A köztársasági elnök sajtófőnöke, Wéber Ferenc az MTI kérdésére a csütörtöki bejelentés után azt mondta, az országgyűlési választások időpontjáról a köztársasági elnök egyetlen párt képviselőjével vagy közjogi méltósággal sem konzultált, döntéséről nem is tájékoztatott senkit előzetesen
"Politikai pletykák mindig voltak és mindig lesznek. Különösen igaz ez a választások előtti időszakra. Az államfő azonban meggyőződése szerint dönt, és ebben nem befolyásolhatják megalapozatlan híresztelések" - közölte a sajtófőnök arra a felvetésre, hogy egyes sajtóorgánumok sugalmazása szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve Orbán Viktor, a Fidesz elnöke már korábban értesült a választási dátumokról.
Wéber Ferenc emlékeztetett arra, hogy a választási időpont meghatározásával kapcsolatban nincs olyan jogszabályi előírás, amely a köztársasági elnököt a pártokkal való konzultációra kötelezné. A pártok közti alkufolyamatnak fontos szerepe van demokratikus berendezkedésünkben, de ez nem jelenti azt, hogy minden döntésnek ilyen módon kell megszületnie - tette hozzá.
Az április 9-i dátum egyes elemzők szerint a húsvét közelsége (idén április 16-17-ra esik az ünnep) inkább a konzervatív pártoknak kedvezhet egy kicsit. Wéber ezzel kapcsolatban azt mondta, az ünnepek és a választói magatartás közötti összefüggést az eddigi választások tapasztalatai nem igazolják.
A választások időpontjának azért is van jelentősége, mert idén május 15-én jár le a jelenlegi kormánypártok által gyakran bírált és elfogultsággal vádolt Polt Péter legfőbb ügyész megbízatása. Miután áprilisban lezajlik a választás, így a legfőbb ügyészi pozíció betöltéséről már nagy valószínűséggel az új összetételű Országgyűlés szavaz majd.
Ennek kapcsán Wéber Ferenc elmondta, hogy a legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatos megfontolások semmilyen szempontból nem befolyásolták a választási időpontok meghatározását. "A két kérdést Sólyom László teljesen külön kezelte, illetve kezeli. Az államfő még nem döntött a jelölt személyéről, de - mint már korábban hangsúlyozta - kizárólag szakmai szempontok alapján fog javaslatot tenni, és a nevet még a választások előtt nyilvánosságra hozza" - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.