Néhány, sokak által fontosnak tartott ügy figyelmen kívül hagyása persze nem jelenti azt, hogy a pártprogramok ne foglalkoznának számos, az embereket közvetlenül érintő témával. A sokszor személyeskedéstől sem mentes vitákat figyelve épp az a meglepő, hogy több kérdésben is hasonló véleményen vannak a pártok.
Abban például mindegyik egyetért, hogy az ország versenyképessége érdekében a jelenleginél többet kell költeni kutatás-fejlesztésre, hogy több jól képzett szakmunkásra van szükség, és hogy nem jogászok vagy kommunikációs szakemberek garmadáját kellene képezni az egyetemeken, hanem olyan szakembereket, akik aztán diplomájuknak megfelelően tudnak elhelyezkedni. Az is közös nevezőnek tűnik, hogy segíteni kell a családanyák munkához jutását, és ezt mindegyik párt hasonló eszközökkel, a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás terjesztésével kívánja megoldani.
Ezek persze inkább szabályt erősítő kivételek, hiszen jócskán vannak különbségek, és némely ügyben filozófiai nézeteltérések is tetten érhetők. Ilyen például a családtámogatás. A Fidesz programjának Család című fejezetében az egyik konkrét fő ígéret a családbarát adózás bevezetése. Ez azt jelentené, hogy minden eltartott családtag - legyen az szülő, gyermek vagy ápolásra jogosult rokon - után bizonyos összeggel csökken a személyi jövedelemadó alapja, vagyis kevesebbet kell befizetni az államkasszába. A Fidesz szerint ez azért fontos, mert az államnak el kell ismernie a gyermeknevelés költségeit.
Korábban már működött hasonló adó-kedvezményeken alapuló rendszer, amelyet a Fidesz vezetett be, és amelyet tavaly, év végén szüntetett meg a mostani kormány. Az MSZP ugyanis azt mondja, hogy az adó-kedvezményekkel a tehetősebb családok járnak jól, miután aki többet keres, az nagyobb kedvezményhez jut. A szocialisták ezt igazságtalannak tartják, és ők inkább a mindenkinek alanyi jogon járó, általuk megemelt családi pótlékon keresztül akarnak támogatást nyújtani.
Erre mondja viszont azt az SZDSZ, hogy ez sem igazságos, mert ha a családi pótlék alanyi jogon jár, akkor ugyanúgy megkapja a milliárdos és a minimálbérből élő. A szabad demokraták szerint ezért csak a rászorulóknak kellene ilyen támogatást nyújtani. Az MDF ebben a kérdésben nem követi egyik vonalat sem: egyszerre tesz ígéretet adókedvezményekre és a családi pótlék emelésére.
Ehhez hasonló vitás pontokra számos példát lehet még hozni: az egészségügy átalakítása - a jelenlegi koalíció elképzelhetőnek tartja a magántőke bevonását, a Fidesz elutasítja -, a munkahelyteremtés - a Fidesz radikális tb-csökkentéssel oldaná meg, a többi párt szerint ez veszélybe sodorná a szociális ellátást -, az adópolitika - az SZDSZ egykulcsos adórendszert, az MDF egykulcsos szja-t akar, a nagy pártok ezt ellenzik. De ha nincs kedve mindezt kibogarászni a programokból, akkor megtalálhatja az [origo] pártígéretekről szóló összeállításában.
Pethő András