Két hete hirdette meg az MSZP kongresszusán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a száz lépés programját. A vsárnapi szakszervezeti fórumon néhány várható döntésről már beszámoltak a kormánytagok. Eszerint 400 milliárd forintos átrendezés várható a családtámogatásban a magas jövedelműektől az alacsony jövedelműek irányába. A munkaügyi miniszter szerint megszűnik a minimálbér teljesíthetetlen normákkal történő kijátszásának lehetősége is.
A kormányfő közölte azt is, hogy ha a gyes és a gyed mellett valakinek van munkája, akkor ne kelljen titkolnia azt. A jelenlegi szabályozás szerint csak a gyes mellett lehet munkát vállalni maximum napi négy órában.
Gyurcsány eddig két személycserét jelentett be a program keretében: Draskovics Tibor pénzügyminiszter helyére Veres Jánost nevezte ki, Németh Imre helyett pedig Gráf József lett az agrárminiszter.