Kimutatták a szennyeződést azokban a mintákban, amelyeket a vértessomlói ivóvízből vettek, a szennyezés azonban az egészségügyi határérték alatt van - közölte az [origo]-val Grosschmid Sándor Komárom-Esztergom megyei tiszti főorvos.
Az ÁNTSZ így hétfőn sem oldotta fel a vízkorlátozást Vértessomlón és Várgesztesen, a két települést továbbra is lajtos kocsikkal látják el ivóvízzel. A tiszti főorvos szerint a héten valószínűleg megszüntetik a vízkorlátozást a két Komárom-Esztergom megyei településen.
A kényszerintézkedéseket azt követőn vezették be, hogy csütörtökön egy 14 és egy 20 éves fiatal egy liter olajos folyadékot öntött a vértessomlói vízmű tározójába. Halas Károly, az Észak-dunántúli Vízmű Rt. kommunikációs vezetője elmondta: a tározót idejében lezárta a vízművek, így sikerül meggátolni, hogy az olaj károsítsa a térség ivóvizét.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a két fiatal ellen nyomozást indított, a 20 éves fiatalember jelenleg őrizetben van. A rendőrség közlése szerint az elkövetők elismerték, hogy egy ötezer forint értékű lámpabura leszerelése után ők dobták a vízbe az olajoskannát. Tettükre azonban nem adtak ésszerű magyarázatot.
Egy [origo] által megkérdezett, név nélkül nyilatkozó szakértő szerint érthetetlen, hogyan juthattak az elkövetők ilyen könnyedén a medence közelébe, a tározót ugyanis állandóan védeni kéne.
Budapesten nem fordulhat elő
"Hasonló eset Budapesten nem fordulhat elő, mivel a főváros vízkészleteit szigorúan őrzik" - állította az [origo]-nak a Fővárosi Vízművek Rt. szóvivője. Lévai Zsuzsanna elmondta: a fővárosban a legnagyobb víztározó a Gellért-hegyen található, amelyet kamerákkal és elektronikus beléptető rendszerrel védenek, így azonnal érzékelik, ha illetéktelen behatoló próbál a medencéhez közeledni.
Szigorúan őrzik a Szentendrén, a Csepelen és a Margitszigeten található ivóvízkutakat is. A zárt területen található kutakat fegyveres őrök védik. Ráadásul a Fővárosi Vízművek tavaly kötött együttműködési megállapodást a rendőrséggel. Ennek értelmében a rendőrség helikopteres szolgálata is részt vesz a főváros ivóvízellátását biztosító kutak védelmében.
Szabó András