védőoltást.
A védettség kialakulásához több hétre van szükség, ugyanakkor az influenzás időszak tavaszig tart, így az oltást még jelenleg is érdemes beadatni - mondta.